Filmkultúra

A Nemzeti Filmintézet magazinja

El kell engedni - Gauder Áron, rendező

Gauder Áron indián, de erről nem szabad beszélnie. Arról viszont szívesen mesél, hogy több mint két évtizede érdekli az indián kultúra. Két rajzfilmet is készített: Cseh Tamás hangalámondásával a Kojot és a sziklát, amivel a 2016. évi Filmhéten a legjobb animációs film díját nyerte el – és a Kojot és a sápadtarcút. Látványtervezőként nem csak megtervezte, meg is festette az Apacsok című színdarab díszletét. Animációs reklámcéget alapított, majd mikor elege lett belőle, elstoppolt Izlandra. Megrendezte a Nyóckert, aztán egy ideig Egillel, a viking hőssel foglalkozott. A Balázs Béla-díjas animációs filmrendező ősemberekről készített munkái sorra kapják a díjakat. Nemrég elköszönt a Búcsúkoncert nevű együttestől, talán azért, hogy főiskolai docensként több ideje maradjon a tanítványaira a Budapesti Metropolitan Egyetem animáció szakán. INTERJÚ

Te milyen iskolákat végeztél, hol kezdtél el rajzolni?

Az általános iskolában volt egy nagyon jó rajztanárnőm, aki sokat segített. Rajzszakkörbe is jártam, és megosztott díjat nyertem el egy budapesti versenyen, ami egyenes bejutást jelentett a kisképzőre vagy bármelyik rajztagozatos gimibe. A szüleim kupaktanácsot ültek, nem akarták, hogy a képzőbe menjek, mondván az túlságosan beszűkít abba az irányba. A Kaffka Margit Gimnázium rajztagozata után az Iparművészeti Főiskolára (ma MOME) jelentkeztem. 1999-ben animációs szakon végeztem.

1997-ben készült el az első rövidfilmed, a Klausztrofóbia.

Még a főiskola ideje alatt fél évet Berlinben töltöttem cserediákként. Beiratkoztam néhány kurzusra, és az egyiken 16-os nyersanyagra egy filmet kellett elkészíteni. Mi magunk rajzoltuk, fotóztuk és hívtuk elő a filmet.

Miért ez lett a címe?

Akkor ott egy kicsit el voltam veszve.  A filmben egy dobókockába bezárt ember próbál kitörni, de a kocka csak forog tovább. Valami ilyesmi miatt...

A főiskola utolsó évében a Segítő szellem című diplomamunkám a „sámánutazásos” élményekből készült. A képeket kockánként karcoltam a filmszalagra, amit beszkenneltem, és számítógépen vágtam össze az anyagot. Az animációs technikát vegyítettem az akkori digitális lehetőségekkel. Abban az időben sokat jártam dobolásokra, amiket Somogyi István színházi ember vezetett. Nagyon sok testen kívüli és egyéb élményben volt részünk. Izgalmas volt.

Erről lehet beszélni?

Persze. Ez egy ellazult testi állapot. A sámánok, akiknek háromrétegű a világképük, azt mondják, hogy dobolás és csörgőzés közben kilépünk a testből, és vagy a felső, vagy az alsó, vagy ebbe a világba utazunk. Más miatt utazunk az alsó és más miatt a felső világba. Nem a fizikai valóságot látjuk, hanem annak a metafizikus rétegét. Ilyenkor az ember azt éli meg, hogy kibújik a testéből, száll, és megtapasztal dolgokat. A végén a dobok jelzik, hogy vissza kell térnie. Utána mindazzal, amit megtapasztalt, azt kezd, amit tud vagy akar. Nagyon inspiráló is lehet.

Ezt Te többször csináltad? Fel tudod használni a munkában is?

Igen, nagyon hasznos, amikor egy forgatókönyvön dolgozom vagy bármilyen képi ötleten gondolkozom. Gyakran előfordul, hogy az ember nem tudja megoldani a problémát az analitikus agyával, semmire nem megy, csak egyre görcsösebb lesz. Olyankor el kell engedni.  El kell menni futni vagy úszni, vagy olyasmit csinálni, aminek ritmusa van, és kikapcsolhat az agy. És egyszer csak ott lesz a megoldás. Akkor azt megint be lehet rakni az elemző agyunkba. Ez legtöbbször segít.

Nehezen tudom elképzelni rólad, hogy főiskola után elhelyezkedtél egy munkahelyen.

