Filmkultúra

A Nemzeti Filmintézet magazinja

Muszáj volt rajta sírnom - Ujj Mészáros Károly, az Alvilág című sorozat rendezője

Fotók:  RTL Magyarország/Labancz Viktória és Bielik István

Az interjúból kiderül, hogy Balsai Móni már megkapta a főszerepet, amikor a rendező először képbe került a projekt kapcsán, de ezen felül is bőven akadnak érdekességek az Alvilág készítése körül. Ezek, az adaptáció jelentette kihívások, a casting, a gyerekszereplők és a sorozatkészítés intenzitása is szóba került az utolsó két rész adásba kerülése előtti beszélgetésen. INTERJÚ

Mikor és hogyan kerültél kapcsolatba az RTL Klub legújabb saját gyártású sorozatával, az Alvilággal?

Tavaly nyáron, amikor már épp kész volt az X – A rendszerből törölve, az RTL Klub kiírt egy tendert gyártó cégek számára az Alvilág kapcsán. A legérdekesebb az egészben, hogy addigra az már eldőlt, hogy Balsai Móni lesz a főszereplő. Vicces, de ide végül Móni révén csöppentem be.  Valamelyik producernek jutott eszébe az ötlet, aki azt is tudta, hogy az akkor elkészült új nagyjátékfilmem is krimi.

Hogyan zajlik egy ilyen folyamat? Olyan, mint egy fordított casting?

Tőlem egyszerűen megkérdezték, van-e kedvem. Mivel soha semmire nem mondok úgy igent, hogy nem tudnám, mi az alapanyag, egy hétvége alatt megnéztem a holland eredetit, majd azt mondtam: jó, legyen. Éreztem, hogy nagyon érdekes lenne megnézni, Móni mit tud kihozni ebből, ráadásul tetszett az eredeti sorozat. Muszáj volt rajta sírnom. Úgy éreztem, ha meg tudnak ríkatni és ilyen intenzív érzelmi hatásokat tudnak kiváltani belőlem, akkor ez nagyon izgalmas alapanyag.  Tudtam, jó lenne kipróbálni, hogy a mi változatunk is tud-e ilyen érzelmeket gerjeszteni.

Az amerikai verziót is megnézted?

Csak pár jelenetet, de nem tetszett, abba is hagytam. Néztem a svédből is, az sem tetszett, azt is abbahagytam.

Balsai Móni

Mennyiben kellett ragaszkodnotok a licenc-előírásokhoz?

Nekem erről fogalmam sincs, nem is ismerem a licenc szabályait. A forgatókönyvírás előtt volt még jó pár összeülés, amelyen Herman Péter, (az RTL Magyarország drámai és szórakoztató műsorokért felelős igazgatója, aki a sorozat kreatív producere volt. - a szerk.), Köbli Norbert vezető író és jómagam vettünk részt, de azt már akkor lehetett tudni, hogy nagyon gyorsan el kell kezdenünk a gyártást. Az idő rövidsége miatt is választottunk olyan megoldást, ami minél gyorsabban forgatókönyvet eredményez, hogy legyen idő az előkészítésre is. Úgy döntöttünk, amennyire tudunk és amennyire lehetséges a magyar viszonyok között, ami a hollandban működik, azt tartsuk meg. Ez így egy eléggé lekövető jellegű magyarítást jelent. Egyébként én sokszor jobban ragaszkodtam bizonyos részletekhez az eredetiből, mint az írók és a legvégén Köbli Norbert engedélyével én is végigmentem a könyvön és bele-belenyúlkáltam helyenként.  Eleinte nagyon sok argót használtak az írók, én ezt szerettem volna minél jobban irtani. Ez egy kifejezetten széles közönségnek készülő produkció volt, nem az én őrületem kibontása, egészen másfajta, sokkal szélesebb közönségigényt kellett kielégítenünk. Volt, ahol azt éreztem, jobbat tenne a főszereplő karakterének, ha másképp történne a magyarítás, ahogyan az első körben megszületett. Az első részben például, amikor a főhősnő az igazgatóval beszél az iskolába vitt pisztolyról, akkor a Norbi által írt verzióban Nóra figurája lekevert egy pofont a fiának. Nekem ez nem tetszett. Úgy éreztem, az nagyon fontos, hogy viselkedik a gyerekeivel ez a nő alapjáraton, másrészt egy későbbi részben van egy pofon, amit a lánya kap tőle, és nekem fontos volt, hogy az legyen az első pofon, amit ez a nő a gyerekeinek valaha adott. Sokkal nagyobb súlya volt így számomra, mintha már korábban is megtette volna.

