Köldök nélkül a személyi kultuszban - Maya Vitkova: Viktoria
2014. 04. 10. • Vajda Judit |
A 21. Titanic Nemzetközi Filmfesztivál versenyfilmes szekciójában vetített Viktoria Maya Vitkova bolgár író-rendező-producer bemutatkozó nagyjátékfilmje, mely a főcímet nyitó felirat – és az alkotó saját bevallása – szerint igaz történet alapján született. TITANIC/VERSENYBEN
(Viktoria)
rendezte: Maya Vitkova
írta: Maya Vitkova
fényképezte: Krum Rodriguez
vágó: Alexander Etimov
zene: Kaloyan Dimitroff
producer: Maya Vitkova
szereplők: Irmena Chichikova, Daria Vitkova, Kalina Vitkova, Mariana Krumova, Dimo Dimov, Georgi Spasov, Svetoslav Draganov, Anastasia Ingilizova
gyártó cég: Mandragora, Viktoria Films
21. Titanic Nemzetközi Filmfesztivál
Az alkotás címszereplője egy nem kívánt gyermek, aki valamiféle biológiai csodaként, köldök nélkül születik a szocialista Bulgáriában, tíz évvel a rendszer összeomlása előtt, 1980-ban, ezért a párt és az állam saját szülötteként ünnepli és a kommunizmus gyermekeként kényezteti. A Viktoria másik főhőse az anya, akinek a lányával való problémás kapcsolatát követi a cselekmény a nyolcvanas évek puha diktatúrájával és virágzó személyi kultuszával (lásd Todor Zsivkov főtitkársága), majd a rendszerváltással és a kilencvenes évek változásaival a háttérben.
Mindezt azért fontos ilyen pontosan tisztázni, mivel – ahogy az a rendezőnővel való nyilvános beszélgetésből kiderült és mellesleg gyanítható is volt – az említett „igaz történet alapján” meghatározás nem a cselekmény legjellemzőbb és leglényegibb elemére, a hiányzó köldök esetére vonatkozik, hanem arra, hogy Vitkova filmjét saját édesanyjával való kapcsolata ihlette, és valós történelmi háttérbe helyezte művét. A „megtörtént eset”kitétellel azonban éppenséggel nem a személyes ihletettségű sztorikat szokás felvezetni (arra való az ajánlás, ami egyébként van a Viktoria végén is, a rendező értelemszerűen az anyjának dedikálta az opust), az pedig több mint nyilvánvaló, hogy a bolgár kommunizmus és annak bukása igaz történet, semmi szükség erre még külön fel is hívni a figyelmet.
Ez a fajta következetlenség és határozatlanság pedig a mű egészére is jellemző. A Viktoria dramaturgiailag három nagyobb részből áll össze: az első fejezet az anya, Boryana története, amit kislánya születéséig ismerünk meg. A második etapban Viktoria kilencedik születésnapjára ugrunk – ebből a részből az anyát szinte teljesen kiírja a forgatókönyv, csak a végén kap ismét szerepet. Végül a harmadik, 1994-ben játszódó fejezetben a címszereplő már kamaszlányként áll a középpontban: ez a rész a lány, az anya és a(z addig csak mellékfiguraként megjelenő) nagymama kapcsolatát tárgyalja. Mindennek megjelenítéséhez a filmben három különböző stílusréteg kapcsolódik.
A mű lényegi, középső harmada az abszurd hangján szólal meg, az említett nagyobb részeket pedig archív és álarchív híradóbetétek választják el egymástól. A harmadik meghatározó stíluselemet azok az álom- és víziójelenetek alkotják, melyekben az alkotó a vizuális absztrakció és a lírai elemeltség keverésével hoz létre a cselekményre reflektáló szimbolikus képsorokat (tejfolyam özönlik egy alulról mutatott mellbimbóból; a kislány és az édesanya egy – lelki tájként funkcionáló – medence vizében állnak; a piros ruhás Viktoria átsétál a havon, majd egy nagy kéz fellöki; a kamasz főhősnő tejszerű ködbe süpped stb.).
