Filmkultúra

A Magyar Nemzeti Filmalap magazinja

Akkor jó egy film hangja, hanem veszed észre, hogy mennyit dolgoztak rajta – Vadon Zoltán sound designer

Vadon Zoltán 1976-ban született, az Oktopusban végzett 2000-ben, hangmesterként. Az egyik közelmúltban befejezett  munkája Traub Viktória: Sellők és rinocéroszok című animációs filmje volt, ahol sound designerként és zörejesként dolgozott.  INTERJÚ

A film volt előbb vagy a hang?

A zene és a film mindig az érdeklődésem középpontjában állt. Mondhatnám azt is, hogy kisgyerekként a Varázsfuvolát hallgatva nyugtattak le a szüleim, de az hatásvadásznak tűnne. Azért ez még nem jelenti azt, hogy én ötéves koromban kitaláltam, hogy zeneszerző, vagy filmrendező szeretnék lenni. Viszont a technikai dolgok iránti vonzódásom is ebből a korból ered: édesapám villamosmérnök  volt, otthon a garázs tele volt forrasztópákákkal, kábelekkel, kibelezett tévékkel, áramkörös dobozokkal...

Életképek  a szocializmusból....

1976-ban születtem, nyilván sok mindent láttam a Kádár korszakból, de ami leginkább lekötött, az talán a technikai fejlődés volt. Magnódeck-ek, videómagnók, számítógépek – szerencsére már korán lehetőségem volt lekövetni a technológia alakulását.  Bár videomagnónk még nem volt, de hi-fi tornyunk és számítógépünk már igen. És már akkor is szívesen foglalkoztam hangkeltő programokkal vagy primitív zeneszerkesztőkkel, később samplerekkel. Nekem mindig a zene volt a legfontosabb – a hallgatás illetve a hangzás élménye.  Komolyabb hangeditor vagy egyáltalán bármiféle stúdiószintű berendezés persze teljesen elérhetetlen volt még ekkor. Aztán hirtelen annyit fejlődött a számítástechnika és a hangkártyák, hogy a kilencvenes évek közepére-végére már otthon is lehetett hangot digitalizálni, sőt megjelentek a hangvágó programok is, pl. a Sound Forge. De ezek még csak egy sávot kezeltek, nem úgy, mint a mai több sávos munkaállomások (DAW-ok). Manapság egy szoftveren belül egy teljes film hangját el lehet készíteni.

 

Sellők és rinocéroszok, r: Traub Viktória

Mikor kerültél először ilyen munka közelébe, amit most csinálsz?

A történet a kilencvenes évek közepén kezdődött. A Színház és Filmművészeti Főiskolán (ma SzFE) indult hangmester szak. Elmentem felvételizni, mert izgalmasnak tűnt, de fogalmam sem volt, hogy ez a dolog mit takar, nem is nagyon olvastam utána, hogy mik a követelmények, nem  nagyon volt erről infóm. Aztán ’98-ban jelentkeztem az Oktopusba. Az iskolának Kishonti István vezetésével az volt a küldetése, hogy olyan hanggal foglalkozó szakembereket képezzen, akik önjáróak és nem jönnek zavarba, ha eddig ismeretlen eszközzel vagy feladattal találkoznak. Tetszett az iskola hozzáállása. A fizika, a pszichoakusztika és a rendszertechnika mellett remekül megfért a műfaj- vagy hangszerismeret vagy akár a szolfézs, viszont az iskola nem a filmhangra szakosodott. Így lettem hivatalosan hangmester és hangtechnikus. Megjegyzem, ha az SzFE-n végzek, nagyjából hasonló lett volna az oktatás, csak még filmközelibb módon. A hangtechnikai tanulmányok mellett pedig megismerkedhettem volna a rendező és színész hallgatókkal is.

Neked mit adott ez a kezdet?

Ha az ember először megtanulja a hangok fizikáját és hogy hogyan működik az akusztika, akkor pl. nem probléma leülni egy effekt vagy egy zengető elé, ami akár 20 paramétert is tartalmazhat. Ha ismered ezeknek a paramétereknek a jelentését, akkor elvileg már tudod, hogy kell beállítani, hogy mondjuk egy adott szoba hangulatát felidézd. Ezek után jön a füllel hallgatás és a finombeállítás. Tehát egy zengetővel el tudod érni azt, hogy egy nyersen felvett szöveg úgy hangozzék, mintha egy kisebb vagy egy nagyobb szobában lenne, vagy akár egy folyosón. Ha például nézel egy filmet, ahol a szereplők egy nagy templomban sétálnak, akkor elvárható, hogy a hangjuk is igazodjon ehhez a térhez, de amint egy arcközelire vágunk, már zavaró lenne egy távolabbi zengő hang, szubjektíve sokkal szárazabb hangra vágyunk, hiszen egy sokméteres fej néz le ránk a vászonról, hiába van ugyanabban az akusztikus térben.

