Filmkultúra: Gondolatok: A Ceruza és a Radír

Dizseri Eszter

A Ceruza és a Radír

Macskássy Gyula (1912-1971)
87 KByte	Tartalom: Amikor „Mi Privilegiált Rácz-Keve Várossában lakozó Molnár Czéhbeli Mesterek” Diák Szem és Ha-ha-ha………… A Dianá-tól a Coloriton-ig Múzeum körút 1/b. A reklámfilmek bősége Macskássy Kati a szüleiről Kitört a háború! Rákóczi út 52 Az államosítás. A „Kiskakas” – az első magyar rajz-játékfilm A bábfilmgyártás kálváriája. Az állami rajzfilmgyártás megteremtése, majd elbizonytalanodása 1952-54 Megkapaszkodás a krízis után 1955-1959 A két „nagy” film. A Ceruza és a radír. Párbaj… „Így éltünk Pannóniában!” Macskássy Gyula szembejön a folyosón sárga pulóverben Nemzetközi megbízatások, majd Peti a gyerekeknek, Gusztáv a felnőtteknek Elfáradás Várnai Györgynek a sok közül ez volt a kedvenc filmje Macskássy és Macskássyak Elhunyt Macskássy Gyula. 1971. október 29. Epilógus Macskássy Gyula filmjei az államosítástól kezdődően. Macskássy Gyula fesztiváldíjai Macskássy Gyula általunk fellelhető plakátjainak jegyzéke . Macskássy Gyula életrajzi adatai Jegyzetek Névmutató Amikor… Amikor 1912. február 4-én a budai Toldy Ferenc utca 50. szám alatt Macskássy János üzletvezető és neje, Manicza Margit varrónő negyedik fiaként Macskássy Gyula, a magyarországi rajzfilmgyártás megalapítója, leendő doyen-je megszületett… …akkor Magyarországon még éppen béke volt. Még nem dördült el a gyilkos lövés, amely kirobbantotta azt az első világháborút, melynek emberáldozatait, anyagi, társadalmi, területi és szellemi veszteségeit többé nem tudta kiheverni az ország… …akkor még „belle epoque”-ról, szép korszakról beszélt a szellemi elit, melyben a stílus, az új, a másság friss kifejezési formáinak keresése vált uralkodóvá a huszadik század elejének művészeti pionírjai körében… …akkor váltak ismertté, és hódítottak a Nyugat folyóirat körül kibontakozó második reformnemzedék kiválóságai, akik „irodalmi forradalom” célkitűzésével, kulturális átalakulás igényével léptek fel. E legkiválóbb írók, költők, Ady Endre, Babits Mihály, Móricz Zsigmond, Juhász Gyula, Kaffka Margit, Karinthy Frigyes, Kosztolányi Dezső s a többiek az irodalom elkötelezett híveiként álltak szemben az akkor hivatalos irányzatokkal, az akadémizmussal és konzervativizmussal… …akkor indultak egymás után új lapok és folyóiratok, és a régebbiek is lendületes, friss publicistákat csábítottak szerkesztőségükbe, mint Lyka Károly Művészete, Lázár Béla Modern Művészete, Kosztolányi Dezső Az Élete, stb… …akkor jelent meg Fülep Lajos és Lukács György szerkesztésében az első, máig példaként emlegetett filozófiai folyóirat, A Szellem című… …akkor volt igény arra, hogy a József körúti Baross kávéház híres „balszélfogó” asztalánál egy-egy délutáni feketére összegyűljenek az ún. Thália Társaság tagjai, mindazok, akik a maguk területén új hangot kívántak képviselni. Középpontban Hevesi Sándorral, majd további alapítókkal, Benedek Marcellel, Lukács Györgygyel, Pethes Sándorral, Somlay Artúrral, Csathó Kálmánnal, Fülep Lajossal, stb. Ők fogalmazták meg útmutató gondolataikat például a hazai színművészet reformjáról… …akkor már megengedett volt a szellemi szabadság jegyében egy-egy műkritikusnak a korszak addig érinthetetlen, a „hivatalos szentélyekben” alkotó mestereiről, pl. Benczúr Gyuláról, Stróbl Alajosról vagy az ájulva tisztelt Zala György szobrászról csípős hangnemben, pátosz nélkül írni... …akkor indultak meg újult erővel a népzenei kutatások, kezdte meg az addig ismeretlen zeneszerző, Kodály Zoltán népdalgyűjtő körútját, majd folytatta az akkor már koncertező, ismert zeneszerző Bartók Bélával a magyarországi népzenét feltáró munkáját... …akkor már álltak a századforduló különböző stílusirányzatait képviselő méltóságteljes, szép középületek ( Parlament, Iparművészeti Múzeum, Halászbástya), és egymás után nyíltak az új, középszintet képviselő iskolák, majd egyetemek… …akkor már javában dolgoztak Gödöllőn a Kőrösfői-Kriesch Aladár vezetésével alakult, magyar szecessziót képviselő művésztelep alkotói… …akkor már itthon is ismerték Isadora Duncan táncosnő nevét, aki a huszadik század elején egy nagyhatású táncreform elindítójaként az ún. mezítlábas szabadtánc egyik legjelentősebb képviselője volt… …de akkor még lóvasút közlekedett a Budai Vár alatt. Macskássy Jánosné Széna téri piaci bevásárlásait a mai Mária térig lóvontatású omnibusszal tette törékeny fizikuma számára elviselhetővé. (Sok lépcsőt kellett még így is járnia, mire a Vár oldalán futó Toldy Ferenc utca és Kagyló-lépcső sarkán álló bérház második emeleti lakásához ért.)... …és amikor kisöccsük született, akkor az idősebb Macskássy fiúk iskola után akár már moziba is mehettek, mert… …egykorú statisztika szerint Magyarországon a tízes évek legelején már 270 állandó mozi működött, ebből a fővárosban 92. A vetített filmek természetesen még némák. Ebben az időben Lumičre vagy Edison budapesti/bécsi ügynöksége szolgáltatta a kópiákat. Később aztán az igények megnövekedésével egy hazai üzletember, Ungerleider Mór vállalta egy magyar központi ügynökség, a Projectograph létrehozását, aki évente két-háromszori külföldi útja alkalmával kötötte le a nyugati filmgyárak legnagyobb sikerrel kecsegtető alkotásait, és látta el vele a budapesti és vidéki filmpiacot. A hazai közönség azonban már követelőzött, és itthoni eseményeket, ismert arcokat akart látni a mozikban, így Ungerleider úr hamarosan megkezdi néhány egytekercses filmje előállítását. (Budapesti lóversenyek, II. Rákóczi Ferenc temetése Budapesten és Kassán, stb.) Hamarosan, 1911-12-ben nagy tervekkel megindítja gyártását az első magyar filmvállalat, a Hunnia is, amely ugyan egy évre rá csődbe megy, de ezután már a magyar kinematográfia előretörése megállíthatatlan. A közönség várja a hazai, hosszú játékfilmek megjelenését, és ezt Uher Ödön fotográfus frissen alapított filmgyárának első termékeként, 1916-ban, egy Jókai adaptáció képében meg is kapja… …és pár év múlva már ugyanezek a minden iránt érdeklődő Macskássy fiúk az esti vacsoránál arról számolhattak volna be, hogy milyen érdekes, pár perc hosszúságú, papírkivágásos „trükkfilmet” is láthattak a nagyfilm előtt a moziban, és milyen vicces címe volt: Zsirb Ödön… Ismerve Macskássy Gyula későbbi életét, művészi kibontakozását, lényeges és meghatározó volt az a kor, amelyben született. A millennium utáni és a háború előtti időszakok művészi termékenysége, a történelem szervezőereje, a változás társadalmi igénye nagymértékben előkészítette számára azt a talajt, amelyben művészi hajlamainak megfelelő, akkortájt rendhagyó foglalkozása, elhivatottsága megfoganhatott. *„Mi Privilegiált Rácz-Keve Várossában lakozó Molnár Czéhbeli Mesterek…”* Nincs az a legmívesebb komputergrafika, amely versenyezhetne annak a „Vándorló Könyv”-nek és céhbeli „Felszabadítólevélnek” a kiállításával, typográfiájával, amellyel Nemes Matskási István „Molnár Legény” rendelkezett. Hol és mikor? „Költ Rácz-Kevében, Aprillis Hónapnak 21-napján 1844. Esztendőben.” Ki írta alá? „Czéh-mester Posony Mátyás Atya-mester Kenesei Imre Czéh-notarius Gáspár János” Mit tartalmaz az írás? „ Mi, Molnár Czéhbéli Mesterek… adjuk tudtára mindenkinek akiknek illik, hogy ezen Levelünket mutató jámbor ifjú, Ns. Matskási István betsületes Atyáktól született, és Czéhünkbéli egyik betsületes Társunknál, Attyánál Nemes Matskási Sámuel Molnár Mesternél, az ő tanuló három esztendeit szokás szerént tisztességesen, és híven kitöltötte, mellyre nézve fentt megnevezett Mester társunk több itt való betsületes Czéhbéli Mesterek jelenlétében felszabadította az ő tanuló esztendei alól. Annakokáért minden Rendben és Tisztben helyheztetett Személyeknek, kiváltképpen a Molnár Czéhben lévő Urainknak és Barátainknak ajánljuk többször nevezett Tanítványunkat, akik is Kegyelmetek Tanítványaihoz hasonló Atyafisággal és Barátsággal lészünk, és szolgálunk. Mellynek nagyobb bizonyságára ezen levelünket kiadtuk Nemes Matskási István Molnár Legénynek, és azt Czéhbeli szokott Petsétünkkel meg is erősítettük.” Az ágas-bogas Macskássy családról Macskássy Dezsőt kérdeztük, Macskássy Gyula testvérei közül napjainkig (2005) az egyedül élőt. Remek a memóriája, a humora, és külsőre nagyon hasonlít bátyjára, Gyulára. 1916-ban született. – A nagypapa tehát molnár volt? – Igen, de már a dédnagypapa, a mesterlevél szerinti Sámuel is. Ő pár évet gimnáziumba is járt. A családi vízimalom a Rákos patak fölött állt, Rákoscsabán. Amikor átálltak a malomtulajdonosok a gőzmalomra, akkor szegényedett el a família. Állítólag ma múzeum az épület, meg kellene nézni. A nagypapa, Macskássy István (később már két -ssy-nal írta a nevét, büszke volt rá, hogy Podmaniczky bárótól nemességet kapott a család) korán nősült, és kilenc gyereke volt. Nyolcan felnőttek, és derék emberek lettek belőlük. Sámuel az elsőszülött, Budafok polgármestere volt, Zsuzsanna nem ment férjhez, Rákoskeresztúrra költözött, Teréz ugyancsak ott telepedett le férjével Ruttkai Dezsővel. Nekik vendéglőjük és közvetlenül mellette mozijuk is volt, különlegességnek számított ez a tízes években. A nagy család serdülő tagjai hozzájuk jártak mozizni. De a Ruttkai-féle vendéglőt is mindenki ismerte a környéken. A következő leány, Juliska, unokája dr. Martin Kornél nyugalmazott mérnök unokatestvérünk, időnként összejárunk. Mária egy vendéglőshöz ment férjhez, Budafokon volt kocsmájuk. Gyula hentes és mészáros lett. Annakidején kis boltja közvetlenül rátapadt a Krisztina templom oldalához. Ezután jött a mi édesapánk, János, aki kezdetben fűszerkereskedő volt, később a Köztisztviselők Szövetkezetének főraktárnoka lett. Innen is ment nyugdíjba a 30-as évek legelején. Lajos testvére az utolsó. Ő négy év hadifogság után minisztériumi főtisztviselőként dolgozott. Leánya dr. Réffy Ferencné orvosprofesszor özvegye, Macskássy Klára, ma is igen aktív, idős hölgy. – Beszélne Macskássy Gyula szűkebb családjáról? – Hogyne. Tehát az édesapánk Macskássy János volt, édesanyánk Manicza Margit. Ő a Felvidékről jött, varrónő volt a szakmája, ami nagyon hasznosnak bizonyult az öt fia és egy lánya ruházatának rendbentartásakor. Édesanyánk sajnos korán meghalt, és akkor átjött hozzánk anyapótléknak Tiszolcról, Szlovákiából nagyanyánk, Dianiska Amália. (Emlékszem, hogy Szilveszterkor mindig pogácsát sütött, és azokat egyenként elgurította, mert az szerencsét hoz!) Ő előzőleg egy leányinternátusnak volt a gondnokasszonya. Ugyan már szinte felnőttek voltunk 1929-ben, mégis nagy űrt hagyott a 46 évesen eltávozott anyánk maga után. Nagyon vallásos volt, és el nem mulasztott volna a Deák téri templomban, evangélikusként egy istentiszteletet sem. Ezer dolga lévén, mindig az utolsó pillanatban, sietve indult el a Toldy Ferenc utcából, ahol akkor laktunk. 1929 húsvétján nagyon meleg volt, ő kiizzadt, és beült a hideg templomba. Tüdőgyulladást kapott, és egy-két napon belül meghalt. Ezután Édesapánk hamarosan nyugdíjaztatta magát, és egy kis vállalkozásba kezdett. „Margit-féle” súrolóport adagolt kis csomagokba, és azt árulta. Mikor mindannyian szétszéledtünk, akkor János bátyámékhoz, a Dohány utcába költözött. Még megérte Gyula rajzfilmjeinek nemzetközi sikerét, nagyon büszke volt rá. Mi hatan voltunk testvérek. Szabályosan kétévenként születtünk. Tivadar volt a legidősebb, 1907-ben született. Remekül rajzolt, jól hegedült. Ő kereskedő lett. Sajnos a második világháborúban, 1942-ben, Ukrajnában Urivnál elesett, egy ún. Sztálin orgona repesze találta el. Lajos a Ponty utcai Kereskedelmi Iskolában érettségizett, hamarosan a Postához került tisztviselőként. Később a Posta Kábel Rt igazgatója lett, bizalmi állást töltött be, különösen a Rákosi időkben volt ez kényes feladat. Nagyon ügyeskezű volt ő is, kiváló agyagszobrokat csinált. Ő is fiatalon halt meg. Következik János, vagy ahogy mindenki hívta, a Jancsi. Nagyon élénk és tehetséges gyerek volt. A Toldy Reál érettségije után elvégezte a Képzőművészeti Főiskolát, festett is számos szép pasztellképet, de igazi műfaja az alkalmazott grafika, különösen a plakát lett. Reklámgrafikusi pályája első sikerét egy cigaretta plakátsorozatával érte el, de neve mindenek előtt a Totó és Lottó népszerűsítésével kapcsolódott össze. Ennek is, mint mindennek története van. Ugyan már 1955-ben kezdték pedzeni, hogy be kellene vezetni a szerencsejátékot, Jancsi meg is csinálta hozzá a Totó-Lottó figurákat, de 1956 elején Rákos Mátyás olyan meggondolásból letiltatta az akciót, hogy Magyarországon nem állhat elő az a helyzet, hogy valaki munka nélkül vesz fel százezreket. ’56 aztán ezt a rendelkezést is elsöpörte, és 1957-től a Sportfogadási Igazgatóság már kiragaszthatta János plakátjait. A Lottó megszületése, 1957 óta megszámlálhatatlan mennyiségben és formában rajzolta meg a jókedvű Lottó Ottót, a kis vidám, emblematikus figurát, és a Totó labdát. 30 évig dolgozott a Szerencsejáték Rt-nél, ki is tüntették ezért. 1972-ben nagyszabású életmű kiállítása volt a Fészek Klubban, de számosan szerepeltek plakátjai rangos csoportos kiállításokon is. Ezután jött a sorban az 1912-es születésű Gyuszi. Őt is itt keresztelték a Bécsi-kapu téri evangélikus templomban, ahogy minket is valamennyiünket, és itt is konfirmált. Akkor még hozzá volt ragasztva egy kétemeletes épület, fiú- és lány elemi iskolaként. Lebombázták a háborúban, és többet már nem építették újjá. A helyén jelenleg a kis Várbusz megállója van. Jó hírű elemi iskola volt, ide jártak a neves budai polgárok csemetéi, katolikus, református, zsidó, evangélikus gyerekek felekezeti különbség nélkül, és ide jártunk mi is. Itt már a második elemitől kezdve tanultunk németül. Gyuszi csöndes, komoly, lelkiismeretes gyerek volt, talán túl becsületes is. Kamasz korában nagyon szemérmes. A matematika gyengén ment neki is, mint valamennyiünknek. Egyszer Gyuszi nyilatkozta is valamelyik lapnak a Számok története című filmje kapcsán, hogy azzal mindig baja volt. Különben jól tanult, és persze rajzolt, mindig rajzolt. A Toldy Reálban érettségizett ő is. Diákkorában mandolinon játszott, ő is tagja volt a családi zenekarnak, amely pl. karácsonykor a többi Macskássynak műsort adott. Azonkívül úszott, korcsolyázott, a futball viszont nem érdekelte. Serdülőkorában tagja volt a MUK-nak, vagyis a /város/Majori Unatkozók Klubjának, de ezt aztán kinőtte. Filmes ambíciói korán megnyilvánultak, ám a húszas években ennek megvalósítására még egyáltalán nem volt reális lehetőség. De ezt a pályát nem tévesztette szem elől… Következett az egyszem lány, Gizike. Arra a kérdésére, hogy nem bántottuk, netán ütöttük, vertük volna mi öt fiú a húgunkat, mélységesen tiltakoznom kell. Ő műsoron kívüli volt, „csak lány”, ez a státusz megvédte őt tőlünk. De amúgy is kedves, jóindulatú kislány volt, nem árulkodott, többnyire csak tanult. Gyógyszerész akart lenni, és az is lett. Ő is gyönyörűen rajzolt, a jegyzeteihez készített metszetei talán még most is félre vannak téve az egyetemen, úgy mutogatták csodaként annakidején őket. Gizike ugyancsak háborús halott, az ostrom idején kapott vérmérgezést egy rovarcsípéstől, és akkor persze még nem volt antibiotikum. Mindössze 31 éves volt. Ezután következem én, Macskássy Dezső, a „kis szolga”. Minden nagycsaládban jelentős státusz a legkisebbé. Engem bezzeg vertek a többiek, és