Filmkultúra

A Magyar Nemzeti Filmalap magazinja

„A középosztály csúszik lefelé”- Jukka-Pekka Valkeapaa finn rendező

Interjú Jukka-Pekka Valkeapaa finn rendezővel, aki második nagyjátékfilmjével, a Megléptekkel a Titanic Filmfesztivál zsűrijének különdíját érdemelte ki. TITANIC

A 1977-ben  született Valkeapää a pályáját illusztrátorként kezdte. A Helsinki Művészeti Főiskolán tanult filmrendezést. Két rövidfilmjével több díjat is nyert, emellett számos reklámfilmet készített. 2008-ban rendezte első játékfilmjét, a Látogatót, mely öt évvel ezelőtt szintén látható volt a Titanic Filmfesztiválon, és a Göteborgi Nemzetközi Filmfesztiválon két díjat is nyert.A jelen finn társadalom és második nagyjátékfilmje mellett beszélt arról is, hogy Finnországban nemcsak művészmozi nincs már, de nincs filmkultúra sem, és a finn film alapvetően a vígjátékot jelenti. Mindemellett már a közönségtalálkozón kiderült, hogy interjúalanyként kemény dió, aki meglehetősen hülye dolognak tartja saját munkáját elemezgetni, értelmezni.

Eredetileg egy első világháború előtti hosszútávfutóról szerettél volna mesélni, ám finanszírozási okok miatt ez a filmterved nem valósulhatott meg. Milyen eséllyel pályázik Finnországban egy filmkészítő a forgatókönyvével? Milyen a filmfinanszírozási forma, milyen mechanizmusokkal működik?

Nagyon biztos alapja van, mert a lottótársaságok bevételének a fele filmfinanszírozásra fordítódik. A filmforgalmazó társaság hat projektet támogat évente ebből a pénzből, erre külön szabályozás van. Régen volt egy limit, 800 ezer euró, de most már ez sincs. Egyébként húsz játékfilm jön ki körülbelül Finnországban évente. Mindamellett a tévétársaságok is beszállnak a finanszírozásba, ha tetszik nekik egy filmterv, és látnak benne fantáziát. Persze a filmek nagy része koprodukcióban készül, mert csak így jön össze a pénz, hiszen kis ország vagyunk, nehéz hazai finanszírozót találni, aki teljes egészében állni tudná a költségeket. Ez leginkább skandináv és német koprodukciós partnereket jelent, de például az én filmem holland támogatással készült.

A távfutó helyett ehhez a filmhez olyan fiatalokat választottál hősül, akik a társadalmi rendbe nem illeszthetők be, és akinek sorsán keresztül a társadalom mélyén rejlő anomáliákra lehet rámutatni. Bemutatod, hogy ezekkel az atipikus figurákkal mennyire nem tud mit kezdeni a mai társadalom, pontosabban hogyan próbálja kiiktatni őket. Mennyire jellemző ma a finn rendezőkre, hogy az effajta társadalmi problémákra fókuszálnak, és ezekkel igyekeznek szembesíteni? 

A finn rendezők többsége inkább vígjátékokat és közönségfilmeket készít, ettől függetlenül szerintem a legtöbb film igyekszik reflektálni a mai valóságra és társadalmi problémákra, maximum nem ilyen mélységben. 

A finn közönség mennyire fogékony a társadalomkritikusabb és áttételesebb szerzői mozikra? Vagy megmarad az ilyen típusú film fesztiválfilmnek?