Az igazi  filmekkel még várni kellett akkoriban, ugye?

2000-ben kerültem a Saint Audio stúdióba, amelyet Hubay Zsolt alakított ki a Saint videostúdióval közösen. Itt élesben ismerkedtem meg a videotechnikával is, amely akkor még jórészt a szalagos Beta SP technológiára épült, de a vágás már nem szalagról szalagra, hanem digitálisan, egy számítógépben történt. Akkoriban terjedt el a non-lineáris technika, a tévés és filmes munkáim során én már leginkább digitalizált képpel dolgoztam.  Ez ma már természetes, meglepő is lenne, hogy ha a film egy másik jelenetével szeretnék foglalkozni, akkor előbb oda kéne tekerni a szalagot. Itt tehát hangfelvételeket, kisebb tévés műsorokat, magazinműsorokat csináltam, majd jöttek a tévéfilmek, dokumentumfilmek. Ebben az időszakban sokat dolgoztam együtt Forgács Péterrel, ez azért is volt izgalmas számomra, mert még kicsit ismeretlen érzésnek tűnt, hogy művészemberek rám bízzák a filmjüket, teljesen szabadon fel tudom használni az ötleteimet, és ez belefér az ő koncepciójukba.

Ott voltál a Privát Magyarország néhány epizódjában – ez elég jó indulásnak tűnik.

Az örvény, a Bibó breviárium, A püspök kertje, illetve a Von Höffler vagyok című filmjeiben dolgoztam. Péter mindig sajátosan közelíti meg a témákat, saját, rá jellemző nyelvezete van. Hozott (archív) anyagból dolgozik, ami néha más kontextusban vagy tempóban újabb gondolatokat ébreszt. Mindig hagy időt elmerengeni a kifutó narráció után. Ebben segítségére van néhány gondosan kiválasztott, dramaturgiai jelentőséggel bíró filmkarc és Szemző Tibor fantasztikus, meditatív zenei aláfestése. Számomra addig a dokumentumfilm kicsit unalmas, beszélő fejes műfaj volt, ezért nagyon megfogott, hogy milyen kreatívan használja a nyersanyag és a filmformátum adta lehetőségeket.

           

Az örvény, r: Forgács Péter

Aztán jöttek a többiek – jó csapat gyűlt össze akkor a Saint stúdióban. Kikkel dolgoztál együtt, melyek voltak a kezdeti feladatköreid?

A Saint stúdió időközben elköltözött, az új helyen már 5.1-es mozihangot is lehetett keverni. Kezdte bontogatni szárnyait egy új generáció. Török Feri, Pálfi Gyuri – ők is ott keverték az első nagyjátékfilmjeiket Zányi Tamással. Így elég sok filmbe bedolgoztam, mindig valami más munkafolyamatba. Hol hangvágóként, hol zörejt vettem fel vagy vágtam, vagy pl. a Hukkle című film forgatott hangját én musztereltem. Ez annyiból érdekes, hogy akkor még léteztek izgalmasnak igazán nem mondható feladatkörök is, a filmek ugyanis tényleg filmszalagra forogtak és mivel a hang külön lett rögzítve, azt a videókazettára átírt nyersanyagokkal szinkronba kellett rakni, tehát „össze kellett csapózni”. Nem egy kreatív munka, de mégis lehetett sokat tanulni belőle. Ha mást nem, türelmet biztosan.

Több nagyjátékfilmes utómunkád volt. Emlékezetes produkciók?

Az első nagyjátékfilm, amit már én kevertem, az a Libiomfi (r: Kálmánchelyi Zoltán – Végh Zsolt) volt. Sokat dolgoztam Császár Ferenc hangmérnökkel is több film hangutómunkáján. Eleinte a Gálvögyi Show - t csináltuk, majd érkeztek a különböző stílusú tévé- és játékfilmek kezdve a Sobritól, Gárdos Péter filmjein át (Porcelánbaba, Tréfa, Az igazi Mikulás) Peter Sparrow 1 című filmjéig. De dolgoztam együtt Balázs Gáborral is, vagy Várhegyi Rudolffal, aki sokszor kért fel egy-egy nyersanyag rendbetételére, hangvágására vagy akár zörejezésre, hangkeverésre. Egyik legemlékezetesebb munkánk Kardos Sándor Átváltozás című rövidfilmje, illetve Szaladják István Madárszabadítója. Utóbbi zörejezése, utószinkronja és keverése nagyon érdekes élmény volt. Hosszú és fárasztó munka, de ugyanakkor gondolatébresztő és közben felszabadító. És az ember mindig tanul valamit.

