Filmkultúra

A Nemzeti Filmintézet magazinja

Mint a hájder ménkű – Sós Ágnes: Szerelempatak

„Ha tésztában van a kezed s a férjed megyen el, vedd ki a tésztából a kezedet, s mosd meg, s az igényét elégítsd ki. Aztán is tudsz dagasztani” – emlékszik vissza egy öreg székely asszony, milyen is volt a házasélet fiatalkorában. Sós Ágnes körülrajongott dokumentumfilmje viszont nem csak a szexualitásról, pláne nem csak az időskori nemi életről szól. Fikciós elemekkel dúsított alkotásában az archaikus paraszti élet körforgása, szokásvilága és természetközelisége elevenedik meg – pikáns, humoros történeteken keresztül. DOKU
 
magyar dokumentumfilm, 70 perc, 2013
rendezte: Sós Ágnes
írta: Sós Ágnes, Thomas Ernst
fényképezte: Lovasi Zoltán, Sós Ágnes, Petróczy András
vágó: Thomas Ernst
zene: Másik János
hang: Zányi Tamás
producer: Sós Ágnes, Ugrin Julianna
 
Hófehér, prüszkölő ló hajol be a földszint alatti helységbe, várja, hogy megetessék. Mélyen barázdált arc, dolgos, vastag kezek tehenet fejnek. 
A 80 felett is a nőket hajtó Feri bácsi felkel, készülődik, hogy szekéren körbeutazza a falut, meglátogassa a néniket. A szemüvege mögött el-elmélázó Lajos bácsi csak hallgat, néz a semmibe, cigarettáját szívja. Pillanat- és életképek ezek Sós Ágnes – ahogy ő hívja – „világfalujából”, amiket Másik János (Európa Kiadó) hol franciásan delejező, hol szlávosan kesernyés, de könnyedén fülbemászó zenéje húz alá. Lovasi Zoltán operatőr pompás, a romantikus vidékhangulattól túlcsorduló képekben fogalmaz, keze nyomán a tésztadagasztás és a befőttkészítés is szexuális metaforává lép elő.
 
Jó kiállítású, atmoszférakeltő alkotás a Szerelempatak, amelynek minden képkockájáról süt kitűzött célja: életkedvet és -erőt adni. Sós Ágnes viszont ezt egy kifejezetten provokatív témával közvetíti. A megszólaltatott nők és férfiak elsősorban a szexualitásról, de azon keresztül a házasságról, a férfi-női (nemi) szerepekről, a kötelességtudatról is mesélnek. „Én asse tudtam, mi az az élvezés” – vallja be az egyik néni, aki csak öregkorára jött rá, egyedül, a fürdőkádban, hogy miről maradt le. A Szerelempatak erőssége, hogy komplett sorsdrámákat képes megragadni a régmúlt nemiségéről elejtett mondatokban. Az a kor elevenedik meg a filmben, amikor a lányoknak még azt mondták, a nászéjszaka olyan lesz, mintha nyúznák őket, s a nemi életük később is olyan volt, mintha „a hátukba a kést szúrták volna”. De a székely és magyar öregasszonyok rendre viccel és kebelrázó kacagással ütik el évtizednyi szenvedésüket. Rezignált bölcsesség és kikezdhetetlen derű árad a sztorikból, amik az ügyes kezű rendezői-vágói szerkesztésnek köszönhetően nem sodorják feminista állásfoglalás felé a filmet.
 
Az egész életén keresztül megcsalt férfi története legalább olyan szívbe vájó, mint a nők elnyomásáé. Sós Ágnes rögtön a férfi-női egyenlőtlenség emlékképei mellé szerkeszti az öregember beszámolóját arról, hogy a felesége a halálos ágyán vallotta meg, hogy nem szerette soha – az öregúr mégis könnyes szemmel örül annak, hogy nemrégiben elhunyt kedvesével álmodott. A balsorson keresztülfúrja magát a vidámság, és a Szerelempatak hangütése is a humor, a boldogság felé mozdul el. A szinte hozzátapadt „tabudöntögető” jelzőt is azért érdemelte ki a film, mert a szépkorúak megkapó nyíltsággal beszélnek egykori és mai szexuális „titkaikról”. A filmben búvópatakszerűen újra és újra felbukkan egyfajta etnográfiai vonal, amely körülrajzolja a paraszti kultúrában bevett nemi szokásokat és szerepeket. Sós Ágnes filmjében azonban mindez humoros színezetet kap a legjobb potencianövelőnek számító csallány magjától az ujjra kent pici disznózsírig.
 
