Az igazság az, bármilyen hihetetlen, hogy Magyarországon 1945-ig nem volt valódi értelemben vett rajz- és bábfilmgyártás, pedig emberileg minden adva volt hozzá. Hogy a tehetségek közül csak néhányan kísérleteztek e filmműfaj megismerésével, és meghódításával, annak fő oka az volt, hogy a 20. század első felében nem más hatalmassággal, mint az amerikai rajzfilm világhódító Walt Disney-ével kellett farkasszemet néznie a nyuszikának. Az európai animációs piacot az amerikai filmek uralták. Ez tette lehetetlenné a rajzfilmgyártást itthon. A műfajra nem is áldoztak pénzt a producerek, mivel nem lett volna kifizetődő nekik.
Ezért hát e sorok írója az Archívum animációs referenseként nem véletlenül siránkozik azon, hogy milyen szegényes filmanyag reprezentálja a magyar animáció kezdeti időszakát a húszas évektől 1945-ig. Pedig a rajz, a kép előbb volt, mint a szó, és ezt tudták is azok a tehetségek, akik itt kezdték tanulmányaikat, akartak valamit: festettek, plakátokat, reklámokat, főcímeket készítettek, s aztán elmentek külföldre, és közülük többen világhírű filmrendezők lettek.
Vannak persze apró örömök. A NewYork-i Modern Művészetek Múzeuma, amely igen rangosnak számító rendezvényével - The Second Annual MoMA International Festival of Film Preservation - fórumot teremt a felújított filmeknek, ebben az évben beválasztotta a meghívottak közé reprezentatív válogatásunkat az 1990-es években restaurált Macskássy-reklámokból, amelyek a harmincas, negyvenes évekből származnak. Nagyon szép anyagról van szó, amely színes nitrófilmről lett átmentve színes biztonsági filmre. A válogatás a kérésnek megfelelően 12 perces lett, pedig legalább 30 percnyi felújított anyagunk van az említett reklámfilmekből. A 12 perces válogatásba olyan különlegességek kerültek be, mint az Unikum-reklám (Szerencsés flottás), a Darmol-reklám (Estétől reggelig), a Tungsram izzó reklámja (Izzó szerelem) vagy a Radion-reklám (Hamupipőke mesés mosása) stb, összesen nyolc film, amelyek mindegyike teljes. A filmeken - a mai reklámoktól eltérően - van cím, embléma, s ott a készítők neve, mint egy igazi rövid, teljes értékű animációs játékfilmen. Ezekre a filmekre (is) méltán lehetünk büszkék, hiszen már korábban is érdeklődtek e filmek iránt, például a Kanadai Filmarchívumból is.
Ez tehát az öröm. Az üröm pedig az benne, hogy a magyar animáció 1945 előtti történetét reprezentáló filmanyagunk alig tölt ki egy egészestés filmnek megfelelő időt, persze azt is reklámfilmekkel fűszerezve. 1984-ben történt kísérlet ilyen összeállítás létrehozására, s akkor bebizonyosodott, reklámokkal igen, egyedi filmekkel kevésbé jeleskedhetünk. A magyar animáció kezdetei című filmösszeállításban, amely 1985-ben az első Kecskeméti Animációs filmszemlére készült, az Archívum a Pannóniával összefogva megpróbálta egybegyűjteni az összes föllelhető filmet, amelyek az e műfaj területén az 1910-es évektől létrejött törekvéseket mutatják be. Ebből az anyagból is látható, hogy igen kevés magyar animációs film készült 1945 előtt. Csak magányos alkotók kísérleteztek, főként az első világháború után. Amiben a magyar animáció valamennyire fölvirágozhatott, az alkalmazott ágazat volt. Macskássy Gyula már említett reklámfilmjeinek egy része megmaradt ugyan az utókornak, de ezek a filmek bármennyire elbűvölő kis fikciós történetecskékké építettek is, mégiscsak reklámok. Mindegyiknek megvan a maga szlogenje szöveg és felirat formájában, s mindegyiknek a története a szlogenre van kihegyezve.
Kató Kiszly István, aki a műfaj egyik úttörője volt, s az ún. rajzos híradók készítése is az ő nevéhez fűződik, saját bevallása szerint már a tízes években készített animációs filmeket. Rómeó és Júlia címmel jegyez a filmtörténet egy 1921-ből származó Kató Kiszly-filmet, de sajnos nincs meg az Archívumban, nem is állt módunkban soha megnézni. Ugyanígy nincs meg az 1932-ben készült Bogárorfeum, "amely a kutatások jelenlegi állása szerint az első színes magyar rövid rajzjátékfilm" - az idézett sor Bartók Istvántól származik, aki A magyar animáció kezdeteinek filmszövegírója volt. A szaktanácsadó Matolcsy György, az összeállító Farkas Márta. Érdemes tallózni e reprezentatív anyagban, különös tekintettel a legelső rajzos emlékekre valamint az animációs rövidjátékfilmekre.