minden veszélyes, buta dologba belevittek. Nevezetes az a történet, hogy a Toldy Ferenc utcai házban második emeleti, körfolyosós lakásunk volt. Anyánk nem volt otthon. A nagyfiúk, élükön persze Jancsival azt találták ki, hogy ki tud mezítláb araszolva a legrövidebb idő alatt a folyosó korlátja túloldalán végigmenni. Az időteljesítményt stopperrel mérték. Anyánk éppen akkor jött haza a piacról, amikor én, a három éves gyerek kapaszkodtam kívülről a rácsba fogódzkodva, nagy sietve, hogy le ne maradjak a többitől. Na, akkor elverte a fenekünket, de leginkább a Jancsiét, mert tudható volt, hogy ő az értelmi szerző. De engem, a kicsit is kiporolt. Én a Werbőczy Gimnáziumban érettségiztem. Szerettem volna a Kertészeti Egyetemre menni, de édesapánk feltette a kérdést, hogy ki legyen az, aki továbbtanul, Gizike vagy én, mert két egyetemistát nem bír el a családi költségvetés. Lemondtam Gizi javára, és Gyula bátyám után Bortnyikhoz iratkoztam, nála tanultam rajzolni egy ideig. Reklámgrafikus lettem, és kiállítástervező. Mi, a három képzőművész testvér később sem zavartuk egymást. Jancsi reklámgrafikus és plakátfestő lett, és egész életében a Szerencsejátékhoz kötötte magát, Gyuszi neves, díjazott rajzfilmrendező, én pedig 1951-től Pogány Ö. Gábor volt osztálytársam segítségével az akkori Múzeumi Központban helyezkedtem el. 1954-ben váltottam, és a Művészeti Alap-, majd vele párhuzamosan a Budapest Grafikai Alkotóközösség tagjaként kiállítások szervezésére kaptam megbízásokat. Koppenhágában, Helsinkiben, Bécsben, Frankfurtban, Essenben, szóval szerte a világban sok helyen jártam. (Az utolsó munkámat 1978-ban készítettem.) A Kultúrkapcsolatok Intézete kiküldetésében Bagdadban, majd utána Damaszkuszban is voltam, ezeken a helyeken pl. Magyarország története című kiállításokat kellett rendeznem. (Ez a két út volt a legszebb.) Itthon közben a múzeumi plakátokra specializálódtam, melyeket mintegy 25 évig készítettem a Szépművészeti-, az Iparművészeti-, a Néprajzi-, a Petőfi Irodalmi Múzeum, valamint a Műcsarnok számára. Nagyon büszke vagyok arra, hogy Gyula bátyám lánya, Macskássy Kati filmrendező lett, és tovább örökíti a családi kreativitást. Ismerem a filmjeit, nagyon érdekesek és jók, és ő is következetesen másfélét csinál, mint az édesapja. Nem lehet a munkáikat összekeverni. (1) (1)Magnetofonbeszélgetés Macskássy Dezső grafikussal, 2004. szeptember (Dizseri Eszter) Diák Szem és Ha-ha-ha Macskássy Dezsővel ballagunk le a Vár felől, a Hunfalvy utcán. Most jön a Kagyló utca, a megszámlálhatatlan, kopott, girbe-gurba, bokát törő lépcsőjével. – Hát, gondolom, ezt életemben egy-kétezerszer végigjártam – mondja időnként botjára támaszkodva útitársam. Gyerekkorát idézzük vissza. – Képzeld el, ha este mész, azt sem tudod, hogy mikor miben botlasz meg ezeken az egyenetlen lépcsőkön, de hát így van ez ősidőktől fogva. Legalább száz év óta, mert csak mi jártunk rajta vagy nyolvcan éve iskolába menet-jövet! Na, régen azért egy kicsit rondább volt a környék, mint most. Ez volt a Kisdomb, mi gyerekek itt ródliztunk. Itt törtük össze a fizimiskánkat, mert mindig nekimentünk valaminek. Hogy ki indított el reggelente bennünket? – Az idősebbek, de leggyakrabban Gizike. Volt a szomszédban két mozgássérült kislány, sokszor azokkal is mentünk, segítve nekik. Itt vagyunk a Toldy Ferenc utca 50. számú ház előtt. Sarokház, mutatom a három ablakot, ami a mienk volt. Sajnos, északi fekvésű volt a lakás, de azért késő délután egy félórára idesütött a Nap. Kettő szoba konyhánk volt. Ahol most a második emeleten a fehér függöny lóg, az volt a konyha. Mellette a nagyszoba, majd a kisszoba ablaka. A kisebb szobában volt a szülők dupla ágya, majd két kis díványon Gizi és én aludtunk. A nagyszobában kinyitható vaságyak voltak a négy fiúnak. Este mindenki kinyitotta a magáét, és attól fogva a közlekedés megszűnt. Lefekvéskor együtt elmondtuk az Én Istenem, jó Istenem kezdetű imát. Általában a konyhában tanultunk. Nem nagyon kellett a szülőknek segíteni a tanulásban, de ha gond volt, a nagyobbak segítettek a kisebbeknek, néha apánk is belenézett a füzeteinkbe. Gyula bátyám örökké rajzolt. Rajzolt a konyhaasztalon, rajzolt a fiú-szobában, de leginkább a gangon. Oda sütött a Nap, és ott nagyon szerettünk lenni. Ki volt téve egy nagy lavór víz, ott pancsoltunk mi, de a Zsoli kutya is, mert ő is a családhoz tartozott. (Zsoli egyszer megette éjszaka a gang hűvösére kitett másfél kiló marhahúst. Tudta, hogy baj lesz belőle, de legalább életében egyszer jóllakott!) Volt még nyúlunk, időnként galambunk, kanárink… Hogy szép gyerekkorunk volt-e? Szép. Mindegy, hogy nyomor volt. A gyerek még nem a maga realitásában fogja fel az életet. Szeretet vett körül bennünket. Apánk mindig 5 órakor kelt és gyalog ment a munkahelyére, hogy spórolja a villamospénzt. Amikor hazajött, kicsit foglalkozott velünk, majd korán lefeküdt. Mi iskolából éhesen hazajőve sokszor, ha kihúztuk a sublódfiókot, csak száraz kenyeret találtunk. Nem baj, akkor azt ettük, nem tartottuk tragikusnak a nincstelenséget. A konyha közepén volt egy nagy asztal, ott étkeztünk. Anyánk szerényen, de jóízűen főzött. Nekem máig is a grízes tészta lekvárral a kedvencem, no meg a karalábé leves. Igazán nem luxusételek, de valószínűleg ő nagyon jól készítette el őket, ezért maradtak meg az emlékezetemben. Jellemzően a mennyiségre pl. egyszerre 150 szilvásgombócot fogyasztottunk el. Említettem, hogy vallásos nevelést kaptunk, így ennek megfelelően étkezés előtt, és utána is imádkoztunk. A hagyományoknak megfelelően a Jövel Jézus…, és az Aki ételt, italt adott imákat mondtuk el közösen. Ebéd közben vidámak voltunk, frocliztuk egymást, hülyéskedtünk. Ami fontos volt, arra azért mindig volt pénz. Pl. Gyulának és Jánosnak bérlete volt a Császár uszodába, vagy anyánk rendszeresen ellenőriztette a fogainkat. Éppen az otthoni szűkös anyagiak miatt, mindannyian idejekorán próbáltunk valamiképpen pénzt keresni. Én például kiselemista koromban minden nap kaptam anyámtól 4 krajcárt zsömlére. Ezt nem vettem meg, hanem összegyűjtöttem a pénzt, és amikor már 10 korona összegyűlt, akkor visszaadtam a mamának. Ő a piacon vett rajta szövetet, és varrt belőle nekem egy nadrágot. Gyuszi a szünidőben 14 éves kora óta rendszeresen dolgozott, hol papírüzletben, hol nyomdában. De a két fiúnak, Jánosnak és Gyulának az volt a nevezetes ötlete az iskolaidőszakra, hogy több éven át diáklapokat szerkesztettek, és abból ha nem is sokat, de pár koronát összegyűjtöttek maguknak. Van egy olyan sejtésem, hogy nemcsak az osztálytársak krajcárjai hoztak össze időnként csinos kis summát, hanem a 12 és 14 éves, leendő reklámgrafikusok ébredező propagandaérzéke is működött már akkor, mert minden iskolai újságban elhelyeztek egy-egy hirdetést. Pl: „Fiúk! Iskolacikkek a legjobbak, a legolcsóbbak: SACHSE NÉNINÉL! Ráadás van minden vásárlásnál!” A másik reklámnál már rajzoltak is. Fényesen ragyogó cipőt, mellette cipőkrémes dobozt felirattal: Lenkee. A szöveg: „Aki Lenkee cipőkrémet vesz, annak cipője mindig fényes lesz.” Biztosan nem ingyen tették be a több száz diák érdeklődésére számot tartható diákújságba Sachse néni meg a Lenkee cég reklámját. Gyulának egy tíz évvel későbbi hirdetése szóról szóra megismétli a diákkori kitalációt, csak Schmoll pasztával! Ügyes, talpraesett fiúk voltak, no. Az első újságuk a Diák Szem volt. Az impresszuma szerint: Képes diáklap, főszerkesztő: Macskássy Gyula, főmunkatárs: Macskássy János, Budapest, 1923, 24…, Előfizetési árak: egy hónapra 90 k, egyes szám ára 30 k. Szerkesztőség: Toldy Ferenc u 50. II.5. Tartalom: Tárca Az egynapos kirándulás (Macskássy Gyula) Képregény Nemlátomszki úr Afrikában (Macskássy János) Folytatásos regény Két diák története 3. rész (Macskássy Gyula) Kis színes Mi a legjobb detektív? (Varga László) Tanács bácsi Mit kell tenni, ha meghűlt? Adomák Reklám (Palma) A következő lap, a Ha-ha-ha (képes vicclap) című 1927-ben indult. A szerkesztő ismét Macskássy Gyula (ekkor 15 éves), valószínűleg a már érettségire készülő János vagy nem ért rá, vagy méltóságán alulinak érezte a diákújságban való közreműködést. Idézet az újság bevezetőjéből ( I. évf. 1.szám): „Figyelem! Midőn e kis irka-firkát megindítom, kérem az igen tisztelt kifigurázott egyéneket, hogy ők is nevessenek nagyokat az egyes róluk szóló cikkeken és képeken. Ne sértődjenek meg, ugyanis nem az a célom, hogy azokat kigúnyoljam, hanem, hogy megörökítsek egyes érdekes jeleneteket a diákélet vidám oldalából. E kis lap időközönként fog megjelenni, de mivel csak ebben az egy példányban, ismét egy kérelemmel járulok az igen tisztelt olvasókhoz. A lapot ne adják oda senkinek, és elolvasás után rögtön küldjék vissza hozzám. M.” Hirdetés itt is van: „Próbálja meg a Ruttkai-féle Arc Pirulát! Kapható a gyárosnál, 10 % engedmény” Szerkesztői üzenet: „Beképzelt költő” jelige. Versének egyik versszakát itt közöljük elriasztó példának: „A jég, a jég, a jég Már megenyhült a lég Haway, Haway, Haway Már megolvadt a vaj…” És még van pofája kérdezni, kedves „Beképzelt költő”, hogy van-e tehetsége? A húszas években egymás után végeztek, érettségiztek a Macskássy fiúk, és komoly gond volt a továbbtanulásuk ( anyagiak miatt szinte megoldhatatlan), de az elhelyezkedésük is. Abban az időben kezdődött az a fokú munkanélküliség, aminek számos irodalmi, képzőművészeti, sőt később filmes lenyomatát ismerhettük meg. Gyula 1930-ban érettségizett, és annak ellenére, hogy rajzkészsége nyilvánvaló volt, elhelyezkedni sehova sem tudott. Ránk maradt egy levélpiszkozata, amelyet mai szemmel olvasva, tudva Gyula későbbi pozíciójáról, emberi nagyságáról, elszorul a szívünk a megélt, gyötrő kiszolgáltatottságától. A kor stílusának megfelelően alázatos hangnemben próbálja összefoglalni, milyen munka is tenné őt boldoggá, amelyhez megpróbál patrónust találni. Nem is sejtjük, ki lehetett a címzett, hiszen válasz tudomásunk szerint nem érkezett. Ime a levél: „Mélyen Tisztelt Uram! Előre is bocsánatát kérem merész levelemért, de azt a kérelmet, amit e levél útján bátorkodom mélyen tisztelt Uram elé vinni, szinte a szívem sugallja. Az újságírás, lapszerkesztés, és a sok minden velejáró dolog roppant érdekel. Mutatja ezt az, hogy pl. már elemibe is, de középiskolai időmben is mindenféle kis újságokat, lapokat szerkesztettem. VII.-VIII. reálista koromban több ifjúsági lapnak belső munkatársa voltam. Így az Ifjú Évek című evangélikus ifjúsági lap, Diák-Újság, Ifjúsági Szemle közölte több novellámat, rajzomat. Ugyanis írásbeli dolgaimat magam szoktam illusztrálni is. Hogy elég ügyes rajzoló vagyok, mutatja az, hogy a legutóbbi középiskolai tanulmányi versenyen, volt iskolámat, a Toldy Ferenc Reált a rajzban én képviseltem. Az Ifjú Évek-ben megjelent két novellámat, és pár ugyanott megjelent fejlécemet bátorkodom levelemhez csatolni. Az egyik novellámmal megnyertem a lap „humoros novella” pályázatának első díját. Most, hogy leérettségiztem, s pályaválasztás előtt állok, szívem, kedvem és józan gondolkodásom valami ilyen irányú vállalathoz húz. A magyar haza és az evangélikus egyház oly kiváló tagjához, az Ön közismert jó szívéhez fordulok segítségért. Szerény kérésem talán teljesíthető lenne. Méltóztasson engem hatalmas vállalatában valamilyen minőségben alkalmazni, és akkor én lennék a legboldogabb és a leghálásabb ember. Én fogadom, hogy leendő munkámat jó kedvvel, s odaadással fogom végezni, hiszen ez álmaim netovábbja. Még egyszer engedelmet kérek merészségemért, s nagybecsű válaszát előre is köszöni Legalázatosabb tisztelője Macskássy Gyula Bp.II.Toldy Ferenc u 50. Volt tanítóm, Hüttl Ármin evangélikus lelkész ajánló sorait negybecsű figyelmébe ajánlom.” – A sokgyerekes Macskássy családnak lassan megismertük az életét, leginkább a gondjait. De bizonyára volt olyan alkalom is, amit éppen az tett kiemelten kedvessé, hogy olyan nagy família volt, gondolok például a karácsonyra. – Hát az valóban nagyon emelkedett alkalom volt. „Szűk” családi körben ünnepeltük meg a karácsonyt, és másnapján pedig mindaddig, amíg anyánk élt, nagyobb létszámban az édesapánk névnapját, a János-napot. Mindig plafonig érő karácsonyfánk volt, amit együtt díszítettünk. 2-3 kiló szaloncukor is volt rajta. Nem volt Jézuska-mese, helyette normális, polgári, keresztyén-családi elbeszélése a karácsonyi történetnek. Ajándékot is kapott mindenki, amit gondos kezek előzőleg nagyon szépen becsomagoltak. Karácsonyi énekeket énekeltünk, pl. a Csendes éjre emlékszem, sokszor kis énekkart is alakítottunk. Gyula meg János mandolinon kísérte a kórust. Tivadar hegedűjátékával lepett meg bennünket, ő a Budai Dalárda és Zenekarban is játszott, nagyon muzikális volt. A karácsonyi menü mindig borlevesből és mákosgubából állt. A mama nem kifliből készítette a gubát mint mostanság szokás, hanem gyúrta a tésztát, úgy sokkal finomabb. Nagyon szerettük ezt a szertartásos vacsorát. Karácsony másnapján jött össze a nagy család János-napot ünnepelni a mi csöpp kis Toldy Ferenc utcai lakásunkban. Elképesztően nagy volt a nyüzsgés. Nekünk természetes volt, mert hozzá voltunk szokva, de az apai ágon alig volt gyerek, aki jött, csodálkozott ezen a nagy zsúfoltságon. Ugyanakkor unokanővérem, Macskássy Klári a mai napig emlegeti, hogy milyen nagy élmény volt számára egy-egy ilyen látogatás. (Anyánk akkor a hagyományos beigli mellett krémest is sütött.) Ahogy jöttek a vendégek, mindegyiket megajándékoztuk valamivel. Szép kis festett dobozzal, vagy a János-féle szerkentyűvel, a kiugró Jancsi bohóccal, egy szép képpel, netán Tivadar hegedű-játékával, vagy János vezényletével kis kórusunk köszöntőjével. Ezzel együtt úgy éreztük, hogy a mi családunkat lenézte a többi rokon, mert hat gyerek volt, és ennek megfelelően szegények voltunk. Édesanyánk tíz év alatt hat gyereket szült. De ő drága volt nekünk, és mi gyerekek is jól éreztük magunkat együtt. A Dianá-tól a Coloriton-ig Idézet Macskássy Gyula 1952-ben kelt önéletrajzából: „Apám, Macskássy János szövetkezeti raktárnok 5 testvéremmel együtt nevelt fel igen szűkös anyagi, és rossz szociális körülmények között. A munkát korán megismertem: hogy a család megélhetését és tanulmányaimat elősegítsem, már 14 éves koromtól az iskolai szünetben dolgoztam. Jó rajzoló voltam, a grafika és a film már középiskolás koromban erősen érdekelt, úgy hogy 1930-ban, reáliskolai érettségi után a tervezői, a grafikusi pályát választottam. A reklámgrafikusi munkakörben kezdtem működésemet – melyet Bortnyik esti tanfolyamán fejlesztettem ki – s ezzel egyidejűleg reklám-, rajz-, ill. trükkfilmek készítésébe is belekezdtem…” (2) Macskássy Dezső mondja: „Érettségi után Gyula bátyám bekerült az Angol utcai Diana Sósborszesz és Csokoládégyárba. Annakidején a sósborszeszt csodaszerként használták. Még mi gyerekek is kaptunk kockacukorra csepegtetve pár cseppet. „Mindenre” jó volt. Ő, mint kezdő reklámgrafikus csomagolásterveket készített, amely rajzokat aztán rotaprint technikával nyomtattak ki. A nyári cukorkák szezonja idején János is beállt szerződéssel az öccse mellé a tervezésben segíteni. Emlékszem, hogy 1933 karácsonyán a gyár menedzsmentjétől egy óriási doboz édességet kapott ajándékba. Keménykezű vegyészmérnök volt a főnöke, de ami jár, az jár alapon nagy ünnepeken megjutalmazta a jól dolgozó