3X3

2013. 10. 12. • Palotai János | LuMu

Ősz Gábor tárlata egy fontos szakaszt zár le a Ludwig Kortárs Művészeti Múzeum történetében. Keretbe foglalja azt a kísérletező vonulatot, amely Moholy-Nagy Lászlóval kezdődött, Kepessel folytatódott - az elmúlt 10 év munkái mintha ezekre reflektálnának. A kiállítás 2013. november 3-ig látható, melyen az alkotó tart tárlatvezetést október 20 -án, 15 órai kezdettel. TÁRLAT

Az 1962-ben született fotós a budapesti Képzőművészeti Főiskolán festészetet tanult, 1982-86 között, majd a kilencvenes évektől Hollandiában folytatta tanulmányait, a fotóval, mozgóképpel kibővítve. Azóta Amszterdamban él és dolgozik. 2010-ben a Paris Photo rendezvény nagydíját nyerte el. Képei a párizsi Loevenbruck és az amszterdami Willem van Zoetendal galériában érhetők el, Magyarországon a Vintage Galériában. Itthon ismertebb munkája a Nagyítás című film parkbeli fotójának adaptációja, valamint az Alpok panorámája Hitler ablakából.

A kiállítótér stílszerűen megfelel a sötétkamrának, egyben Platon barlangjának is. A más néven „camera obscurát” gyakran vezetik le a görög filozófus metaforájából. Ősz munkáiban fontos, mint a leképezés eszköze, és mint a gondolata, filozófiája

is. Mint elmondta, a megközelítése lényege a kísérletezés, számára a látkép és az építészet szoros kapcsolatban van egymással (camera architectura). (2) Így használja a Rügen-szigeti üdülőtömböt, ahol minden ablak és szoba egyforma, az odaérkezők élete is hasonlóan volt megtervezve (Prora project), vagy a világháborús Atlanti fal bunkereit, számára a megfigyelő funkció volt fontos és nem a lőrés. A katonák a kémlelőnyíláson át észlelt látványt másra használták, mint a fotós majd’ 60 évvel később. Más esetekben lakókocsik (Permanent Daylight) és vonatok ablakait használja (Travelling Landscapes) a térbe vetült fény leképezésére.

„Fonákja és színe”

A camera obscura a lencse hiánya miatt fordított képet mutat, az oldalak felcserélődnek az előhívás után a visszafordított képen. Tükörképe lesz a térnek. Ez alapján a következő készülő képen a fotót úgy helyezi vissza ugyanabba a térbe, mintha a felvett kép pozitív tükörképe lenne a kép körül látható negatív térnek. Emellett az is foglalkoztatta, hogyan tudna olyan fekete-fehér camera obscura képet készíteni (vegyi eljárások nélkül), ami egyből pozitív lesz – ezek ugyanis színes felvételek. Arra a következtetésre jutott, hogy ha a valóság lenne negatív, akkor a létrejövő kép lenne pozitív. Ennek alapján festette fehérre a Nagyítás-beli park egy részét (Blow-up). Ennek eredménye nemcsak egy képpáron látható, de filmre is vette (3). Amivel nemcsak a munkáját dokumentálta, de az eredeti Antonioni filmben lévő „kép a képben” problémát továbbgondolta. Ismerte a fotográfia manipuláló lehetőségét. Nemcsak a térrel manipulált, az idővel is. A nézőben a negatív kép az éjszaka benyomását kelti. Hasonlóan járt el A fekete-fehér színeiben (Colors of Black and White), a műterme egy sarkát a negatívnak megfelelő színűre festette. Erről készített camera obscurával, illetve ipari kamerával képeket.

Az említettekre érvényes a kiállítás útmutatójában leírt 3 kérdés: Mire alkalmas a kép? Miből áll össze a kép? mi a kép? Ám ennél tovább megy a Nagyítás révén, eljut újabb fogalmi-triádhoz.

Fenomenológia- Ontológia – Tautológia

A kísérletező művészt foglalkoztatta a fotó valósághoz való viszonya, s ennek nyomán a hamis tér létrehozásának lehetősége, ami valósként jelenik meg fekete-fehér fotón, „a valós helyszín így absztrakt térré válhat”. Ez elvezethet a valóság megkérdőjelezéséig, vagy a fenomenológiai (jelenség – Lét) ontológiai viszonyrendszerben való vizsgálatáig. Ehhez adalék lehet A film ontológiája című munkája. André Bazin, a francia film újhullámának szellemi atyja 1958-ban a fénykép ontológiájáról írt. Ősz Gábort a film lételmélete foglalkoztatja, összefüggésben a kép autonómiájával, ahogy a képben megjelenő kép tárgyként van jelen, nem ábrázol.