Egyértelmű volt, hogy az egész évadot te rendezed?

Felmerült, hogy hívjunk-e egy második rendezőt is, de arra gondoltam, megpróbálom egyedül. Nem az egység megbontásától féltem, inkább arról volt szó, hogy mivel egy már létező sorozatból indultunk ki, nagy könnyebbség, hogy én azt már láttam. Tudtam, melyik szereplő mikor hol tart. Ráadásul - bár az elején felmerült, hogy az időjárás miatt majd kétrészes blokkokban forgatunk - végül helyszínenként mentünk.  Semmiféle idősorrend nem volt, minden a színészek egyeztethetőségén múlt, ami színházi főszezonban nagyon nem egyszerű. Iszonyú lóugrásokkal haladtunk. A záróepizód egyik legfontosabb, utolsó előtti jelenetét például a legelső napon vettük fel, ahol azért már bőven van közös története a két jelenetbeli szereplőnek, de a két színész aznap játszott először együtt életében. A végeredményen ez egyáltalán nem látszik, de ez is egy példa arra, miért lett volna egy másik rendező bevonása nehéz.

Rajkai Zoltán, Bezerédi Zoltán

Említetted a színészegyeztetéseket. Hogy ment a casting?

A legtöbb szerepre elég sok színészt megnéztem, de voltak olyan karakterek, ahol az első pillanattól biztos voltam abban, ki játszaná el a legjobban. Molnár Levente figurájánál nem is kerestünk mást, ő rögtön megvolt. A Saul fiában láttam és nagyon tetszett az ottani alakítása, tökéletes választásnak gondoltam erre a nagyon fura, szétesett, kokainos emberre. Nagyon jó hangulatú volt a szereplőválogatás és vitathatatlanul egy elképesztően erős szereplőgárda alakult ki, ami nyilvánvalóan a gerincét adja az egész produkciónak.

A gyerekszereplők alaposan kilógtak felfelé a hazai sorozatokban és filmekben megszokott alakításokhoz képest. Hogy találtátok meg és mennyiben volt más velük dolgozni? 

Gyerekekkel nagyon nehéz dolgozni, és be kell látni, hogy az esetükben ez egy digitális dolog: valami vagy megvan bennük - vagy nincs, ami alkalmassá teszi őket a szereplésre. Picit lehet alakítani rajtuk, de én nem szeretem nagyon manipulálni őket, úgy állok hozzájuk, mint a felnőttekhez. Szereplőválogatáson találtuk meg a legnagyobb fiút játszó Miller Dávidot, aki nagyon ügyes, kész színész, már-már felnőtt, de mégis simán kinéz 18-nak. Cservák Zolival szintén a castingon találkoztunk, benne alapjáraton van egy furcsa titok, amiért úgy gondoltam, hogy jó lesz a legnagyobb traumán áteső gyerek, Bence szerepére. Bujáki Zsófival az X-en már dolgoztunk, az ő szerepére nem is tartottunk válogatást. Zsófi is nagyon komoly tehetség, vele Balsai Mónival közösen sokat „edzettünk” már az X előtt is, és most is. 18 évesen olyan dolgokra képes, amikre sok felnőtt színésztársa sem, szerintem nagy jövő áll előtte is.

Kicsit kettős érzésem volt a casting kapcsán, mert egyrészről nagyon jó volt képernyőn ritkán látott arcokkal találkozni nagyobb szerepekben is, máskor viszont pont azt éreztem, hogy a színész ismertsége már-már elvesz a figurából. Itt kié volt a végső szó?

Nem mindenben egyezett a véleményünk az RTL Klubbal, voltak kompromisszumok. A szereposztás tekintetében alapvetően a csatorna hozza meg a végső döntést. Több olyan színész is volt, akikről sokáig kellett győzködnöm Herman Pétert. Nem adtam fel, több körben visszahívtam az adott színészeket  és végül volt, akiről sikerült meggyőzni a kreatív producert, és volt, akiről nem. Ezzel együtt Péter mindig olyan érveket mondott ezeken a beszélgetéseken, amit abszolút meg tudtam érteni. Nagyon értő, kulturált és kellemes folyamat volt ez. Őszintén szólva, engem kissé meg is lepett, mennyire adnak a véleményemre, mennyire fontos ez bizonyos kérdésekben. Ráadásul egy idő után a kreatív producer úgy érezte, jó irányba haladunk, és úgy döntött, hogy megbízik bennem, ami egyrészt felelősség, másrészt ettől olyanná vált a munka, mintha valami saját dolgot csinálnék. Nagyon élveztem ezt a fajta munkakapcsolatot. A bizalom hihetetlen jó és felszabadító dolog, amellett, hogy mindkét fél részéről iszonyú felelősség is egyben. Az első rész első vágatának megtekintését követően ez még jobban elmélyült.