Nagyon kis réteg nézi ezeket, ennek a filmnek is nagyon kis közönsége volt csupán, igen kevés emberhez jutott el. Aminek persze az is oka, hogy a forgalmazó is rettentő kevés pénzt tett bele, nem akart pénzügyi kockázatot vállalni, hisz nem látta benne a nagy nézőszám lehetőségét, és úgy gondolta, úgysem lesz nagy siker a film. Egyszóval ez egy ördögi kör. Mindamellett a művészmozik nálunk is eltűntek, és helyettük a multiplexek vannak, ahol nagyon gyors iramban cserélődnek a filmek.  Amilyen gyorsan jönnek, olyan gyorsan és észrevétlen el is tűnnek a mozikból. Az én filmemnek ráadásul alig volt reklámja, így már az első hétvégén is, ami mérvadónak szokott számítani, igen kevesen látták csak, és utána is mind kevesebben. Ennélfogva amikor a Megléptek szinte minden díjat besepert a hazai filmfesztiválon, nem értették az emberek, miért pont ez, mert senki nem hallott róla, és jóformán senki sem látta. Finnországban nincs filmkultúra, jobbára csak vígjátékok vannak, és ez a film abszolút unikum a finn filmgyártásban. A finn film alapvetően a vígjátékot jelenti, művészfilmek pedig jóformán nincsenek. Régebben voltak ugyan, akik ilyennel próbálkoztak, ám azok többnyire becsődöltek, úgyhogy mostanában inkább nem kockáztat senki. Emiatt aztán nagyon szerény kis gyökere van a finn művészfilmek. Ezért nem is igen jó a finn filmek megítélése, és értő publikuma sem alakulhatott ki. Inkább csak a közönségfilmekre nyitottak a nézők, és a szerzői filmek nem vonzóak a számukra. A fiatalabb nézőréteg amúgy sem érdeklődik az ilyen típusú filmek iránt, mert fel vannak pörgetve, és a gyors tempójú, könnyen értelmezhető közönségfilmekre nevelődtek, szerintem türelmük sem lenne egy ilyen filmet, mint a Megléptek megnézni, és próbálni megérteni. Az idősebb korosztály pedig, aki meg esetleg bemenne egy ilyenek típusú filmre, már nemigen jár moziba. Fesztiválok vannak csupán, de azok is szűk rétegnek szólnak.

A Megléptek azt mutatta meg, hogy ami tőlünk nézve egy működőképes és igen jól kiépített szociális hálónak tűnik, az valójában egyre inkább foszladozni, szakadozni látszik. A kialakult helyzet pedig kitermeli a szélsőségeseket, az érzéketlen, nem törődöm  szülőket, és az önbíráskodást.

Az az erős és stabil középosztályra épülő társadalom, ami általában az emberek fejében él, amikor ezekre az északi az országokra gondolnak, már a múlté, az már történelem. Valamikor a kilencvenes években a szociális kiadásokat nagyon megkurtították, keményen visszavágták, és azóta nemhogy visszaerősítették volna, hanem még vettek el belőle. Természetesen mindez nyomot hagyott a társadalmon: a középosztály csúszik lefelé, és ha valaki megnézi a külvárosokat, akkor mindez jól érzékelhető is; az elszegényedés markánsan tetten érhető. A jövedelemkülönbségek kezdenek egyre inkább látszódni, és nem tud igazán talpra állni az ország, mindig adódnak költségvetésbeli problémák.  Ennek következményeként pedig megjelentek a populista szélsőjobboldali pártok. Semmi olyasmi nem történt tehát, ami nem történt meg sajnos az egész világon. Mint minden más országban Európában, nálunk is mennek tönkre a szociális intézmények, a középosztály megszűnni látszik, a demokrácia lényegében nem létezik, a szélsőjobb pedig erősödik. 

A Megléptek stílusában és elsősorban narratívájában kibújik a filmes szabályok alól, mintha hasonulna szereplőihez, akik szintén a szabályok elől menekülnek. Hibbant Grimm-mesének titulálta egy kritika a filmet, de te magad is beszéltél arról, hogy gyerekeidnek való meseolvasás közben kaptál ihletet, például a történet közepén való hirtelen váltást innen merítetted. A mese szerkezetet azért választottad, hogy direktori hatalmadnál fogva kimenekítsd a szereplőidet ebből a világból?

Igen, pontosan ez volt a szándékom. (Erősen mosolyog.) És valóban akkor jött az ötlet, mikor a gyerekeimnek meséltem a Grimm-meséket.

