A férjem védelmében az utóbbi évek legjobb ügyvédes sorozata volt, így nem meglepő, hogy az alkotók nem tudták teljesen elengedni a 7 évadon át gondosan építgetett univerzumot. Arra viszont talán még ők sem számítottak, hogy a kőkeményen Trump-ellenes spinoff ekkorát szól majd. MONITOR

A Férjem védelmében (eredeti címén: The Good Wife) szinte napra pontosan két évvel ezelőtt ért véget. A King házaspár által vitt szériát mindvégig elkerülték a nagyobb díjak, és eleinte még a létjogosultságát is sokan megkérdőjelezték, hiszen az erős női főszereplő köré építkező, témáit javarészét a valós politikai és közéletből kölcsönző produkciót 2009-ben az addig szinte kizárólag egy kaptafára készülő procedurális krimisorozatokkal futó országos adó, a CBS küldte adásba. Ennek ellenére viszonylag gyorsan megtalálta a helyét és csakhamar közönségkedvenccé vált. Az évadokon átívelő kerettörténetbe ágyazott remek minisztorik, a felvetett témák, a valóságközeliség és a nagyszerű történetvezetés mellett ez a remek főszereplők és a néha egyenesen parádés mellékszereplők érdeme volt. Az utolsó két évad már messze nem volt hibátlan, de az alkotók végül egy szép lezárással hét évadot követően elegánsan lekerekítették Alicia Florrick (Julianna Margulies) történetét. Mint kiderült, talán épp azért, hogy pár hónappal később onnan folytassák, ahol abbahagyták, csak egy kicsit másképp.

A Diane védelmében (a magyar cím tipikus példája az előd miatti kényszeres és így értelmetlen címadásnak) első ránézésre klasszikus spinoff. Az alkotópáros áthozott egy főbb- (Diane Lockhart, Christine Baranski kitűnő alakításában) és néhány mellékszereplőt az eredetiből, megtartotta a helyszínt (Chicago) és maradt a kontextus (jogi ügyek, politikai környezet, kényes és aktuális társadalmi kérdések) is. Nem egy, nem két ilyen próbálkozás volt már a televíziózás történetében, különösen az utóbbi néhány évben, de ezek közül leginkább csak a Breaking Bad - Better Call Saul és az Agymenők - Az ifjú Sheldon párosok érdemelnek említést. No és A férjem védelmében után következő Diane védelmében, ami bár ugyanabban az időben és ugyanabban az univerzumban játszódik, szintén nem fél fontos kérdéseket feltenni, miközben komoly témái ellenére ugyancsak könnyed szórakoztatásnak tűnik, mint az anyasorozat, mégis egészen más. Már az első évad első részének nyitánya is árulkodó: Diane Lockhart, a mindig kimért és decens ügyvédnő hitetlenkedve, de először még szó nélkül figyeli a tévében az új amerikai elnök, Donald J. Trump beiktatását. Majd pár jelenettel később, amikor kiderül, hogy egy Madoff-kaliberű szélhámosra bízta a vagyonát, már ő sem tudja türtőztetni magát és kiszalad a száján egy tőle és az eredeti sorozattól is szokatlanul erős káromkodás. Az első évadnál meg is van a két kerettörténet: a Trump-éra kezdete és egy hatalmas pénzügyi csalás. Utóbbi a második évad elején szerencsére teljesen lezárul és átadja a helyét az ügyvédekkel szembeni népharagnak, az előbbi viszont minden eddiginél komolyabb szerepet kap. Míg az első évad idején inkább még csak az alaphangot adta meg Trump elnöksége, addig a második évadban az elnök viselt dolgai már a cselekmény szintjén is előkerülnek. Paranoia, kontraszelekció a jogalkotók körében, faji kérdések, az elnököt bíráló szakemberek kirúgása és ellehetetlenítése, bevándorlás-ellenes intézkedések, demokrata kavarás egy lehetséges felelősségre vonási eljárás kapcsán, lefizetett orosz örömlányok, sőt, még a hírhedt ’pee-pee tape’ is képbe kerül. De ez csak az egyik rétege a sorozatnak. A Diane védelmében nem attól jó, hogy bátran és szórakoztatóan nevet és nevettet - olykor persze kínjában - a jelenlegi politikai helyzet apropóján, hanem attól az egyensúlytól, amit az alkotók az évadokon átívelő kerettörténetek, a heti ügyek, a jogi kérdések, a valóság és a magánéleti szálak között tartanak. Minden, ami egy picit (és a végén már egyre jobban) billegett a Férjem védelmében című sorozatban, az itt precíz finomhangolásra került. Nincsenek túlhúzva és szappanoperásítva a romantikus vonalak, eltűntek a lefelé kilógó alakítások, elmaradtak az önismétlések és a felesleges, sehová sem vezető mellékszálak. Megmaradt az eredeti széria idealista és intellektuális szellemisége, de erősebb lett az irónia-faktor, verbálisan és humorban pedig sokkal bátrabbak lettek az alkotók. Ez utóbbiak vélhetően a sugárzási sajátosságból következtek, az USA területén ugyanis a sorozat a CBS All Acces elnevezésű streaming csatornáján követhető. Jót tett az is, hogy az anyasorozathoz képest nem csak az évadok, de maguk az epizódok is rövidebbek lettek, így a végeredmény egy rendkívül sűrű, pörgő és feszes produkció, ami a komoly drámai tónusok mellett is rendkívül szórakoztató. A sorozat nem egy főszereplőre épül, hanem mindjárt háromra, az ő karaktereiktől és a számos emlékezetes mellékszereplőtől azonban nem zajosabb, hanem érdekesebb és szerteágazóbb lett az anyag, ami, különösen a második évadban, Aaron Sorkin televíziós csúcsidőszakát idézi.

A Diane védelmében nagy előnye, hogy bár tartogat csemegéket és emlékezetes beugrókat az alapsorozatot jól ismerő nézőknek, tökéletesen megállja a helyét önmagában, az eredettörténet ismerete nélkül is. Érdekes látni azt is, az alkotópáros milyen gyorsan dolgozik és reagál aktuális eseményekre - és mennyivel jobban megugrották például a nagyjából velük párhuzamosan futó 7.  Homeland évad íróival szemben a választás kimenetele okozta kihívásokat. Mindkét sorozat alkotói kénytelen voltak átírni bizonyos történetszálakat, miután előzetes várakozásaikkal szemben Hillary Clinton helyett Donald Trump került ki győztesen az elnökválasztásból, de amíg a Homeland esetében láthatóan utólag erőltettek a sztoriba (és a karakterekbe) módosításokat emiatt, addig a Diane védelmében nézése közben az az érzésünk, hogy ez a sorozat (legalábbis részben) a Trump megválasztása által okozott csalódásból jött létre. Noha tudjuk, hogy nem így van, az biztos, hogy az ebből fakadó csalódottság és düh kifejezetten jót tett a szériának - s nem mellesleg szinte biztosan garantál további két évadot.

A sorozat Magyarországon az HBO GO kínálatában érhető el.