Szecsanov Martin

Az adaptációs folyamat is ilyen sima és zökkenőmentes volt?

A magyarosításban is nagyon nagy szerepet játszott az időfaktor. Az eredetiben nagyon tipikusan holland egy rakás részlet. Igyekeztünk finomítani, de arra időnk sem lett volna, hogy nagyon elrugaszkodjunk. Simán el lehetne tölteni egy efféle adaptációval akár egy évet is, ha az ember ebbe nagyon elmélyed és nagyon tipikusat akar, de az ilyen jellegű produkcióknál erre egyszerűen nincs idő. Pár hete volt Norbinak az első rész forgatókönyvének megírására. Mondjuk ő nagyon gyorsan dolgozik, nagyon profi. Örült, amikor már az általa írt forgatókönyvet olvasva is meghatódtam. Hatódékony vagyok ugyan, de az egy nagyon jó jel, ha hatódok, annak én is örülök.

Neked rendezőként mennyire volt fontos a hazai beágyazódás?

A helyszínek mindenképp ezt hordozzák, és erről is beszéltünk talán a legtöbbet. A vízi útvonal nálunk nem úgy működik, mint Hollandiában. De Budapest, a Duna és a környezete volt annyira érdekes, hogy meggyőztük magunkat, hogy akár hitelesnek is tűnhet. A kábítószer Hollandiában egészen mást jelent, főleg a fű, mint nálunk. Volt olyan gondolat, hogy a főszereplőink inkább cigit csempésszenek a hitelesség kedvéért, de végül maradtunk a drognál. E tekintetben egyfajta komp-ország szerepre gondoltunk, nálunk bejön az anyag és megy is tovább, tehát nem csak a hazai piac kiszolgálásáról szól a történet.

Akkor különösebb dilemmáid nem is voltak a történet kapcsán?

Nem, már csak azért sem, mert szerintem ez elsősorban egy család története. Amit nyilván nagyon mélyen átsző a bűn, hisz ez a főtéma, de számomra ez mindig is inkább családi dráma volt. Akár egy görög tragédia.

Nem véletlen hasonlítja a legtöbb kritika az Aranyélethez a sorozatot.

Nekem nagyon furcsa ez az összehasonlítás.  Mindkét sorozat egy bűnöző családról szól, de nagyjából nincs is több hasonlóság a két sorozat között, a sorsok és a karakterek teljesen mások, a történésekről nem is beszélve, szerintem nem érdemes párhuzamot vonni.

Az igaz, hogy sokáig képben voltál az Aranyéletnél, mint rendező-jelölt, és végül nem vállaltad?

Igaz. Ez egy nagyon régi történet, nagyon tisztelem az HBO munkáját, és azóta is kedvelem az ott dolgozókat, ez akkor úgy alakult. Erről nem is érdemes szerintem beszélni, ez történelem.  

A Liza a rókatündér után számos helyen elmondtad, hogy kifejezetten valami nagyon másra, nagyon újra vágysz, ez lett végül az X – A rendszerből törölve című krimi. Ezúttal nem zavart, hogy a következő munka stílusában, műfajában, hangulatában is nagyon hasonlít az előző filmedre, ráadásul ismét egy nő, és ismét Balsai Móni a főhős?

Igazából nem. A sorozatkészítés eleve egyfajta alkalmazott filmművészet, ha művészet egyáltalán. Ráadásul az Alvilág egy adaptáció.  Viszont én régóta ki szerettem volna próbálni magam ezen a vonalon, ráadásul egyre inkább azt érzem, a mozi, mint platform idővel akár elveszítheti a mostani jelentőségét, a sorozat érdekesebb lesz. A mozi egyszeri élmény, noha a mostani hollywoodi blockbusterek is már valójában sorozatok…

Igen, viszont mióta a Penoza (Fű és fehér por címen futott itthon, az Alvilág eredetije) 2010-ben kijött, teljesen átalakultak a sorozatfogyasztási szokások. A Netflix és a többi streaming adó miatt ma már nem ritkán egyetlen húzásra néznek végig a nézők egy-egy sorozatévadot. Pláne egy krimi esetén.