A műfajokat is váltogatod, a Megléptek nevelőintézetis filmként indul, aztán road movie lesz, majd hirtelen átvált thrillerbe. Ezzel is mintha el akarnád bizonytalanítani a nézőt, hogy éppúgy elveszettnek érezze magát, és kapkodja a fejét, mint hőseid.

A különböző zsánerek közötti ugrálások azt fejezik ki, hogy a szereplőim éppen hogy érzik magukat, illetve az éppen adott élethelyzetükben, hogyan tekintenek saját jövőjükre. Igazából azt akartam ábrázolni ezekkel a váltásokkal, hogy a fő karakterek mit élnek meg hányattatásaik közepette. Egyszóval csak hozzájuk idomultam, bele akartam magam képzelni a helyükbe. Így hát leginkább magukat a szereplőimet kellene megkérdezni minderről.

A közönségtalálkozón a nézők felől érkező mindenféle értelmezési lehetőséget eltoltál vagy rövidre zártál. Miért?

Hülye dolog saját művet elemezgetni, sőt számomra inkorrektnek is tűnik. Nem az alkotó dolga és feladata. Nem szerencsés, mikor a rendező a saját munkáját értelmezi, én nem is szeretnék ebbe a szerepbe kerülni. A film csak egy eszköz arra, hogy gondolkodjunk a világról. Én sem szeretnék beleavatkozni abba, hogy ki mit gondol a Megléptekről. Bemegy a néző a moziba az érzelmeivel, gondolataival, és lesz egy saját interpretációja, amibe nem szeretnék belekontárkodni. Mindenkinek joga van kialakítani egy művel kapcsolatban a saját értelmezését.

A szimbolista értelmezést viszont mégis karakteresen visszautasítottad…

Nem szeretem azt az intellektuális-racionalista megközelítést, miszerint ez ezt jelenti, ez meg azt. Én ezt a filmet ösztönösen készítettem, és leginkább érzelmileg kötődöm ehhez a történethez. Amikor csináltam, nem gondolkodtam hosszasan azon, mi mit jelent majd. Így a szimbolizmus is csupán egy belemagyarázás lenne, mert nem ilyen tudatosan terveztem és forgattam a Meglépteket.

Az is ösztönös, hogy már másodszorra esik olyan főhősre a választásod, akinek sérült a kommunikációja? Első filmedben, a Látogatóban a fiú néma volt, ebben a srác dadog, és emiatt szinte alig beszél.

Csupán véletlen, hogy mind a két filmemben ilyen karakter szerepel, és nem szeretném túlpszichologizálni, túlanalizálni ezt a választást. Nem szeretném, hogy azon legyen a hangsúly, hogy számomra mindez egy fontos dolog. Az viszont valóban érdekes, hogy ha találkozol egy dadogóval, akkor lényegében rögtön látod, milyen volt az élete. Hiszen valószínűleg tele van lelki sérülésekkel, tele van visszautasításokkal, kirekesztettséggel, gúnyolódások emlékével.  Így egy ilyen figuránál nem kell már magyarázni, felvezetni, hogy ez egy társadalomból kivetett és kirekesztett figura, mert az nyilvánvaló.

Minek köszönhető, hogy erről a fiúról, akit pedig a legelejétől végigkövetünk, alig tudunk meg valamit, míg a másik főszereplő, a lány múltjáról, kapcsolatairól sok minden feltárul?

A fiú egy médium. Így hiába követjük őt, sokkal inkább a lány története áll a középpontban. A fiú csupán megfigyelője a lány történetének, valójában tehát a lányt követjük, igaz, a fiú szemén keresztül, az ő figyelmével.

E két fiatal végső kétségbeesésében kimenekül a természetbe, a rousseau-i kivonulás azonban, úgy tűnik, már nem elég: alkohol és drog is kell hozzá, hogy kilépjenek a társadalmi nyomás alól.

Miért ne innának és drogoznának? Az egész társadalom azt teszi. Ez egy teljesen reális kép, és hétköznapi dolog – egy kamasz kétségbeesésében megszökik otthonról, iszik, drogozik, amikor pedig elfogy a pénze, fázik és éhes, hazamegy. Ez így szokott lenni. Mint ahogy nagyon sokszor megtörténik a valóságban az is, hogy ezek a fiatalok elfoglalnak üresen álló víkendházakat. 

