A szervezők nem véletlenül választották a fesztivál mottójául, hogy 10 nő. 10 film (egy leheletnyi csalással élve, hiszen az egyik alkotást egy női-férfi szerzőpáros jegyzi): az alkotók – véletlennek köszönhető – biológiai nemén túlmenően ugyanis a bemutatott művek zöme gender szempontból is női filmnek számít, azaz fontos női problémákat fogalmaz meg, vagy épp hangsúlyosan női főhőssel/főhősökkel dolgozik (érdekes, hogy éppen a „vegyespáros” filmje volt az egyik azon munkák közül, ahol ez nem volt meghatározó).

Miközben az eM-eS a feleségként és anyaként a családtól, férjtől való elszakadás, az új életet kezdés lehetetlenségét fogalmazza meg, a szülői házba való visszalátogatás táplálta nosztalgia és a gyerekkori álmok tükrében, addig a Sötét kamra női szemszögből ábrázolja azt a horrort, amikor egy szerelmespár egyik tagját szembesítik (értsd: összeismertetik) a másik családjával. Utóbbi alkotás legnagyobb erénye, hogy a gyomorszorító eseménysort egy másik gyomorforgató élménnyel, a vidéki disznóvágással köti össze, a groteszk eszközével ragadva meg azt a helyzetet, amikor kiderül: választottunk hozzátartozói, akiket mi magunk egyáltalán nem választottunk, egy cseppet sincsenek az ínyünkre. Ehhez hasonlóan az eM-eS hősnője is csapdában vergődik, amit a filmvégi horgászzsinórba gabalyodás szimbóluma mutat be a legérzékletesebben.

Nem is egy, hanem rögtön két női főhőst mozgat a Határeset, amely azt jeleníti meg, ahogy egy szélsőséges határhelyzetben nem várt szövetség és összefogás alakul ki két, egymás számára addig alapvetően közömbös nő között. A térben, időben és dramaturgiailag is feszesre fogott kisfilmmel ellentétben az Anna ráérősen fest portrét egy fiatal lányról, akinek valódi jelleme egyrészt egy másik, domináns nőalakkal szembeállítva bomlik ki fokozatosan, másrészt többszöri csavarok után csak a legvégén mutatkozik meg igazán.

A Határesethez hasonlóan egy női duót mutat be az Akvárium is, ami két fiatal nő megfoghatatlan és megfogalmazhatatlan, nehezen szavakba önthető kapcsolatáról szól. Fignár Anna alkotása kísérletet sem tesz rá, hogy pontosan definiálja azt a kiegyensúlyozatlan-bizonytalan, mégis rendkívül erős érzelmi viszonyt, ami Alma és Julcsi között áll fenn, és paradox módon épp ettől lesz hihetetlenül pontos és adekvát.

Két lányt ismerünk meg A teknős meséjében is, de itt a női szemszög helyett sokkal inkább a gyermeki nézőpont dominál, hiszen egy édesapja után való sóvárgásában világgá induló kislányról és alkalmi barátnőjéről szól, érzékenyen mutatva be azt a szituációt, amikor az óvodáskori, fantáziákra és mesékre épülő világképet a kisiskolás korú gyermeknek már rég maga mögött kellett volna hagynia, de a szülők válása okozta trauma miatt ez mégsem történt meg.

A női problémák, női lét kérdése mellett az ELTE Filmszemlén vetített rövidfilmeket a kívülállás, magány, egyedüllét élményének megjelenítése is összekapcsolja egymással. Miközben A teknős meséjében az otthonról megszökő kislány elkeseredett lépése miatt marad magára, az Anna pedig egy alapvetően magányos embert mutat be, addig a Sötét kamra és az eM-eS főhősei a családdal való szembefordulás, a családtól való elfordulás miatt nem találják a helyüket, a Határeset központi figurája pedig az általa véletlenül elkövetett bűncselekmény okán válik kívülállóvá.

Schnabel Annabella Betörésében a lovardában dolgozó Lili szintén kirekesztett lesz, amikor munkahelyén megjelenik volt szerelme, épp versenyre készülő jelenlegi barátja új edzőjeként. A kellemetlen szituációban az elhallgatások, titkok, ki nem mondott igazságok miatt olyan atmoszféra alakul ki, melyben a főhősnő az előző férfihoz már nem tartozik, az újjal pedig még szemmel láthatóan nem alakult ki megfelelő fokú kötelék.