A Szerelempatakhoz a tudományos munkatársként közreműködő dr. Balázs Lajos néprajzkutató könyve, a paraszti világ szerelmi eposzának nevezett Amikor az ember nincs es ezen a világon szolgált sorvezetőként. A több mint 600 oldalas mű a születéstől a halálig vázolja a paraszti kultúra nemiségének szimbolikáját, szokásrendszerét – köztük a höngörgőzést, amely termékenységi rítusként a csíkszentdomonkosi közösség által elfogadott, nyíltan szexuális szokás volt. Házasemberek és jegyesek juhnyíráskor kivonultak a dombokra, és egymásba kapaszkodva lehengeredtek a domboldalon – és közben szabad volt „oda nyúlni, ahova kellett”. Sós Ágnes filmjébe is megjelenik ez a szokás, talán nem eléggé kihangsúlyozva, de elmesélik, miről is van szó. A Szerelempatak katartikus fináléjában pedig be is mutatják a szokást: 80 éves öregasszonyok egymagukban, kacagva gurulnak le a dombon. Emblematikus jelenet, amelyben összegződik a film által közvetített felszabadultság és életöröm, valamint az emlékezés rituáléjának közösségkovácsoló ereje is.
 
Sós Ágnes filmje viszont nem csak a nemiségről és a szerelemről, de még csak nem is szimplán a párkapcsolati viszonyrendszerekről szól. Az öregek történeteibe betüremkednek tragikusabb történetek is, az élet és a halál meséi. Az egyikben Tercsi néni mondja el, ahogy egy bergmanncsővel agyoncsapott egy betörőt és ezért börtönbe került, a másikban pedig arról beszél egy másik öregasszony, hogyan hozott világra egy koraszülött babát, mindenféle bábatudás nélkül. Ahogy a dokumentumfilmrendező egyik interjújában hangsúlyozza, az archaikus paraszti kultúra természetközeliségére is szeretett volna rámutatni filmjében. A szülésről és gyilkosságról prózai hangnemben, a világ legtermészetesebb dolgaként mesélő asszonyok világlátását húzzák alá a betoldott, hangulatalapozó vágóképek is, az állatvilág, a földművelés felvételei.
 
A különböző (amszterdami, trieszti, zágrábi) dokumentumfilm-fesztiválokon díjakkal jutalmazott alkotás azonban nem hiba nélküli. A reklámszövegében kiemelt „központi” szereplő, Feri bácsi végig csupán dramaturgiai eszköz marad, akinek házról házra való vándorlása csak ahhoz kell, hogy megszólaltassa a többi szereplőt – de ő maga, élettörténete és gondolatai a háttérben maradnak. A Szerelempatak egyébként is feláldozza a drámaibb részeket a hangulatteremtés oltárán, és a mesei atmoszféra ellenére is túlzottan romantikus Erdély- és faluképet fest. A rövid interjúrészleteket az emberek hétköznapjairól vett életképekkel vegyítő szerkesztésmód abban is megnehezíti a néző dolgát, hogy azonosítsa és megjegyezze az egyes szereplőket: egy-két arcot leszámítva eleinte nagyon gyorsan vág el a film az emberekről, akiknek élettörténetébe szinte csak a nemiséghez fűződő viszonyukon keresztül kapunk bepillantást.
 
Felsorakoztatott anekdotái és karakteres szereplőinek hitele azonban tagadhatatlanul élvezetes és fontos alkotássá emelik a Szerelempatakot. A Sós Ágnes által csak „dokumentummesének” hívott film teljesíti vállalását, és inkább életörömöt, mintsem antropológiai ismeretanyagot adományoz nézőjének. Humorral fricskázott történeteivel mellbecsap, „mint a hájder ménkű”, és ebben nagy szerepe van annak, hogy Sós Ágnes vállaltan idealizálja a bemutatott paraszti miliőt. Ezután már csak a néprajzi gyűjtésnek is beillő, pár órás és kőkeményen rögrealista verziót kéne elkészíteni mellé – már ha lenne rá pénz.
 

Kapcsolat

Email: info@filmarchiv.hu
Postacím: 1021 Bp, Budakeszi út 51/E.
Telefon: (+36 1) 394-1322