A mellékalakok csupán villanásnyira, háttérrajzként jelennek meg, egy figura mégis van, aki fajsúlyosabban van jelen, mint a többiek. Igaz, ő az egyetlen segítőjük, mégis vele mintha megbillenne a konstrukció, mintha a figura nyomakodna a vászonra, és irányítana, te meg lenyűgözve néznéd. Persze ez a kereskedő leképezi a súlytalan, morál nélküli optimizmust, mellesleg kellő feszültséget is teremt.

Csupán szerettem volna, ha kicsit elszakadunk a két fiataltól, és az ő sajátos világuktól. Ne mindig csak őket lássuk, hanem lássuk, hogy van egy másik világ is. És szerettem volna ellenpontként megmutatni, hogy vannak ilyen emberek is, ilyen nézőpontok is, melyen keresztül szintén lehet szemlélni a világot. 

A Megléptek tulajdonképpen egy kétszereplős dráma, ráadásul kamasz szereplőkkel. Hogy találtál erre a két fiatalra, és mi volt a fő szempont a szereplőválogatásnál?

Nagyon hosszú folyamat volt, mert nyílt szereplőválogatást tartottunk. Elsősorban főiskolákon, színészképzőkben, művészeti iskolákban hirdettünk, amire négyszáznál is többen jelentkeztek. Életrajzot, fotót kértünk, majd meghallgatás volt, és páros jeleneteket néztünk. Először 100-ra csökkentettük le ezt a számot, végül 12-en maradtak, akik megfeleltek. Roosa Söderholm, akit végül a lány szerepére választottunk, épp leérettségizett, de volt már színházi tapasztalata. A fiú, Teppo Manner pedig egy vízvezetékszerelő, csupán egy rövidfilmben szerepelt ezelőtt, ám az felkeltette az érdeklődésemet, sőt őt igazából emiatt a filmes szerepe miatt választottam. Természetesen a rendező elképzeli maga számára a karakterét, kb. milyen magas, milyen alkatú, milyen hajú legyen a hőse, aztán ezek találkoznak a valóssággal a szereplőválogatáson, és módosul az elképzelés. Egy professzionális meghallgatás egyébként rendkívül kényelmetlen szituáció mind a rendező, mind a jelentkező számára, olyan, mint egy munkainterjú. Mindemellett tényleg szükség van rá, mert a szemből lehet leginkább meglátni, hogy alkalmas-e valaki az adott szerepre, vagy sem.  Ami a fiút illeti, nála elsődleges követelmény volt, hogy a szeméből ki lehessen olvasni a gondolatait, egy rendkívül nyílt arcú s tekintetű figura legyen, és Teppo meg is testesítette ezt. Már csak azért is fontos a szereplőválasztás, mert ha jó embereket választ az ember a főszerepekre, akkor szinte már nem is kell rendeznie.

Visszafordíthatatlannak mutatod azokat a lelki sérüléseket, amiken hőseid átmennek. Úgy tűnik, mintha ilyen sérülésekkel megszűnne a képesség a valódi kötődésre. Gondolok itt például a nagymamánál tett látogatásra. Valóban ilyen reménytelennek, pesszimistának látod a helyzetet?

Nem gondolom, hogy így van, hisz a lánynak igenis megmarad a képessége az empátiára, ugyanakkor nemcsak empátia, de erő is van benne. Ő egy igen erős személyiség, csak mindketten nagyon összezavarodtak és problémásak. Olyan figurák, akiknek igen terhelt múltjuk van, ebből következik, hogy nincs könnyű dolguk a kapcsolatépítésben sem. A lány is azért reagál olyan furcsán arra, amikor a fiú azt mondja neki, hogy szereti, mert szokatlan dolog a számára, hogy valakitől szeretet kap. Érzelmileg nagyon sérültek, hiszen világéletükben kívülállók, kirekesztett figurák voltak. Ettől függetlenül a lányban igenis kialakul a kötődés, és igazi kontaktus van közte meg a fiú között. A lány számára, akit elhanyagoltak, ez egy nagyon új dolog, és nehezen tud vele mit kezdeni. Saját érzelmi életüket is nehéz kezelni, hát még a másikra is odafigyelni. Remélem azonban, hogy valóban van remény a lány számára.