Nem kellett munkahelyre beállnom, mert hárman megalapítottunk egy animációs reklámstúdiót, a K.G.B. Vizuális Műhelyt. Nagyon jó érzés volt, hogy teljesen magunk építettük föl. Sok munka volt, mert 1999-ben teljesen újnak számított a komputeres animáció. Pálffy Gyuri első filmje, a Hukkle film trükkjei is nálunk készültek. Az remek együttműködés volt, mi is beleraktunk apait-anyait, hogy jó legyen. Az élveztem is, ha csak ilyen munkáink lettek volna, lehet, hogy nem megyek el, de egy idő után belefáradtam a reklámokba, úgy éreztem, hiába fizet jól, nem sok értelmes dolgot produkálok. Kiszálltam, és egészen Izlandig menekültem. Az az út egy eltávolodás volt, Izlandról nézve a reklámvilág nem számított. Úgy döntöttem, abbahagyom, az anyagi biztonságot is félredobom, aztán majd lesz valami. 

Miért Izlandra mentél?

Olvastam a viking-sagákat, hogy hogyan népesítették be azt a vidéket. Nagyon szeretem az érintetlen tájat, az se volt baj, hogy Izlandon napokig senkivel nem találkoztam. Tudtam, hogy messzire kell elmennem, hogy kimásszak abból a világból, ami nagyon nyomasztott.

Az egyik saga Egillről szól, az izlandi mitológiai hősről, aki nagy harcos és költő is egyben.

Biztos, hogy már akkor megfordult a fejemben, hogy milyen jó lenne, ha készülne róla egy film, de konkrét tervem még nem volt. Az később jött. Előtte még beékelődött a Nyócker.

A 12 éve készült rajzfilm itthon és külföldön is nagy sikert aratott. A 2005-ös Filmszemlén elnyerte a rendezői látvány díjat, az Annecy Animációs Filmfesztiválon az egész estés filmek kategóriában a fődíjat. Miért volt a Nyócker ilyen sikeres?

Talán a nézők jobban tudják, szerintem azért, mert pofátlan volt az egész film, a képi világ, a stílus, a történet, minden. Arról beszéltünk, amiről akartunk: Bushról, az olajról, korrupt rendőrökről. Rajzfilm volt, de nem a kis nyuszi és az őzike történetét akartuk elmesélni. A Beavis és Butt-head és a South Park is azért sikeresek, mert a rajzfilm univerzális nyelvén, de felnőtteknek szólnak. Szókimondóak. Humoros formában mi is mindent odatoltunk, ami az embereket akkoriban foglalkoztatta.

Sok munkát, felkérést kaptatok utána?

Magyarországon nem. Néhány műsornak én készítettem a főcímét. Annecy-ban egy francia csapat felkért, hogy rendezzem meg a filmjüket, de nem tudtam mit kezdeni a filmtervükkel, ráadásul olyan eufórikus állapotban voltunk, hogy nem akartam elkötelezni magam több évre. Felkerültünk egyfajta palettára, például nemrég elhívtak zsűritagnak Portugáliába. A Nyócker sikere adott annyi önbizalmat, hogy bele mertünk vágni Egill történetébe.

Egill egy sokszereplős mitológia egyik hőse, miért őt választottad, mi tetszett meg benne?

Ugyanaz, ami az indiánokban. Öntörvényű, egyenes, szókimondó fickó. Nagyon praktikus ember, aki végig kardozza magát az egész világon, de a történet végén a saját bőrét mégsem fegyverrel, hanem egy verssel menti meg. Erről a világról, ugyanúgy, mint az indiánokról, van valamiféle elképzelésünk. Nagyrészt torz elképzelésünk. Az Egill olyan történet lett volna, mely a viking nézőpontból látja a világot. Kiderülhetett volna, hogy semmivel sem voltak rosszabbak vagy kegyetlenebbek, mint mások. Törvények szerint éltek és sok mindent emberközpontúan, sőt gyakorlatiasabban kezeltek, mint a korabeli Európában. Izgalmas világ.

Novák Erik azt mondta, hogy a Nyóckerbe ő rángatott bele téged, te meg őt az Egillbe.

Ez teljesen így van. A Nyócker az ő alapötlete volt. Ugyan együtt csináltuk végig, de az inkább az ő világa. Megkérdeztem Eriket, mi lenne, ha most megpróbálnánk valamit, ami nekem szívügyem. Ő is nagyon megszerette Egill történetét, nagyot ütött mindkettőnkön, hogy nem tudtuk befejezni. Elkészült a film 80 százaléka, majd megállt. Hat év után külső okok miatt bedőlt a film. Nagyon nehéz volt lemondani róla.

Folytatódott a közös munka?

