Filmkultúra

A Magyar Nemzeti Filmalap magazinja

Csendjében él – John Krasinski: Hang nélkül

A színészből rendezővé vedlett Krasinski tudja, a kevesebb gyakran több. Családi drámába oltott horror-thrillerére nem véletlenül zúdulnak úton-útfélen a kritikai elismerések. MOZI

Hang nélkül
(A Quiet Place)
amerikai thriller, 2018 
rendezte: John Krasinski
forgatókönyv: John Krasinski, Scott Beck, Bryan Woods
operatőr: Charlotte Bruus Christensen
vágó: Christopher Tellefsen
zene: Marco Beltrami
producer: Michael Bay, Andrew Form, Bradley Fuller, John Krasinski
szereplők: Emily Blunt, John Krasinski, Noah Jupe, Millicent Simmonds
forgalmazó: UIP-Duna Film
bemutató dátuma: 2018. május 3. 

Scott Beck és Bryan Woods forgatókönyve látszólag egyszerű alapötletre épül, ám mint tudjuk, egy film ereje sosem csak a témájában rejlik (így korántsem írható le a „Mi?” kérdéssel), hanem a kivitelezésében, tehát a feldolgozás „Hogyan?”-jában – ilyen értelemben a Hang nélkül visszafogott, sokszor intenzív jelenlétélményt nyújtó, karfaszorításra bíróan feszült darab, amely nem várt filmtörténeti érából szerez inspirációt.

Visszatérünk a mozi gyerekkorába, ideiglenesen ősfilmes formai hagyománytár cseréli le a ricsajkeltő látványpornó-húzásokat. Charlie Chaplin és Buster Keaton szelleme ott kísért minden jelenetben. Új ívású némafilmként igazán erős a Hang nélkül. Zihálásokra, suttogásokra-motyogásokra, olykor riadalmat keltő zajokra, nem utolsó sorban pillantásokra, mozgásra, testbeszédre összpontosító celluloid-fogalmazványként nyomatékosan előnyt kovácsol szűkre szabott lehetőségeiből. Témája high concept-matéria: hallás után lecsapó, ismeretlen eredetű természetfeletti lények csapásai ellen védekezik egy az életükből zajokat száműző vidéki família. A helyszínre a bukolikus, omladozó környezetrajzból csupán következtetni lehet, az időről egy összeeszkábált fejfára vésett 2020-as dátumon, illetve az olykor felvillanó napok számlálásán kívül semmi információnk.

Krasinski és csapata gondoskodik arról, hogy ne csupán a filmnyelv egyetlen elemére koncentráljunk – vagyis éppen arra törekszenek, amire a Murnau jegyezte Virradat, a Stroheim-féle Gyilkos arany, netán az Aranyláz mozi-alkimistái. Összjátékra, kép és hang, cselekvés és mozdulatlanság zseniális fúziójára, kifejező-expresszív mimikakészletre. A Hang nélkül ugyanis – például a párhuzamos montázs griffith-i leleményére támaszkodva – több ponton ezek oppozíciójából nyer üzemanyagot. A rémek lakásban bujkálása, netán kinti dörömbölése rímeltethető a családtagok óvatosságára, egy üres játékboltban a polcról leeső, majd később működésbe hozott játékrakéta pedig máris rengeteget árul el a mozi főszereplőiről. Poszt-apokaliptikus történet ez, Krasinski gyakran féltávoli snittekre, nagytotálokra hagyatkozva, csodálatos plánozással artikulálja a halott Amerikát, a döglődő világban is utolsó szikraként táplált, foggal-körömmel védett emberi köteléket. Pontosan ezt képviseli az itteni Abbott-család: az igazi világvége akkor ütne be, ha rés támadna közöttük, összetartozás helyett a széthúzás pokla férkőzne a napjaikba. Ősközösségi szintre, a vadászat, halászat, gyűjtögetés rituáléjára züllöttek, mégsem adják fel, ezért a Hang nélkül természetfeletti horror létére intim, humanista zsánerfilm.

Cseppet sem véletlen, hogy Kransinski még a nyugvópontokon sem engedélyezi filmje ellaposodását, nála az apa-fiú közötti bizalom elnyerése, az anya szülési fájdalmában is megmutatkozó agilis természete és a kislány gyászfeldolgozása hitelesen, problémamentesen vetülnek egymásra. Abbotték fájdalmakat tűrnek el, a világ súlyát cipelik a vállukon. A mozi formalizmusa erre is félreérthetetlenül utal. Szög áll ki a falépcsőből, és az egyik szereplő belelép, lévén a szörnyek elől zajcsökkentés gyanánt csak mezítláb ildomos sétálni. Hiába a leírhatatlan kín, az üvöltésnek muszáj bennszakadnia és a leheletnek megszegnie, ugyanis csak így maradhatnak életben a családtagok. Újfent árulkodó az arcjáték, parányi gesztusok tanúskodnak visszafojtandó gyötrelemről. Olykor, ha a figurák mégis beszélnek, csak biztonságba húzódva tehetik, néha alig hallhatóan suttoghatnak. Míg az olyan kurrens horrorok, mint az A24 független stúdiójától érkező A boszorkány vagy az It Comes at Night lassan csordogálva egy-egy família darabokra hullását, a tagok közötti paranoia végzetes, őket egymástól eltávolító erejét, és így a Gonosz térnyerését, hozzájuk férkőzését mondják el, addig a Hang nélkül stúdiómozis tételként hisz karakterei jóságában és rátermettségében. Noha felvillannak ismerős pillanatok – az izolált közeg ugyanúgy hajaz a Romero-féle Az élőhalottak éjszakájára, mint a Shyamalan dirigálta Jelekre vagy éppen a 2 évvel ezelőtti Cloverfield Lane 10-re –, a zárt szituációs cselekményszövés ezúttal nem a negatív világkép jelölője. Producerként ugyan Michael Bay nevét is feltüntették cége, a Platinum Dunes logójával együtt, emberközeli műként nyoma sincs a Transformers-rendező megalomániájának – az összes pillanatban vágások, neszek, operatőri megoldások húznak bennünket az Abbott-família oldalára. Társukká lesz a publikum, velük együtt érzünk át minden örömöt, keserűséget, a film briliáns suspense-dramaturgiáját.