munkatársait. Közben apánk nyugdíjba ment, és a kisebb gyerekekkel, valamint a háztartást vezető anyósával a Fő utca 80-ba költözött. Ez kényelmes, nagy lakás volt, és egy bejárónő is segítette a megterhelt nagymama munkáját. Tivadar talán már meg is nősült, Lajos is önálló lett. Gizike akkortájt érettségizett a Szilágyi Erzsébet lánygimnáziumban. János harmadéves képzőművész hallgató volt, amikor első műtermét bérelte az Anker közben. Ez nem tartott sokáig, hamarosan rátalált a Bajza utcai, műteremnek is alkalmas lakásra, és oda költözött. Először még Gyula is a Fő utcában lakott a családdal, (onnan való egy nyomtatott névjegykártyája, amelynek érdekessége, hogy már a híres „cicafejes” emblémát használja), később azonban csatlakozott Jánoshoz, és ő is társult a Bajza utcai bérleményhez. Közben 1928-ban híre ment Bortnyik Műhely-ének, a kis-Bauhaus-nak. Meghirdette a Bauhaus szellemén alapuló kísérleti szabadiskolát, amely konstruktivista, funkcionalista elveken alapult, és célul tűzte a Magyarországon addig honos alkalmazott grafika, plakátművészet, és egyáltalán a nyomtatott reklámeszközök megreformálását, korszerűvé tételét. A Bortnyik-Berény iskolában nagy tehetségek találkoztak, és életre szóló szövetségek köttettek. Sajnos egy hibája volt, hogy csak a tehetősek engedhették meg maguknak. Ott „posztgraduális” képzést kaptak a művészek. Itt találkoztak Halász János és Kassowitz Félix, rövid ideig Vasarely, és Macskássy Gyula. Vasarely hamarosan kiment Párisba. A Nyugatot megjárt Halász pedig valószínűleg lassan megunta Bortnyik mellett az asszisztenciát, ami abban merült ki, hogy a Mester betűtípusait alkalmazta plakátgrafikai célokra. A mindenre vállalkozó Halászt Gyula buzdította a Bajza utcai műterem közös bérlésére, annál is inkább, mert János bátyját az útja akkor már másfelé vitte. Ha valóban elhangzott, ha nem, mindenképpen aranyos Gyulának az a híressé vált mondása, amivel Halász János vállára csapott: – Jancsi, most már húszéves vagy, és én is húsz éves vagyok, csináljunk együtt egy rajzfilm műtermet. És a Bajza utcában hamarosan létrehozták a „Coloriton színes reklám trükkfilmek” név alatti kis céget. Rövid időn belül a karikaturista Kassowitz Félix is csatlakozott hozzájuk, és elkezdtek először kis lépésekben, aztán jó munkájuknak és hírverésüknek köszönhetően komoly méterszámban reklámfilmeket gyártani. – Hogy milyen volt a Halász János? Magas, szőke, jó humorú, mindig elegáns, egy újságíró fia. – Milyen volt a Kasso? Kis aranyos, köpcös, nyugodt, vidám, belvárosi gyerek, sohasem lehetett semmivel sem kihozni a sodrából.” (1) A Bajza utcai műterem mondhatni, átjáróház volt. Jöttek-mentek a barátok, a sok művésznövendék. Volt aki ottmaradt, Szénásy György például, volt aki továbbállt. Macskássy Gyula a filmkészítés mellett megszállottan festette továbbra is a plakátjait. Az 1936. márciusi Reklámélet című szaklap Reklám ABC rovata elismerően szól egy rajzos hirdetéséről: ”Macskássy is a villamosokba varázsolt derűs, duplaméretű színfoltot Diana-Rum-korty plakátjaival. Az egyébként (másnál) hálátlanul sötét háttér ellenére derűsen mosolygós az egész kis remekmű: a kedvesen becsípett gavallér, és a jól emlékezetbe vésődő felirat.” Ugyancsak a Reklámélet 1936 tavaszi száma adja tudtunkra, hogy: „Macskássy Gyula megvált a Diánától, de csak annyiban, hogy nem fix alkalmazottja a gyárnak. Továbbra is készít majd remek Diána plakátokat. Hogy azonban Diánáék ne maradjanak egészen macskátlanul, az ő helyébe alkalmazta a gyár öccsét, akivel együtt most már három aktív grafikus tagja van a hallatlanul szapora Macskássy famíliának. A harmadik, a legidősebb ugyanis a Wander gyár reklámgrafikusa, és ilyen minőségben a propagandavezér, dr.Dóczi áldásos jobbkeze.” A Bajza utcában nagyban folyt a reklámfilmkészítés, amelyeket itt az akkor szokásos papírkivágásos módszertől eltérően, a gép alatt egy délután lemozgatott primitív gyakorlattól megszabadítva, korszerű nyugati technikával előállítva, mozgó filmként adtak át a megrendelőnek. Ez úgy volt lehetséges, hogy az ún. bipack rendszer segítségével már eleve színes filmre vették a gondosan befázisolt anyagot. A negatívot kiküldték Berlinbe előhívásra, a kész film onnan jött vissza. Igaz, hogy egy hónapba telt, de a megrendelő boldogan várakozott a hatásos, korszerű, színes reklámfilm reményében. Mintegy 30-40 reklámot készített együtt ez a Halász-Kassowitz-Macskássy team. Idézzünk a Reklámélet című szakmai folyóirat 1934. évi számából: „Három rajzművész, Halász János, Kassowitz Félix és Macskássy Gyula, valamint egy filmoperatőr Kaulich Lajos elhozatták külföldről az első színes felvevőgépet, és amerikai rendszer szerint színes, hangos reklámrajzfilmek készítésére rendezkedtek be. A rajzfilmek népszerűség folytán önmagukban hangsúlyozzák a reklámlehetőséget, amit bizonyít az a tény, hogy Amerikában számos rajzfilmvállalat, Németországban pedig maga az UFA száthatvan rajzolóval foglalkozik reklám-rajzfilmgyártással…” Lassan töltődött fel a műterem. Megismertük a diák, de minden technika iránt érdeklődő Kozelka Kálmánt, aki később Gyulának operatőrként a jobbkeze lett. Jött Bessenyei István is, nagyon tehetséges fiatal rajzoló. És a szüzséíró Bedő István, aki ügyes volt, szellemes, és nagyon jó szervező. Az idők folyamán ismert, jó reklámszakemberré vált. Rövid ideig Mallász Gitta képzőművész, Georg Höllering 1936-ban készült Hortobágy című filmjének a plakáttervezője is sűrűn látogatta Macskássyék műtermét. Gyula és rajzolói mintegy 4-5 évig dolgoztak itt, a Bajza utcai stúdióban. Közben Halász János a Párisból hazalátogató Jean Image (Hajdú Imre) hívására, pénzes támogatókban reménykedve kiment Angliába, szeretett volna egyedi filmet csinálni. A film el is készült, sajnos bukás lett belőle. De mégis haszonnal járt, mert Halász rajzoló-toborzás közben megismerkedik egy csinos, tehetséges lánnyal, Joy Batchelorral, akit feleségül vesz. Együtt jönnek vissza, és Halász János már újabb ötleteket forgat a fejében. A Coloriton cég Kassowitz és Halász kilépésével 1937-ben felbomlik. Macskássy Gyula technikai felszereléseivel, rengeteg festékével és papírtekercseivel, korszerű szakmai folyóirataival és gazdag fotó- és filmanyagával, valamint új alkotó- és munkatársi gárdájával új helyre, a belvárosba vonul. Rövid ideig a Múzeum körút 16/b alá, majd az ún. Neumann Áruház negyedik emeletén lévő tágas, világos, két helyiséges műterem bérlésére alkuszik, ahonnan akkor költözik ki Szalay Karola balettművésznő. Ez közvetlenül az Astoria Szálló szomszédságában van. Új élet kezdődik. A zsigereiből reklámos Macskássy Gyula máris rajzoltatja a kedves, ötletes értesítőkártyát ügyfelei számára: „Tisztelettel értesítjük: Új műtermünk: Múzeum krt.1. Új telefonunk: 380-027.” És kik az értesítők? Olvashatjuk a kártyáról: Macskássy J., Bedő, Szénásy, Macskássy (cicafejjel), Kassowitz. Aláírásaik egy kört alkotnak, azon belül pedig „ajánlják” magukat: az ecset, a filmfelvevőgép, a kottafej, a töltőtoll és egy tekercs papír. (2) Macskásy Gyula önéletrajza, 1952. május 7. Családi adatközlés. Múzeum körút 1/b. A reklámfilmek bősége Halász János (John Halas): „1937-ben vettük fel a kapcsolatot ismét azzal a berlini bankkal, amely már az előzőekben is támogatott minket. Elmondták, hogy ismernek egy másik tőkést, aki egy millió pengőt fog adni nekünk, ha visszatérünk Budapestre, és ott elkészítünk négy filmet. Az első A rendíthetetlen ólomkatona lett volna, a második a János vitéz, a harmadik a Lúdas Matyi és a negyedik a Háry János. „(3) Közben Macskássy Gyula is értesült az eseményekről, és minden követ megmozgatott, hogy személyesen is tárgyalhasson a filmek ügyében Londonban. A következő levél talán az első dokumentuma annak, hogy Macskássy Gyula mint „magáncég-tulajdonos” hivatalosan is felvette a kapcsolatot a Magyar Film Irodával: 1937. július 30-i kelttel a Magyar Film Iroda RT. (dr.Szabadossy) levelet ír a Magyar Nemzeti Banknak a következő szöveggel: „Tisztelettel kérjük, hogy a vállalatunk részére dolgozó Macskássy Gyula rajzolóművész részére londoni tanulmányútja miatt 20.—angol font kiutalását engedélyezni szíveskedjenek. Kérésünk indoklására tisztelettel közöljük, hogy egy újfajta színes rajzos-film miatt vált szükségessé ezen cca. 3 hetes tanulmányút.” Macskássy Gyula megkapta a fontokat, és kiutazott Angliába. A tárgyalások során úgy tűnt, hogy a nagyhorderejű megrendelés rendben van, neki és munkatársainak évekig lesz bel- és külföldi lehetőségekkel kecsegtető munkája. Idézünk Halász Jánosnak a Pannónia Filmstúdióban tartott visszaemlékezéséből (1978) : „1937 őszén megérkeztem Joy-al és Gyuszival Budapestre. Megkezdtük A rendíthetetlen ólomkatona munkálatait. Mikor már hét perc kész volt a filmből, melynek zenéjét Ránki György szerezte, egyszer csak a pénz nem érkezett meg. Addig hétfő reggelenként ötezer pengőt kaptunk… Mielőtt elmagyaráznám, hogy miért, két képet mutatok. Itt az első a Múzeum körúti stúdióban készült. Ez itt (Macskássy Jánoshoz) te vagy, ez Gyuszi és ez Joy. Mindennap hat órakor a munka végén köpködő versenyt rendeztünk, mert a negyedik emeleten voltunk, és azt hiszem ezt a versenyt Joy nyerte. Éjszaka általában mulattunk. Ezen a képen ő János, ez pedig Vera, Macskássy Kati édesanyja. Én mutattam be Gyuszit és Verát egymásnak. Az utcán láttuk meg Verát, felszálltunk utána a hatos villamosra. Gyuszi azt mondta, miért nem mutatod be ezt a leányt. Hát én bemutattam, pedig előtte én sem ismertem. Így volt… Szóval a pénz nem érkezett meg. A filmből mindössze két fénykép maradt meg. Ezt a jelenetet én animáltam, és ezt Gyuszi. Ezt a balerinát pedig Joy rajzolta és mozgatta meg. Ez lett A rendíthetetlen ólomkatonából. Mikor visszatértünk Londonba, vállalkozásunk tőkés partnerét börtönben találtam. Mint kiderült, a spanyol polgárháborúban mindkét fél részére adott el adatokat, és ez kitudódott. Sajnos ez történt…” Macskássy Gyula másként emlékszik a rajzfilm ominózus végére, de a lényeg ugyanaz maradt: „1937. évben Halász János rendezésében, angol tőkével Andersen: A rendíthetetlen ólomkatona című rajzfilm munkálatai készültek Budapesten 20-25 fő munkatársi gárdával. A kb. 10 perces film rajzi anyaga teljes egészében befejeződött. Színezésre és felvételre került ki Londonba, de a vállalkozó tönkrement és a háború következtében a teljes anyag elveszett.” (4) Lássuk a harmadik verziót, a Reklámélet című lap Mi újság a szakmában, Bogáncs úr? rovatáét, amely ugyan nem a közösen készített film sorsáról szól, hanem inkább Halász János Londonba való kimenetelének ad új aspektust: „Mindenki szerette a szokásos szörnyű filmelőételek közt a kedves, humoros, ízléses reklám-trükkfilmeket. Amelyek megérdemelték e jelzőket, azoknak szerzői a Macskássy-Halász-Kassowitz grafikustrió voltak. Kár, hogy ez a remek háromszög felbomlott: a házibarát tagot, Halász Jánost egy filmkonzorcium kivitte Londonba, ahol is három angol, három magyar úrból álló részvénytársaság szerződtette nem reklám, hanem vicces trükkfilmek rajzolására. A műtermet London kellős közepén, a Piccadillyn rendezték be. A kijutás nem volt sima. Halásznak Ostendében kellett ülnie három napig, amíg a munkavállalási engedélyt megkaphatta. Első filmjét – mellesleg – 2000 mozi kötötte le. (Kétezer, nem kétszáz!)” Macskássyék ott folytatták tevékenységüket, ahol a Bajza utcai műteremben befejezték, reklámfilmeket készítettek egyre szélesebb körben és egyre professzionálisabb fokon. Annak tudatában, hogy ismerjük Macskássy Gyulának a magyar rajzfilmgyártás államosítás utáni megalapításában, és a XX. századi világhírűvé tételében vállalt szerepét, mégis úgy gondoljuk, hogy igazi művészeti területfoglalása, ízlésbeli magabiztossága, tévedhetetlensége e korai reklámfilmművészet megalkotásában érte el csúcspontját. Ő hajdan még nem kapott oktatási-tanítási lehetőséget (a háború előtt a reklám szervezett, hivatalos intézményi keretek közötti oktatásának gondolata még elképzelhetetlen volt), középkori módszerekkel, magyarázattal, bemutatással, korrigálással nevelte ki tanítványait, de már akkor írásba foglalta a jövőre nézve tapasztalatait. Ime egy „firkált” jegyzetlapja a reklámfilmmel kapcsolatos gondolatairól: „Apja neve: film Anyja neve: diapositív Újszülött neve: reklámfilm Mikor született: 1917 körül Mikor kezdett beszélni: 1920-ban Nyelve: nemzetközi Ezek a reklámfilm anyakönyvi adatai. A reklámfilm a reklámcsalád legfiatalabb sarja, igen tehetséges ifjú, mert sok előnyös tulajdonságot örökölt a család őseitől, a plakáttól, a prospektustól, az újsághirdetéstől, de erős kereszteződések tapasztalhatók a művészet majd mindegyik ágával is, a képző- és iparművészettel, a zenével, a színjátszással. Mindegyikből van benne valami, valamilyen elem, amely elemek azonban elvesztették önállóságukat és jellegzetességüket, amikor ezzel az új műfajjal egybeolvadtak. A reklámfilm teljesen új kifejezőeszköz. A reklámfilm összetett műfaj, de mégis egyedülálló egyéni tulajdonságokkal rendelkezik, mely egyik vagy másik reklámeszközben sincs meg: ezek a mozgás, a vizuális és akusztikus együttes hatás, az időben és térben való ábrázolási lehetőség. És ami egyik legkülönlegesebb tulajdonsága: szórakoztatva tudja a kívánt reklámhatást elérni. A mozi közönsége amikor a kedves és ötletes reklámfilmeket látja, nem igen gondol arra, hogy ő most gazdasági vagy fogyasztási nevelésben is részesül. A reklámhatás a tanulás és elmélyedés minden fáradtsága nélkül, szórakozás közben, majdnem észrevétlenül tevődik benne tudatossá…” (5) Idézet a Reklámélet 1934. márciusi számából: „ A filmreklámnak megvan a maga jellegzetes tulajdonsága, amely megkülönbözteti minden más reklámtól. A köznapi élet tülekedésében az ember figyelme decentralizálódik, és a külső élmények csak futólagosan és elmosódottan rögződnek meg agyában. Míg ha beül egy mozi elsötétített nézőterére, vizuális élmények befogadására van beállítva, tehát mélyebben fogad be minden külső hatást. A rajzolt film természetes tulajdonsága – ellentétben az álló képek statikus mivoltával, amelyben mindig egy befejezett tény áll előttünk –, hogy zenével és szöveggel kísért mozgást és történetet tartalmaz. Lehet egy kép szép, érdekes, sokatmondó, hatásos, de mennyivel hatásosabb, ha megelevedik, él, mozog, átalakul egy másik képbe, egy harmadikba, egy századikba: elragadja a fantáziát, mesél, szórakoztat, és a végén – nem véletlenül – hanem természetesen elvisz a célhoz! A cél pedig egy cipőpasztás doboz, vagy egy márkanév bemutatása! „ (6) A Múzeum körúti műterem reklámfilmeket előállító munkájához kiváló grafikusok, karikaturisták, szövegírók és zeneszerzők adták a nevüket. Az eredeti embléma pár hónap múlva ugyan lekarcsúsodott, maradt a köztudatban is a „Macskássy-Szénásy-féle stúdió”, de ez nem jelentette azt, hogy ne legyen nagy alkotó-forgalom az alapító Macskássy Gyula körül. Két művész nagy egymásra találása, amikor Ilosvay Gusztáv először veszi kezébe a gitárját, hogy elpengesse rajta az első reklámfilmek egyikének, a Szerencsés flottásnak az alapmotívumát. „Ilosvay Gusztáv…minden helyzetben tökéletesen ráérzett Macskássyék karikatúrába hajló szándékára. Igaz, hogy a rá jellemző lüktető ritmusképlet és dallamforma szinte minden alkalommal megjelent kompozícióiban, mégis