Filmkultúra

A Magyar Nemzeti Filmalap magazinja

Petyhüdt Mata Hari – Francis Lawrence: Vörös veréb

Ősbűn, ha egy film két műfajjal is zsonglőrködik, de nem tudja pörgetni a tányérokat. Az aktuális Jennifer Lawrence-attrakciónak ez összejön. MOZI
 
Vörös veréb
(Red Sparrow)
rendezte: Francis Lawrence
forgatókönyv: Justin Haythe, Eric Singer
operatőr: Jo Willems
vágó: Alan Edward Bell
zene: James Newton Howard
producer: Peter Chernin, Jenno Topping, Steven Zaillian
szereplők: Jennifer Lawrence, Joel Edgerton, Matthias Schoenaerts, Charlotte Rampling, Mary-Louise Parker, Jeremy Irons
forgalmazó: Fórum Hungary
bemutató dátuma: 2018. március 1.

Jason Matthews ex-hírszerző 2013-as regényének adaptációja egyrészt erotikus thriller, ám legfeljebb csak némi hírverés, talán az átlagosnál fülledtebb hangulatúra nyesett előzetes utalhat ilyesmire. Másrészt hidegháborús paranoiadarabokra kacsingató spionthriller, de úgy nézve is kontármunka – hitchcocki stílű feszültségfilm helyett izgalmakkal spóroló, mutatóban vászonra pingált dolgozatot ad nekünk Az éhezők viadala-sorozat háromnegyedét, netán a Constantine – A démonvadászt ránk hagyományozó Francis Lawrence.

Nem lehet állítani, hogy az anyag híján volna a potenciálnak: Dominika Egorova orosz kémamazonná növekedése ugyanis egy átverésekben, nemzetközi üzelmekben, gender-kérdésekben dúskáló thriller premisszájával kecsegtet. A Vörös veréb eleinte még tartja is magát az ígéretéhez. Hősnőjét tűzpróbának kitett, pórul járó, nehézségeit önerőből leküzdő emancipált példaképként definiálja – ami az első felvonásban a balett csonttörő, hátba döfésekkel tarkított művészeti ága, az rövidesen a titkos ügynökök velőtrázó világára cserélődik. Sanyarú sorsú lányka viseli gondját a súlyos beteg édesanyának, lakásuk a Bolsoj tulajdona, a fiatal hölgy nagybátyja két pályára játszó intendáns és kémnagyság. Ráadásul a Vörös veréb nagyot zsákol a táncvilág és a spionok közegének zuhanyzós szexbe, súlyos testi sértésbe és kitörésvágyba csomagolt párhuzamaival – keserves minden, és a mozi örökké hangsúlyozza, a kisajátított, húspiaci áruként leértékelt Dominika úgy emelkedhet feminista ikonná, ha a testét birtokba vevő orosz állam fölébe kerekedve önállósul.

Rossz szóviccel élve testhezálló szerep ez az aktivistaként is tevékeny Jennifer Lawrence-nek, ám képességei aligha elegendőek a forgatókönyv bökkenőinek elsimításához. A Vörös veréb ugyanis azért sül fel kémthrillerként, mert fordulópontjai jószerivel a semmiből érkeznek. Itt egy újabb csábításra képzett nőkolléga vonul át a színen, ott egy zavarosan ábrázolt londoni üzlet bonyolódik, majd a következő szakaszban feltűnik egy hidegvérű, bőrdarabokat lehántó orosz gyilkológép, miközben a film Doktor Zsivágói melodrámaként is szeretne helyt állni. Egerova kisasszony pálfordulásának zálogát ugyanis a becserkészésre, majd információi, államtitkai lenyúlására kiválasztott CIA-ügynök, Nate Nash jelenti – vagyis a szerelem okozza a nő identitásválságát, politikai és személyes meggyőződésének felülíródását. Úgy azonban nehéz drukkolni a kívülállósága révén zűrbe sodródott galambpárnak, ha a karakterek kontrollszobákban, szófákkal, ágyakkal, bútorokkal berendezett kelet-európai szocreál belsőkben tollba diktálják a fordulatokat, amelyeket a cselekmény jó 10-15 perccel, de talán fél órával korábban is kártyákként terített az asztalra. Izzásról sem tanácsos álmodni Dominika és Nate szexusában: a Vörös veréb fájdalmasan rövid időre érzékeltet közöttük valamiféle drámaiságon nyugvó emberi kapcsolatot, de azon kívül mind Jennifer Lawrence, mind a jenki partnert alakító Joel Edgerton érzelmi kölcsönhatás nélkül bújnak ágyba, oltalmazzák egymást, ráadásul az öntudatot, mint a hősnő elsődleges feminista fegyverét a rendező egyszerűen a szeretkezés primitivizmusára fokozza le, igencsak szexistává-kisajátítóvá formálva a művet. És ráadásul ezek a forrónak szánt jelenetek is koncepciótlanok, merevek, élettelenek – így a Mata Hari-szál elsikkad, hasonló szeretem-gyűlölöm relációra húzott narratívából a Paul Verhoeven jegyezte II. világháborús Fekete könyv jóval autentikusabb. 