Thrillert, vagyis a szereplők aktivizálódását, illetve az általuk védett princípiumok fennmaradását ünneplő műfajt kapunk, a Hang nélkül legfeljebb szórványos hatáskeltő motívumokkal (kivételesen jó érzékkel beemelt jump scare-ek) veti be a horror eszköztárát – még a vérrel is csínján bánik, egyik legremekebb pillanatában az elfolyt magzatvíz vegyül hemoglobinnal, reflektálva a család életében egyszerre jelenlévő életre és halálra. Részükről azonban az előbbi lényegesebb – a Hang nélkülben az új generáció, egy csecsemő világra jötte is a nehezen kivívható optimizmus mellett szól. A remek színészi alakítások frontján is kiderül ez: az anya Emily Blunt játékával újabb strigula a színésznő karakán nőfigurái (v.ö.: Sicario) mellé, Blunt való életbeli és itteni férje, a direktor-színész John Krasinski önfeláldozó pater familiasként emlékezetes, nem szólva a gyerekekről, vagyis a Todd Haynes-féle Wonderstruckból ismert, valójában is süketnéma Millicent Simmondsról, valamint a George Clooney rendezte Suburbicon rátermett kiskölykét játszó Noah Jupe-ról. Hab a tortán a lassan, de biztonságosan történetbe ékelt feminista nézőpont: a végső leszámolást női tekintetek, pontosabban az anya-lány reláció lökik előre, miközben a lények újkori sci-fi horror trendként háttérbe szorulnak a saját történetükben.

Igaz, a Hang nélkül premisszája rokonságot ápol Josh Malerman 2014-es regényével, a Madarak a dobozbannal (feldolgozása idén várható a Netflixtől Susanne Bier rendezésében és Sandra Bullock főszereplésével) vagy a Madarak című Hitchcock-klasszikussal, önmaga lábán is képes állni. Nyitott befejezésként is hatásos zárlata betetőzi a karakter-nézőazonosságot, ráadásul gálánsan előkészíti a beharangozott folytatást. Stephen King dicshimnuszai egyáltalán nem túlzók és örvendetes nem Cloverfield-epizódként, homogén masszába simult felejthető műként viszontlátni Krasinski remek debütálását.

2018. május 2. 

Címkék

krimi, Tábor, Interjú, Észt filmhét, Pixar, Berlinale, Török Ferenc, Szolnok, Kvíz, Boyle, HBO, Carrie Fisher, Cseh Tamás, dán, Felújított filmek, 60-as évek, Aranyélet 2., Vígjáték, Maya Forbes, KAFF 2017, Elek Dóra, Anilogue, babona, Filmrendező, Örökmozgó, thriller, Bill Condon, Tiszta szívvel, Röhrig Géza, Amszterdam, Verzió, Horror, Cigánygyilkosságok, háborús film, diplomafilmek, Csányi Sándor, Dyga Zsombor, Filmnapok, Nyár, producer, 2. Magyar Filmhét, Jancsó, Díjak, Tinédzser, halálhír, Ősz Gábor, Filmhét, Akadálymentesen, Tárlat, Wegerer, Tudományos filmek, Jeff Nichols, Wajda, Mark Ruffalo, Szépművészeti, Kincsem, Inkubátor, szörnyek, új magyar film, Filmalap, Cannes, Ukrán film, forgatókönyv, 1920, rassz, Kultfilmek, Titanic 2017, Dokumentumfilm, Filmalap-Filmarchívum, Artmozik éjszakája, The Affair, Készülő film, cikk, Transz, Filmtörténet, western, HBO GO, jelölés, Kormákur, Almodóvar, olasz film, Greengrass, , magyar sorozat, bagoly, zene, Cinefest 2016, MaNDA DVD, Antal Nimród, Amrita Sher-Gil, Jéger, Történelmi magánügyek, báb, Kaszkadőr, Televízió, Magyar Nemzeti Galéria, Sára Sándor, Uránia, Visszanéző, Forgalmazói filmnapok, Oscar, monográfia, vizsgafilm, „A harmadik szándékosan egy kavarós évad volt.”, Gólem, Sopsits, popzene, LuMu, Jeles, Diplomamunka, filmtörvény módosítás, Herczeg Attila, Guinness, fantasy, Magyar film fesztiválszereplés, Bertolucci, Retro noir, Titanic, Beatles, Kino, Oscar-jelölt, Valentino, Magyar Kultúra Napja, német film, Hajdu Szabolcs, Tóth Barna, doku, Love story, ELTE, alkotó, Cseh filmek, Tomit., farkasember, buli, Titanic Filmfesztivál, Művészetek Völgye, Fliegauf, DVD bemutató, expresszionizmus, animáció, Netflix, Aranyglóbusz, sorozat, finn filmnapok, francia film, Jelenidő, A hetedik Star Wars film, disztópia, filmkritika, Cassell, vámpír, Anilogue 2016, Gauder, építészet,