Filmkultúra

A Magyar Nemzeti Filmalap magazinja

Bombák földjén – Martin Zandvliet: Homok alatt / Under sandet

Feldolgozatlan történetre bukkant Martin Zandvliet a II. világháború filmen is gondosan dokumentált történelmében. A homok alatt az idei Cinefest nagydíjas alkotása. FILMEK
 
Homok alatt
(Under sandet)
dán-német dráma,100 perc,  2015
írta és rendezte: Martin Zandvliet
fényképezte: Camilla Hjelm
vágó: Per Sandholt
zene: Sune Martin
szereplők: Roland Møller, Mikkel Boe Følsgaard, Laura Bro, Louis Hofmann, Joel Basman, Oskar Bökelmann, Emil Buschow, Oskar Buschow, Leon Seidel
 

Azt hihetnénk, 2016-ban már nem lehet újat mondani a II. világháborúról. Leforgattak mindent, amit le kellett (persze nem mi, magyarok), a fontosabb csatákat, a politikai háttérjátszmákat, a frontvonal és a háttérország privát tragédiáit. A németek elvégezték a mozgóképes önvizsgálatot, megcsinálták a Hitler-filmjeiket, az amerikaiak pedig, Spielberg révén, a háborús film nyelvezetén is frissítettek valamelyest.

Aligha számított rá ezek után az idei Cinefest közönsége, hogy a dán Martin Zandvliet, a Tapsvihar rendezője a háború olyan fejezetére irányít majd figyelmet, amiről még a dán közönség se hallott sokat, nemhogy a magyar. 1945-ben járunk, a német hadsereg kapitulált és tömött sorokban vonul ki Dániából. Csak a hadifoglyok nem mehetnek haza: őket a tengerpartra vezénylik, hogy megtisztítsák a homokos partvidéket a taposóaknáktól. A német vezetőség úgy hitte, Normandia helyett Dániában szállnak majd partra a szövetségesek, ezért több mint kétmillió taposóaknát ástak el, hogy akadályozzák az ellenség előrenyomulását.

Zandvliet érdekes helyzetet teremt, amikor felcseréli a megszokott szerepeket. Fekete képeken zihálást hallunk – a düh, a bosszúvágy hangját. Egy dán őrmesterből, bizonyos Carl Rasmussenből tör elő, aki észreveszi, hogy az egyik német katona dán zászlót cipel – mire kis híján agyonveri. Talán az ötévnyi megaláztatás, a kényszerű kooperáció okozta lelkifurdalás sarkallja rá. A dán kormány és a hadsereg nem állt ellen a német inváziónak, gyakorlatiasan úgy döntöttek, inkább együttműködnek az egész Európát megszálló Harmadik Birodalommal. Mivel az ország stratégiailag nem volt fontos Hitler számára, és a fajelmélet tudósai az árják északi rokonait látták a dánokban, helyén maradhatott és viszonylagos függetlenséget élvezett a dán kormány, amely ugyan kooperált a nácikkal, de közben sikerült megakadályoznia, hogy az országban bevezessék a zsidótörvényeket.

Az együttműködés viszont nem adott lehetőséget rá, hogy a dán katonák szembeszálljanak a megszállókkal – és hőssé váljanak. Rasmussen is csak utólag, a vert seregen tudja kiadni dühét, agressziója csupán pótcselekvés. Pár napra rá tizenöt német katonát osztanak be alá, tisztítsák meg a Skallingen-félsziget partszakaszát a taposóaknáktól. Tizenéves, naiv fiúkat kell kiképeznie, akiket az utolsó hullámban soroztak be a náci seregbe, hogy pótolják az emberhiányt. Keveset tudunk meg világnézetükről, gondolkodásukról, a rendező álmodozó, tudatlan gyerekekként állítja őket elénk. Áldozatokként, akiket a genfi egyezményt megsértve fog kényszermunkára a dán parancsnokság.

