Filmkultúra

A Magyar Nemzeti Filmarchívum magazinja

Lapos délkörök - Nic Pizzolatto: A törvény nevében

Az utóbbi időben önmagához képest némileg gyengébben teljesítő HBO ezúttal egy jóformán teljesen ismeretlen alkotóval és egy manapság ritkábban használt sorozatformátummal dobott nagyot: Az itthon A törvény nevében címen futó True Detective első évadát a kritika és a közönség elismerése szinte a pilot epizód bemutatásával egy időben kultikus rangra emelte. Nem véletlenül. SOROZAT

Az HBO hosszú ideig nem csak minőségben, de témaválasztásban, bátorságban, szereposztásban és a költségvetéseket illetően is úttörő szerepet vállalt a televíziós sorozatgyártásban. A forgatókönyvíró-sztrájk befejezését követő időszakban, az egyre nagyobb nézettségi verseny jóvoltából azonban előbb felzárkózott, majd itt-ott el is húzott a legtöbb nagyobb amerikai kábelcsatorna – és mára már egy online streaming szolgáltatást nyújtó cég is. A Showtime többek között a Homeland – A belső ellenség, az AMC a Totál szívás (Breaking Bad) és a The Walking Dead, az FX a Kemény motorosok (Sons of Anarchy), a Starz a Boss, a Netflix pedig a House of Cards révén emelte – és emeli folyamatosan – a tétet. Eközben az HBO a hatalmas sikerrel futó Trónok harca (Game of Thrones) mellett főleg az idővel kissé ellaposodó, bár kétségkívül míves Boardwalk Empire – Gengszterkorzó, a hullámzó színvonalú Híradósok (The Newsroom) és az eredeti, ámde könnyű, ráadásul szűkebb réteget becélzó Csajok (Girls) futtatásával próbált lépést tartani. Profi, érdekes és minőségi szériák ezek, de a két listát összevetve világosan látszik: nem az HBO szállította az elmúlt évek legizgalmasabb tévés projektjeit. Legalábbis eddig, mert könnyen lehet, A törvény nevében 2014-ben mindent visz majd ezen a téren. 

Pedig előzetesen egyáltalán nem volt kockázatmentes a produkció. A sorozat házigazdája, Nic Pizzolatto eredetileg regényként kezdte megírni a történetet, de menetközben felismerte, az anyag jellegzetességei és narratívája sokkal inkább passzolnak egy tévésorozathoz. A mozgóképes vonalon tapasztalatlan – eddig mindössze a Gyilkosság (Killing) c. sorozat első évadának két epizódján dolgozó – író azonban alkotóként nem nagy barátja a több évadon átívelő szerializált történetmesélésnek, ezért művét a műfajváltás után rögtön antológia-sorozatként gondolta tovább. A televíziózás aranykorától létező, de mostanság ritkábban használt formátum lényege, hogy epizódonként (Alfred Hitchcock bemutatja) vagy évadonként (ilyen lesz a tervek szerint A törvény nevében is) sztorit és általában szereplőgárdát is vált – utóbbi alól kivétel az épp a negyedik évadra készülő Amerikai Horror Story, ahol nagyjából ugyanazok a színészek térnek vissza más-más szerepben minden újabb szezonra –, de néhány főmotívum, a stílus és a tematika marad. Alkotói szempontból rengeteg előnnyel járhat a formátum, hiszen mind a történet, mind a munka kiszámíthatóbb és tervezhetőbb – üzletileg viszont nyilvánvalóan rizikósabb vállalkozás. 