Szerencsére nem mindenhol van ez még, én nem is feltétlenül szeretem. Jó a várakozás néha. A függőség itt ugyanúgy működik, mint a kábítószer esetében, hiszen egyfajta hiány képeződik, ezért még jobban vágyja az ember a következő részt. Persze személyes tapasztalatom csak a sorozatokkal kapcsolatban van.

Milyen sorozatokat kedvelsz és mostanában, illetve a forgatás idején miket néztél?

A forgatás alatt az eredeti holland sorozatot néztem, ne gondolja bárki, hogy van idő bármit nézni, ez nagyon intenzív munka. A forgatás felétől a pihenőnapokon például már az Alvilág című sorozat vágását néztem. Egyébként nagyon szerettem a Counterpart című sorozatot (főleg az első évadot), mert J.K Simmons úgy színészkedik benne, ami lenyűgöz és folyamatosan csodálattal tölt el. Szerettem a Drótot, mert elképesztő karakterek vannak benne, és folyamatos írói bravúrmunka, tele fájóan örökzöld közéleti kérdésekkel. Szerettem a Stranger Things-et, a Trónok harcát, mert közösen leültetett minket Mónival a kanapéra, ahol elkerekedett szemű óvodásokká váltunk. A Homeland első két évada és a Mutassatok egy hőst című minisorozat is jó volt. És végül a Curb Your Enthusiasm!  Larry David zseni.

Fekete Ernő, Balsai Móni

Abba volt beleszólásod, hogy a részek végi előzetesben mit mutattok meg a következő epizódból? Engem például volt, hogy nagyon zavart egy-egy spoiler, például rögtön az első epizód végén.

Ebben nagyon ritkán tértünk el az eredetitől. Amikor csak lehetett, ugyanazt vágtuk be, de előfordult egy-két kivétel. Az a bizonyos első rész végi betét például a kivételek közé tartozott. Az az én döntésem volt, és utólag már látom, hogy nem feltétlenül volt jó. Amennyiben az egy spoiler volt, én vállalom érte a felelősséget. Ebbe biztosan belejátszott például, hogy kevesebb, mint két nap alatt néztem végig az eredeti sorozat első évadát.  Nagyon gyűlölöm a spoilereket, ez úton megkövetem a nézőket, ha itt úgy érezték, hogy ez az volt. Akkor azt gondoltam, hogy inkább figyelemfelkeltő lehet ez a körülmény. SPOILER! Az eredeti sorozatban nem volt ennyire szimpatikus figura Ádám - én személy szerint alig vártam, hogy a holland családfő végre meghaljon - de itt azt hittem a nézőket vonzani fogja a lehetőség, hogy Nóra férje esetleg életben maradhat.

Mi volt számodra ebben a legnagyobb kihívás, amiért végül igent mondtál a megtekintést követően?

Az érzelmi vetület volt a döntő, nem a műfaj. A kihívás pedig egyrészt az volt, hogy ezt a lehető legmagasabb szinten tudjuk reprodukálni. Másrészt az, hogy az akciódúsabb jeleneteket hogyan tudjuk megoldani ekkora költségvetésből. A legnagyobb kihívás pedig az volt, hogy ez valójában négy nagyjátékfilmnyi anyag, amit összesen 56 nap alatt forgattunk le. A legutóbbi nagyjátékfilmem forgatása 45 napig tartott… A 110 perces filmet alig 11 nappal kevesebb idő forgattuk le, mint ezt a mintegy 400 percet. Ez statisztikailag is borzasztóan néz ki, és akkor még inkább, ha mindezt játékfilmhez közelítő igényességgel akarod megcsinálni. Megtehettük volna, hogy a legtöbb sorozathoz hasonlóan ugyanazt a két-három beállítást használjuk, de nem ez volt a cél, hanem egy nagyon gazdag végeredmény, amin nem látszódik ez a megkötés. Sok olyan sorozat van, ahol ez kifejezetten érezhető: ugyanaz a totál és ugyanaz a két szűk ismétlődik jelenetről jelenetre. Mi filmesebb feldolgozást akartunk, ráadásul úgy, hogy még a színészet is rendben legyen, és a néhol ma is tipikus, eldarált, szomszédokos szövegfelmondás helyett megélt helyzeteket lássunk és magával ragadó érzelmeket. Mert szerintem, ha ez nem működik, akkor semmi sem működik. Ilyen feszített tempónál óhatatlanul adódnak feszültségek, de itt valahogy mégis nagyon organikusan összeért minden. A stáb is nagyon jól működött. Szecsanov Martinnal, az operatőrünkkel és az ő csapatával például elképesztően kiforrott munkakapcsolat jött létre közöttünk, de mondhatnék nagyon sok más példát is, például Posevitz Gábort, aki az ország talán legjobb kellékese (tudom, hogy a talánért neheztelni fog rám), Haide Hildegárd, aki az egyik legjobb sminkese /special make uposa, és így tovább, felsorolhatnám az egész stáb elképesztő jó és nagy munkabírású társaság volt ez. Előző nap, amikor megnéztem, mit kell felvennünk másnap, mindig az éreztem, ez lehetetlenség, mégis valahogy mindig sikerült. A vicc az, hogy alig volt túlóránk. Abszolút tartottuk a tempót végig. Most még épp az utolsó, nyolcadik epizód zenéjén dolgozom Csengery Dániellel, akinek összesen kb. négy napja van erre, ami szintén elképesztően intenzív munkatempó. A vágás úgyszintén nagyon sűrű volt a rövid idő miatt, de szuper emberekkel dolgozhattam együtt, az is nagyszerű élmény volt.