A hangutómunka ideális esetben ott kezdődik, amikor a kész, megvágott film hangját megkapod a vágótól. Mihez kezdesz ezután az anyaggal?

Ez egy univerzális formátumban érkezik, egy ún. AAF fileban. A hangutómunka szoftverek (DAW – Digital Audio Workstation-ök) ezt meg tudják nyitni, így megjelenik előttem ugyanaz hangban, mint amit ő vágott képben. Tehát az ún. timeline-on vízszintesen felsorakoznak egymás mellett a snittek hangjai, egy másik sávon megtalálom a bevágott zenéket, alatta pedig bármi mást, ami még felhasználásra került. Minden egyes hangdarabon egyenként tudok módosításokat végrehajtani, további darabokra tudom vágni, sőt hozzáférek a snitt azon részeihez is, amelyeket nem használtak fel. Ez időnként nagyon hasznos, ugyanis néha be lehet „foltozni” az esetlegesen kimaradó vagy hibás hangot. Egy kész filmben több ezer hangvágás, illetve automatikát szabályzó görbeinformáció is lehet.

Akkor mit is csinálsz és miért?

Megkaptam tehát a film hangjának csontvázát. Ilyenkor hangvágóként egy pár csontot tovább török, majd némi röntgen és gipszelés után fel kell szépen öltöztetnem, hogy legyen egy természetes és egységes kevert hang. Az elhangzott dialógus mindig a legfontosabb, ezért először ezt meg kell tisztítani és ki kell egyenlíteni hangerőben és hangszínben. Ez gyakran nem egyszerű. Például, ha elém kerül egy interjú, ahol az alany szövegét szinte szavanként, ráadásul különböző akusztikájú helyszínekről vágták össze, ez elég természetellenes hatást kelt. Ekkor jön a hangvágó, eltöri a hangot, gipszeli és megpróbálja elhitetni, hogy nincs a szövegben vágás. Sokszor előfordul, hogy nincs rendes költségvetés forgatni, ilyenkor hangmérnök és komolyabb technika nélkül dolgoznak. Hiába készül valami baromi nagy dokumentumértékű anyag, ha az egész hallgathatatlan minőségű. A hangnak pedig sok baja lehet: zajos, kihagy a mikrofon, dübörög a szél, torz, egyenetlen hangerejű vagy hangszínű. Ebből a már kész filmben senki nem hall semmit, mert előkerülnek a hangszín- és dinamikaszabályzók, hangrestauráló plug-inek. Ez már hangplasztikai sebészet. Erre nincs jó automata, az ember némi műszeren kívül csak a fülére és az elképzeléseire tud hagyatkozni. Néha akár egy torz szótag helyett is megéri keresni valami hasonló hangzásút az elhangzott szöveg másik szakaszából, mielőtt bonyolult plug-inekkel kísérletezgetnénk. De erre szokták mondani, hogy „ne próbáljátok ki otthon”, mert ez sem úgy működik, mint a szövegszerkesztőben: leírva egyforma, de kétszer senki sem mondja ki ugyanazt, megegyező hangsúllyal.  Továbbá lehet, hogy a másik felvételen zaj van, például egy autó megy el a háttérben. Játékfilmnél van lehetőség utószinkronra is. Ilyenkor a színész megpróbálja a visszajátszott jelenetet újra elmondani, de ez még egy olyan száraz hangfelvétel, amit keveréskor be kell helyezni abba az akusztikájú térbe, ahol a jelenet játszódik.

Átváltozás, r: Kardos Sándor

A hangszőttes megtervezésében a technikai evidenciák vagy a szubjektív döntések játszanak nagyobb szerepet?

