Az Izland partjainál elterülő aprócska Westman-szigetek egyetlen említésre méltó jellegzetessége az ott található (időnként ki is törő) aktív vulkán. 1983-ban erről a világvégi helyről indult zsákmány reményében az óceánnak egy csapat helyi halász. A kis bárka azonban hajótörést szenved, melyet egyedül a túlsúlyos Gulli él túl. A férfi – mindenki legnagyobb megdöbbenésére – hosszú órákon keresztül úszik a jéghideg vízben, majd egymaga hazasétál, és különösebb sérülések nélkül ússza meg a társai életét követelő tragédiát.

A rendező biztos kézzel nyúl alapanyagához, és habár többször láttunk már ehhez hasonló történetet, mégis képes fenntartani az érdeklődést és jó érzékkel teremt két fronton is drámát – elsőként az óceánban hánykolódó, kétségbeesett férfi kálváriáját, majd pedig a csodás megmenekülés utáni eseményeket feldolgozva. A film első fele, mely magát a katasztrófát és Gulli fantasztikumba illő hazavergődését meséli el, talán valamivel szokványosabb, kevésbé érdekfeszítő mint a folytatás, de semmivel sem rosszabb, vagy tartalmatlanabb annál. (Egyedül talán az expozíciót vehették volna kissé rövidebbre az alkotók.)

A játékidő második részében minden teljesen más irányt vesz, egyrészt Gulli és a vele történt megmagyarázhatatlan dolog, másrészt a halállal, barátai, kollégái elvesztésével való szembenézés drámájává változik a cselekmény hátralévő része. Kormákur számos kérdést vet fel, az egyszerű ember és a hirtelen jött „sztárság” találkozásától (Gulli már személyiségében is olyan figura, akitől a lehető legtávolabb esik mindenféle rivaldafény, most mégis hősként ünnepli egy ország), a tudományt meghazudtoló emberi teljesítményről, és annak kérdéséről, vajon hihetünk-e a csodákban. Isteni közbeavatkozás történt, a sors akarta így, vagy van valamiféle racionális magyarázat arra, hogyan élt órákat és úszott kilométereket egy nem éppen atletikus férfi a fagyos óceánban? A rendező – miként a valóság is – megválaszolatlanul hagyja ezt a kérdést. Gulli elfogadja azt, ami vele történt, és visszatér egyszerű életéhez.

Kormákur állandó színésze, a természetességével hitelesen és meggyőzően alakító Ólafur Darri Ólafsson szimpatikus és rokonszenvesen esendő karaktert kelt életre, aki éppen gyarlósága és mindennapisága miatt válik szerethetővé. Gulli a kisember figurája, aki sosem akart többet saját egyszerű, földi vágyainál (egy szerető feleséget, illetve egy motorbiciklit), hirtelen mégis valamiféle „természetfeletti lény” válik belőle. Ólafsson nem tántorodik meg akkor sem, mikor több mint fél órán keresztül egymagában kell a vásznon helytállnia, sőt tulajdonképpen itt nyújtja tehetségének legjobbját. Azon jelenetek, melyekben a tengerből kievickélő Gulli egy sirállyal beszélgetve összegzi addigi életét, és könyörög Istenhez, csak egyetlen napot hadd kapjon a sorstól, talán a legerősebbek a filmben.

A rendező jó stílusérzékkel nyúl minden egyes szekvenciához és az atmoszférateremtés is elsőrangú. Az expozícióban sikeresen vázolódik fel azon emberek létközege, akik leginkább folyamatos lerészegedéssel igyekeznek távol tartani magukat az állandó fagy és unalom mindennapjaitól. A 80-as évek megidézése szintén remekül működik, a dohányfüstben és alkoholgőzben úszó „kisvárosi diszkó” légköre, a bakelitről szóló Led Zeppelin vagy a Betamax kontra VHS vita amolyan apró, de helyénvaló utalások, atmoszféra-elemek. A tragédia és az ironikus humor szintén jól egyensúlyba került: Gulli látogatása halott barátja családjánál, a temetés jelenete vagy a már említett sirállyal való „diskurzus” tényleg meghatóak, a brit haditengerészet „ászai” és hősünk „párharca” egy jeges vízben való túlélést vizsgáló laborkísérletben pedig mindenkinek mosolyt csal az arcára.

Kellemes élmény tehát a Dermesztő mélység, mely kissé félrevezető magyar címével ellentétben inkább a dráma, mintsem a thriller műfaját erősíti. Bizonyítéka annak, hogy egy kellően felkészült rendező, egy jó forgatókönyv (és persze a megfelelő téma), továbbá a remek színészválasztás és vezetés képes olyan művet létrehozni, melyhez nem kell különösebb truváj, elég hozzá egy kis „régi iskolás” tehetség és szakértelem, mégis érdekfeszítő és szerethető lesz.