merőben más és más hangulatú számokat komponált a különböző témájú aprócska történetekhez. Az Izzó szerelem című, 1939-es Tungsram-reklám zenéjével például nagyvilági hangulatot kelt, csakúgy, mint a Fény ( a megrendelő szintén a Tungsram) címűben, amelynek már egyes taktusai és képsorai századunk utolsó éveinek futurisztikus stílusát idézik. Ugyanakkor viszont egyenesen a mesevilágba vezetnek vissza a zongorával, klarinéttal és fuvolával hangszerelt kompozíciói, amelyek például a Családi öröm című kávéreklámban (Családi kávépótló), a Hamupipőke mesés mosása című mosóporhirdetésben (Radion), vagy a Baba bőrét Vasenol védi című babaápolási cikkeket reklámozó filmjeiben hallhatók. Ugyancsak ezt a jellegzetes Róna Emmy-szerű képeskönyv-világot idézi, amikor egyszerre használ sípot és basszusszaxofont, mint például az Estétől reggelig (Darmol) és a Két kicsi szem (Artin) című hashajtó-reklámban, amelyben időseknek és gyermekeknek, ez utóbbi film esetében pedig a királyoknak (a szlogen: „Ide én is gyalog járok, s Artin hashajtót használok!”) egyaránt javasolják az éjszakai használatot. Ilosvay reklámfilmjei közül, jazztörténeti szempontból a legérdekesebbek talán kávéreklámjai, amelyek közül a Franck cikóriagyár és a Családi kávépótló megrendelésre több változatot is forgattak. Az Íz, szín, zamat…, a Jó reggelt! és a Család öröme című filmekben afro-latin hatás is jócskán érvényesül…” (7) Idézet Macskássy Gyula reklámfilmes jegyzetéből, melyből kiderül, hogy a Családi kávépótló című reklámfilm nemcsak a zeneszerzőt izzasztotta meg: „Nehéz témát kaptunk még évekkel ezelőtt. A feladat az volt, hogy a Franck kávépótlónak kellett reklámfilmet készíteni. A gyár így határozta meg: tessék magát a kávéfőzés módját elkészíteni. Kell hozzá egy lábas víz, három evőkanál Franck kávé, a háziasszony aki megfőzi 5 perc alatt, és aztán kész a kávé. Bár a kávét vízben kell főzni, a téma mégis igen száraznak tűnt előttünk. Hosszú napok teltek el tépelődésben, hogy mit és hogyan csináljunk, míg sikerült kisütnünk azt, hogy kapcsoljunk ki minden élő szereplőt, és játsszák le az egész cselekményt, a kávéfőzést maguk a szereplő tárgyak. (Hozzáfűzendő, hogy ez a megoldás akkor még teljesen újdonság számban ment, és ez a vonal azóta iskolát csinált.) Ezt a „magától történést” még kevésnek éreztük, és a kivitelben akartunk valami olyat hozzáadni, amilyen eddig még nem volt reklámfilmben. Azt akartuk kifejezni, hogy érezze a közönség a kávé ízét, zamatát, illatát, és gusztust kapjon a pótkávé ivásra. Babkávé akkoriban jóformán nem volt kapható, de mi a babkávé hangulatát és aromáját akartuk belevinni a pótkávés reklámfilmbe. A téma így kialakult, gyönyörű elképzeléseink és megfoghatatlan kifejezni valóink voltak, csak ezt meg is kellett csinálni. Ennél a filmnél bizonyosodik be az a tétel, hogy nem az a fontos, hogy mit, hanem hogy hogyan ábrázolunk valamit. Körülbelül 3 hónapig tartott a film készítése. A felvételek alatt hozzávetőlegesen 80 kancsó kávét főztünk, és kb. 30-szoros filmnyersanyagot használtunk el. A legdrágább svéd üvegcsészéket kellett a forró folyadékhoz használnunk, és külön akváriumot építtettünk a csésze belsejében történő tej és kávékeveredés effektusának felvételeihez. Volt olyan, amit 12-szer ismételtünk meg, amíg úgy éreztük, hogy az anyag és körülmények azt adják, amit elképzeltünk. Technikailag is sok probléma merült fel, pl. hogyan merjen ki a dobozból az evőkanál 3 kanálnyi Franck-ot, hogyan dugja be saját magát a dugó a konnektorba, hogyan repüljön be a csésze a képbe, hogyan keveredjen a lábasban a kávépótló a vízzel stb. E trükkök megoldásának a lényege legtöbbször a kockázás volt. Speciális villanyzsinórt készítettünk, mely meredten megállt a levegőben, és azt kockánként hajlítgatva került bele a konnektornyílásba. A repülőtárgyakat pl. a hajszálnál is vékonyabb drótszálakra függesztettük fel, és fázisokként mozgattuk és fényképeztük a repülésnek megfelelő ívben, stb. Persze ahány filmjelenet, annyi újabb és újabb probléma adódott, hiszen nincs mégegyszer ismétlődő megoldás, tárgy vagy figura, mindig újat kellett adni, a megszokottól mindig eltérni, hiszen ez a trükk-reklámfilmkészítő legfőbb célja. A legkülönbözőbb anyagokkal dolgoztunk: fa, papír, textil, fém, üveg, plasztillin, gumi, enyv, pala, zsineg, parafa, kóc, beton, gipsz, porcelán stb. Valamint személyekkel: egy trükkfilmkészítő asztalos, mechanikus, villanyszerelő, kőműves, esztergályos, szabó, dekoratőr, konstrüktőr, faszobrász, operatőr és világosító, a művészi és szellemi munkán kívül. Természetesen ilyen sokoldalú és körülményes munka több ember kollektív működését kívánja meg. Minden munkatárs teljesen tisztában volt az egész folyamattal, de mindegyik hozzáadta a munkához a maga speciális szellemi, művészi és technikai tudását, és csak így lehetett jó trükkfilmet készíteni.” (5) Idézet Antal István filmesztétától: „Kiemelkedő jelentőségű filmje ennek a korszaknak a Franck kávét reklámozó skeccs, ami kategóriájában máig a legtökéletesebben elkészített magyar film, színvilágát pedig Oskar Fischinger munkáihoz lehet mérni. Nem is a tökéletesen megoldott tárgyanimáció, a csészék, a kancsó és más tárgyak mozgatása az, ami a nézőt leginkább lenyűgözi még ma is, hanem a bravúros kompozíció, a tudatosság, ahogy Macskássy a hangulati tényezőkkel bánik. A film sorrendben követi a Franck kávé elkészítésének folyamatát. Nagyszerűen megérezte, hogy melyik stádiumban mit, és milyen távolságról kell mutatnia. Nem a formai bravúrkodás vágya vezette, hanem a néző étvágyának felcsigázása. A közeli és távoli képek funkcionális váltogatása meghatározza a film ritmusát, nem beszélve a fizikai folyamatok belső ritmusáról (gőz- mozgás, forrás látványa, stb.) Az „alantas” téma ellenére sikerült néhány perc filmköltészetet teremtenie. A film nem marad el a német expresszionisták hasonló vállalkozásaitól. Macskássy egyébként ismerte a filmjeiket, mert ő is Gáspárcolor nyersanyagot használt, mint a német avantgárd művészek nagyrésze. (A jónevű német cég ugyanis informálta – többnyire konkrét filmek ajándékozásával is – az eljárásait alkalmazó művészeket egymás munkáiról.) Macskássy a színeket is funkcióval ruházta fel. Mivel rövidfilmjeivel egy-egy hangulatot próbált megragadni, az ezekhez megfelelő tónusokat kereste. Legemlékezetesebb a kávé-reklámfilm barna színvilága…” (10) Újsághír 1938-ból: „A Magyar Könyv- és Reklámművészek Társasága 1938. május 21-én tartotta évi rendes közgyűlését, melyen az új elnök és főtitkár ajánlására a következő tagok felvételét határozta el egyhangúlag:…többek között Macskássy Gyuláét is.” Kiss Bea nyugdíjas kulcsrajzoló visszaemlékezéséből: „Iparrajzba jártam, és amikor negyedikesek voltunk, az egyik osztálytársnőm mondta, hogy olvasott egy hirdetést. Valamiféle Macskássy-Szénásy keres rajzolókat. Hát már ez egy röhej… Hol van ez? – kérdeztem, mert akkor már nagyon érdekelt a rajzfilm. Odamentem, jelentkeztem, és nekem annyira megtetszett minden, hogy úgy éreztem, belehalok, ha innen nekem el kell mennem, pedig textilesnek készültem. Még le sem érettségiztem, máris elvállaltam az állást. A nagyapám föl volt háborodva: – komédiás akarsz lenni, szégyelld magad, hát még ilyen nem volt a családban! Nagyon boldog voltam, mert 35 pengőt fizettek egy hétre, ez akkor óriási fizetés volt. Sosem felejtem el az első filmfelvételünket, amikor kimentünk a Filmirodába, nekem az volt a feladatom, hogy elhajtsam a felvevőgép alól a legyeket, és ezt én roppant megtisztelőnek éreztem. Hogy miért kellett a legyeket elhajtani? Azért, mert azelőtt ott egy népkonyha volt, és a legyek nagyon odaszoktak. Ez 1942-ben volt, erősen háborús időszakban. Reklámfilmeket készítettünk főleg. Hol báb-, hol rajzfilmeket, de aztán később a háborús idők rengeteg problémát okoztak, mert nem kaptunk sehol celluloidot. Akkor megpróbáltunk papírkivágásos filmeket csinálni. Én abban az időben tanultam meg vágni, és azóta sem felejtettem el. Később a Pannóniában nagyon sok Stop!-ot, Frakk-ot vágtam, hasonló technikával. Jellemző volt azokra az időkre, hogy rövid időre alakultak kis cégek, de nagy számban. Rengeteg ember, akik a háborús konjunktúra idején innen-onnan szereztek pénzt, elvállaltak egy-egy reklámfilmet. Volt a Vasi, meg még jópár cég, ahol megfordultam. Aztán megszűnt a pénzforrás, és abbamaradt a filmgyártás. Megszámoltam, 1942-től 45-ig 16 munkahelyen dolgoztam. Ezeknek a többsége rajzfilmkészítés volt. A leghosszabb ideig a Lingva filmnél tett „látogatásom” tartott, ott ősztől egészen tavaszig volt a munka. Hogy aztán mi lett az ott készített filmekből, nem tudjuk. Velük kapcsolatban valami kémhistóriát rebesgettek. Minden esetre nagyon hirtelen eltűntek.” (21) Hírek a Reklámélet című szakmai lap 1937-38-as számából: „Trükkfilmmatiné volt a Fórumban április 24-én, de ezen a matinén nem annyira gyerekek, mint komoly igazgatók és reklámfőnökök jelentek meg. A matinét a Magyar Országos Reklám Szövetség rendezte, és a műsoron nem a Mickey Mouse szerepelt, hanem azok a kedves és értékes reklámtrükkfilmek, amelyek megfelelő nívót reprezentálva bizonyítják a szépen fejlődő magyar reklámtrükkfilmgyártás jótulajdonságait. A matiné őszinte, komoly sikert aratott. Ez a siker nemcsak abban a kirobbanó tapsban nyilvánult meg, amely egy-egy produkció végével csattant fel a közönség körében, hanem sokkal inkább abban az érdeklődésben, amellyel a komoly magyar reklámszakértők a szinte szemünk előtt felnövő trükkfilmipar felé fordulnak. A magyar reklámfilmipar nem tudott mindig olyan nívós dolgokat produkálni a múltban, amelyek ízléses mivoltukon keresztül, helyes feldolgozásuk segítségével tényleges propagandahatást fejtettek volna ki. Ez a matiné eleven cáfolata volt a múltnak, – bizonyítva, hogy igenis van mód és lehetőség jó és szép reklámtrükkfilmet produkálni, – csak tudni kell a mikéntjét… Szív, humor és ízlés kell hozzá, egyszóval: tehetség! Ha a film helyesen van feldolgozva: a közönség ugyanolyan szimpátiát érez a cikk iránt, mint a nagyfilmek sztárja iránt, – így a kellő propagandahatás megfelelő módon érvényesül. A matiné legjavát a Kassowitz-Macskássy-Szénásy színes, rajzos és plasztikus produkciók alkották, Bedő szüzséjével, aki egyben az Emergé de Luxe natúr filmet is írta. Ez a „trükkfilmtörzs” ötletes kis önreklámfilmjében egyben azt is bemutatta, hogyan készül a trükkfilm: ez esetben a dolgozók maguk játszották a sztárszerepeket is. Produkcióik közül kitűntek az Indanthren, Nikotex, Steiner-keksz, Tip-top fogkefe, Soproni Selyemipar és Darmol trükkfilmjei…” Hogyan látja és értékeli a filmesztéta Fleischer Mária Macskássy Gyuláéknak a harmincas években vívott reklámfilmkészítési, pionír küzdelmeit? „Macskássy Gyula, akinek animációs filmi munkássága a reklámfilm készítésből kiindulóan napjainkig ível, Bortnyik Sándor műhelyében tanulmányozza a reklámgrafikát, s Halász Jánossal együtt 1930-ban rajzfilm tervezéssel kapcsolatos kísérletekbe kezdenek. Ebbe kapcsolódik bele Kassowitz Félix karikaturista is, akinek munkái új hangot jelentettek a későbbiekben a magyar karikatúra-művészetben. A reklámgrafika, a plakátgrafika, a karikatúra-művészet tapasztalatai és eredményei ilyenformán közvetlenül, személyes feltételek révén csapódhattak le az 1931-től készülő reklámfilmjeikben. Kis műtermükben, ahol eleinte a legnagyobb technikai nehézségek között dolgoztak – ahogyan ezek a technikai és financiális nehézségek valamennyi magánkezdeményezésből induló vállalkozásra jellemzőek –, hallatlan igényességgel, egy-egy jelenetet esetenként tizenhét alkalommal felvéve hozták létre reklámfilmjeiket. Az 1931-től a háború végéig mintegy százötven munkájuk készült. Ezek között nemcsak rajz, hanem báb,-, tárgymozgatott, valamint élőcselekményes filmrészletekkel kombinált filmekkel is találkozhatunk. Céljuk az addigi meglehetősen primitív reklámfilmet magas színvonalon megújítani. Filmjeik már nem csupán a legegyszerűbb külső mozgásokra – ugrálás, bukfencezés, stb. – épülnek, hanem szabályos cselekménysorba, story keretbe ágyazódik az áruk reklámozása. Általában csak a rövid cselekmény végén, poenként jelentkezik az árura hivatkozás. Azt a tényt, hogy a művészeket itt nem csupán a lecsupaszított árupropaganda érdekelte, az is bizonyítja, hogy filmjeiket címekkel látják el. Így például Mennyei élvezet első reklámfilmjük címe, melyben a kis figura hosszas igyekezet után, létrán a felhők közé jutva éri el az óhajtott Nikotex cigarettát. A Szerencsés flottás a tengerből felhalászott Zwack Unicum likőr köré épül, stb. A reklámvonatkozás miatt a poent követelő, tehát meghatározott szerkesztési elveket megvalósító reklámfilmjeik hatása a későbbiekben Macskássy Gyula munkásságában értékelhetővé válik, amennyiben ez a gyakorlat kétségkívül egyfajta ökonomikus szerkesztettséget, dramaturgiai sűrítettséget, frappáns csattanókra élezettséget követel…” (8) „Pardon egy percre!” (Tabi László írása) Mozi „Moziba mentem a minap, hogy szórakozzam egy kevéssé. Egy új magyar filmet adtak ebben a moziban, gondoltam, megnézem. Kezdődött a műsor egy tréfás híradóval… aztán jött a világhíradó… utána a szünet jött. Vettem egy perecet, ez a perec ropogott, mit ropogott, reccsent, hersegett, csörrent. És közben játsszák a reklámfilmeket – hát hogy azok milyen ötletesek voltak! Szavamra mondom, nincs még egy náció a Földön, amelyik ilyen bájos reklámfilmeket tudna készíteni! Ahogy az a kedves kis pofa szájában a cigarettával csak megy, megy, mendegél büszkén, az ég felé emelt orral – hát remek. Meg az OTP filmje is, amikor a százasokból összeáll a házikó – egyik jobb volt, mint a másik. Mire ismét a helyemre ültem, éppen vége lett a szünetnek, és kezdődött a nagyfilm. Ez az egy, ez az egyetlenegy műsorszám nagyon gyenge volt.” (Népszabadság, 1960.) Hírek a Reklámélet 1937 –1938-as számaiból: „Hazánk legnagyobb élő – (190 cm magas) – reklámgrafikusa, a Macskássy brothers idősebbike, Macskássy János, közel ötévi boldog együttlét után felbontotta frigyét az ismert tápszergyárral. A kötött foglalkoztatás helyett áttért a szabad reklámművészetre és ezentúl minden idejét a Macskássy műteremnek szenteli. Elhatározásánál bizonyára szerepet játszott, hogy nem tartozott a legkellemesebb feladatok közé minden hajnalban – kivándorolni a határba… …Az ősz plakáttermése vajmi kevés gyönyörűséget hozott. A mindinkább fellendülő reklámozási kedv ellenére a szokottnál lényegesen kevesebb plakát jelent meg idén a hírdetőoszlopokon. Amit láttunk, – csekély kivétellel, – azt jótékonyan borítja be a jelentéktelenség és az ötlettelenség szürkesége. A színházak és mozik grafikusai egyenesen abban excellálnak, melyikük tud kevésbé jót és feltűnőt alkotni. Ez utóbbiak között viszont örömmel láttuk a Vígszínház Szabó a kastélyban című plakátját. Matskássy–Dőry szellemes persziflázzsal kecskét helyez a címer koronája alá és a szabómesterség szerszámjaival díszíti annak négy mezejét. Mindez mosolygós, derűs, vidám és kifejező. Többet mond, mint harminc sor szöveg!