Filmkultúra

A Magyar Nemzeti Filmalap magazinja

Egy busho Münchenből – Wolfgang Leis

Beszélgetés Wolfgang Leis, Budapesten és Münchenben élő brand managerrel, aki sokak szerint inkább életművész és világpolgár, és többek között marketing cégének ügyvezető igazgatója. Mivel a 2005 óta tartó fesztiválon az igazgató mellett az egyetlen állandó tag immáron 15 éve, nyugodtan nevezhetjük filmes szakembernek is. INTERJÚ

A BuSho (Budapest Short Film Festival) nemzetközi zsűrijének elnöke vagy. Németországból jöttél, és úgy tűnik, mintha nálunk telepedtél volna le. Hogy kerültél ide, mióta tartózkodsz Magyarországon?

Tulajdonképpen a nyolcvanas évek óta szoros kapcsolatban vagyok Magyarországgal. Húszéves korom körül jutottam el először a barátaimmal Kelet-Európába. Akadt egy ismerősünk, Andreas Zichy, aki azt mondta, hogy ott Marosvásárhely környékén még áll az a kastély, amely a felmenőinek a tulajdona volt. Nem az övék már, de azért érdemes lenne megnézni. Mondtuk neki, hogy oké, aztán a szülei azt javasolták, hogy felejtsük el – nyolcvanas évek, a Ceausescu korszak legkeményebb ideje, nem lett volna túl vidám. Aztán úgy döntöttünk, hogy Magyarországra jövünk, mondta az András, hogy ott is volt egy kisebb kastélyuk, meg, hogy az is olcsó, úgyhogy felkerekedtünk és természetesen nagyon jól éreztük itt magunkat.

Mivel foglalkoztál akkoriban?

Münchenben jártam egyetemre, társadalomtudományi és kommunikáció szakra. Az újságírás nem vonzott annyira, de akadt ott reklámmarketing és ehhez hasonló dolgok, ezért azokkal kezdtem foglalkozni. Aztán 1985-ben szakmai gyakorlatra pályáztam. Az volt a vágyam hogy Dél-Amerikába vagy Afrikába megyek, szóval valami egzotikus helyre. De Budapesten kaptam lehetőséget. Először mégis Spanyolországba kerültem, már elkezdtem csinálni egy spanyol nyelvtanfolyamot '86 tavaszán, aztán minden megváltozott. Spanyolul nem tanultam meg, magyarul viszont igen.

Mi történt?

AISEC gyakorlatra kerültem ide '86 júliusában. Teljesen új élmények értek. Igaz, kevés szórakozóhely volt akkoriban, mégis valahogy kellemesnek tűnt a levegő. A szürkeség ellenére látszott, hogy az emberek próbálnak valami hasznosat kezdeni magukkal. Pont akkor egy iskolatársam is itt volt, magyar barátnőjét látogatni. Sokszor buliztunk együtt, éjszakáztunk. Az utolsó éjszakáinkat töltöttük a Halászbástyánál, amikor megismerkedtünk két lánnyal, az egyikkel aztán elég jóban is lettem, ez is egy nyomós indok volt... Azon az éjjelen tucatszor kérdeztem a telefonszámát, de hát részeg voltam, és elfelejtettem, amit már megtanultam, hogy ebben az országban nincsen mindenkinek telefonja. A postacímét adta meg, fel is kerestem – így kezdődött. Egy hosszú kapcsolat lett belőle. Attól kezdve rendszeresen járkáltam Magyarországra.  Itt voltam az ünnepeken, először '86 karácsonyán és szilveszterén.

Tehát így maradtál itt azon az emlékezetes januári télen, amikor az a rengeteg hó esett?

Akkor kezdtem írni a diplomamunkámat, a PR Magyarországon témában. A müncheni professzorom csodálkozott is, mondta, hogy nem gondolta volna, hogy ilyen itt létezik. Közben már közeledett a rendszerváltás időszaka, érezni lehetett már, hogy valami komoly változás lesz. A szakmámban, a Public Relations-ban eleinte nem nagyon tudtam elhelyezkedni, mert az alakuló cégek a gyakorlott embereket keresték. De egy idő múlva sikerült munkákat kapnom New Yorkon keresztül Bécsben a Klaus ACES Public Relations - az akkor egyetlen létező közép-kelet-európai PR ügynökség központjában. Elkerültem Varsóba is másfél-két évre, ami rengeteg utazással járt, mert közben sokat voltam Pesten, Bécsben és Prágában is.