Ha már értjük a szöveget és nem hallunk zavaró hangvágást vagy háttérzaj ugrást, akkor el is kezdhetjük az öltöztetést. De sajnos nem minden ruha passzol. Én alapvetően a képet, pontosabban a filmet szolgálom ki hanggal, ezt úgy értem, hogy gyakran a hang egészíti ki a cselekményt, pl. nyílik a bejárati ajtó, tehát hazajött a férj, lehet bebújni a szekrénybe. Ha azt látjuk, hogy tépi a fákat a szél és esik az eső, akkor evidensnek tűnik, hogy oda némi szeles és esős „atmoszférát” szeretnénk. Persze ennek néha dramaturgiai céllal szándékosan ellene megyünk, mondjuk egy kifejezetten vidám madárcsiripeléssel. Vagy ha hirtelen hullámozni kezd a kép és a szöveg is nagyon teres lesz, akkor általában a néző egy '70-es évekbeli tévéfilm álomjelenetére asszociál. Tehát a filmhang célja nem feltétlenül a valóság utánzása. Az űrben sincs hang, de a filmekben (igen kevés kivétellel) általában van. A valóságban a villám hangja késik, de a filmen ez gyakran el van csalva a nagyobb hatás kedvéért. Hogy a hangmontázsba mi és hogy kerül bele, az már a sound design izgalmas és kreatív világába tartozó szubjektív döntés és sajnos a munkának csak a töredéke. Gyakran olyan dolgoknak is kell hangot kitalálni, ami a valóságban lehet, hogy nem is létezik. Nem kell rögtön fantasztikus filmre gondolni. Egy lepkének sincs sok hangja, a kacsintásnak sincs, de bizonyos műfajok igénylik, hogy legyen. Egy vadállat üvöltése akár elkészülhet egy letranszponált kisebb állat morgásából, de ki gondolná, hogy egy ajtó bezárása is 5-6 rétegből áll össze. A kilincs megfogása, lenyomása, közben nyikorog a zárszerkezet, majd az ajtó a fakerethez ütődik, ha üveges ajtó, akkor az berezeg, a zárnyelv elenged, stb. Vannak megvásárolható professzionális és ingyenes hangtárak is, illetve ahogy az ember egyre több mindenhez készít zörejt az évek során, begyűlik rengeteg hangfelvétel. De az előző példa jól mutatja, hogy valószínűleg pont az a zár, pont az a kupakelgurulás nem fog szerepelni sehol sem, ezért megéri előkapni a felszerelést és felvételt készíteni. Nem biztos, hogy ez konkrétan egy ajtó lesz. Ha nincs a közeledben olyan ajtó vagy pont az a kis elefántcsont dobókocka, ami a képen látszik, akkor kreatívnak kell lenni. Ha az ember nyitott füllel jár, akkor előbb-utóbb a kezébe akad valami, aminek a hangját ilyenkor felhasználhatja.  Az animációs filmeknél elkerülhetetlen, hogy zörejfelvétel készüljön, hiszen itt nincs helyszíni hang. Ez a műfaj szerencsére egyre inkább előtérbe kerül, nézni is szeretem, de hangot tervezni hozzá kifejezetten érdekes kihívás. Adott egy fehér lap és persze üres paletta, amit egyedül kell telerajzolnom. Meg szoktam kérni a rendezőket, hogy írják össze, ha valamelyik jelenetnél speciális elképzelésük van. Itt általában nem olyan egyértelmű dolgokra vagyok kíváncsi, hogy az erdőben erdei atmoszféra kéne legyen vagy hogy a figura lépteit halljuk. Ha csak ilyen ötletek vannak, akkor szabad kezet kaptam, a többit nekem kell kitalálnom. Ilyenkor szépen elbújok az odúmba, elkezdem felöltöztetni a filmet atmoszférákkal, összegyűjtök egy csomó kelléket és elkezdek képre zörejezni, majd ezeket megvágom, keveréskor pedig minden bekerül a jelenet által kívánt akusztikába. Ez nem mindig egyszerű, mert egy közeli hangfelvételt eltávolítani nehéz. Le lehet halkítani egy kiabálást, de nem lesz suttogás belőle és az agyunk is nagyon jól tudja, hogy ha közelről beszélek hozzád, akkor pl. tisztán hallod a mássalhangzókat, ha viszont távolról kiabálok, akkor már szinte csak a magánhangzókat hallod.  Szóval a filmhang rengeteg kis darabból rakódik össze és nemcsak a képet szolgálja ki, hanem gyakran kiegészíti vagy éppen ellenpontozza azt. A hang sokkal nagyobb szerepet tölt be a filmben, mint azt általában gondolnánk, de általában akkor jó egy film hangja, ha természetes és nem veszed észre, hogy mennyit dolgoztak rajta.

Madárszabadító, r: Szaladják István

Mivel foglalkozol mostanában?

Most is éppen animáción dolgozom. Kovács Márton Bab Berci sorozatának Csodapatika című epizódját készítem elő zörejezésre. Ez ugyan televíziós produkció, így csak egy sztereó változat készül, de pl. Traub Viki filmjéhez 5.1-es mix is készült, ami egy mozibemutatónál alapkövetelmény. De ez már egy másik történet.

Kapcsolat

Email: info@filmarchiv.hu
Postacím: 1021 Bp, Budakeszi út 51/E.
Telefon: (+36 1) 394-1322