4. A Pál utcai fiúk (1969)

Melyik volt a legemlékezetesebb Fábri-film?

A Pál utcai fiúk. Nemcsak, mert gyerekkori olvasmányom volt, hanem mert mindig a kedvencem volt a századfordulós világ, szecessziós környezet. Az ország akkor volt a legjobb állapotban, akkor volt a legnagyobb prosperitás, virágzás. Budapest is a kiegyezés után épült ki.

Hogyan találták meg a grundot?

Az asszisztens Luttor Marával elég sokáig kerestem a helyét. Az eredeti Pál utcai helyszín már nem létezett, valós tény volt a regényben, hogy beépítették. Kerestünk egy olyan utcasarki találkozást, ahol két utcára lehetett nyitni a területet. Csak olyan helyszín jöhetett szóba, ahol a környező házak is a grund közeli, század eleji időszakba visznek vissza bennünket. Ki kellett, hogy nyíljon a környezet, ne csak a grund látszódjon. A Váci út mentén, a Visegrádi és a Gogol utca sarkán találtuk meg a helyszínt, ahol megépíthettük a grundot. A panelház építkezések már elértek a telekig, de sikerült a forgatásra hivatkozva szüneteltetni – ma már ez is nehezen képzelhető el. Nagyon ideális helyszín volt ez: a házak, a macskaköves utcák mind ebből a korból valóak voltak. Csak az üzleti homlokzatokat kellett átalakítani: a cégtáblákat, kirakatokat, s a házakon pótoltuk az azóta levert szecessziós stukkókat.
Egy 1,5x2 méteres maketten terveztem meg a területet. Sajnos, ez sincs már meg. Fábrival a földön térdelve rakosgattuk ide-oda a farakásokat, a harc koreográfiájának megfelelően, a feleségem nagy derültségére. Hatalmas tűzfalrendszert építettünk fel a telek egyik végén, jó 25 méter hosszú, három emelet magas falrendszert, elöl egy kétemeletes ház volt felében megépítve, a másik oldala, s utca-folytatása viszont kihagyható volt. Volt ott egy kis lapos tetejű trafóház, hozzá építettünk néhány kisebb kunyhószerű részt: kádárműhelyt, fűrészházat, Janó kunyhóját, kocsiszínt, és hátul egy olyan műhelyrészt, ahova a Pál utcaiak bezárják a vörös ingeseket. Szerencsénkre gyönyörű fák voltak az utcában. Nagyon jó érzés volt ezt a filmet csinálni, lóvasúttal, társas kocsikkal, amik akkoriban közlekedtek.

A belsők persze, mind műtermiek, ugye?

Nemecsekék szobáit meg a tanári szobát műteremben építettük fel. Ez utóbbit szépen fölszereltük a korabeli század eleji iskolabútorokkal: bőrtámlás tonettszékkel - ami akkoriban nagyon modernnek számított -, petróleumlámpákkal, szekrényekkel. Az ablakok mögötti hátteret pedig a megfelelő méretű makett-díszlettel oldottuk meg, azt a képzetet keltve, mintha ott lennénk az iskolában.

A környékbeli lakások lakói házbeliek és statiszták is voltak, a lapos tetejű házról és az erkélyekről szurkoltak a harcolóknak. Hát ma már ezt sem lehetne megcsinálni.

És a Fűvészkert?

Nagyon nagy probléma volt az üvegház megtalálása. Az egész Fűvészkert használhatatlan volt számunkra, nem volt benne tó, ahol a kémkedésen rajtakapott Nemecseket a vörös ingesek megfürösztötték, nincs az üvegházban olyan medence, ahol a fürdésjelenetet meg lehetett volna csinálni. A Fűvészkert külsejét a Vácrátóti Arborétumban, az üvegházat pedig közel a filmgyárhoz, egy Amerikai úti kertészetben forgattuk. Ez a kertészet nagyon sokat dolgozott a filmgyárnak, ott csináltuk meg a medencét, amit ők beültettek kérésünk szerint a pálmafákkal, ide bújtatták be Nemecseket megázni. S mivel ez éjszakában felvett jelenet volt, a környező házak sem látszottak.

Míg a vácrátóti jelenetek amerikai éjszaka módján forogtak.

A film amerikai koprodukció volt, később Oscarra jelölték, ugye itt nem volt anyagi probléma a megvalósítás?

Hát, kétféle költségvetés volt, az én eredetim azért jóval borsosabb, ebből le kellett adni, hiszen a Visegrádi út beépítése a hatalmas homlokzatokkal azért nagyon költséges volt. Ezek a filmek még nagyon nagy gondossággal készültek: legyen itt elég annyit említenem, hogy mindent eredeti anyagokból építettünk, nem funduszból. Rákospalotán vettünk használt, lebontott palánkanyagot, hogy életszagú legyen a felépített palánk, a kapuk, a kádárműhely. Külön érdekessége volt még a grundnak, hogy londinák, gerendák voltak mélyen leásva a farakások közepén, s ahhoz kötözve minden egyes fa, hogy nem mozduljon el, hiszen a gyerekek itt birkóztak, nehogy leessen egy fa is, s valaki megsérüljön. Korpás homokbombák voltak.

És milyen volt azzal a rendezővel együtt dolgozni, aki mindent nagyon pontosan megtervezett, s mellesleg díszlettervező – képzőművész volt? Mennyi kreativitást hagyott?

Fábri pontossága, képzőművész-látásmódja engem inkább serkentett. Tény, hogy hírhedt volt arról, ha csak néhány centi hibázik a díszletben, már reklamál. Ha viszont örömét lelte a pontosságban, mindenben lehetett vele egyezkedni. Ideális eset, ha egy technikai forgatókönyv nem fantazmagóriákra épül. Együtt készített filmjeinkben nemcsak rendező volt, hanem beleavatkozott az én dolgomba is; megrajzolta, amit elképzelt. Nagyon sokat tanultam tőle arról, hogy film és az építészet hogyan közlekedik egymással. Ahogy ő a forgatókönyvet lejárta stopperral, én is úgy jártam be a jeleneteket fejben: helyzetgyakorlatokat végeztem az általam megtervezett helyszíneken. Így alakultak ki az alaprajzok. Ezek megbeszélése után épült lassan fel egy film világa. Ma már máshogy kell gondolkodni. Találjak tökéletes helyszínt, lehetőleg ingyen szálláslehetőséggel, átalakítás nélkül… Mondanom sem kell, hogy a Fábri-féle volt a kreatívabb világ: ki lehetett találni a forgatókönyv alapján a játékteret, ahol a szereplők mozognak.