… …Macskássyt, az ifjabbat mindenki játékosan kedves, tréfás ötletű, gyerekmódra nevető grafikusnak ismerte. Azt hitték: tőle igazán távol áll a monumentális hatású, komolykodó grafika. Most hatalmas NIKOTEX plakátjával bizonyítja, hogy más zsánerben is tud értéket produkálni. A plakát az egyszerűen de monstruózusan elhelyezett öt cigarettával frappáns és ötletes, és mint jó ötlet, valóban Kolumbus tojása. …Tündérmese? Első olvasásra határozottan annak látszik, csupán abban különbözik a tündérmesétől, hogy – igaz. Adva van egy budapesti nagyvállalat, és a jószemű grafikus, aki már évek óta rendesen dolgozik a vállalatnak. Szívvel-lélekkel végzi a munkáját, úgy, hogy hovatovább stílusa és írásmódja jellegzetes ismertetőjévé válik a megbízó cégnek. A grafikus az idén ismét megbízást kapott a vásári stand elkészítésére. Amint elkészült, a vállalat gondolt egy nagyot, és érdemei elismeréseként a kikötött tisztességes tervezői honoráriumon felül meglepte hűséges munkatársát egy remekművű ezüst cigarettatárcával. Ha a tündérmesét adatok avatják valósággá: a vállalat a Nagykovácsy Üzletház, a grafikus: Macskássy János. …Az első színes és plasztikus trükkfilmnek, – amely Európában készült, – a közelmúltban volt a bemutatója. Bár első munkáról van szó, ez a film mégsem számít kísérletnek: teljesen kiforrott, rutinos munkát állít a nézők elé. A Soproni Selyemipar új, művészi kivitelű, apró, plasztikus figurái szerepelnek megvesztegető kedvességgel, valóságos színpadi díszletek között. Szín, plasztika, ruhatervek, eredeti selyemanyagok legélesebb élethűséggel mutatkoznak be kedves stilizáltságukban. A pompás film rajzait Macskássy Gyula és tehetséges munkatársai készítették. …Őszi szemle a hirdetési oldalon. A Nagykovácsy Milenkó-szériáról. Felváltva látunk igen jó Lamoss- és Macskássy rajzokat, Kozma fotókat. Kevés grafikus van, aki tudja, hogy a rotációspapír fehér-feketéje kolorizálható valami. Az olyan tehetség, amely számolni tud a fehér-fekete erejével, kellő mértékkel kezeli a szürke átmeneteket és számol a rotáció piszkító pacnijaival: eleven és tényleg „színes” hirdetést produkálhat…” Macskássy János véleménye a reklámgrafikus öccséről: „ Gyuszi után kapkodtak, mert ő csinált egyedül nívós dolgokat. Sokan próbálkoztak abban az időben rajzfilmmel, de primitív szinten. Gyuszi mögött viszont ott állt egy komoly iskola, komoly munkák, amelyeket komoly cégek megrendelésére és megelégedésére végzett. A Franck svájci gyár volt, azok nem fogadtak el akármit. A Macskássy névnek magnetikus ereje volt. Hozzánk jöttek az emberek, most talán elég, ha az ismert Ilosvay Gusztáv nevét említem, aki amellett, hogy zenét szerzett, nagyon tehetséges költő is volt. Nemcsak a filmek zenéjét komponálta meg, hanem sokszor irodalmi ötleteket is adott. Hogy látom ma Macskássy Gyulát, mint művészt? Tulajdonképpen ő teremtette meg művészi szinten a rajzfilmet Magyarországon. Olyan művészi szinten, ami világviszonylatban is jelentős. Az is művészi szint volt, ahogy irányította a munkatársait, és ahogy elfogadták az ő útmutatásait. Magyarországon a grafika mindig előbbre haladt, mint a festészet. Óriási lépésekkel járt a festők konzervatívnak mondható stílusa előtt. (Kivéve Kondort és társait.) Az pedig, amit ő csinált, mozgó grafika volt! A legmodernebb! A legkorszerűbb! Univerzális módon nézte a dolgokat. Soha nem mondta, hogy valamelyik szecessziós művész, vagy Dali követője lett volna. „Rajzfilm” stílusban fejezte ki magát. Sajátos, semmihez sem hasonlítható stílusban dolgozott. Ez olyan újszerű volt, hogy nem lehetett utánozni. Még a Disney stílusban csinált filmjei is talán jobbak voltak, mint a Disney művek, mert amaz mindig az emberszerűen ábrázolt állataival operált – gondoljunk Donald kacsára, Plutó kutyára, Miki egérre, stb. – nála pedig más minőségű emberek és állatok szerepeltek. Nem voltak annyira stilizált figurák, mint amilyen az igazi egerekhez mérve mondjuk Miki egér. Ő nem így alakította át őket. Én csak a kezdeti években, a Múzeum körúti műterembe való költözésig foglalkoztam rajzfilmmel. Akkor már annyi reklámfilmes és grafikai megbízásunk volt, hogy eldöntöttük: én a grafikát vezetem, ő meg a filmet. A macskafejes emblémát Gyula találta ki még a Bajza utcai műtermünkben. Később alakítottuk úgy át, hogy a macskafarokból legyen a plusz „J” betű. Dezső öcsénk, aki ugyancsak képzőművész lett, nem használta a „családi” emblémát. Ő Macskássy D-ként írta alá a műveit. „(9) Megkérdeztük Macskássy Kati filmrendezőnőt, hogy a család közös kiállításain a képek, plakátok azonosításában nem zavaró-e egymás mellett a két grafikus testvér nem túlságosan eltérő stílusa? A válasz meglepő volt: – „200 méter távolságról is meg tudom ítélni, hogy melyik az apám, és melyik a János alkotása.” Idézet Antal István Macskássy Gyula tanulmányából: „Mit tarthatunk a háború előtt készített Macskássy filmek legalapvetőbb értékeinek? A filmek többnyire olcsóbb tartós fogyasztási cikkeket, gyógyszereket és szolid áron elérhető élvezeti cikkeket (Steiger cigaretta, stb.) hirdettek. A kínált portékák jellegéből, a filmek tematikai felépítéséből és a versikék hangvételéből (Míg Ön alszik, a Darmol dolgozik) egyaránt nyilvánvaló, hogy a kispolgárság volt az a réteg, amelyik vásárlóként a megbízók szeme előtt lebegett. Ennek a rétegnek a moziigényeit pedig a futószalagon gyártott, és többnyire ma is népszerű szórakoztató filmek példázzák a legjobban. Macskássy korai filmjeinek értéke talán abban rejlik, hogy felismerve a kötöttségeket nem mondott le igényesebb törekvéseiről, hanem az elvárásokhoz igazította elképzeléseit. Megkísérelte – és az esetek többségében sikeresen – megteremteni annak a miliőnek a hangulatát, amelyben a kispolgárság élt, és még az enyhén luxuriózus hangulatú produkciókban (Orion, Hawaii gitár, Tungsram) is láthatóan csak azt a nagyvilági atmoszférát próbálta visszaadni, amelyikről a Csokonai utcában vagy Józsefvárosban álmodoztak. Már ezek a reklámfilmek is magukon viselték későbbi művészetének legjellemzőbb értékét, a jó értelemben vett popularitást, a közönség érdekeinek szolgálatát. Ha összevetjük reklámfilmjeit a kor többi hasonló produkciójával, akkor nem is sorolhatjuk azonos súlycsoportba azokkal. Utóbbiak megelégedtek általában a termék, esetleg a termék működtetésének száraz bemutatásával, tárgyilagos vagy a vásári kikiáltók harsányságát idéző narráció kíséretében. Macskássy filmjei ezzel szemben kerek történeteket tartalmaztak, kedves dramaturgiával, jó figurákkal. Hamar felismerte, hogy a jó reklámfilmek a hangulatukkal hatnak. Nem a harsány túldícsérés a lényeg (ami uniformizál), vagy azoknak az ismereteknek a felsorolása, amelyeket az érdeklődő úgyis megtalál, hanem olyan karakteres hangulat megteremtése, amely a nézőnek illúziókat ad és megragadja az érdeklődését. Macskássy Gyulának nagyon sokat segített később, hogy pályáját reklámfilmekkel kezdte. Ezekkel a filmekkel tanulta meg a filmes komponálás szabályait, a vágás, a kameramozgás jelentőségét, a rajzfilmes tipizálás sajátosságait, a hangulati motíválás fontosságát. Művészetét gazdaságosság és precizitás jellemezte már akkor is. Felismerte, hogy a rajzfilmben alapvető követelmény a minimális eszközökkel és időráfordítással elért maximális hatás, a kifejezési eszközök komplex felhasználása.” (10) Természetesen nem csupán Macskássyék hoztak létre a 30-as, 40-es esztendőkben reklámfilmeket, hanem többen, mások is. Például a Magyar Film Iroda Trükkosztálya keretei között a rajztanár-festőművészként induló László Endre, vagy a már említett magánkezdeményezéssel dolgozó Ottahal Géza is. (3) Közhírré tétetik/23/11. Az animációsfilm kezdetei. (John Halas) (4) Macskássy Gyula: Lektori vélemény Fleischer Mária: A magyar animációsfilm útja című művéről. 1969.december 16. (5) Macskássy Gyula jegyzetei. Kézirat, d.n. (6) Reklámélet, 1934. március (7) Kurutz Márton: Könnyűzene és muzikalitás a magyar filmtörténetben (A kezdetektől 1945-ig) (Diplomamunka, 2000) (8) Fleischer Mária: A magyar animációsfilm útja, 1969. (9) Magnetofonbeszélgetés Macskássy János festőművésszel, 1986-ban. (Antal István) (10) Antal István: Macskássy Gyula, d.n. Kézirat. Magyar Nemzeti Filmarchívum. (21) Magnetofonbeszélgetés Kiss Bea kulcsrajzolóval, 1981. (Sipos Áron) Macskássy Kati a szüleiről Kicsoda Macskássy Kati? Idézzünk rövid szakmai életrajzából: „Apám Macskássy Gyula, a magyar rajzfilmgyártás megteremtője, 1945-ig saját stúdiójában, majd az állami filmgyártásba bekapcsolódva számos animációs filmet készített. Érettségi után, a hatvanas évek elején kezdtem a Pannónia Filmstúdióbeli munkámat. Ebben az időszakban a rajzfilmgyártás szinte minden munkakörében dolgoztam. Voltam kifestő és rajzoló, vágó, a public relation titkáraként is tevékenykedtem. Közben felvételt nyertem a budapesti Színház és Filmművészeti Főiskolára, amit sikeresen elvégeztem. A hetvenes évek elejétől kezdve már a Pannónia Filmstúdió rendezőjeként számos animációsfilmet készítettem. A Magyar Televízió számára vegyes technikájú (animációs és natúr) sorozatokat, majd dokumentum- oktató-, és reklámfilmeket rendeztem. Ezek a filmek több nemzetközi és hazai fesztiválon díjat nyertek. Résztvettem több nemzetközi koprodukcióban is, illetve különböző nemzetközi sorozatokba én készítettem a magyar epizódot. (Pl. Az európai népek meséi, vagy az UNESCO felkérésére a Gyermekek jogai című produkciók, stb.) Több workshopot vezettem, melyben gyerekekkel készítettünk animációs filmeket. Számos elméleti publikációm jelent meg különböző filmes, pedagógiai és szociológiai szaklapokban…” (11) Macskássy Kati szülei, Macskássy Gyula és Steinitz Aranka 1939. április 10-én házasodtak össze. Esküvői tanúik Macskássy János és Bedő István grafikusok voltak. A rendezőnő édesanyjának karriertörténete olyan mesebeli, hogy a hitelesség kedvéért személyesen az érintett családtag mondja el. „Anyám eredetileg Aranka volt. Szenvedélyesen olvasott, így ismerte és szerette az orosz irodalmat, különösképpen Tolsztojt. Ebből a rajongásából eredt, hogy lecserélte a nevét az orosz történetekben gyakran olvasható Verára. Lánykorában hárman voltak barátnők. Édesanyám, majd a későbbi Ilosvay Gusztáv felesége, Kati (így lettek ők az én keresztszüleim), és a harmadik Sári, akit egy herceg Koburg vett feleségül. Nyilván ez a kapcsolat eredményezte, hogy anyám a Koburg hercegi uradalomnak lett a titkárnője. Ez a pozíció a háború kibontakozásáig, mintegy három évig tartott. A változás után a Koburg család már nem jött vissza, eredeti birtokukon, Ausztriában maradtak. Fotók tanusítják, ahogy a hajdani barátnők a kastélyban néha összejönnek, együtt vesznek részt nagy vadászatokon és pompás estélyeken. Anyám tündöklően szép, szőke asszony volt (már gyerekkorában szépségversenyt nyert, és fiatal lány korában a magyar Greta Garbonak hívták), és igazi intellektuelként gond nélkül beleillett az arisztokratikus társaságba. Ebben csak az a különös, hogy végtelenül egyszerű háttérként eredetileg a Dankó utcában lakott cipész édesapjával, akihez ő is nagyon ragaszkodott, de akit én is nagyon szerettem. Arra emlékszem de inkább a szüleim elbeszéléséből tudom, hogy a háború idején mi a Koburg hercegségben húztuk meg magunkat Pusztavacson. Meg kell mondanom, hogy hála Istennek sem nekünk, sem a holmijainknak semmi bántódásunk nem esett. Édesanyám nagyon kreatív asszony volt, sőt mondhatni, született művész-alkat. Annakidején számos novellája is megjelent, de valahogy mégsem találta meg a kibontakozásának igazi műfaját. Ő a titkárnői pozíciót sem hivatalnokként élte meg, hanem művészi teljesítményként. Nem volt igazi „nagy” háziasszony, de főzni tudott és szeretett is. Később, emlékszem sokat bántották, hogy nem ment el dolgozni, mint a többi MNDSZ asszonyok. Ezt a primitív hozzáállást talán a filmszínésznő adottságai tették, meg az, hogy csomagokból nagyon ügyesen öltözködött. Ő is, mint az Elfújta a szél hősnője, a függönyökből készített magának elegáns ruhákat. A támadásokra akadt egy nagyon okos ötlete. Úgy gondolta, hogy azzal tudja leginkább igazolni beilleszkedési hajlandóságát, ha megtanul oroszul. Két szemesztert el is végzett jeles, illetve nagyon jó eredménnyel az akkori Gorkij Könyvtár orosz tanfolyamán. Nemcsak elhárította ezzel a korabeli asszonyok támadását, hanem így eredetiben olvashatta kedvenc orosz íróit. Mind a két szülőm evangélikus volt, a véletlen hozta így. Engem is annak kereszteltek, és mivel abban az iskolában, ahova jártam, nem volt vallásoktatás, ezért külön hittanra járattak. Konfirmáltam is. Hívő emberekként emlékszem a szüleimre, de ez nem azt jelentette, hogy minden vasárnap ott ültünk volna a templomban. Márcsak azért sem, mert gyakran kirándultunk, mindketten nagyon szerették a természetet. Legendásan szép, harmonikus házasság volt az övék. Érdekességként említem, hogy míg apám volt a társadalmilag befutott, díjazott, egyre inkább elismert rendező, otthon, családi körben ő vette körül csodálattal, számos gyengéd gesztussal anyámat. Én egy kicsit jobban ragaszkodtam az anyai nagyapámhoz, mint az apaihoz. Ő nagyon szerette az életet, nagyon tudott „élni”. Jókedvű, bohém, humoros és játékos ember volt, úgy is hívtam őt, hogy a vicces nagypapa. Nagyokat mulattunk együtt, őt nem befolyásolta soha semmiféle tekintélytisztelet. Hozzám ő volt közelebb. Sokat vigyáztak rám kicsikoromban a nagypapák, így éreztem a különbséget. A Macskássy nagypapa kicsit hidegebb volt, de ugyanakkor imponáló is, hogy pl. soha egy másodpercet sem késett. De egy gyereknek jobban tetszik a játékos felnőtt. Persze a Macskássy nagypapa nem is tehetett mást, ott maradt özvegyen öt fiúval, neki szigorúnak kellett lenni. Nagy szeretettel emlékszem a gyerekkori karácsonyokra. A legvadabb 50-es években is mindig megünnepeltük a karácsonyt. Miután a szüleim mindig őszinték voltak hozzám, így nem emlékszem semmi sokkszerű állapotra, amikor megtudtam, hogy nem a Jézuska vagy az angyalok hozzák a karácsonyfát, hanem a szüleimtől kapom. Talán azt mondták, hogy a karácsony a szeretet ünnepe, így nem okoztak hatalmas csalódást. A ma már felnőtt gyerekeim is mindent átvettek a hagyományból, a menü náluk is ugyanaz, ami nálunk volt régen a szüleim életében, majd amit én folytattam a gyerekek kicsikorában. A szüleim nagy társadalmi életet éltek, sokszor voltak vendégségben, és ők is sok vendéget fogadtak. Voltak családi összejövetelek is, de a szüleimnek az volt a véleménye, amit én is átvettem, hogy a barátok fontosabbak, őket megválogathatja az ember. Hogyan, és kikre emlékszem az édesapám fiatalkori munkatársai közül? Például Bessenyei Pistára, aki feltűnően magas volt, sovány, nagy bajusszal. Jó grafikus volt, a negyvenes években, tán 1946-ban készített is önállóan egy rajzfilmet Holdszerenád címmel. 