Filmkultúra

A Magyar Nemzeti Filmalap magazinja

Halló Kapolcs, Hello Wood

ksözönjük a Hello Wood szervezőinek a fotót!
 
Nem sajtóhiba: nem Hollywood elírása történt. A kettő nem azonos, ahogy a kapolcsi Művészetek Völgye és a vizuális kultúra sem.  A 25. fesztiválon (2015. július 24 – augusztus 2) sem volt az - bár akadtak bíztató jelek, és mi ezekre „fókuszálunk”most. SZEMLE

 A Hello Wood egy nemzetközi projekt, az urbanizáció visszafordításán, a falu újraélesztésén munkálkodik - ez a jelmondata. Fából, furnérlemezből építenek fiatal építészek település- illetve faluszerkezeteket: közösségi épületeket, templomot, játszóteret, mozit. Ez a látvány fogadta a 77-es úton a kapolcsi fesztiválra érkezőt a vigántpetendi/ csórompusztai bekötő-útnál. Már az értékelhető, hogy nem szokványos székelykaput „Isten hozott” felirattal látni.           Az út egyik oldalán, a volt kukoricás mezőn a faváz templom, a másik felén, a dombon a régi, kőből emelt falusi templom - különbségeik ellenére harmonizáltak egymással, a tájjal. A falu polgármestere, Nemoda István más szavakkal, de ugyancsak az újraélesztés szükségességéről beszélt: hogy a szerkezet lebontása után ők töltik meg emberekkel a közösségi épületet, akiket a kulturális rendezvények, filmvetítések, beszélgetések vonzanak. A hagyományok felélesztése is fontos szerephez jut majd: szüreti felvonulás, stb.

A fesztivál idején működött a fából ácsolt mozi, ahol esténként nem hollywoodi, hanem tematikus, aktuális filmeket vetítettek, melyeket elsősorban a Kortárs Építészeti Központ biztosított: az indiai Mumbay-nagyváros nyomás alatt a megapolisz életéről; a caracasi toronyházról (Torre David).  Ott jártunkkor Nagy Dénestől a Másik Magyarországot és egy olasz dokumentumfilmet mutattak be (Otthonom Mutonia). Mivel Nagy filmjéről a Filmkultúrában is olvashattak többször is, csak röviden foglaljuk össze: Mezőszemere, egy vegetáló, halódó falu életét mutatja be Bukta Imre festő, visszaköltöző művész szavaival és alkotásain keresztül; mellette főleg helyi fiatalok beszélnek kilátástalan helyzetükről.  Ellenpéldája az olasz film, amely bemutatja hogyan lesz a Bologna melletti posztindusztriális sivatagból élhető hely, ahova Amerikából is érkeznek „hobók”, és otthonukká válik a terület. Van, aki családostól érkezik, s a gyerekek nem válnak koldulóvá, vademberekké, saját oktatást szerveznek. Van, aki az erodált dolgokat újraéleszti, van, aki a roncsokból műalkotást csinál. A film egyik főszereplője az a nő, aki a milánói divatvilágot, az üres életét hagyva hátra itt találja meg önmagát. Nemcsak a környezetet alakítják át, maguk is átmennek egy változáson, emberi kapcsolatok jönnek létre, közösséggé formálódnak. A film vége azonban kafkai: a hatóság kiürítteti a területet, s arra kötelezi az ott élőket, hogy az „eredeti állapotot” állítva vissza, hagyják el a területet.   