A legkorábbi időszakból Vértes Marcell festőművész karikatúrái láthatók az összeállításban. E karikatúrákat a művész Az Est híradó számára készítette 1918-19-ben. Érdekességük az animációs technikában van. A művészt munka közben folyamatosan filmezték, amint rajzol, tehát a rajzot nem kockánként fényképezték filmszalagra. Vértes a filmfelvételen a Vörös és csukaszürke, valamint A béke angyala karikatúrákat rajzolja. Ez még nem is animáció, csak rajz, méghozzá az előrajzolt kontúrok megerősítése. Ami mégis animáció benne, az a második karikatúrában látható: A béke angyalának könnyhullatása. A filmösszeállítás szerint ez az első animációs emlékünk a korai időszakból.
A húszas évekből semmije nincs az Archívumnak. A harmincas évek a legígéretesebb, főként a reklámfilmgyártás területén. Ezt illusztrálandó, a Macskássy-reklámokból látható néhány darab, amit akkor a film készítése alkalmából újítottak fel. Ám aligha szólhatna másról a magyar animáció korai története, mint csak a reklámfilmről, ha Valker István rajzoló, egy egyperces rajzfilm szerzője1933-ban össze nem találkozik Pollák Géza temesvári harisnyagyárossal. Sorsszerűség rejlik az esetben, ugyanis ebből a kalandból jött létre az a lehetőség, hogy Pollák Géza mecenatúrája által elkészülhettek azok az ún. Polly Ági-filmek, amelyek Valkert híressé tették, s további életútját is meghatározták. Az összeállításban a legteljesebb Valker-filmek láthatók a reklámok után.
Történetileg hozzátartozik a korszakhoz két filmjével Pál György, bár a Csipkerózsikát és a Philips cavalcade-ot a Philips-cég reklámozására készítette külföldön. 1940-ből fönnmaradt még egy kezdetleges kísérleti bábfilm, amelyet Tubay László készített A kis balta címmel. Ez zárja az összeállítást.
Láthatóan a Valker-filmek teszik ki a magyar animáció korai időszakáról szóló filmösszeállítás rövidfilmes blokkjának legnagyobb részét.
Ezeket a filmeket Valker István halála után, 1982-ben két fia, ifjabb Valker István és Valker Viktor adta át az Archívumnak. A papa mindent túlélő, féltve őrzött kincseihez, az elcsomagolt, bedobozolt nitrófilmekhez soha nem volt szabad senkinek sem hozzányúlni, mert azok nemcsak értékesek, de veszélyesek is voltak. Felnőttként sem nyitották ki a dobozokat a Valker-fiúk. Úgy gondolták, jobb, ha azokat szakavatott kezekre bízzák. Valker Viktor így emlékszik vissza a filmek átadására, amikor megkapták a kazettára felvett apai örökséget:
"Édesapám a birtokában lévő filmanyagot otthon őrizgette, és nagyon féltette. Még a levegőtől is óvta, de soha nem jutott oda, hogy rendbe hozassa. Mi a halála után szerettük volna megmenteni a filmeket, mert éghető, nitró anyagon voltak, s azt tudtuk, hogy nemcsak gyúlékony, hanem múlékony is. Gombásodik, szétfolyik, csúnyán elváltozik, ha nem megfelelő módon és hőmérsékleten tárolják. Ezért kerestük meg az Archívumot a kéréssel, hogy próbálják meg a filmeket rendbe hozni, és vetíthető, hosszútávon eltehető anyagra átdolgozni. Azt is tudtuk, hogy ez türelmet, anyagi ráfordítást igénylő hosszadalmas munka, éppen ezért megtisztelőnek éreztük, hogy továbbra is majd az Archívum tárolja a filmeket. Cserében az volt a megállapodás vagy kérés, hogy kapjunk egy kópiát belőle, amit eltehetünk magunknak és az unokáknak. Ez most meg is történt, minden elrendeződött azzal, hogy kazettán megkaptuk a filmeket."
A Temesváron dolgozó Valker István éppen idén lenne 100 éves.