1956-ban külföldre távozott. Dávid Ticával a mai napig is tartom a kapcsolatot. Minden év októberében rövid látogatást tesz Magyarországon. Dargay Attila kollégám is volt a Pannónia Filmstúdióban. Vele kapcsolatban az az emlékem, hogy amikor apám csinálta A Ceruza és a Radírt, akkor a fiatal Attila ragaszkodott inkább a hagyományokhoz, és az idősebb apám képviselte a Disneytől eltérő, új szemléletet. Aki ismeri a trükkoperatőrök munkáját, az tudja, hogy ők megszállott emberek. Ilyen volt Kozelka Kálmán is. A technikailag ínséges időkben ő maga kreált egy felvevőgépet. Kiváló szakember volt. Várnai Györgyről is feltétlenül beszélni kell. Ők apámmal nagyon egymásra találtak, és ez nem egy fiatalkori fellángolás volt. Barátságuk és szakmai együttműködésük apám halálig kitartott. Nagyon erősítették egymást, ideális alkotó kapcsolatban voltak. Réber Lászlóval is dolgozott rövid ideig apám, és különleges tehetségnek tartotta. Még mindig nagyon felkavar, ha a szüleim viszonylagosan korai halálról kell beszélnem. Annak ellenére, hogy anyám 1966-ban, apám 1971-ben halt meg, még rendkívül elevenen él az emlékük, és gyászolom őket. Gondold el, egymás mellett él két jókülsejű, teljesen egészséges ember, és a barátoktól tudom meg, hogy szinte egyszerre kapták meg a halálos ítéletet, a kóros diagnózist. Jellemzően, apám eltépte a magáét, és bedobta a kályhába. Én ott voltam 10 évesen. Apám anyámat nem engedte kórházba, csak a legszükségesebb kezelésekre vitte be. Ő ápolta nagy szeretettel és kitartással. Én akkor minden évben két-három hónapot Párizsban töltöttem, az egészet csak utólag realizáltam, hogy mi mindentől próbált apám megkímélni. Élt egy olyan életet, hogy soha nem ment szabadságra, szombat-vasárnap végig dolgozott, reggeltől-estig ápolta a beteg anyámat, mellette engem nevelt, és közben persze szorongott a saját diagnózisa miatt. Nekem soha nem kellett hazudnom semmiért, abszolút szabadságot adott, nyugodtan elmondhattam neki, ha bármi bajom volt. Egyszer felkértek arra, hogy valamiért kutassak a háború előtti és alatti animációs filmek között. Akkor szörnyű dolgokat találtam: iszonyúan uszító animációs filmeket, híradókat (és ugyanaz az ember, aki készítette, folytatta később a váltás után a legsötétebb kommunista agresszióval a híradógyártást!). És akkor arra döbbentem rá, hogy mi lesz, ha az én szeretett apámmal kapcsolatban kell szembenéznem ilyen dolgokkal. Két hét múlva mertem csak folytatni a kutatást, gondoltam, hogy erős leszek abban a rettegett esetben is, ha ilyen típusú traumát kell feldolgoznom. Annyira jó érzés volt, hogy a továbbiakban sem találtam semmi de semmi kompromittáló anyagot vele kapcsolatban. Magamban szent fogadalmat tettem, hogy úgy kell dolgoznom, hogy ha egyszer utánam kutatna valaki, akkor ő se találjon semmi olyat, amit utólag szégyellnem kellene. Hogyan élte meg az elismerést, illetve a kudarcot? Apám nagyon kedélyes, kiegyensúlyozott ember volt. Soha nem hibáztatott másokat, ha valami nem úgy sikerült, mint gondolta. Mindig szembenézett saját magával, a dolgaival. Ilyenkor azt mondta: újra fogom kezdeni, és meg fogom mutatni, hogy a következő jobb lesz. Ugyanígy „tűrte” a sikert is. Abban az időben, pl. 1960-ban kiemelt jelentősége volt a külföldön elért eredményeknek, mert ez védte itthon, ezért nem tudták politikailag kikezdeni. Különben ő erősen támadható volt, mert nem volt hajlandó kompromisszumot kötni, és nem volt tagja semmilyen pártnak sem. Példaképe talán nem volt, de mindenben a minőséget szerette. Abban az időben nagyon nehéz volt jó könyveket szerezni, de a mi könyvtárunkban ragyogó képzőművészeti és irodalmi ritkaságok voltak. Nem is tudom, hogy például a Graphist, ezt a minőségi svájci újságot hogy tudta annakidején beszerezni. Ez akkor különlegességnek számított. Nem emlékszem arra, hogy konkrétan volt olyan filmtéma, vagy sorozatterv, aminek a kibontásában a halála meggátolta volna. Bár lehet, hogy ő is úgy volt ezzel, mint minden alkotó, hogy mindig volt készenlétben tíz terve, és örült annak, ha abból egy megvalósult. Talán ő is szeretett volna egyszer egészestés filmet csinálni, és ehhez biztosan megvoltak az ötletei.” (12) Dokumentumok a Macskássy család irattárából: „M a c s k á s s y Gyuláné igazgatósági titkárnőnek F:2/1944 Budapest „Uradalmi igazgatóm javaslatára folyó év május 1-i hatállyal alapfizetését évi 3.000 pengőben állapítom meg. Fülöp Józsiás Szász - Choburg és Góthai herceg” „Uig: 4-2016/1944. Macskássy Gyuláné hercegi titkárnőnek Budapest Értesítem, hogy Ő Fensége, aki időközben katonai behívásra hadbavonult, a másolatban csatolt levelet intézte tisztikarához. Ennek alapján Ön a másolatban csatolt elhatározással 1945. január 1-től kezdve várakozási illetékkel szabadságolt állományba kerül. Az illetmény összegét Ő Fensége évi 1.600.- pengőben kegyeskedett megállapítani azzal, hogy ezenfelül az érvényben lévő törvényerejű rendelkezéseknek megfelelő 50%-os pótlék is folyósítható, úgy hogy összes illetménye egyelőre évi 2.400.- pengő lesz. Ezt az összeget Ő Fensége mindaddig, amíg anyagi helyzete megengedi, ügyvédi irodámon keresztül fogja negyedévenkénti előleges részletekben, az életbenlétet és tartózkodási helyet igazoló nyugta ellenében kiutalni. Abban az esetben, ha szolgálatára ismét szükség lenne, a Szolgálati Rendtartás 28. És a Nyugdíjszabályzat 11. §-ainak megfelelően utolsó fizetésével ismét szolgálatba lépni köteles, addig azonban jogosult más alkalmazást vállalni. Budapest, 1944. december 9-én olvashatalan aláírás pecsét: Fülöp Józsiás Szász-Choburg és Góthai herceg Ő Fensége Uradalmi Igazgatósága” (13) (11) Macskássy Kati önéletrajza. Kézirat. Családi adatközlés. (12) Magnetofonbeszélgetés Macskássy Kati rendezőnővel, 2004. december (Dizseri Eszter) (13) A Macskássy család levelezéséből. Családi adatközlés. Macskássy Gyula szembejön a folyosón sárga pulóverben… Macskássy Gyulával kapcsolatban régi munkatársainak és új kollégáinak is van számos története. Emberi és szellemi, valamint szakmai nagysága feltétlenül hatott mindenkire. Ám sokakkal ellentétben, az ő grandiózussága nem a kisebbrendűséget, a jelentéktelenséget gerjesztette beosztottjaiban, segítőkészsége, mint egy palást borította be a tévedőt, a nem perfektet. Ugyanakkor a filmkészítésben nem ismert tréfát. Ha ötvenszer, akkor ötvenszer. Aki tanulni akart tőle, az tanulhatott, de akit somolygásra késztettek kedves abszurdjai, az mosolyoghatott. (A háta mögött.) Alábbi összeállításunk azt célozza, hogy ne vesszenek el a vele kapcsolatos gondolatok, kedves történetek, és főleg az emlékek, emlékek... Richly Zsolt: „Még mindig látom a folyosón villanni sárga pulóverét, hallom, hogy mondja vidám hangján a lépcsőházban valakinek: – De szívecském!…. Mindenki családiasan Gyuszinak szólította, csak az egészen fiatalok hívták Gyuszibácsinak. Ilyenkor tréfás-szemrehányóan nézett át szemüvegén világoskék szemével. Kamaszos lénye, örök optimizmusa, a jövő felé fordulása indokolatlanná tették ezt a megszólítást. Ugyanolyan komolysággal, felelősséggel beszélt a rajzait szorongató felvételizővel, mint a Filmfőosztály vezetőivel. Frissességének egyik titka, hogy mindig nyitott volt a fiatalok felé, meg tudta érteni a problémáikat, értette türelmetlen lelkesedésüket és tenniakarásukat. Benne ugyanez a lendület, a világ átformálhatóságának a hite élt.” Dargay Attila: „ Nagyon sokat tanultam Gyuszitól, főleg azt, hogyan kell eladni magam. Gyuszi nagyon jól tudta, hol lehet valakit megfejni ahhoz, hogy valami animációs anyagot is bevegyen a termékébe és propagandájába. Én annakidején, amikor olyan kifutófiú-féle voltam náluk (akkor rúgtak ki a Főiskoláról, mint osztályidegent), nagyon odafigyeltem, hogy próbál szót érteni azokkal az urakkal, leendő elvtársakkal, akik ezt az egész reklám szakmát az országon belül csinálják. Lehetőleg meg sem szabad közelíteni a valóságot, hanem valami fantasztikus dolgot kell kitalálni, és abba kell beágyazni a történetet. De komolyra fordítva a szót, én mindent neki köszönhetek, szeretni a szakmát, nem elindulni hagyományos utakon, megpróbálni sajátot és egyénit adni. Lehet, hogy ez egy mai fiatalnál már nem sikk, de akkor az ember tisztelte a mesterét, és ez akkor természetes volt. Énnekem Gyuszi mindig olyan volt, mint egy második apám, még akkor is, amikor nagyon mérgesek voltunk egymásra. Ő nem tudott olyat kérni, amit meg ne próbáltam volna teljesíteni. A mai napig is nagyon-nagyon hiányzik.” Foky Ottó: „Azért a Gyuszi néha egészen szigorú fiú volt. Nekem nem volt közvetlen közöm hozzá, mert ő rajzos, én meg bábos voltam, de az első találkozásunkat nevezetessé tette a következő eset: – Bemegyek a szobába, ahol Gyuszi éppen néz egy rajzot, és azt mondja emelkedett hangon Dargaynak: – Attila!!! Láttál te már lovat életedben???!!! Kész. Fogtam magam, és szép csendben kiosontam. Attila remekül rajzolt hozzám képest, nehogy már tőlem is megkérdezze!” Imre István: „1954-ben Falus Évával kaptunk egy ösztöndíjat a cseh Trnkához, ez volt a mi szakmai továbbképzésünk. Mire hazajöttünk, kiderült, hogy itten nem lesz bábfilmgyártás, mert közben megváltoztak a körülmények. Nincs rá keret. Ezután reklámfilmekből tartottuk el magunkat. Soha nem lehettem elég hálás Macskássy Gyulának, akinek a kapcsolatai révén kaptunk megrendeléseket.” Spitzer Katika: „Gyuszi nem mindennapi ember volt. Nagyon családias volt körülötte a hangulat. Például megtartottuk mindenki névnapját. Én ilyenkor diótortát sütöttem, mert Gyuszinak az volt a kedvence, meg csináltam hagymástojást, a büfében vettük hozzá a kenyeret. Van egy gyöngyöm, amit pl. Katalin napra, egy piros kis mackóm, amit Mikulásra kaptam tőle. Én kis pont voltam, fázisrajzoló, de úgy érzem, hogy személyemben társuk voltam a többieknek. Ott voltunk reggel 8-tól este 8-ig, mesekönyvet is csinált a Gyuszi, abban is segítettünk. Nem tudtuk, hogy beteg. Csak panaszkodott, hogy fáj a lába, a sarka, időnként alig tudott lépni. Emlékszem az utolsó napra amit bent töltött, Grétike pucolt neki őszibarackot, azt még jóízűen megette. Aztán nem láttuk többet.” Cseh András: „Príma, ragyogó ! – Így kezdte mindig a kritikát, akkor is, ha nem volt minden valóban príma, ragyogó, hiszen jóformán mindannyian akkor tanultuk a szakmát. Ez még az első években volt, a hőskorban. A szakma ismerete még hiányos volt, de nem volt hiány a szakma szeretetében. Sokszor a lelkesedés, az áldozatkészség pótolta a rutint. Később a „príma, ragyogó” helyét átvette a „no, de gyerekek!” Tudtuk mindnyájan, hogy ha ezt mondta, akkor oka volt rá. Kritikus szeme és érzékeny füle mindig észrevette, ha valami nem volt a helyén, ha valami disszonáns volt. Szerkesztési elve amivel a filmjeit is készítette, de ami minden megnyilvánulásában döntő volt: a kifejezés tisztasága, világossága, a közérthetőség. A sokat emlegetett „vörös fonal”. Így nevezte a filmjei gerincét, amit nem volt szabad elveszítenie sohasem.” Dargay Attila: „A negyvenes évek végén Gyusziék Rákóczi úti műtermében dolgoztam. Gyuszi olyan főnök volt, akit mindenki elismert, pedig ez nem magyar tulajdonság. Senkivel nem éreztette, hogy ő a Macskássy Gyuszi. Mindent együtt beszéltünk meg. Emlékszem, úsztunk mindig a határidővel. „Igen, igen, foglalkozunk a témával” – ez volt a szövege. „Nagyon jó irányban mennek a dolgok” – ezt is mondta gyakran. Mindenki megnyugodott, mert a Macskássy Gyuszi azt mondta, hogy haladnak a dolgok. Hallottam a tündéri telefonjait, amikor mondta, hogy igen, holnapra kész lesz a reklámfilm, de én tudtam, hogy nem lesz kész, mert nekem kellett megcsinálni, és még hozzá sem fogtam…” Reisenbüchler Sándor: „Én is csak úgy hallottam a „régiektől”, de kedvenc történetemmé vált, hogy amikor az első „világjárás” volt, és Gyuszit 1952-ben Prágába küldték tanulmányútra, akkor hozott haza három banánt, és azt vékony karikákra szelve testvériesen elosztotta a kollégák között, akik ott tolongtak körülötte a beszámolóját hallgatva. Mesélt Trnkáról, a nagy cseh rendező munkájáról, aki akkor ellenméreg volt az amerikai Disney-ékkel szemben.” Gyöpös Sándor: „Én 1968-ban jöttem át a rajzosokhoz. Csak egy-két évet dolgozhattam vele, de valóban, Macskássy Gyuszi egy csodálatos ember volt. Pártolta az öregeket, akik hiába, már nem voltak olyan aktívak. Macskássyt elsősorban a szakma érdekelte, nem az adminisztráció. Itt volt is némi ellentétük Matolcsy Gyurival. Érdekes, hogy ez a két kiváló ember, a Macskássy és a Czipauer nem tudtak együtt működni. Macskássy általában túlforgatott, a Czipi meg utált feleslegesen dolgozni, vágni.” Richly Zsolt: „Nekem abban a szerencsében volt részem, hogy Macskássy Gyuszival lehettem egy szobában, valamint olyan kifinomult műveltségű, világlátott, idősebb hölggyel, mint Máday Gréti, aki a Bortnyik iskolában tanult valaha, aztán megfordult Párisban, New Yorkban, és hozta be a folyóiratokat, az újságokat, amelyeket kint élő testvérétől kapott. És olyan emberekkel, mint pl. Görgey Gábor, aki dramaturg volt nálunk abban az időben. Hallgathattam Várnai György fanyar humorát legalább hetente kétszer, mert jött megbeszélni Gyulával a forgatókönyveket. Aztán tanúja lehettem annak is, hogy Gyuszi hogy beszél meg egy problémás darabot a zeneszerzőjével, hogy adja ki a munkát a rajzolóknak, milyen egészséges „főnöki” alapelvei vannak. Máig is emlegetem az eligazító mondását: mindig az a kérdés, hogy mit akarunk, kinek akarjuk és hogyan akarjuk. Aki ennek a három kérdésnek meg tud felelni, az tudja, hogy mit akar csinálni. Annyira megmaradt bennem, és olyan fontos üzenetnek tartom, hogy máig is ezt emlegetem a Főiskolán, ahol tanítok. Én ebben a Gyula körüli fészekmelegben nőttem fel.” Spitzer Kati: „Persze köztünk is voltak súrlódások. Gyuszi nagyon rosszul tűrte a sértett hangulatot. Felpattant: – na, csókoljátok meg egymást! – mondta ellentmondást nem tűrve, mint egy igazi „főnök”.” Dargay Attila: „Akkor még nem volt kocsija. Az egyik kollégánk vitte őt a városba. Egy bonyolult utcakereszteződésnél Gyuszi kiadta: – Zsupsz, a Topcsi után (Topolinó)! A kolléga riadtan szót fogadott, tilosba ment, rendőr, 100 Ft. A bírság kifizetése után a kolléga morogva megjegyezte: – Még itt is rendez! –„ Szabó Szabolcs: „Szép tulajdonsága volt még, hogy a tehetséget nemcsak felismerte, de kibontakozásában segítette még akkor is, ha az nem őt utánozta. Tudta, hogy a szépnek számtalan megjelenési formája van, azt szerette volna, ha a kibontakozó rajzfilmművészet sokarcú, de mégis magyar.” Gáspár Imre: „Gyulának ez a mindenkivel közvetlen kapcsolata soha nem ment odáig, hogy bárki is tiszteletlenül beszélt volna vele, vagy olyan hangot engedett volna meg magának, ami az ő vezetői mivoltát, rendezői koncepcióját zavarhatta. Olyan ösztönző és összefogó erő volt, ami feltétlenül kellett abban az időben.” Dargay Attila: „Szegény Gyuszit a Koszorú utcában állandóan égettük. Köztudott volt, hogy 1950-ben egy olyan rajzolói csapat állt össze, amely politikailag enyhén szólva nem volt makulátlan. Például Almássy Kati rajzolónk éppen grófkisasszony volt. Miután negyven embernek volt csak egy telefonja és az állandóan csörgött, egymást szólongattuk hozzá. Történt, hogy megint csörömpölt, majd kisvártatva a készséges Kati megjelent, és szólott: – Ghétikém! Tilifo! – ilyenkor Gyuszi majdnem kiesett a zakójából, és leült Katival komolyan beszélni hogy, – drágám: te-le-fon! – Igen, igen, tilifo! Mit lehetett tenni!” Imre István: „Volt egy kitűnő művész, aki az én első botladozásaimat igen nagy tapintattal, a 20 éves fiatal hiúságát is figyelembe véve segítette, de ugyanakkor szigorúan kritizálta is: Macskássy Gyuszi. Ahogy az orosz irodalom Gogol Köpenyéből bújt elő, így mi, régi munkatársak, stúdióalapítók elmondhatjuk, hogy Gyuszi hajdani kis reklámfilm-műhelye indított útnak bennünket. Mindig kegyelettel gondolok rá. „ Cseh András: „Emlékeztek arra, hogy a Koszorú utcában rendszeresen tartottunk ún. fejlesztő előadásokat? Ki mit tudott, arról beszélt. Várnai Gyuri meg Hont-Varsányi Feri pl. a figura felépítéséről, a konstrukció helyes megválasztásáról meg a mozdulatok beállításáról. Én akkor jöttem ki a Főiskoláról és még friss volt bennem az ábrázológeometria meg az árnyékszerkesztés, arról tartottam előadást, de volt rendszeresen aktmodell is a krokirajzoláshoz.” Szombati-Szabó Csaba: „Macskássy Gyuszival egyidőben fedeztük fel a Körszálló bárjának a feliratában a fonákjára fordított „Á” betűt. Ő akkor felháborodottan telefonált Illetékesnek, és másnapra az „Á” betű függőleges tengelye mentén 180 fokban megfordult. A fordított betűk esete ugyanis csak látszólag bagatell ügy. Valójában messzemenő következtetésekre ad alkalmat: a felirat alkotója nem nézte meg a fölszerelt feliratot. Miután a rajzasztaláról levette, nem érdekelte művének a további sorsa. A művész közönye árulásnak is minősíthető!” Várnai György: „Én írtam a forgatókönyveket, és ezeket aztán megbeszéltük. A grafikai részt is én csináltam, Gyuszi rendezett, pl. hogy meddig tartson egy jelenet, vagy ide kell még egy totálkép, hogy átmenet legyen, stb., valami fantasztikusan értette ezeket a dolgokat. Mindenesetre a nehezebbik részt Gyuszi végezte el, nem vitás. Az zavart, sőt gátolt minket az 50-es évek elején, – de Macskássy Gyuszitól kezdve a fázisrajzolókig mindenkit, – hogy egyrészt nagyon gondosan kellett ügyelni arra, nehogy véletlenül egy jó ötlet, vagy amerikai típusú geg becsússzon a filmbe, másrészt, hogy annak feltétlenül optimista végkicsengése legyen.” Matolcsy György: „A magyar rajzfilmművészet ASIFÁ-hoz való kapcsolódása szempontjából igen nagy jelentőségű volt, amikor a fiatal Nepp József 1961-ben kiutazhatott az Annecy-i fesztiválra, és hazajövetele után beszámolt arról, hogy milyen fantasztikusan érdekes és progresszív filmeket látott : – Macskássy Gyulának és Matolcsy Györgynek is oda kell utaznia, és meg kell szemlélnie a nyugati világ animációs törekvéseit – mondta. 