Mi is elhagyjuk a modell falut, azt remélve, hogy folytatódnak a hasonló vizuális élmények. Kapolcsra érve a fő utcai Fesztiválközponttal szemben nyíló köz sarkán a Kossuth utca 51, a sárga épület, a kortárs művészet háza. Galántai György Klaniczay Júliával 15 éve működteti. Galántai a hetvenes évek neoavantgárd markáns alakja. Nevéhez fűződik a balatonboglári kápolna műterem, majd az Artpool kutatóintézet megalapítása, a hazai kortárs művészet elszigeteltsége, információhiánya feloldására; másrészt a tiltott, nyilvánosságot nem kapott művészeti események dokumentálására. Az eredetileg illegális avantgárd művészeti archívumot Budapesten hozták létre, a kilencvenes években megvették és felújították Kapolcson ezt a házat, s minden évben más anyagot mutatnak be. 2015-ben a 80 éves francia fluxus művész, Ben Vautier budapesti performanszának videofelvételét látni. Vautier meghökkentő mondatai fogadnak a bejáratnál: „A művészet csapda. A művészet felesleges, térjenek haza.” Van, akit ez visszatart, másokat nem. Benn a falakon fotók, Tot Endre portrésorozata, mindenkin azonos baseball sapka, nemzetiszín csíkkal „Talpra magyar avantgárd!” felirattal. Mellette Galántai: Új hullám című uv. festménye purhabbal, neonnal, mozgó lézerfénnyel, valamint digitális képsorozata művészbélyegekből: „A pénzre váltás művelete”. Alkotói szándéktól függetlenül is lehet aktuális értelmezése a műnek. A multimedialitás jegyében - és a multiszenzoralitás alapján - Yoko Ono effektusait lehetett hallani a bejáratnál hangfüggönyként, amit elnyomott a többi külső zenei forrás, mert 2015-ben a zene kiemelt szerepet kapott a fesztiválon. Ennek köszönhetően Kulka János előadóestje majdnem hallhatatlan lett, pedig partnere jó torkú énekesnő.  Esténként Galántai pedig fluxus filmeket vetített a szomszéd épület pajtájában - azóta sikerült megvenni - „nagykarcsi titokzatos garázsával, kultikus munkaeszközeivel” tervezik bővíteni az Alternatív Művészeti Teret. (Ahova kitelepülve 2016-ban szabadtéri táblaköltészetet a haikutól a képversig digitális költeményeket mutatnak be, s más műveket.)  Tanulságos jelenet volt, mikor a sárga Művészház előtt vonuló család gyerektagja megállt, érdeklődve bámulta a homlokzatán a molinókat, képeket, feliratokat, fülelve a hangokra, de apja türelmetlenül elrángatta. A gyereket érdekelte a szokatlan, apját zavarta. Hitelesítenek egy másik feliratot: „Az ént, az egót kell megváltoztatni, hogy a művészet megváltozzon”.

A látottak alapján ez valóban szokatlan lett Kapolcson, mint a Hello Wood is vagy a Design Terminál udvar. Fabódékkal, ácsolt szerkezetű árus helyekkel ugyan tele volt a falu – nem csak a patakparton - de amivel megtöltötték az többnyire a vásári színvonalat hozta: giccs, gagyi - utóbbi népművészetbe, képzőművészetbe bújtatva, leplezve.  A központi buszmegállónál évek óta kiállított akvarell festmények - egy grafikus ismerős szerint a megélhetési bűnözés kategóriájába tartoznak. A „kastélyban” látott nemzetközi fotókiállítás anyaga a Dunáról 10 évvel korábban készült. 2015-ben már frissebbek a képek, a Kommunikációs Főiskola fotós diákjai készítették a kapolcsiakról: hétköznapon, ünnepen. Érezni rajtuk a műviséget: a tanári hatást és a beállítottságot. Pedig a falubeliek is szeret(né)nek ünnepelni, örülni a maguk módján. Továbbmenve, a taljándörögdi elágazáson túl, a korábbi „Palyaudvar” oldalán, a Kávézó pajtájában feltűzött fotók a fesztivál múltját idézik, s egy itt forgatott filmről is szó esik. Kár, hogy a filmet nem látni, s hogy mikor vetíthetik, arról nincs tájékoztatás, senki sem tudja. (Pedig hogy lenne erre is „kereslet”, azt a Design Terminálban tartott animációs filmesték, délutánok iránti érdeklődés is igazolhatná. Ahol napközben pedig két MOMÉ-t végzett lány tanít gyerekeket animáció készítésre.)

Harminc éve ezen a vidéken forgatott filmet egy fiatal zeneszerző Támad a szél címmel. Nem kompenzálásként, pótolni a tehetséget - azzal rendelkezett -, hanem kísérletként. Akkor a Balázs Béla Filmstúdió nyitva állt a társművészetek fiatal, kísérletező képviselői, így a zeneművészek előtt is - Vidovszky László: Aldrin-ja példázza. Márta Istvánt megfogta a szép táj.  Zenemű komponálásánál nehezebbre vállalkozott. A kulturális javak egyenlőtlen elosztásán akart változtatni, mikor e völgybe elhozta a művészeket, művészeteket, ha előbb napokra is. A 25 év alatt változtak a művészetek - ebből itt egyre kevesebb érzékelhető, mert változott a kultúra felfogása, pozíciója. Az akkori avantgárd mára derriére-gard/utóvéd lett...

Ma is vannak völgybarátok a fent említetteken kívül, akik tenni is akarnak a fesztivál művészi színvonaláért, mint Buda Géza. Saját portáján tervez kiállítást Koncz Csaba képeiből, ő a hatvanas évek fiatal progresszív fotósainak egyik „nyelvújítója”, Lőrinczy György, Nagy Zoltán mellett.

Ami biztos: 2016-ban július 22 és 31 között tartják a fesztivált és akkor is lesz Hello Wood falu Vigándpetendnél.

 

 

Kapcsolat

Email: info@filmarchiv.hu
Postacím: 1021 Bp, Budakeszi út 51/E.
Telefon: (+36 1) 394-1322