Filmkultúra

A Magyar Nemzeti Filmalap magazinja

Mozart emberszaga – Milos Forman: Amadeus

Életének 87. évében, 2018. április 13-án  elhunyt Milos Forman filmrendező. Filmjei generációk számára jelentettek fontos igazodási pontokat élet és halál, őrület és józanság, értékek és úgy általában az élet, mint olyan, összetettsége kérdéseiben. A Tűz van, babám, az Egy szöszi szerelme, a Hair, a Száll a kakukk fészkére vagy akár a Ragtime és a Larry Flynt, a provokátor sokunknak adott sűrített motivációt, hogy azok legyünk, akik. Nyugodjon békében.
 
A Filmkultúra 1990/3-as számában jelent meg Urbán Mária cikke az akkor bemutatott Amadeus című filmről.  Volt főszerkesztőnk gondolataival búcsúzunk a cseh rendezőtől.
 
"A titokra éhes, végletekben gondolkodó, egyértelmű magyarázatokra vágyó nagyközönséget mindig izgatja a „nagy ember”, a „szent szörnyeteg”. Szeretné megfejteni a különbözés rejtélyét, szívesen bepillantana az alkotás, a munkálkodás folyamatába, boldogan szörnyülködik a nagy ember különcségein, szertelenségein, esetenként azzal is beéri, ha fintorogva szagolgathatja a zokniját. Látott már sárban fetrengő, éterben szárnyaló, hétköznapiságába lerántott művészt, és még egyéb jellemzők legkülönfélébb kombinációit. Bármikor hajlandó egy újabb variációt szemügyre venni. Miután az életrajzi filmek eleve befejezett, lezárt életekről szólnak, minél ismertebbek a fő alakok, annál kötöttebek a mese keretei. Az életrajznak mindig csak egy újabb variációját lehet kitalálni, a közönség figyelmét valami meghökkentő szemponttal kell fölkelteni, kegyét az újramesélés erényeivel kell megnyerni.

Milos Forman határozottan vállalja, hogy Peter Shaffer darabja nyomán egy bizonyos változatot mond el: a kortárs, a szemtanú, a vetélytárs zeneszerző, Salieri Mozart-élményét. Elfogult a tanú, tudni lehet, hogy a kép egyoldalú lesz. Forman tehát nemcsak a Mozart-tudósok vádjai ellen biztosítja be magát, alkotói tisztessége követeli, hogy tisztázza: nem is törekedhet objektivitásra. A mindentudó mesélő szerepkörét Salierire átruházva biztosítja magának a jogot a személyes, saját Mozart-képhez.

Az elbeszélő tehát az istenkáromló vénember, vallomását pedig egy fiatal kispap hallgatja meg. Mielőtt mondanivalójába belevágna, pontosan megjelöli a film az időt és a helyet, tisztázza a mesélő és a hallgató-néző viszonyát, valamint a helyzetet: egy életvallomással, élethazugsággal fogunk szembesülni. Ígéri, hogy megismertet Salieriben egy életet eldöntő nagy szenvedéllyel, és beavat a zene (és talán a zenei teremtés) misztériumába. Mozartról szólva ugyanis végig Mozart zenéjéről magyaráz Salieri. Szenvedése oka, szenvedélye tárgya a zene, beleőrült, hogy az övé nem az „igazi”, „az Istentől való” zene. Mozartét magyarázza, közvetíti hát nekünk – megszállott tébolya hitelesíti: ő Mozart legjobb interpretátora.

Salieri tulajdonképpen nagyon keveset tudott Mozartról. Csak azt a néhány eseményt mondhatja el, ahol ő is jelen volt, és az elfogultsága miatt szükségszerűen felületesen összegyűjtött információ morzsákat. Számára jelentőségteljes, kivételes minden pillanat, amikor találkozott Mozarttal, aki viszont erről mit sem tudott, a leghétköznapibb csatáit vívta - másokkal. Még saját elbeszélése szerint is csak az intrikus szerep jut Salierinek Mozart életében: tőle telhetően akadályozza érvényesülését, és közben becserkészi ellenfelét. Nem éri be annyival, amennyit hivatalos eseményeken, udvari bálon, operában, fogadásokon, zenélés közben megtudhat róla, a zseni „titkát” fürkészi. Mind intimebb közelségekbe jut: érinti, olvassa (érzékin falja) Mozart kottáját, körbebájologja a feleségét behatol a házába, a dolgozószobájába, s legvégül még a mozarti alkotás szentségében részesül (íródeákja lehet). A küzdelmet Salieri önmagával vívja, az érzelmeiben él meg óriási drámákat: undorodva elutasítja, lenézi és megveti a művek szerzőjét, leválasztja róla a produktumot, a zenét, amely megrázó érzéki élmények sorát, a teljes felolvadást hozza meg neki, és harmincévnyi önmarcangolás, a mozarti zene teljes birtokbavétele után sem érti az élő Mozartot, akivel valaha találkozott.

A Mozart-film intenzíven, érzékletesen állítja elénk - Salieri belső világát. Főszereplője a középszerűségére rádöbbenő Salieri. Az emberen (és filmjének alakjain) soha nem ítélkező Forman számára legalább olyan fontos megrajzolni és megmutatni a szemtanú alakját, s vele a misztikus élményt megélt közember drámáját, mint maga a tanulság, gondosan rajzolja meg a tükröt, mert annak minősége hitelesíti a tükrözött képet.  Hogy azután a film végső értékszerkezetében éppen Salieri Mozart-élményének intenzitásával, drámájával zenghesse el - huszadik századi alkotóként, pirulás nélkül - Mozart dicsőségét."
 
A teljes cikk a Filmkultúra 1990/3-as számában, ezen a linken, a 29-32 oldalakon olvasható.

Kapcsolat

Email: info@filmarchiv.hu
Postacím: 1021 Bp, Budakeszi út 51/E.
Telefon: (+36 1) 394-1322