Következő filmedben egy szado-mazo történetet fogsz feldolgozni, ám ha jól sejtem, ebbe is a társadalmi feszültségeket kódolod majd, és nem egy egyszerű erotikus történetet forgatsz le.

Valóban a szado-mazo világban és kultúrában fog majd játszódni a filmnek egy része, ami egy szokatlan szerelmi történet lesz. Egy kamaradarab. Ezt a filmet egyébként nem én írtam; kerestem a témát, és a producerem ajánlotta ezt a könyvet, ami alapján a film készül. Most készült el az első verziója forgatókönyvnek. Nem sokat tudok még mondani róla, mert nagyon korai fázisban van. Nyáron fogom majd forgatni.

És annak a bizonyos hosszútávfutónak a története vászonra kerül még valaha?

Finanszírozási problémák voltak, amik követ görgettek a megvalósítása elé, ám most lehet, hogy készülhet majd belőle egy tévésorozat. Legalábbis felmerült egy ilyen lehetőség. Az ember pedig tanuljon meg élni a lehetőségekkel.

Címkék

Filmrendező, Inkubátor, Herczeg Attila, monográfia, Hajdu Szabolcs, Díjak, doku, 60-as évek, LuMu, Carrie Fisher, Cseh filmek, háborús film, Kincsem, jelölés, Love story, Elek Dóra, ELTE, Valentino, Jeles, Mark Ruffalo, Szolnok, Titanic, Aranyélet 2., cikk, Amrita Sher-Gil, Sára Sándor, Cassell, buli, Jéger, Berlinale, Filmtörténet, KAFF 2017, HBO GO, Magyar film fesztiválszereplés, Ősz Gábor, Kvíz, magyar sorozat, Felújított filmek, Jeff Nichols, HBO, Dyga Zsombor, zene, Tiszta szívvel, Artmozik éjszakája, báb, olasz film, Titanic Filmfesztivál, Tóth Barna, krimi, Gauder, Sopsits, vizsgafilm, Tárlat, Kultfilmek, Filmalap, Guinness, francia film, Aranyglóbusz, Bill Condon, szörnyek, Cseh Tamás, rassz, Bertolucci, Oscar-jelölt, Netflix, Ukrán film, Kaszkadőr, Készülő film, Anilogue 2016, Gólem, Filmnapok, Anilogue, fantasy, Tomit., Wegerer, új magyar film, Greengrass, Pixar, Wajda, Észt filmhét, DVD bemutató, Örökmozgó, Oscar, expresszionizmus, Magyar Nemzeti Galéria, producer, A hetedik Star Wars film, halálhír, Forgalmazói filmnapok, diplomafilmek, Vígjáték, dán, popzene, disztópia, babona, farkasember, Interjú, Akadálymentesen, Tábor, 2. Magyar Filmhét, Cigánygyilkosságok, Történelmi magánügyek, thriller, Cannes, német film, Visszanéző, Uránia, Cinefest 2016, Televízió, Transz, Török Ferenc, Nyár, Filmhét, finn filmnapok, Fliegauf, animáció, 1920, Verzió, Kino, Diplomamunka, Maya Forbes, Jelenidő, Boyle, Amszterdam, Jancsó, western, vámpír, Tinédzser, MaNDA DVD, Beatles, Almodóvar, , Tudományos filmek, forgatókönyv, Dokumentumfilm, Magyar Kultúra Napja, építészet, Retro noir, The Affair, Csányi Sándor, Kormákur, Szépművészeti, filmtörvény módosítás, filmkritika, Horror, Titanic 2017, Filmalap-Filmarchívum, Művészetek Völgye, sorozat, Antal Nimród, bagoly, Röhrig Géza, alkotó,