Az HBO azonban a vélhetően kevésbé jövedelmező formátum mellett a nemhogy showrunnerként, tévésként is még szinte teljesen tapasztalatlan alkotót, és az általa diktált egyedi feltételeket is bevállalta. A szokásoktól eltérően A törvény nevében ugyanis nem klasszikus csapatmunkában készült: az első évad valamennyi epizódjának forgatókönyvét maga Pizzolatto írta, ráadásul mind a nyolc részt ugyanaz a direktor, Cary Fukunaga (Jane Eyre, 2011) rendezte. Ez az állandóság sorozatok esetén ritkán látott minőségi kiegyensúlyozottságot hozott, ami a sajátos tempóval, az egyedi hanggal és a rendhagyó dramaturgiával együtt rendkívül komplex, már nem is igazán tévésorozatnak tűnő mozgóképes élményt eredményezett. Ugyanis – bár sok szériával ellentétben A törvény nevében-nek kifejezetten jót tesz, hogy eltelik némi idő két epizód között, s így van idő emésztgetni, átgondolni és akár újranézni a történteket – a nagyjából nyolcórányi játékidőt kitevő egész valahogy sokkal közelebb áll egy extra hosszú nagyjátékfilmhez. Nemcsak komplexitásban, minőségét tekintve is. 

A profi kivitel ma már persze a tévéképernyőn sem kivételes, az HBO sorozata azonban mind hangulatában, mind vizuálisan annyira igényes, lenyűgöző, részletgazdag és összetett, hogy az anyag nem egyszer már csak a külcsín okán is szélesvászon után kiált. Ez egyrészről Adam Arkapaw operatőr – aki egyébiránt a szintén a zárt helyszín atmoszférájából is erősen építkező, de sok más tekintetben is rokon, leginkább Jane Campion nevével fémjelzett Top of the Lake című 2013-as miniszériát is fényképezte – és T. Bone Burnett zeneszerző munkájának-, másrészről pedig Pizzolatto szokatlanul mély, aprólékosan kidolgozott, lételméleti gondolatokkal is bőven átszőtt forgatókönyvének az érdeme. Mindez persze mit sem érne a főszereplő színészek kivételes teljesítménye nélkül, így a produkció nem bízta a véletlenre a dolgot: sikerült megnyerni a főszerepekre egy színészileg kiemelkedő, ráadásul kivételesen jó kölcsönhatásban is működő színészpárost. Woody Harrelson eleve ritkán hibázik, a friss Oscar-díjas Matthew McConaughey pedig elképesztő visszatérést produkált az elmúlt három évben, s talán nem túlzás kijelenteni, nem kizárólag a kétségkívül nagyon erős Mielőtt meghaltam, ez a sorozat is nagyban hozzájárult az általa véghezvitt sikeres csúcstámadáshoz. Legalábbis az Oscar-versenyben bizonyosan nem ártott A törvény nevében nyolc epizódjában bemutatott elképesztő teljesítménye, valamint a sorozat időzítése és az azt körülvevő hatalmas médiakampány…

De mindkét – nem mellesleg egyaránt texasi születésű – színész remekel az íróval közösen aprólékos részletességgel kidolgozott két központi szerepben. Teljesítményük messze átlag feletti – ami nem kis dolog egy olyan időszakban, ahol többek között Kevin Spacey (House of Cards), Bryan Cranston (Totál szívás) és Claire Danes (Homeland – A belső ellenség) alakítása a viszonyítási pont – pedig nincs könnyű dolguk. Az évekkel ezelőtti rejtélyes rituális gyilkossági ügyük vizsgálatát felelevenítő két louisianai nyomozó csaknem két évtizedet felölelő története nem csak az eltelt idő, a több idősík és az ebből következő karakterváltozások, hanem a kettős (sőt, időlegesen hármas, és helyenként „megbízhatatlan”) narráció miatt is igazán különleges. Kezdésként a 2012-es karakterek mesélnek előbb az 1995-ben, majd a 2002-ben – és vázlatosan a közbenső időben – történtekről, majd az utolsó negyedben összeér a két szál, és jelen időben folytatódik tovább a cselekmény (miközben McConaughey karaktere a munkájából következően rövid időre még egy másik szerepet is eljátszik). S mindezt úgy, hogy mindvégig ők ketten, az ő történetük, személyes drámáik és az általuk megtett út áll a középpontban, nem pedig az ügy, a whodunit. Holott akad itt bőven titok, visszataszító bűnügyek, izgalom, nyomozás, suspense, vallás és misztikum, de mindez csak a keretet adja és díszíti. Ez a sorozat elsősorban a férfiakról szól.