Továbblépése a végtelenített filmszalag, amivel a film spéciesét, a linearitást szünteti meg. Installáció formájában tervezte, amit lefilmezve újabb és újabb kép-a-képbent eredményezett volna. Végső változata film lett, annak narratívitását felhasználva, ábrázolja az installációt és annak képi, vetített együttesét, maga is végtelenített filmmé válik. Az üres filmanyagot (üvegfilmet) vetíti, majd lefilmezi az üres vásznat, s ezt beteszi a film laptopba, ami már ezt is vetíti. Az újabb felvételekkel a vetítések vetítéseinek végtelen sora hozható létre.(Hasonló Bódy Gábor végtelenített kép felfogásához.) Maga a mű is végtelenítetté válik, készítője eljut a film ontológiájától a tautológiáig, önismétlésig.

A megsokszorozott képeket Ősz Gábor ablakoknak nevezi. Emlékeztethetnek a Prora projekt valódi uniformizált ablak sorozatára, melyek a végtelenség érzetét kelthetik a nézőben. A gigantikus üdülő sort a nácizmus idején tervezték a munkások

pihenésére. Az Atlanti-falat ugyanez a rendszer építette a saját védelmére. Fotografálójuk analógiáját látja bennük a Harmadik Birodalom tagozódásának: a Prora a munkás horizontja; a Liquid Horizon a katona látképe; a vezér panorámája az Ablak, ahonnan a Führer kedvenc hegyére tekinthetett. Az épületet az ablak köré építették, a háború után lebontották. Az Ablak helyéről fotózva, annak keretét rekonstruálta a fotós, itt a kiállítótérben az ablak belső oldalát építették fel, vetítőteremként. Az ablak arányai megegyeznek a cinemascope méreteivel, a kép belső osztásai pedig a 35 mm-es film 4:3-as arányaival. Hogy ezek az analógiák milyen szerepet kaptak a szerkesztésben, s hogy az arányszámok mennyire alárendeltek a teóriának, vagy mennyire pontosak, annál fontosabb az a felismerés, amit tükröznek. Hogy a 20. század ideolátriája a képimádatra épült. A tömegtársadalmak, s főleg a diktatúrák gigantomániája, aránytévesztése a képek, mozgóképek révén hatott még inkább. (Leni Riefenstahl filmjei; a németek bevonulása Varsóba, Párizsba illetve a francia kapituláció megrendezésében filmes szempontok érvényesültek.) E hatás alól nem vonhatók ki a diktátorok sem.

A hierarchikus elrendezés további analógiát sugallhat, Platon tökéletes piramidális Államát. Eltekintve attól, hogy azt a filozófusok kormányoznák, alatta az őrök vigyáznák a rendet, alul a (rab)szolgák helyezkednek el. Képletesen mondva Platon absztrakt társadalomképe az itt látott fotókon átfordul konkrét valóságosba. Az átfedés nem teljes, de az utóbbi még közelebb áll a kétezer éves platónihoz, mint a 10-20 évvel korábbi avantgárd ideákhoz, mint a Bauhaus társadalom elképzelésekhez. Annak torz változata a rügeni „kaptár”, amit egyaránt használt a nemzetiszocializmus és a szocializmus. Ami nem lett emberarcú, a szelet-emberből nem lett egész, ahogy azt Moholy-Nagy László feltételezte . A szép eszmék visszavételét látni. Ez pedig az újabb koncepciózus kísérletezők: újabb Moholy-Nagyok, Kepes Györgyök, jelen esetben: Ősz Gábor(ok) szükségességét ontológiailag, lételméletileg alapozza meg.

A nagy „végtelen kísérleti filmnek” részese.

1. Mobil Moholy www.filmkultura.hu/képtár . 2011.

2. Szemtanúk vagyunk vagy nézők? Ősz Gáborral beszélget Kerekes Anna. Balkon 2011/11-12.

3. 3. A fotókat analóg technikájú kamerával 8x10 incses színes diára vette, majd digitálisan átfordította negatív fehér-fekete filmre. A filmet HD felbontású digitális kamerával vette fel.

Filmkultúra

Kapcsolat