Pelsőczy Réka,  Molnár Levente és Szecsanov Martin operatőr

Azt látod már, mi lesz a következő munkád?

Nem, de ha rajtam múlna, talán megpróbálnék újra mozifilmen dolgozni. Persze nyitott vagyok, bármi jöhet. Nagyon jó, hogy most már van a portfoliómban egy sorozat, és ha olyan lehetőség jönne, ami tényleg érdekes, arra is rá lehetne könnyen venni. Ha megtehetem, amúgy kézműves jelleggel csinálok filmeket. Egyrészt azért, mert szerintem minden részlet borzasztóan fontos, ami a néző szeme és füle elé kerül, másrészt pedig egyszerűen élvezem. Nem feltétlenül kellene az embernek a vágás hat hónapjában végig ott ülni, de én ezt így csinálom, és ott vagyok a hangkeverés, a fényelés és a zeneszerzés megfelelő fázisaiban is.

Az Alvilág esetén is így tettél, noha a produkció ezt nem feltétlenül várta volna el?

Az elején azt gondoltam, ilyen tekintetben ez a sorozat nekem az elengedésről fog szólni. Nyilván egy ilyen produkció esetén sokkal nagyobb a felelőssége mindenkinek, aki benne van, miközben nekem, egy filmhez képest, sokkal kisebb a kontroll lehetőségem. Volt olyan időszak, amikor egyszerre öt részt vágtunk, és én csak akkor kapcsolódtam be, amikor a vágó úgy érezte, hogy kész van, vagy épp nagyon sürgetett a leadási határidő. Így is csak akkor voltam hajlandó elengedni egy részt, amikor úgy éreztem, hogy a rendelkezésünkre álló időben tényleg kihoztuk belőle a maximumot. De ez így természetes, evvel az ember tartozik a lelküket adó színészeknek és a vérüket adó forgatóstábnak.  

Mennyire érezte otthonosan magát ebben az általad alkalmazott filmezésnek titulált produkcióban az alkotó, művész éned?

Nagyon jól éreztem magam benne. Egyrészt nem tartom magam művésznek – ami vicces, mert mégis a sorozat kapcsán tituláltak annak életemben először egy kritikában. Én a művészettel és a tehetségesség kérdésével birkóztam egy ideig, de szerencsére ezt a dolgot elengedtem. A dolgok jó minőségű elkészítése érdekel, a csinálás maga, a munka, a magas színvonal. Rengeteget tanultam ebből a munkából, ami a lehetetlennek tűnő feladat lehetségessé tételéről szólt. A koncentrációról, az emellett nagyon fontos érzékenység fenntartásáról, a hajtásról, a túlélésről, a megélésről, a másban meglátott működő tehetség iránt érzett háláról. És arról, hogy megtanuljam, ha lehetőség van rá, ne legyek indokolatlanul ingerült, türelmetlen, sőt elviselhetetlen egyes munkatársaim számára. Ebben a kérdésben is van még hova fejlődnöm.

 

Kapcsolat

Email: info@filmarchiv.hu
Postacím: 1021 Bp, Budakeszi út 51/E.
Telefon: (+36 1) 394-1322