Kathryn Bigelow A bombák földjén-nel a háború okozta adrenalinfüggőség metaforájává emelte a bombahatástalanítást. Már Hitchcock is tudta, nincs annál zsigeribb suspense-helyzet, mintha a rendező informálja a nézőt, hogy míg szereplőink kedélyesen cseverésznek, bomba ketyeg az asztaluk alatt. A bombahatástalanítás folyamata elviselhetetlenül feszült helyzet, hiszen hőseink bármelyik pillanatban felrobbanhatnak – és ez a feszültség minimális rendezői hozzájárulással is torokszorító jeleneteket eredményez a vásznon. Zandvliet nem lát bele szimbolikus tartalmakat az alapszituációba, nála az aknamunka inkább A szarvasvadász orosz rulettjére hasonlít. A háború kiszámíthatatlan poklát hivatott tükrözni, ahol semmi sem biztos, ahol akkor is darabokra robbanhat az ember, ha hatástalanította a bombát, és akkor is, ha megtisztított területen jár (a Skallingen-félszigetet hivatalosan csak 2012-ben nyilvánították aknamentessé).

Maga a történet kiszámítható irányt követ. A németgyűlölő őrmester az idő múlásával hozzácsiszolódik a fiúkhoz, meglátja bennük az embert és az áldozatot, és bár a nyitányban még véresre öklözte egy német katona arcát, a félidőben már a homokos parton együtt rúgja velük a labdát. Zandvliet nem a nácik, de még csak nem is a háború rémtetteiről mesél, hanem egy sokkal általánosabb témát feszeget. Ahol hatalom van, ott vissza is élnek vele, és a győztes, oldaltól függetlenül, mindig megalázza a vesztest. Elnyomottból elnyomó, megnyomorítottból megnyomorító válik, csak a kockának kell fordulnia hozzá.

A film gondolatisága szimpatikus – dramaturgiája kevésbé. Filmje nem tér el a hollywoodi sablonoktól, archetípusoktól, és még azt sem átallja, hogy aknamezőn játszó kislánnyal és kutyával csikarjon ki könnyeket és csiholjon feszültséget. Hogy nem csúszik giccsbe a film, arról a távolságtartó, skandináv filmstílus gondoskodik, és a hollywoodinál kettővel lassúbb tempó, amely hagyja, hogy csak múljon az idő, és közel kerüljön a néző a foglyokhoz, és így az őrmester színeváltozása is természetesnek hasson. De Zandvliet nem dolgozza ki sem a jellemek alaprajzát, sem azok fejlődését, egy-két ecsetvonással rak fel karaktereket. Bár ideje lenne rá, a dialógusokat nem használja arra, hogy mélységében megismertesse a nézővel a szereplőit. A film csak arról beszél, milyen illúziókba szükséges belekapaszkodni, hogy el lehessen végezni egy ilyen öngyilkos küldetést, de annyira egyértelmű szerepeket oszt a karakterekre (az ártatlanokét a német fiatalokra, a gonoszét a dán vezetésre), hogy nem tudja hús-vér emberekké formálni őket.

A feszültséget mindezek ellenére is előbányássza a szituációból a rendező, aki a film sikerének hatására már Amerikában forgat a II. világháború utáni Japánban játszódó jakuzafilmet. A szürkészöld színvilág és az embert semmibe vesző pontnak feltüntető totálok hamar megteremtik a hiábavalóság érzetét, amit a direktor az északi filmekre jellemző, finoman melankolikus hangulattal is kihangsúlyoz (többek között ezért is érződik hamisnak a film végére önkényesen betoldott happy end). A természetes színészi alakítások, a relatív ismeretlen történelmi háttér, és az érdekfeszítő alapszituáció miatt A homok alatt mindvégig képes lebilincselni a figyelmet. Újat ugyan nem mond a háborúról, de ez nem is kellett a sikerhez: Dánia Zandvliet alkotását nevezte a jövő évi Oscar-versenybe. A hazájában kritikai és közönségsikert aratott filmet a Cinefest zsűrije is díjazta, a Filmkritikusok Nemzetközi Szövetsége és a Nemzetközi Ökumenikus Zsűri elismerése mellett a fesztivál nagydíját, a Zukor Adolf-díjat is elnyerte.

Kapcsolat

Email: info@filmarchiv.hu
Postacím: 1021 Bp, Budakeszi út 51/E.
Telefon: (+36 1) 394-1322