Lugoson született, hányatott sorsú művészcsaládból. Korán feltűnt rajztehetségéhez fantasztikus akaraterő és munkabírás társult. Éppen Pécsett élt a család, amikor egyik tanára az iskolában is fölfedezte a fiatal srác rendkívüli tehetségét, és inspirálni kezdte. Igazi művészeti tanulmányokat azonban családi okokból adódóan sohasem folytathatott. Dolgoznia kellett. Kezdetben grafikai és iparművészeti cégek és műhelyek alkalmazásában állt, de egy idő után megszállottként kezdett kísérletezni a rajz megmozdításával, az animációval. Szívósan kitartott elképzelése mellett, hogy életre keltse a rajzot egy önálló kis rajzfilm formájában. Mivel eszközei nem voltak, maga fúrt, faragott, majd a leírások és saját tervezése alapján készített magának egy felvevőgépet. Filmnegatívot és a rajzoláshoz celluloidot nem kis tortúra árán Budapestről hozatott, végül egy kölcsönkapott Walt Disney-kópia agyongyötrése után - ez a fázisrajzok tanulmányozásához kellett - nekilátott a rajzfilmkészítésnek. A film egy emberke évődése-gúnyolódása a Holddal, amely megharagszik és bosszút áll. Az egész történet mindössze egy percnyi, ennek ellenére rengeteg munkát, időt és pénzt emésztett el. Hogy a végeredmény ne némafilm legyen, a hangmodulációt jobb híján Valker maga rajzolta kézzel és kopírozta rá a filmszalagra. Elképesztő munkával és áron - mert saját bevallása szerint minden összegyűjtött pénze ráment a filmre - bebizonyította magának, hogy tud, képes rajzfilmet készíteni. Amikor kérésére mozigépész ismerőse az egyik utolsó előadás után levetítette neki a sokadszorra tökéletesített anyagot egy temesvári moziban, volt még egy hívatlan és észrevétlen néző a sötétben, aki bizonyságot szerzett magának Valker tehetségéről. Ez Pollák Géza, a Florida harisnyagyár tulajdonosa volt, aki Ági nevű lányát színésznőnek szánta. Amikor Pollák megtalálta a maga emberét a tervéhez, nem sajnálta a fáradságot, mint ahogyan később a pénzt sem, hogy rávegye olyan rajzfilm készítésére, amellyel a lányát reklámozhatja. Határozott terve is volt. Úgy képzelte el az egészet, hogy a lefilmezett Ágit, aki jól énekelt és táncolt, rajzos környezetbe helyezik. Korábban már készült a lányról egy film egy budapesti mozi függönye előtt, de Pollák ezt a felvételt ridegnek, üresnek érezte, ezért akart rajzfilmes környezetet kanyarítani az élő szereplő köré.
A végül kötélnek álló Valker tehát ismét nagy fába vágta a fejszéjét. Mivel nem ismerte a rajz-natúr kombinált technikát, maga kellett, hogy kikísérletezze. Pollák még egy rajzolt mesefigurát is rendelt a lánya mellé, aki Ágival együtt szerepel s táncol. Ez lett Betty Boop, akit Valker a mendemonda szerint Hollywood akkori ifjú sztárjelöltjéről, Bette Davisről mintázott.
Az első Polly Ági -film, a Sztepptánc 1934-ben készült el, és bizony nem úgy sikerült, ahogy elképzelték. A natúr és az animált mozgások nem illeszkedtek pontosan a háttérbe, és a kollektív rajzmunka is botrányosnak minősült a végeredményt tekintve. Nélkülözte a Valkerra jellemző alaposságot és pontosságot. Menesztette is rajzolóit, s az 1936-ban elkészült Tiroli táncot már megbízhatóbb rajzolókkal, magasabb színvonalú technikával készítette. Az operatőri munkát Somkuti Istvánra bízta, aki akkoriban Pesten nagy hírnévre tett szert ebben a szakmában. A hangfelvételi munkák, az első filmhez hasonlóan, a pesti Filmirodában történtek. Ez a film sem lett tökéletes, de az újdonság varázsa teljesen elfedte a hibákat. Ilyet még Walt Disney-ék sem csináltak. Meg is vette egy svájci és egy osztrák forgalmazó, miután a Filmiroda és Lakner Arthur, neves színházi szakember jóvoltából több pesti moziban is levetítették. Ezzel a filmmel Pollák Géza lánya Polly Ági néven elindult a siker útján. Hogy a film valóban komoly elismerést hozott a temesvári rajzfilmrendezőnek, azt bizonyítja, hogy a budapesti Filmiroda meghívta, dolgozzon náluk. Az ajánlatból nem lett semmi, Valkert a Pollákkal kötött kézfogásos szerződés kötelezte, s 1938-ra elkészült a legsikeresebb Polly Ági-film, az Orosz álom. Ebben Valker tovább tökéletesítette a rajz-natúr technikát, mert fölfedezte, hogy a bekopírozott élőszereplő kontúrjainak még mindig pontatlan illeszkedése a felvevőgép máltai keresztjének nem megfelelő mozgásából adódik. Kisebb technikai módosítással sikerült ezt kiküszöbölnie.