1963-ban valóban sikerült az akkori vezetőknek kijutniuk Annecy-ba. John Halas megkereste a magyar delegációt, és meghívta őket az éppen ott tanácskozó ASIFA ülésre. Az új felvételkérőket két régi tagnak kellett ajánlani. John Halas készséggel vállalkozott az egyik szerepére, így hamarosan Macskássy Gyula, Nepp József, Dargay Attila és Matolcsy György ASIFA tagok lettek. Az 1969-ben Londonban tartott ülés vezetőségébe választotta Macskássy Gyulát és Matolcsy Györgyöt. John Halas azt tartotta, hogy az a műhely, amit ők alapítottak annak idején Macskássy Gyulával, az lett a Pannónia Filmstúdió igazi elődje.” Kiss Bea: „ Alapjában véve az ötvenes évek elején ez komoly művészeti problémánk volt: – el is akartunk szakadni a Walt Disney-s vonaltól, és meg is akartuk találni a saját hangunkat, de azt senki sem tudta, hogyan. Hogy mi legyen az új, és mi legyen a jó.” Szabó Szabolcsné: „Gyuszi halála után magunkhoz vettük a régi rajzasztalát. Egyrészt ott árválkodott a folyosón, másrészt pedig Szabinak érzelmileg jelentett sokat, hogy a Gyuszi asztalánál dolgozhat tovább.” Cseh András: „Emlékeztek arra, amikor számtalanszor azzal nyitott be lendületesen a szobába, hogy: „Te, gyerekek…” Gáspár Imre: „Borzalmasan igényes volt a Gyula, és ennél az igényességnél egy másik nagy Macskássy jelentkezett, aki a legszigorúbb tanár, vagy legerélyesebb vezető hangneméig el tudott menni, ha arról volt szó, hogy elérje azt, amit ő helyesnek és jónak látott.” Dargay Attila: „Volt Gyuszinak egy 6B-s ceruzája, és amikor az ember hozzá ment, hogy kér egy beállítási rajzot, akkor elkezdett körözni a ceruzájával, és a cca 250 vonalból mondjuk egy lett jó. Amikor megkaptad, akkor rakhattad ide is, oda is. Akarom vemhes, akarom nem vemhes. És kissé epésen, mint ahogy a mai fiatal az idősebbnek az orra alá dörzsöli a dolgokat, morogtunk: – nézz ide, ide rakott nekem megint egy ilyen figurát, hát hogy tudjam én ezt mozgatni, hát nekimegy az asztalnak!!! Nem, nem, ez csak duma volt, meg lehetett mozgatni a figurát, és nem ment neki az asztalnak, föl lehetett állítani azt a cselekményt is gyönyörűen, végig lehetett vinni abban a kis világban, amit ő odarittyentett. Gyuszi amikor egy új film rajzi problémáival hozzámentünk, akkor nem a raktárból dolgozott, hanem tényleg mindig próbált valami egészen újat, jót, érdekeset kihozni belőle. Pontosan leírta a diszpozíciós lapra, hogy mit akart látni. Leírta a hangulatot is, és adott egy időbeosztást. Nagyon szabadon próbálta vinni a dolgokat, és mi ezt akceptáltuk. Kis dünnyögésektől eltekintve nem volt divat Gyuszit a háta mögött sem szidni. Ott mellette tanultuk meg, hogyan kell az adott filmet jól megcsinálni. A vágóasztalon megkínlódott a darabbal, de a végén azt kapta vissza, amit látni szeretett volna. Színben nagyon szépen tudott gondolkodni, hiszen grafikus volt, és volt határozott elképzelése a hangi anyagról is.” Kiss Bea: „Emlékszem, hogy amikor A Ceruza és a Radír Karlovy Varyban díjnyertes lett, Gyuszi küldött haza egy képeslapot, amelyen mindenkinek külön gratulált, aki dolgozott a filmben. Ezt a gesztust csak Gyuszinál láttuk, és azt is, hogy pl. amikor egy film befejeződött, akkor egy kávéra meghívta a kollégáit, és azt mondta, hogy gyerekek, köszönöm, ez jól sikerült, dolgozzatok így máskor is.” Szabó Szabolcs: „A tiszta ábrázolás neki nemcsak kedves szójárása, de ars poeticája is volt. Sok nehéz lecke és kudarc árán tanultam meg tőle, hogy egy animációs művésznek nagyon keményen arra kell arra törekednie, hogy minél kevesebbel fejezze ki a legtöbbet. Emlékszem annak idején nagyon bosszantott, amikor az egyik filmből egy közel négyszáz kockás jelenetemet csaknem egészében kivágott. Ezen a rajzolóimmal több, mint egy hétig dolgoztam. Mikor ezért szemrehányást tettem neki, azt mondta, hogy azon a harminc kockán, amit viszont meghagyott, olyan kifejező és jó volt a mozdulat, hogy mindent elmondott. Ezért a többi jövés-menést, hadonászást teljesen feleslegesnek találta. Rájöttem, hogy ezt nemcsak azért mondta, hogy vigasztaljon, mert a filmet többször megnézve meggyőződtem róla, hogy tényleg igaza volt, ő döntött helyesen. (A vágás különben is egyik legerősebb oldala volt!)” Dargay Attila: „1954-ig voltunk a Koszorú utcában. Néha már lehetett amerikai számokat is fütyülni, ha jól akartuk magunkat érezni. Ilyenkor szólt Gyuszi, hogy te, ne csináld! – De Gyuszikám, olyan jó szám. –Tudom, tudom, tudom…” Imre István: „ Nagyon tiszteletreméltó volt, hogy a feleségének, Verának a hosszú, legalábbis számomra hosszúnak tűnő betegsége alatt hihetelen emberien, szép gesztussal állt mellette, végezte el a számára valóban méltatlan dolgokat, feladatokat, ház körüli elintéznivalókat. Gyulának bizony éppúgy kellett a Patyolatban sorbanállni, meg bevásárolni, mintha nem a Macskássy Gyula lett volna.” Cseh András: „Hát Gyuszit én nagyon szerettem, és valahogy az az érzésem, hogy ő is szeretett engem. Amikor csak tehette, mindig segített, és lehetőségeket adott. Emlékszem, hogy a legutolsó munkáinak egyike egy több darabból álló TUNGSRAM reklám volt, egyet-kettőt megcsinált, a többit az ő tervei alapján nekem adta. Jól dolgoztunk együtt, korábban is. Váratlanul ért a halála, nagyon megrázott.” Richly Zsolt: „Mi tette filmjeit az egész világon ilyen népszerűvé? Magyarázatot ad az egész életművön végighúzódó humanista mondanivaló, és a könnyen megközelíthető forma. Öncélú játék, üres zsonglőrködés nem csábította. Sosem nevetett más kárán. A világűrben, vagy az emberek közötti űrben vacogó „hősöket” nem ismert. Rég szállóigévé váltak mondásai: „A reklámfilm kísérleti műhely a játékfilm számára”, vagy: „Mély mondanivaló és populáris előadásmód.”, stb. Gáspár Imre: „Macskássy Gyula a Pannónia Filmstúdióban bár főrendezőként dolgozott, kétségtelen, hogy annak vezetője első pillanattól kezdve a Matolcsy Gyuri volt. A Gyulának kimondottan a művészeti vezetés volt a feladata, Gyuri volt a stúdióvezető. Mikor én odakerültem, akkor még az volt a helyzet, hogy Gyulának megvolt a szép nagy szobája, óriási rajzasztala, úgy mentünk be hozzá tanácsért, mint egy művészeti vezetőhöz. És amikor a rajzfilmek már gyártás-szerüen kezdtek készülni, folyjon, menjen, akkor egyszercsak megfordult a helyzet. A nagy Macskássy egy kis szobában ült, ahol még négyen szorongtak. Az ajtó melletti sarokban ott kuporgott a Gyula, és ott tárgyaltuk meg a szakmai dolgainkat főcímekről, betűtípusokról… Akkor hallottam Gyula szájából, a kicsit már fogyóban lévő, nem az az erőteljes, az örök vidámságot sugárzó Macskássy Gyuszi szájából egy kicsúszott mondatot: – tudod, egyetlen segítőtársam a Várnai Gyuri, azon kívül csak munkatársaim vannak. És valahogy ez úgy megütött. Kifordultam a folyosóra, és szinte beleborzongtam, hogy na, most éreztem meg először, hogy vége a brontoszauruszok, ichthyoszauruszok, vagy Macskássyt említve gigantoszauruszok korszakának. Lejárt. Ez az, amit be kell látnunk, ami az élet törvénye. Elérkezett a generáció és stílusváltás korszaka.” Macskássy és Macskássyak Macskássy Gyula nemcsak mint a „ a magyar rajzfilm atyja” jelentős és egyedülálló tevékenységű, hanem különösen a hatvanas években, amikor a reklámszakma kezdett ébredezni mély háborús majd szocreál álmából, vált egyik legfontosabb szakemberévé a magyar reklámoktatásnak, és hozzá az elméleti anyagok készítésének. Elsősorban nagy tekintélyt biztosított számára reklám-grafikusi múltja, amire az el nem söpört „nagy” cégek (általában külföldi érdekeltségűek) még nagyon jól emlékeztek. Különösen a sivár Cipőt a Cipőboltból! plakát idejében idézték vissza híres, háború előtti Zwack Unicumos, a Nikotexes, valamint a Franck-kávé sorozatos plakátjait, és nívós reklámfilmjeit, a Két kicsi szem-et, és hasonlót. Kornai Tamás, a 60-as, 70-es évek híres reklámszakembere (Kornai János közgazdászprofesszor testvére) életrajzában kitüntetett helyet szán a Macskássy testvérek értékelésének: „Macskássy nagyon sok kedves, bájos rajzfilmet készített, amiről rögtön rá lehetett ismerni, hogy Ő csinálta. Nem is a jellegzetes „macskafej” miatt, mert azt a Janó is használta. Gyuszi nagyon tehetséges és úttörő művész volt a szakmában. Nagy megtiszteltetés, hogy velük dolgozhattam.” Kornai már csak tudja, mert arra kérdésre, hogy ki a jó reklámszakember a következő, maximalistának tűnő, de minden sorában helytálló jellemzést adott: Akinek az ismeretköre nem szűkül le csak a reklámra. Aki együtt él az egész terület rezgéseivel, folyamatosan kapcsolatot tart azokkal az emberekkel, akik a döntésekben felelősek, ugyanakkor ismeri azt a környezetet, amely felé a propagandatevékenységet kifejti. Aki az eseményekre gyorsan reagál, otthonosan mozog a lélektan, ízléskultúra és a művészetek területén. Céltudatos és ötletes. Nagyon fontos még a kapcsolatteremtő készsége, mert a jó együttműködések szülik az olcsó megoldásokat…” A követelmények ráillenek az ösztönösen kiváló reklámszakember Macskássy Gyulára, és így érthető, hogy művészi kibontakozásának első évtizedeiben, majd az 50-es évek második felében oly sok és kiváló reklámfilmet, majd „kiegészítő sportként” plakátot készített. Mint már beszéltünk róla, Macskássy Gyulának még két képzőművész testvére volt, valamint leánya sikeres rajzfilmművész. Ismerjük meg először Macskássy János festőművészt, hogyan alakult az élete? 1910-ben született. Középiskoláit a Toldy Ferenc Gimnáziumban végezte, majd 1928-32 között a Képzőművészeti Főiskolán Rudnay Gyula tanítványaként festőművésznek tanult. Pályafutása során főleg portrékat, tájat, aktokat készített, de igazi területe különösen a Bortnyik-féle Műhelyben tanulva, az alkalmazott grafika lett. Őt nem csábította el a reklámfilm, mint öccsét, Gyulát, egy életen át plakátokat festett. A kor jellegzetes termékeit ( a Franck kávét, a Diadal cigarettát és a többit) rajzolta rá a maga hamisítatlan stílusában a korabeli Magyarország hirdetőoszlopaira és újságlapjaira. Éppen tapasztalata és megbízhatósága miatt választották őt az 1957-ben induló lottó megismertetésére és népszerűsítésére. Macskássy János szinte megszámlálhatatlan mennyiségben és formában ábrázolta a játék emblémáját, Lottó Ottót, megbízói pedig szerencsére méltányos feltételeket szabtak neki, azaz rendeltek nála, és nem diktáltak. Ötletes, könnyed, változatos, szellemes, színes, jókedvű: először ezek a jelzők jutnak az eszünkbe, ha Macskássy János plakátjai között válogatunk. Idézzünk egy Macskássy Jánossal készített interjúból (SPORTFOGADÁS, 1982. május 2.): „Túlzás nélkül állíthatjuk, hogy az eltelt 25 év alatt az egyik legnépszerűbb reklámfigurává hazánkban a Lottó Ottót ábrázoló grafika vált. Nekünk rohan az idő – mondja a tervező művész, de őt gyereknek, fiúcskának rajzoltam, és meg is maradt annak, a negyedszázad alatt semmit nem öregedett. Az emberek játékszeretete fiatalnak, sőt, azt mondhatom kortalannak őrizte meg, hiszen a játék, amit szimbolizál, évről-évre közkedveltebbé válik. Megtisztelő volt számomra a bizalom, amikor felkértek a totó után az induló lottót reklámozó grafika megalkotására is. Törtem is sokat a fejem valami jó ötleten, hogy mi szimbolizálja a szerencsét? A célra a legalkalmasabbnak a lóherét találtam. A négylevelű lóhere annyira ritka és annyira kuriózum, hogy azt választottam. Még az is a gondom volt, hogy milyen módon érzékeltessem a játék patináját, vagyis azt, hogy a lottójáték háromszáz éve létezik? Éppen ezért kalpagot rajzoltam a kifiúra és sarut a lábára, hogy apród jelleget öltsön…” Macskássy Jánosnak számtalan csoportkiállításon voltak már plakátjai (pl. II. Magyar Plakátkiállítás Műcsarnok 1956, Magyar Plakáttörténeti Kiállítás Műcsarnok 1960, Plakátkiállítás Műcsarnok 1966, 100+1 éves a magyar plakát Műcsarnok 1986), és önálló Életmű Kiállítása a Fészek Klubban 1972-ben.) Újszerű, és nagyon dicséretes kezdeményezésnek lehettünk tanúi és meghívott vendégei. 2003-ban Cegléden Macskássy János plakátjainak kiállítása nyitotta meg azt a tíz éves sorozatnak tervezett, magyar mesterektől származó plakát-bemutatót, amelynek az ötlete és plakátanyaga egy ügyvéd-műgyűjtőtől, dr.Kisfaludi Pétertől származott. A kiállítások helyszíne állandó jelleggel a Ceglédi Galéria lesz, és rendezője a Gerjepart Plakátarchívum. Macskássy János 1993-ban hunyt el. A kiállítás az ő művészi tevékenységének állított emléket. Macskássy Dezső (1916) hála Istennek élő tagjaként reprezentálja a Macskássy Brothers-et. A fotók szerint nagyon hasonlít testvéreire. Dezsőnek is Gyulához hasonlóan küzdelmes élete volt, most a Művészeti Alap nyugdíjasa. A Várban lakik, mértéktartóan az egészsége fenntartása érdekében napi két deci vörösbort iszik, jókedélyű, tiszta-gondolkodású, aranyos idős férfi. Közel a 90-hez ő sem bácsis, mint ahogy Gyula sem volt az. Dezső kiállításrendezőként dolgozott, közben váltott át a múzeumi grafikára. Fél évig járt Bortnyikhoz, majd átment Vén Emil iskolájába. Később Csáky Maronyák lett a mestere. Érettségi után rövid ideig a Nagykovácsy Áruház dekorációit készítette, majd a háboru és hadifogságok után 1946- tól a Határőr Főparancsnokságon dolgozott. A nagy ünnepségekre a laktanyákat, színpadokat dekorálta. Rajzolt a Határőr Újságnál. 