A Terka Nova című abszurd mini-fekete komédiának, Asmon Stella munkájának is a kívülállás az alapélménye: a címszereplő kislány, Teréz különcsége frizurájában, ruházatában és abban is megmutatkozik, hogy osztálytársnőitől (az összestől!) eltérően őt nem Anitának hívják. Az egyetlen gegre épülő, azt azonban mindvégig következetesen végrehajtó alkotás végül sci-fibe hajlóan mond kíméletlen ítéletet az uniformalitásról és a felcserélhetőségről.

Első ránézésre a Shivamantra című 54 perces dokumentumfilm több tekintetben is kilóg a kisjátékfilmek mezőnyéből, a kívülállás-tematika azonban mégis erősen hozzájuk köti. A Bereczky Tamás (maga is HIV-vel élő) AIDS-aktivistát bemutató portréfilmből származik a címül választott mondat is: a felvilágosítás és megelőzés érdekében végzett áldozatos, ám magányos munkája felett érzett elkeseredésében mondja ki egyszer a főhős szemléletes szóalkotással, hogy egyre „egyedülebb” érzi magát.

Talum Fruzsinának a maga nemében tökéletes alkotása eloszlat pár tévhitet a hazánkban még a melegeknél is sokkal inkább megbélyegzettebb csoportnak számító HIV-betegekkel kapcsolatban (nem, a vírus nem csak a meleg férfiak betegsége, hiszen felerészben heteroszexuálisok a magyar fertőzöttek, és az érintettek 49 százaléka nő, és nem, attól nem lehet elkapni a kórt, ha egy HIV-fertőzött használta előttünk a bankautomatát).

A Shivamantrának azonban természetesen nem kizárólag ismeretterjesztő érdemei vannak, hiszen nagyszerűen, már-már játékfilmes érzékkel egyéníti figuráit, például amikor bemutat olyan emberi pillanatokat, hogy a főszereplőt idegesíti a macskája, ezért ingerülten arrébb pakolja, vagy mint amikor Tamás az új szerelmével főz, és mindig beleszól hátulról, mikor a rendező a másik férfit kérdezgeti. Az is csodálatos ezenkívül, ahogy a mellékfigurák megjelennek: Bereczky édesanyjának csak egyetlen hosszabb jelenete van, de azon keresztül is úgy érezzük, tökéletesen megismertük.

Talum filmjében egy szimpatikus mártírt mutat be, aki van, hogy megejtően, van, hogy (önmagával szemben is) kegyetlenül őszintén beszél – ennek során a már idézett mondaton kívül például olyan aranyköpések hangzanak el a szájából, mint például a következő: „Nem a túlélés, a jó minőségű élet a cél. Nem AIDS-ben fogok meghalni: ma már nem szoktunk.” A Bereczky Tamást bemutató megrázó portré mellett pedig a mű nem kevésbé megrázó képet fest a mai Magyarországon uralkodó szomorú állapotokról is.

Shivamantrához hasonlóan nem meghatározó a „neme” Nagy Ulla és Nyitrai Balázs Csak legyél ott című filmjének sem. A professzionális vagy professzionálisnak készülő színészekkel (Vilmányi Benett Gábor, Lengyel Ferenc, Ónodi Eszter, Mészöly Anna) forgatott alkotás úgy mesél el egy nagyszerűen megírt, szívszorító történetet (egy apáét és egy fiúét), hogy hihetetlen, de mindössze negyedórában sikerül megragadnia egy egész emberi sorsot. Az alkotók olyan pontosan tudják, hogy mikor mit kell megmutatniuk, és meddig tartsanak ki egy-egy pillanatot, hogy abban mindenképpen benne rejlik egy későbbi nagyjátékfilm lehetősége.

Az ELTE Filmszemle teljes mezőnyére jellemző egyébként az a megdöbbentő profizmus, hogy annak ellenére: elsőfilmekről van szó, minden alkotó nagyon pontosan tudja, hogy mit akar. Az Akvárium például nagyszerű színészi játékával és színészvezetésével nyűgöz le, a Betörés gyönyörű, zaklatott képekkel, érzékeny szuperközelikkel árulkodik magas fokú technikai tudásról, a Csak legyél ott egyebek mellett történetmesélésével emelkedik ki, a Terka Nova pedig azzal, hogy remekül beszéli azt a burleszkszerű formanyelvet, amit alkotója kigondolt. Ha valami, akkor az mindenképpen közös a 10 nő. 10 film műveiben, hogy egytől egyig jól sikerült alkotások.

A nagy érdeklődésre való tekintettel a szervezők június 9-én, pénteken 18.30-tól pótvetítést tartanak a filmekből. További részletek itt:  https://www.facebook.com/events/300074350434369/