A különböző stílusrétegek ugyan nagyjából alkalmazkodnak az említett dramaturgiai fordulatokhoz, de tényleg csak nagyjából: a szatíraként működő második fejezetben például határozottan zavaró ellentétet alkotnak az abszurd elemek és a lírai-költői látomásos részek. Ezzel együtt a hiányzó köldök és az arra felhúzott abszurd vonal a film legjobban sikerült harmada. A köldök nélküli csodagyerek bemutatásához számtalan frappáns, komikus és meghökkentő jelenet kapcsolódik, onnan kezdve, hogy a szülőszobába egész delegáció érkezik idős politikusokkal megcsodálni a gyereket, azon keresztül, hogy a kislány istenítése odáig nő, hogy ha megjelenik egy állami rendezvényen, bármit csinál – kakofóniát klimpíroz egy zongorán vagy idétlen pózba vágja magát –, megtapsolják (a sztárkultusz egyébként is nagyon találó párhuzama a korszakban tomboló személyi kultusznak), egészen odáig, hogy a minidiktátorként viselkedő Viktoria kilencedik születésnapján fogócskát és egyéb szórakoztató tevékenységeket vezényel a komoly államférfiaknak.
A köldök és köldökzsinór nemléte azonban amellett, hogy a rendszer agybaját szimbolizáló abszurd motívum, egyúttal az anya és gyermeke közötti hiányzó és hiányos kapcsolat metaforája is, amit meglehetős következetességgel visz végig a filmen az alkotó. Mivel Viktoria születésétől kezdve nem a szüleihez, hanem a párthoz és az államhoz tartozik, az anyja és az apja helyett az első emberrel alakul ki közeli kapcsolata, akihez személyes telefonvonallal is rendelkezik, és ezen keresztül a kislány és Zsivkov rendszeresen értekeznek is. A valódi köldökzsinór és a valódi szülői kapcsolat helyett tehát egy telefonzsinór és egy párttitkár az, amivel a főhősnő dicsekedhet – s ezt a pszeudo-köldökzsinórt végül egy nyisszantással saját maga vágja el (amikor – már a rendszer összeomlása után – nagyon idegesíti az állandóan csörgő telefon), pótolva mintegy a korábban, születésekor elmaradt aktust.
A film hiányossága azonban, hogy annak ellenére, hogy személyes történetről van szó, túl sok benne az elidegenítő effektus: a fent jellemzett abszurd és a főhősök többszöri cserélgetése mellett képileg is sok az ilyen hatás, állandóan visszatérő megoldás például a fölülről mutatott távoli totálok alkalmazása, kvázi az eseményektől való távolabblépésként, eltávolodásként. Ehhez hasonlóan hiányos a jellemábrázolás is: nem tudjuk meg, hogyan válik Viktoria elkényeztetett kis szörnyetegből egy csapásra komoly és érzékeny 14 éves kamaszlánnyá, ahogy a többi karakterrel sem tudunk azonosulni. A legkomolyabb probléma azonban kétségtelenül az Maya Vitkova munkájával, hogy nem tudott szelektálni, pedig sokkal jobb lett volna a három stílushoz kapcsolódó három alternatívából (abszurd / társadalmi-történelmi szatíra; archívok és híradóbetétek / dokumentarista-realista múltidézés; költői víziók / melankolikus anya-lánya történet) csak egyet kiválasztani és azt végigvinni, mivel alkotása így nemcsak széttartó lett, de a túl sokat akarás a játékidőt is alaposan és feleslegesen megnyújtotta.
Kapcsolat
Email: info@filmarchiv.hu
Postacím: 1021 Bp, Budakeszi út 51/E.
Telefon: (+36 1) 394-1322