1950-ben voltak az ún. Határőr-Napok, itt éjjel-nappal dolgozott. A Határőrséget közben átvette az ÁVO, és őt, mint volt horthysta tisztet, – aki ráadásul párttag sem volt, – rögtön elbocsátották, de előbb megkapta Tildy Zoltán köztársasági elnöktől a Köztársasági Érdemérem ezüst fokozatát. (Volt annyi becsület bennük, hogy legalább nem csuktak le! – mondja.) Pogány Ö. Gábor volt osztálytársa elhelyezte az akkori Múzeum Központba. 1951-től járta az országot Kőszegtől Nyíregyházáig, Balassagyarmattól Szegedig, s hozta társaival rendbe az országos múzeumokat. Ezután a Budapest Grafikai Alkotóközösség tagja lett. A világ legegzotikusabb helyein rendezett kiállításokat. Közben a múzeumi plakátokra specializálta magát. A Szabó Ervin Könyvtár Budapest Archívumában 52 plakátja van. Kedves, régi werbőczys osztálytársa volt Zolnay László. Ő Hírünk és hamvunk (Tények és tanúk sorozat, Magvető, Bp. 1986.) című önéletrajzi könyvében több helyen is visszaemlékezik a közös, kapcsolódási pontokra.Pl.: „Mik is maradtak meg bennem ezekből az elszíntelenedő iskolaévekből. Unalmas gyerekzsúrok Hómanéknál, a kis Hóman Bálintka meg két kedves kislány képe…Pár perc a Werbőczy-diákokkal! Régi elemi iskolai társaim közül itt találkoztam újra Dallos Endrével (később honvédtiszt lett), Macskássy Dezsővel, Fügedi Erikkel… (96.p.) A nyárra – most már az őszre tervezett kiállítás lebonyolítására – újabb múzeumi segédcsapatok érkeztek. A festőművész-grafikusok között volt kisgyermek korom óta egyik legkedvesebb barátom, Macskássy Dezső. Meg a kiállításrendező csoport brigádja: Varjú Domokos, a felesége Ember Mária és Katona László grafikus, Lajos Lajos restaurátor művész.. Csak úgy zengett a ház – a Butler ház – ezektől a harsány, víg fiataloktól. Állandó ugratások, tréfák űzték el az esztendő s a táj komor árnyait… (574. p.) Őszre aztán Isten, s kollégám kegyelméből el is készült az egri emlékiállítás. A Butler ház emeleti nagytermét egy XVI. századi egri metszet hatalmas grafikus nagyítása foglalta el. E köré állítottuk ki a hajdani egri vitézek fegyvereit, páncéljait s egyebeit. A grafikai nagyítást a falon Macskássy Dezső barátom avatott ecsete alkotta meg. Egy volt kicsit feltűnő s eltérő az eredetitől, az ostromnép között itt-ott kis kutyák bukkantak fel. Macskássy kutyái. S ezek a pajkos kis kutyák mind, mind üzekedtek…(585.p.)” A képzőművészetnek valamely ágával foglalkozó, három Macskássy testvér valóban nem zavarta egymás köreit. Macskássy Kati rendezőnő életrajzából már közöltünk lényeges adatokat, amikor megkértük őt, hogy mutassa be nekünk szüleit. Most a hiányzókat pótoljuk: Szakmai díjai: Balázs Béla-díj (1982), Gyermekekért-díj (1989), Érdemes Művész (1990), valamint 1991-ben az MTV pályázatán 150 résztvevő közül megnyerte a Gyerekműsorok pályázatát, ahol azóta közel 100 db 25-30 perces műsort készített. Macskássy Kati mondja: „ A teljes szabadságot kaptam ajándékba az édesapámtól, és abban biztos lehettem eszmélődésem első pillanatától fogva, hogy ő segítőkészen áll mindenben a hátam mögött. Azt láttam, hogy ő soha nem megy szabadságra, és mégis mindig vidáman dolgozik. Ez lenne a rajzfilmes élete? – kérdeztem számtalanszor. – Igen, ez – mondta ő, és még valami fontosnak a szem előtt tartása, meg kell őrizni ennek az ártatlannak tartott műfajnak a hótisztaságát. Én mindig nagyon büszke voltam az apámra. Soha, semmifajta rivalizálás nem vezetett akkor, amikor bekerültem a Pannónia Filmstúdióba, első munkahelyemre. Nagyon nehéz helyzet volt, de megérte elviselni, mert amit én kaptam apámtól mind emberi, mind művészi szempontból, az mindennél fontosabb volt. Mindig büszke voltam a sikereire, és élete végéig az volt a szent meggyőződésem, hogy sokkal nagyobb művész, mint én vagyok. „ (12) Epilógus Macskássy Gyula 1971. október végén hunyt el. Közel húsz évig munkaadója, munkahelye, kudarcainak, de főleg nagy sikereinek részese, országon túli hírének haszonélvezője, filmjei kivitelezéséhez az infrastruktúra megteremtője a PANNÓNIA FILMSTÚDIÓ volt. E műhely Ez történt című üzemi lapjának egy számát szentelte nagy rendezője, Macskássy Gyula halála előtti főhajtásnak. A lap egy évvel korábban indult. 1970-71 között összesen négy száma jelent meg. A negyedik, 1971. novemberi lett a Macskássy Gyula emlékszám. Mintegy 20 oldalas szép, tartalmas összeállítás. A stúdióvezetőnek Macskássy Gyulát méltató cikkével kezdődik, majd két kedves munkatársa, Cseh András és Richly Zsolt írását olvashatjuk, akik szeretett mesterük elvesztése feletti megrendülésüket vetik papírra. Névtelen szerzőtől okos, rövid biográfia következik, majd az elhunyt rendező filmjeinek és fesztiváldíjainak a felsorolása. A következő megmozdulás Macskássy Gyula emlékének frissentartására az ún. Macskássy Gyula Filmklub megalapítása volt. Néhány megtalált feljegyzés szerint a klub főszervezője Mata János rendező, aki ugyancsak Macskássy Gyula „belső köréhez” tartozott. Idézünk az egyik dokumentumból: „Az elmúlt hónapban a TIT és a Stúdió között – hoszú tárgyalások után – megegyezés született: egy régi terv vált valóra. Az animációs filmeket kedvelők és a Stúdió munkatársai közös fórumot kaptak. Animációs filmklub alakult, mely lehetővé teszi hogy filmjeink barátai jobban megismerjék Stúdiónk munkáját, alkotóit: a munkatársak pedig ily módon közvetlen kapcsolatot teremthetnek a nézőkkel. A program élő valósággá vált. Az eddigi két összejövetelen telt ház volt. Magukat az esteket a Kossuth-klubban rendezzük az idei télen. Az első előadást A magyar rajzfilm útja címmel Fleischer Mária tartotta. A második előadás Macskássy Gyula emlékest volt. A bevezetőt Kelemen Tibor mondta, ezt követte Macskássy Gyula díjnyertes filmjeinek a vetítése. A TIT a Macskássy Gyula Animációs Filmklub tagsága számára bérletet bocsátott ki 20 forintos árban: több mint 200 bérlet kelt el. Ez a tény önmagában is bizonyítja a széleskörű érdeklődést.” A Macskássy Gyula Filmklub első előadására, 1971. december 9-re a NÉPSZABADSÁG is rövid ismertetővel toborzott. 1987.június 4-én a Pannónia Hírek című újság „Lapzárta után történt…” rovatában megjelent az alábbi közlemény: „A Pannónia Film Vállalat Igazgatósága és Szakszervezeti Bizottsága tisztelettel meghívja Önt MACSKÁSSY GYULA Balázs Béla díjas, Érdemes Művész szobrának ünnepélyes felavatására születésének 75. évfordulója alkalmából. A mű Morell Mihály szobrászművész alkotása. Az avatást 1987. június 9-én 12 órakor tartjuk a PFV központjában (Bp.II. Vörös Hadsereg útja 64.) Emlékbeszédet mond: Dargay Attila Balázs Béla díjas, Érdemes- és Kiváló Művész.” Morell Mihály szobrászművésztől, a filmvágók doyenjétől megkérdeztük, hogy a Keleti Mártonról, Ranódy Lászlóról, Hegyi Barnabásról, majd most Macskássy Gyuláról készített alkotásai láttán, elismert képzőművészként hogyan és miért lett ő mégis a Hunnia Filmgyár vágója? 1941-ben végeztem el a Képzőművészeti Főiskolát, de akkoriban tanári, pláne művésztanári diplomával nem lehetett elhelyezkedni, így a Hunnia Filmgyárban kötöttem ki, mint általános gyakornok. Előttem került oda Szőts István, akivel később nagy barátságba keveredtünk. Lassan végighaladtam a filmgyári lépcsőfokokon. Az ő nagysikerű filmjében a Velencében Nagydíjat kapott Emberek a havason-ban debütáltam, mint vágó. Azóta ez a szakmám, de boldogan képzőművészkedem is, különösen ha általam nagyrabecsült rendezők portréira kapok megbízatást.”(34) Idézünk Dargay Attila szoboravató beszédéből: „Tudjuk mindannyian, hogy nem Macskássy Gyula volt a magyar animáció megteremtője, nem ő volt az a művész, aki legelőször készített minálunk efféle filmeket. Azoknak a neve, akik időben megelőzték őt, már csak a kutatók és a szakemberek számára ismerős. De Macskássy Gyula megtartotta számunkra a rajzfilmet, az animációt, és ő ezért nagyon fontos nekünk. Megőrizte, ápolta és felvirágoztatta kultúránk e sajátos ágát. Őrizte és gyakorolta, fejlesztette az animációt a háború előtt, az ötvenes években, a hatvanas években felfutásának idején – a haláláig. Ma mindannyiunk számára természetes dolog, hogy animációs filmjeinket ismerik és megbecsülik az egész világon. Macskássy Gyula volt azonban az a magyar rajzfilmes, aki az első nemzetközi sikereket aratta, és megnyitotta előttünk az utat. „Mi itt maradtunk magnak” – mondta annak a hat embernek, akik az ötvenes évek racionalizálási hulláma idején a majdnem megsemmisített magyar animáció hivatalos képviselőjeként a pályán maradhatott. És lassan mi, akik akkor szerencsésen „magnak” maradhattunk, visszahoztuk a többieket! „Tiszta művészet!” – ez volt a jelszava. Csak a tiszta színeket szerette, és csak tisztán elhatárolható karakterekkel dolgozott, filmjei dramaturgiája csak azokból építkezett. Ki kell azonban mondanom, hogy ezeket a filmeket elsősorban művészi és munkamorálja, a filmek mögött álló személyes erkölcsi fedezete avatta „tiszta filmekké”. „Varázslat és tündérmese!” – ez volt a másik híres jelmondata, amellyel a rajzfilmes művészetet jellemezte. Ennél szebb feladata nem is lehet a rajzfilmnek. Vagyis annál, hogy a tündérmesék tisztaságával nyissa fel a személyiségünket, hogy azután a varázslatok bűbájosságával ragadjon magával. Macskássy Gyula nagyon értett ehhez – még a keserű, szomorkás filmjeiben is. Gondoljunk például Az Öreg című groteszkjére, amelyikben a nénike szépen hímzett terítőjét fekteti a kimerült Halálra. Nem akarok buta képzettársításokat kelteni senkiben sem, de azt hiszem, hogy tulajdonképpen Macskássy Gyula is azt tette egész életében, amit ez a kedves öregasszony: a szépséggel próbálta menteni sorsunk méltóságát. Adjon nekünk a Sors annyi méltóságot és művészi hitet, amennyit rá kimért!”(35) (34) Magnetofonbeszélgetés Morell Mihály szobrászművésszel, 1996. (Dizseri Eszter) (35) Pannónia Film Híradó/1987/2, Szinkronika 6. Szoboravató. Macskássy Gyula filmjei az államosítástól kezdődően: A kiskakas gyémánt félkrajcárja 1951 Erdei sportverseny 1952 Kutyakötelesség 1953 Két bors ökröcske 1955 Totó (reklám) 1955 Az ördög nem alszik (reklám) 1955 Okos lány (reklám) 1955 Marslakók (reklám) 1955 Salvus (reklám) 1955 Orion hőpalack (reklám) 1956 Verseny Áruház (reklám) 1956 MOM ébresztőóra (reklám) 1956 Divatcsarnok (reklám) 1956 MODEX (reklám) 1956 Üdítő ital (reklám) 1956 Az Egér és az Oroszlán 1957 Fővárosi kultúrcikk (reklám) 1957 MODEX (reklám) 1957 Elektromos háztartás (reklám) 1957 OTP (Túl okos Domokos) (reklám) 1957 Úttörő Áruház (reklám) 1957 Magyar méz (reklám) 1958 Telhetetlen méhecske 1958 Lottó Áruház (reklám) 1958 Budapesti Ipari Vásár (reklám) 1958 Takarékosság (reklám) 1958 TIP mosópor (reklám) 1958 Angyali történet (reklám) 1958 RAVILL (reklám) 1958 Háztartási Bolt (reklám) 1958 Gyógycukorka (reklám) 1959 Fejszámoló (reklám) 1959 Randevú (reklám) 1959 Daru cigaretta (reklám) 1959 Motorkerékpár (reklám) 1959 Magyar gyümölcs (reklám) 1959 Radion mosópor (reklám) 1959 Mentha (reklám) 1959 Salvus (reklám) 1959 Igyál tejet! (reklám) 1959 IBUSZ (Vidám évszakok) (reklám) 1959 Corvin Áruház (reklám) 1959 A Ceruza és a Radír 1960 Párbaj 1960 Második műszak (reklám) 1960 Gyümölcskonzerv (reklám) 1960 Tisztítószerek ( reklám) 1960 Gyalogos közlekedés (reklám) 1960 Tungsram égők (reklám) 1960 Artex bútorok (reklám) 1960 Hajlított székek (reklám) 1960 Gépkocsinyeremény (reklám) 1961 Peti és a gépember 1961 Csokoládé (reklám) 1961 KIOSZ (reklám) 1961 Papírgyűjtés (reklám) 1962 Tungsram Superba I. (reklám) 1962 1,2,3 – (A számok története – UNESCO) 1962 Áram Marci a lakásban (reklám) 1962 Áram Marci a konyhában (reklám) 1962 Peti sorozat: 1963 Peti és a gépkutya Peti és kutyája Peti és a gépember Peti és a mesekönyv Peti és a varázsgömb Peti és a marslakók Peti és a rejtvények Cserelevelezőlap (reklám) 1963 Oktató levelezőlap (reklám) 1963 Művész levelezőlap (reklám) 1963 Alufix (reklám) 1963 Szivárvány Áruház (reklám) 1963 Romantikus történet 1964 Modern Hamupipőke I-II. (reklám) 1964 Gusztáv sorozat: 1964 Gusztáv az életmentő Ez nálunk lehetetlen 1965 Gusztáv sakkozik 1965 Vadásztörténetek (reklám) 1965 Tíz deka halhatatlanság 1966 Az Ember és a Glóbusz 1966 Kis ember, nagy város (WHO) (Urbanizáció) 1967 Peti sorozat: 1967 Peti és a kutyaszépségverseny Peti és a camping Peti és a madarak Peti az Északi Sarkon Peti a csodagyerek Peti és a csodaszer Peti és a barométer Peti és az időgép Peti és a békaember Peti és a cowboy Peti és a Télapó Peti és a javítóműhely A nagyember 1968 Uhuka, a kis bagoly 1969 Öreg és fiatal 1969 Tungsram II.-III.-IV.-VI.-VII.-IX.-XI. (reklám) 1969 A rács 1970 Kíváncsiság 1970 Siker 1970 Ember és ember: 1970 Jóember Segítség Öngyilkos Fegyver 1971 Öreg 1971 Szobor 1971 Frakk sorozat: 1971 Élőkép Árulás Egerészni jó Betegápoló Macskássy Gyula fesztiváldíjai: Nemzetközi: 1954 Páris I.Gyermekfilmfeszt. I.díj Erdei sportverseny 1954 Edinborough Oklevél Erdei sportverseny 1956 Montevideo Oklevél Két bors ökröcske 1956 Varsó II.Gyermekfilmfeszt.I.díj Két bors ökröcske 1957 Cannes Oklevél megosztva Ház, tíz személyzettel 1959 Edinborough Oklevél A telhetetlen méhecske 1959 London Oklevél Az Egér és az Oroszlán 1959 Stratford Oklevél A telhetetlen méhecske 1960 Karlovy Vary Rajzfilmek díja A Ceruza és a Radír 1960 Bécs Legérdekeseb film A telhetetlen méhecske 1960 Cannes III.díj Az okos lány 1961 Oberhausen Oklevél A Ceruza és a Radír 1961 Oberhausen Nagydíj Párbaj 1961 Cannes Zsűri különdíja Párbaj 1961 Vancouver Oklevél A telhetetlen méhecske 1965 Gottwaldow Kategóriadíj Peti és a gépember 1966 Mamaia Ezüst Pelikán Romantikus történet 1969 New York Kék Szalag díj Kis ember, nagy város 1970 Cordoba Nagydíj Párbaj 1970 Lipcse Lipcse város díja Uhuka, a kis bagoly 1972 Krakkó Különdíj Siker 1972 Mannheim Kat.egyház díja Öreg 1973 Montreal I.díj(megosztva) Kis ember, nagy város 1974 New York Nagydíj Kis ember, nagy város 1974 Ostrava Nagydíj Kis ember, nagy város Hazai: 1960 Budapest Kisfilm szemle I. díj A Ceruza és a Radír 1961 Budapest Rövidfilmfesztivál I.díj Párbaj 1961 Budapest III. díj Artex bútor 1962 Budapest Tisztelet-díj Élet és balesetbizosítás 1963 Budapest Rövidfilmszemle I. díj 1,2,3 – (A számok tört.) 1965 Miskolc Rajzfilm-díj II. Romantikus történet A könyv kéziratának lezárása: 2006 január
A Várhegy alatt Toldy Ferenc utca 50-ben látta meg a napvilágot Macskássy Gyula – Valamennyi helyszínt a szerző fényképezte le 92 KByte
A diákfiúk a Kagyló utca kopott lépcsőin rohantak fel reggelenként 117 KByte
A Bécsi-kapu téri evangélikus templomban konfirmáltak, és a mellette álló, még le nem bombázott elemi iskolába jártak 104 KByte
Édesanyjuk halála után a megfogyatkozott család a Fő utca 80-ba költözött 104 KByte
A húszéves fiatalemberek (Macskássy Gyula, Halász János és Kassowitz Félix) műhelye a Bajza utca 68-ban volt 94 KByte
Várnai karikatúra 87 KByte
A háború utáni, Rákóczi út 52. alatti műteremlakás 124 KByte
Édesanyjuk halála után készült családi kép: állnak a fiúk (Tivadar, Lajos, János, Gyula, Dezső), ül az édesapa és kishúguk, Gizella 95 KByte
Feltehetően a Múzeum körúti műteremben készült kép: Macskássy Gyula felvétel közben 82 KByte
Macskássy Gyula rajzasztala (ma mellette Szabó Szabolcsné ül) 112 KByte
Macskássy János 84 KByte
Macskássy János üdvözlőlapja a szerzőnek 143 KByte
Az üdvözlőlap hátoldala 98 KByte
Macskássy Dezső 63 KByte
Macskássy Gyula 88 KByte
A hajdani Pannónia Filmstúdió aulája 73 KByte
A Pannónia Filmstúdió épülete ma 78 KByte
Macskássy Dezső a Farkasréti temetőben testvérei sírjánál 127 KByte