Beszéljünk most kicsit a filmes világról. Úgy tudom, ez a kapcsolat részedről leginkább Gábeli Tamáshoz kötődik.

Egészen fiatal kora óta ismertem. A rendszerváltáskor együtt mentünk Brassópojánára síelni, illetve én bringázni, a román határon 6 órát vártunk, hogy tovább engedjenek. Aztán a 90-es évek második felében együtt voltunk Indonéziában is. Amikor felötlött benne a BuSho ötlete, azt mondta, hogy szeretne csinálni egy filmfesztivált és rám gondolt, hogy a nemzetközi zsűri résztvevője, vagy azt is mondhatnám elnöke én legyek. Mondtam a Taminak, hogy szívesen segítek, de én nem értek a filmhez, ő meg, hogy az nem gond, mindig kell a külsős szűz szem.

Szóval bekerültél a zsűribe, mint nemzetközi szaktekintély… Hogy sikerült ilyen hosszú ideig kitartanod?

Igen, külsősként kerültem be, hisz mindent, amit a filmről tudni kell, a BuSho alatt tanultam meg. Rájöttem közben, hogy ez egy fergeteges időtöltés! Nekem már az első fesztivál is nagyon tetszett aztán következett a többi. Életem fontos része lett. Tizenötödik éve ezt csináljuk és most is ugyanúgy élvezem. 

Többféle zsűri van, hogyan osztjátok meg a feladatokat?

Nekünk a versenyprogramot kell megnézni, minden blokk után negyedóra szünettel. Ezt csináljuk három napon keresztül. Szerintem az előzsűrizés az igazi hősies feladat. Ehhez képest a mi munkánk szórakozás. Mi általában öten szoktunk lenni, rajtunk kívül van még egy néhány tagból álló diákzsűri is. Ők különféle filmes iskolákból jönnek, médiaszakosok vagy a tanárok javasolják őket. Nagy előny, hogy motiváltak a filmhez. A diákzsűri az elején még kicsit szervezetlen volt, előfordult olyan is, hogy csak egy-két ember jelent meg, vagy hogy egyáltalán nem jöttek el, mert még nem tudták, hogy mi ez az egész. A versenyprogramba általában olyan 70-80 film kerül (maximum 15 óra), viszont az előzsűrinek hónapokon át tart a válogatás. Emlékszem, a fesztiválok elején, az első néhány alkalom technikailag néha problémásnak tűnhetett, mivel még nem voltak túl profik a zsűritagok, meg egyáltalán a rövidfilmes műfaj is meglehetősen szokatlan volt még.

A többiek honnan jönnek?

Más fesztiválokról, különböző ismeretségi körökből, Taminak megvannak az emberei innen - onnan. Volt például Enyedi Ildikó is zsűritag vagy M. Tóth Géza.  Én is voltam Portugáliában egy női filmfesztiválon néhány éve, annak az igazgatónője meg hozzánk jött zsűrizni tavaly, szóval ez kb. így működik. Érkeztek már hozzánk felkérések, lehetőségek, hogy ebből valami vörös szőnyeges fesztivál legyen, de hát ez nem a mi profilunk, sem a Kodály terem, sem Etyek nem jöhet szóba a mi esetünkben. Szerintem pont elég híresek vagyunk, még ha az nem is legfontosabb célunk egyike, akkor is, hiszen rengetegen küldenek be filmeket, és viszonylag sokakkal találkozunk személyesen is.

Hogyan érzed, az évek alatt változott-e nálatok valami, ugyanaz-e a fesztivál mondanivalója, mint a kezdetekben?

Úgy érzem, hogy az alaphangulat nem változott, ugyanaz a bődületes lelkesedés és őrület, mint az elején. Úgy gondolom, a mi fesztiválunk egyedülálló. Nem a pénzről meg a promócióról szól, meg arról hogy külföldre vigyenek egy filmet. Persze együttműködés, valamiféle hálózatépítés-kapcsolatteremtés nálunk is van nyilvánvalóan, csak mégsem a pénz dominál, hanem az ismerkedés, barátkozás, hogy tudjunk segíteni egymásnak. Ami az évek alatt valóban jobb lett, az a profibb munkamegosztás, a szervezés, és pl. hogy minden filmhez készül most már angol felirat.