Valker később még elkészítette az első sztepptáncos film jobb minőségű változatát, és egy magyar táncfilm egyveleget. Ez utóbbi csak töredékes formában maradt meg.
Ki tudja, hogyan alakult volna Valker élete és a magyar animáció története, ha a háború nem robbant szét mindent. A Polly Ági filmek sorsa is majdnem megpecsételődött. Valker István a hátára kötözött dobozokban hozta el a filmeket Temesvárról, át a határon, kalandos és életveszélyes körülmények között. Megtámadták, kirabolták, a dobozok azonban megmaradtak, s így jutottak el 1942-ben Budapestre.
A Magyar Filmiroda igazgatója szavatartónak bizonyult, s ezúttal másodízben ajánlott állást Valkernak. Egy rajzfilmstúdió megalapításával és vezetésével akarta megbízni a Filmiroda égisze alatt, de ebből egyelőre nem lett semmi. Valker csak akkor állt be a Filmirodához, amikor kipihente szökésének rettenetes élményeit, és újra kényszerítő körülmények közé került. Ezúttal azonban nem rajzfilmeket, hanem trükkfilmeket készített. A rajzos híradókba akkoriban sokféle trükköt kellett készíteni a fronthelyzet ismertetéséhez, a csapatmozgások ábrázolásához, valamint feliratokat és térképeket. Amikor a hadi helyzet alakulásával ez a hullám alábbhagyott, Valker oktató és ismeretterjesztő filmeket is készített és persze tovább tárgyaltak az önálló rajzfilmstúdió megalapításáról. Saját bevallása szerint Valker igazából nem akart rajzfilmstúdiót csinálni. A háború végét és Pollákot várta. A külső késztetés azonban olyan erős volt, hogy végül belement egy kísérleti jellegű rajzfilm készítésébe. Így született meg a Csavargó szerencséje 1943-ban, amely humoros, rövidjátékfilm hosszúságú propaganda-reklámfilm. Érdekessége, hogy Valker még Temesváron kezdte el, s az elkészült vázlatokat, kihúzott, kifestett fázisrajzokat Budapestre hozta. Az összeállításban jó minőségű fekete-fehér kópián látható a kész film, de eredetileg színes filmnek készült.
Közben a Filmiroda továbbra is szervezte Valker életét. Rajzolóknak szánt tehetségeket szerződtettek, akiket Valkernak kellett betanítani. Nála tanult Dávid Teréz, Vörös Gizi, Mocsáry Ida és mások, akiknek az 1945 után készült rajzfilmek főcímén olvasható a neve. De ők már dolgoztak Valker 1944-ben készült, ugyancsak színes rajzfilmjében is, A molnár, a fia, meg a szamárban. Sajnos ez is fekete-fehéren látható, technikai és pénzügyi okok miatt nem színes filmszalagra lett átmentve a nyolcvanas években.
Az animációs filmanyagnak a többi, nem animációs filmhez hasonlóan kijutott a sorscsapásokból Budapest ostroma alatt, amikor nagyon sok minden elégett vagy eltűnt, miként a Filmiroda és a filmgyárak technikai felszerelése is. Valker rajzfilmtervei is odavesztek. Az itt felsorolt filmek csak a szerencsének és az alkotói megszállottságnak köszönhetően maradtak meg.
Talán ezért hiszem, hogy rejtőzhetnek még valahol, valakiknél olyan rajz- vagy egyéb animációs filmek, amelyeket még az ismeretlenség homálya fed, esetleg az enyészetnek vannak kitéve. Gondolok itt elsősorban az említett Kató Kiszly-filmekre, a Rómeó és Júliára, meg a Bogárorfeumra. A Magyar Nemzeti Filmarchívumban megmenthetnénk, felújíthatnánk, s régi szépségüket idéző állapotban bocsáthatnánk őket a közönség elé, s gazdagítanák a rajzfilm rövidke, korai történetének emlékeit.