A törvény nevében tömény rendezői, írói és színészi bravúr, ráadásul komoly vállalás a csatorna részéről is. Komor, ráérős, monologizáló, ráadásul sablonokból építkező, de a tempót időnként jó érzékkel felpörgető (elég csak a negyedik rész végén látható, vágás nélkül felvett hatperces akciójelenetet említeni…) anyag. A kliséket újra és újra kiforgató, ezzel egyfajta kiszámítható kiszámíthatatlanságot előidéző alkotás, mely jó eséllyel minden lehetőséget kihasznált, ami ebben a formátumban és ebben a sztoriban benne volt. Az utolsó negyed talán elnagyoltnak tűnhet, a kelleténél több a „red herring” és bőven maradtak elvarratlan szálak is, de A törvény nevében mindezek ellenére is kerek egész. Van eleje, közepe és vége, utóbbi ráadásul mindkét előbbivel szervesen összefügg, azokból következik. Pizzolattoék az elejétől a végéig remekül pakolgatják a paneleket, újat, mást mutatnak a (mostanra igencsak elcsépelt) krimi műfaján belül és remek érzékkel és ütemben vonják be közönségüket is a nagy rejtélyes kirakós játékba. Épp úgy, mint annak idején David Lynch és Mark Frost tette a Twin Peaks-szel. 

 

Címkék

zene, magyar sorozat, Sára Sándor, Cseh Tamás, Maya Forbes, , Titanic, 60-as évek, Cseh filmek, Magyar Kultúra Napja, Anilogue, Titanic Filmfesztivál, Jelenidő, Verzió, Netflix, Horror, doku, Tóth Barna, Elek Dóra, bagoly, ELTE, Guinness, Carrie Fisher, Filmalap-Filmarchívum, The Affair, Dokumentumfilm, filmtörvény módosítás, vámpír, Sopsits, Cannes, Wegerer, német film, popzene, Oscar-jelölt, Titanic 2017, Magyar film fesztiválszereplés, Wajda, forgatókönyv, Bertolucci, Kvíz, expresszionizmus, babona, dán, Almodóvar, Retro noir, Filmtörténet, Amrita Sher-Gil, Kultfilmek, Cinefest 2016, Kormákur, Szolnok, Transz, farkasember, Csányi Sándor, Filmrendező, Uránia, MaNDA DVD, Kino, monográfia, Szépművészeti, Aranyélet 2., Artmozik éjszakája, Magyar Nemzeti Galéria, Ukrán film, KAFF 2017, francia film, Diplomamunka, animáció, Cigánygyilkosságok, Oscar, cikk, Tárlat, thriller, Ősz Gábor, LuMu, Interjú, A hetedik Star Wars film, Boyle, Gólem, Felújított filmek, Kaszkadőr, Visszanéző, Mark Ruffalo, építészet, Dyga Zsombor, Kincsem, western, krimi, Pixar, Fliegauf, Aranyglóbusz, Gauder, Örökmozgó, új magyar film, sorozat, Török Ferenc, filmkritika, DVD bemutató, Jeles, Tudományos filmek, Filmhét, Cassell, Jeff Nichols, Herczeg Attila, Anilogue 2016, Jancsó, Beatles, Filmalap, Díjak, diplomafilmek, Greengrass, Vígjáték, 2. Magyar Filmhét, Amszterdam, 1920, Forgalmazói filmnapok, báb, olasz film, Művészetek Völgye, Berlinale, fantasy, Antal Nimród, Készülő film, finn filmnapok, Hajdu Szabolcs, jelölés, Valentino, rassz, szörnyek, HBO GO, Történelmi magánügyek, Röhrig Géza, Bill Condon, Akadálymentesen, HBO, Love story, Filmnapok, Televízió, Tiszta szívvel, Tábor, Észt filmhét, Inkubátor, halálhír,