Mit lehet tudni a díjakról?

Vannak a fődíjak, tehát az arany, ezüst, bronz BuSho-szobrok, illetve további kategória-díjaink, összesen vagy tíz. Általában a három nap után elővesszük a katalógust, és ha egy filmről az 5 zsűritagból legalább három ember nem mondja azt, hogy jó, akkor az kiesik, így marad körülbelül húsz-harminc filmünk a végére. Mindig egyéni szempontok számítanak, nem az, hogy technikailag mennyire profin van megcsinálva. Persze az is, de hogyha személyesen jobban tetszik valami, akkor inkább úgy szavazunk. Én legalábbis biztosan. Sokszor előfordul, hogy más zsűritagnak pont ugyanaz a helyezési sorrend jön ki, mint nekem, ami valahol meglep, mert azt gondolom, hogy mindenki másképp látja, de az is gyakori hogy a diákzsűri is ugyanúgy dönt, mint mi, ami viszont bíztató jel, az értékek szempontjából. 

Említesz néhány filmet a listádról?

Nekem személyesen az olyan filmek tetszenek, amelyeknek humora van, akármilyen fekete vagy rejtett, vagy bármilyen ez a humor, csak legyen. Szerencsére mindig van belőlük választék a fesztiválon. Ilyen volt például a kezdetekkor a Simonyi-Tóth alkotópárostól – akik már a kezdetektől velünk voltak – az Egy szavazat.  A 6. fesztiválon győztes The Last Day of Ivan Bulkin, melyet a film orosz producere személyesen vett át a Vörösmarty moziban. Érdemes belepillantani a BuShoexperience című összefoglalóba, hogy 2 percre visszautazzunk 2010-be! Vagy már a Puskin mozis időszakból, a három holland testvér különös viszonyát bemutató alkotás, a De Smet. De természetesen sorolhatnánk a végtelenségig, a weboldalon a BuShovízió menüpontban lehet szemezgetni.

A Busho-n kívül milyen viszonyban vagy a filmekkel, vannak-e kedvenc rendezőid?

Elég sok dokumentumfilmet nézek, mostanában nagyon érdekelnek, főleg politikai, történelmi témákban. A Verzió filmfesztivál is teljesen nekem való. A sorozatokat már kevésbé kedvelem, pl. a Trónok harcát, meg a hasonlókat. Igazából a régi nagy filmek és rendezők állnak hozzám közel, különösen Fellini, de Robert Altman vagy John Landis is. Egyik kedvenc filmem a Száll a kakukk fészkére. Szóval én ilyen régi motoros vagyok, azon az én filmjeim, amelyeken egyszerre nevet meg sír az ember, és persze van társadalomkritika is.

Milyennek látod a magyarokat, mennyiben mások, mint a németek?

Német nép nincs, mert az egy nagy ország, benne a bajor, a hesseni, a szász meg a többi, teljesen más mentalitású népekkel. Véleményem szerint, hozzám, mint bajorhoz egy magyar, viselkedésben sokkal közelebb áll, mint például egy észak-német. Amiben azért eléggé más a hozzáállás, az az üzleti élet, és negatív értelemben. Például magyarok többsége nem jegyzetel üzleti tárgyalásokon, ha meg téged lát, akkor azt gondolja, hogy rossz a memóriád vagy talán kémkedni akarsz. Németországban meg pont fordítva van, ha nem írsz fel semmit, akkor vagy komolytalan üzleti partner. A magánéletben az északi németek elég felületesek, sokat beszélnek, de nem olyan mély a kapcsolat közöttük, mint a magyaroknál. Itt több idő kell, hogy valakit elfogadjanak, ami viszont értékesebb viszonyokat eredményez. Na meg az ételek, a bajorokkal, osztrákokkal, talán a Monarchia révén is több hasonlóság maradt. Ha például azt mondanád egy észak-németnek, hogy Szalontüdő (csak hogy maradjunk a jó magyar rövidfilmnél) – biztosan nem értené.

Kapcsolat

Email: info@filmarchiv.hu
Postacím: 1021 Bp, Budakeszi út 51/E.
Telefon: (+36 1) 394-1322