Erik megrendezte a saját filmjeit, a Zuhanórepülést és a Fekete levest. Ő ezt a gengszteres, szabad szájú világot hozza, ami nagyon jó, de nem az én stílusom. Azért jó volt együtt dolgozni a Zuhanórepülésben, a film trükkök elkészítésében én is részt vettem.

Az Egill után újra kellett gondolnom, hogy merre és hogyan tovább. Nehezen élem meg az ilyen helyzeteket.

Ilyenkor nem segít a sámándob? Nem mutatja meg, hogy merre indulj el?

Azt nem. Ahhoz kell a bátorság. Már tudom, hogy amikor az ember benne van ebben az alagútban, hiába van 1000 kijárat, akkor egyet sem lát belőle. Nem szabad beleragadni, el kell indulni, ki kell menni! Az Egill után mindenféle melókat vállaltam, csak hogy legyen mit ennem. Aztán tudatosult bennem, hogy ez így nem lesz jó, és megembereltem magam. Egyrészt terveket készítettem, és megkértem Temple Réka producert, hogy pályázzunk együtt az indián sorozat első részével. Másrészt mindig is vágytam természetfilmet készíteni, ezért miután elolvastam Csánk Vera Az ősember Magyarországon című könyvét, felkerestem Molnár Attila Dávid operatőr-rendezőt, akinek megtetszett az ötletem és azt mondta, adjuk be együtt. Kellett egy kis kitartás, mert elsőre egyik se jött össze. Aztán egyszerre kaptunk pénzt mind a kettőre.

Akkor amiatt tört ki a pánik?

Egy kicsit ijesztő volt, de boldog voltam. Két munkát csinálni nagyon jó, amikor ötöt kell, akkor az már kicsit sok. A kőbaltás ember – Az érdi medvevadászok című dokumentumfilm után, most a Samu vacsoráján dolgozom. A Cinemon Stúdióban pedig az indián teremtéstörténet forgatókönyvét írjuk Bereményi Gézával. Az ritka, hogy valaki úgy tud belevágni egy filmforgatókönyvbe, hogy már majdnem 20 percnyi mozgó anyaga is van. Meg tudjuk mutatni a 10 perces Kojot és a sziklát és a 8 perces Kojot és a sápadtarcút, ami azért is fontos, mert ha pénzt akarunk szerezni a film gyártására, azt tudjuk mondani, itt van a forgatókönyv és két rész, nézd meg. A befektető üzletember; minél kisebb a kockázat, annál szívesebben adja oda a pénzét. Így láthatja, hogy mire költ.

A TZSM Produkciónál – a stáblista szerint – „elrendezgettél” néhány mesét is.

Tóth Zsolt Marcell filmműhelye főleg természetfilmekkel foglalkozik. Állatokkal megtörtént esetek alapján Molnár Attila Dávid nagyon jó meséket írt, és engem kértek fel, hogy rajzoljam és rendezzem is meg ezeket a történeteket. Végül a rendezést elvállaltam, a rajzokat rábíztam Cseh Andrisra, Tamás fiára. A Mesél a ceruza online sorozat a Filmdzsungel oldalán látható.

Téged vonz az indián kultúra, az izlandi mitológia, hogy állsz a magyar mondákhoz?

Azok is nagyon jók. A magyar regéket és mondákat nagyon imádtam. Jankovics Marcell mindig kérdezi: „Áron, miért nem ezzel foglalkozol?” „Mert Te már megcsináltad.” Ott van nekem a „sámánutazás”, az elég. 

Ha sámándobon tudsz játszani, akkor a Búcsúkoncert nevű sámán-punk együttesben miért hegedültél?

Van ott már egy jó dobos: Erik.

Te pedig elkezdtél hegedülni tanulni?

Nem tanultam, csak fogtam, és húztam. Eléggé stresszes voltam akkoriban, jó volt lejárni, és elengedni magam. A pszichoterápia egy válfaja, abszolút extázis. Húzzuk, nyomjuk, ütjük, üvöltünk, énekelünk, kimossuk a sok vackot magunkból. Ugyanaz, mint a sámándobolás. Aztán a zenekar átalakult, kinőtte magát, lettek rendes számok, fellépések. Az kicsit más világ volt, nekem már nem jött be, de a többiek ebbe az irányba mentek. Se Erik, se én nem vagyunk benne, de ők még nyomják. Nagyon jól csinálják.  Én most másfelé indultam el.

 

Kapcsolat

Email: info@filmarchiv.hu
Postacím: 1021 Bp, Budakeszi út 51/E.
Telefon: (+36 1) 394-1322