Hiába a szemet gyönyörködtető havas panoráma, a szecesszió korabeli épületek garmada, legfeljebb a vágóolló csattog, amikor az addigra is totálisan érdektelen kémüzelmek határokat átlépve Bécset, Londont érintik – a Vörös veréb képtelen grandiózus, egész világra kiterjedő fordulatos suspense thriller lenni, ha a rosszul írt, túlbonyolított szkript révén ötletünk sincs, ki kicsoda, éppen hogyan vált játéktérfelet az illető, netán mi bírja addigi ideológiája sutba hajítására. Karfaszorító, didergető élményből unalmas ásítás lesz, a nagy hajcihőben lehetetlen sorsközösséget vállalni az emócióik és felfogásuk tengerében veszteglő figurákkal, csupán papírkivágatok maradnak. Cseppet sem segítenek a szexuális kiképzés vignettái, lévén amennyire komolynak tűnnek, legalább annyira mosolyra is fakasztanak. Ügyetlenül lapra vetett csábítószavak, félig-meddig kínos szituációk késztetnek homlokráncolásra, a Vörös veréb, ha nem is drasztikusan, de már a rigorózus, szocialista miliőjű iskola zord falai mögött is önkéntelenül humoros. Charlotte Rampling kemény arcú matrónaként teszi, amit a forgatókönyv enged neki, de az Oroszországból szeretettel Klebb ezredesére hajazó mentor-anyakarakterből ő sem tud többet felszínre hozni a kliséknél. Jobbnál jobb karakterszínészek sorakoznak, helyesebben mennek veszendőbe: Matthias Schoenaerts katonás járással és simulékony modorral sem rejtheti el köpönyegforgató gonoszkarakterének véletlenszerűen alakuló jellemét, Jeremy Irons mordnak tűnő, ám szörnyű múltú feljebbvaló-figurája csak tanácstalanul vesztegel. Rétestésztaként nyúlik a 140 perces játékidő alulinspirált, jobb sorsra érdemes sztárokkal, zavaróan komolykodó, de a fajsúlyos tragédiákra, bőr alá férkőző csavarokra ügyet sem vető szkripttel (Justin Haythe munkája), hagyományos megoldásokkal operáló rendezéssel.

Francis Lawrence időközben persze reflektál Dominika feltörekvésére. Számításba veszi a lány becsületét, nemes hozzáállását, egyértelmű feminista hősnőként hozva ki őt a katyvaszból (a kötelező férfiellenfél ármányos padlóra küldése elmaradhatatlan, legyen bármennyire sekélyes és indokolatlanul beemelt), de a Vörös verébben ez a diadal is hamar elveszíti a súlyát kellő motiváció, kontúrozott-összetett alakok nélkül. Úgy pláne, ha a film csaknem exploitationökbe illően halmozott, ok-okozatiságot mellőző vérfürdőkkel kívánja színültig tölteni az erotikus thriller felsülése után keletkezett űrt. Folyjon vér egy huzallal metszett nyakú gaz csábító nyakából a gyönyörű hősnő élvezkedve fotózott dekoltázsára és arcára, a Vörös veréb újfent szexista kegytárggyá zülleszti progresszívnek beállított címszereplőjét. Heverjen a rivális oszlásnak induló teteme egy fürdőkádban, netán törje ránk az ajtót a Cronenberg-féle Gyilkos ígéretekből rémlő, sokkoló félmeztelen közelharc-szcéna, ezek csupán üres belbecst csalfa külsőségekkel leplező produkciós értékek. (A legendásan konzervatív 20th Century Fox sáfárkodhat egy 17 éven felülieknek pozícionált zsánerdarabbal, ha a termékük távolról sem emlékeztet a Mad Max: A harag útja vagy az általuk gyártott Holtodiglan és Logan kimunkáltságára.) Hiányzik a nemrég debütált Atomszőke fesztelen, nyaktörő irama, John le Carré lélektani irányultságát jobb nem számon kérni, ahogy új A Keselyű három napjaként vagy női Jason Bourne-franchise-ként is óriásit bukik a Vörös veréb. Ürességét szépen példázza az egyik csábításjelenet hátterében futó nevesincs Harsányi Leventés vetélkedő tévémoraja, amelyet a hazai publikum kaján vigyorral nyugtázhat, mint a nálunk forgatott film egyik ironikus mementóját. De ezek után komolyan venni kivált nem lehet a nagyszabású spionjátékot. 

Címkék

Transz, Fliegauf, buli, jelölés, KAFF 2017, Magyar film fesztiválszereplés, Visszanéző, popzene, Észt filmhét, Tiszta szívvel, expresszionizmus, Kincsem, Röhrig Géza, Szolnok, alkotó, Aranyélet 2., Bertolucci, vámpír, Almodóvar, Titanic, Inkubátor, Jéger, Kaszkadőr, Történelmi magánügyek, Titanic Filmfesztivál, Wajda, Filmrendező, Sára Sándor, krimi, Cassell, Elek Dóra, Készülő film, Filmalap-Filmarchívum, olasz film, HBO GO, The Affair, Cannes, Hajdu Szabolcs, finn filmnapok, Anilogue, francia film, Török Ferenc, Greengrass, Kormákur, Bill Condon, Dokumentumfilm, Ukrán film, Retro noir, Verzió, vizsgafilm, báb, Kino, német film, Uránia, Felújított filmek, Anilogue 2016, DVD bemutató, Berlinale, Jancsó, Love story, Művészetek Völgye, Cseh Tamás, Cigánygyilkosságok, Forgalmazói filmnapok, Tomit., Gauder, Magyar Kultúra Napja, Szépművészeti, Filmhét, ELTE, zene, Tudományos filmek, farkasember, 2. Magyar Filmhét, filmtörvény módosítás, Filmnapok, Gólem, Vígjáték, Tárlat, Oscar, új magyar film, Amszterdam, western, 60-as évek, Dyga Zsombor, , Titanic 2017, Artmozik éjszakája, háborús film, filmkritika, Amrita Sher-Gil, Televízió, Cseh filmek, építészet, diplomafilmek, HBO, Beatles, rassz, Sopsits, Valentino, magyar sorozat, Csányi Sándor, Jeff Nichols, MaNDA DVD, Pixar, halálhír, szörnyek, Aranyglóbusz, Maya Forbes, Ősz Gábor, disztópia, sorozat, Guinness, Kvíz, producer, Diplomamunka, LuMu, Filmalap, animáció, babona, Cinefest 2016, Wegerer, cikk, Horror, Díjak, Filmtörténet, Jelenidő, Tinédzser, Tábor, Netflix, forgatókönyv, A hetedik Star Wars film, bagoly, Antal Nimród, Kultfilmek, Akadálymentesen, monográfia, thriller, Oscar-jelölt, Örökmozgó, Nyár, Interjú, Boyle, doku, 1920, Jeles, dán, Magyar Nemzeti Galéria, Carrie Fisher, Herczeg Attila, Tóth Barna, Mark Ruffalo, fantasy,