Filmkultúra

A Nemzeti Filmintézet magazinja

Hetedik - Sopsits Árpád: A martfűi rém

Sopsits Árpád megtörtént eseményeken alapuló filmje sokkal több, mint egyszerű thriller, viszont túlzott részletgazdagsága és „akarása” okán kevesebb is annál, ami lehetett volna. MOZI
 
A martfűi rém

rendezte: Sopsits Árpád
fényképezte: Szabó Gábor
producer: Tőzsér Attila
vágó: Kovács Zoltán
szereplők: Hajduk Károly, Csépai Eszter, Trill Zsolt, Anger Zsolt, Balsai Mónika, Szamosi Zsófia, Varga Zétény
forgalmazó: Big Bang Media
bemutató dátuma: 2016. november 10.

 

1957, Magyarország. Csupán néhány hónap telt el ’56 októbere óta, amikor egy este, a Martfű és Tiszaföldvár közötti elhagyatott dűlőút mentén egy fiatal nőt megerőszakoltak majd megöltek. Holttestét a határban dolgozó munkások már másnap felfedezték, a hatóságok gyors és természetesen eredményes felderítése nyomán hamarosan a feltételezett elkövetőt is elfogták. Az előbb halálra, majd fellebbezést követően végül életfogytiglani börtönbüntetésre ítélt férfi bizonyíthatóan kapcsolatban állt az áldozattal, s noha a tanúvallomások ellentmondásosak voltak, a férfi zavart viselkedése, hamis alibije, végül (ki tudja milyen nyomás hatására aláírt) beismerő vallomása látszólag egyértelműen igazolták bűnösségét. Csakhogy alig hat évvel később újabb hasonló támadás történt, amit idővel még több követett. Néhány áldozat csodával határos módon túlélte a támadást, ám a környék menti folyókból idővel még több megbecstelenített női holttest került elő. Az ismert társadalmi és politikai közegben a hatóságok nem csak felkészületlenek, képmutatók és gyávák is voltak az ilyen esetekkel szemben, így nem csoda, hogy végül egy bő évtized kellett ahhoz, hogy végre rács mögé kerüljön a valódi elkövető, Kovács Péter, akit nem sokkal később halálra ítéltek majd felakasztottak. Kovács hetedik áldozata (négy gyilkosság mellett két „befejezetlen” támadást ismert be), az áratlanul elítélt Kirják János 11 év után szabadult a szegedi Csillag börtönből, a hatóságok sosem kárpótolták a börtönben eltöltött évekért.
 

Az eddig inkább szerzői és kísérleti filmeket jegyző rendezőt már a hetvenes évektől foglalkoztatta az egyik leghíresebb magyar sorozatgyilkos története, de a rendszerváltás előtt egy erről szóló filmet érthető módon nem lehetett elkészíteni. Innen nézve ez nem is baj, hiszen manapság egyrészt már teljesen hozzáférhető és kutatható az ügy minden vonatkozó dokumentuma, másrészről eltelt azóta annyi idő, hogy könnyebben lehessen szabadabban gondolkodni a történtekről, felvázolni egy olyan történetet, amiről a moziban ülve elhisszük, tényleg így történhetett. Sopsits a végeredmény érdekében bőven vegyíti is fikciós elemekkel a valóságban történteket.
Ezzel önmagában még nem lenne baj, sőt, a végeredményt tekintve mégis úgy tűnik, az alkotók valamit túltoltak. 

A marftűi rém a 120 perces játékidőben alapvetően három szólamon játszik: nagyjából párhuzamosan látjuk az ártatlanul elítélt férfi-, a valódi gyilkos- és a nyomozást végző rendőr-ügyész páros történetét. Önmagukban is jó és érdekes sztorik ezek, és Sopsits a műfajhoz hűen megfelelő arányérzékkel, jó ritmusban is vegyíti őket, ráadásul a háttérben mindvégig ott lebeg a társadalmi dimenzió: az elsőtől az utolsó percig pontosan érzékelhető az a nyomasztó politikai- és társadalmi klíma, amiben ez az egész megtörtént, vagy megtörténhetett. 
Eddig rendben is volnánk, megvan a tartalom, megvan a forma, világos és jó a koncepció, mégis, a végén az egész valahogy túl soknak tűnik. Hiába a látszólag megfelelő tempó, összességében túl hosszúnak tűnik a kétórás játékidő. Látványos és vizuálisan is jól érzékelhető a gyilkos személyiségváltozása, működik a fokozatosan felépített erőszak-ábrázolás, mégis zavaros a kép, nehezen lehetne például egy megtekintés után valamennyi támadást visszaidézni. Jó ötlet volt beemelni a gyilkos és felesége viszonyrendszerét felvázoló részeket, vagy az utána nyomozók magánéletét és a rájuk nehezedő politikai nyomást, de érthetetlen, miért volt szükség a kissé elvont és itt stílusidegen víz alatti jelenetekre, Kirják húgának sete-suta történetszálára, a kelleténél több „nagy fekete autós” jelenetre vagy a néhány meglehetősen hiteltelen fordulatra (mint amikor a valódi elkövető meglátogatja a helyette ártatlanul elítélt férfit a börtönben, vagy amikor Kovács feleségét is támadás éri…). Sopsits története már önmagában is meglehetősen izgalmas és összetett, több szinten is működik, jók a karakterek, vagyis minden adott volt ahhoz, hogy hazai ízekkel erősen fűszerezett műfaji film készülhessen belőle, a rendező azonban láthatóan ennél is többet akart. A felesleges terjengősség, a helyenként túlzottan harsány zenehasználat és a túl sok (a nézői azonosulástól mind-mind távol álló) fő(bb)szereplő viszont belerondítanak az összképbe. A színészek nagy részére nem lehet panasz, Balsai Mónika (Liza, a rókatündér), Trill Zsolt (Kaméleon), Szamosi Zsófia (Terápia), Jászberényi Gábor (Motel) és Anger Zsolt (A nyomozó) is hozza a kötelezőt, de még közülük is magasan kiemelkedik Hajduk Károly (Adás) szelíden elmebeteg sorozatgyilkosa – a harmadik, s talán leghangsúlyosabb szál főszereplője, Bárnai Péter (A nap utcai fiúk) azonban kissé halovány és kevés a rámenős ügyész szerepében.
 

Ismét bebizonyosodott, bőven jól állunk a műfaji keretek között elmesélhető „saját” történetekkel (Dögkeselyű, Túsztörténet, vagy az utóbbi időből többek között A berni követ, a Félvilág és A vizsga). Sopsitsnak kifejezetten jól is áll a műfaj, Szabó Gábor (Noé bárkája, Boldog új élet) operatőr segítségével ráadásul kifejezetten erős, kissé noir-os atmoszférát teremt. Kár a felesleges többletért, mert A martfűi rémben nem csak a lehetőség, hanem a jó és izgalmas film is tényleg benne van.

 

Kapcsolat

Email: info@filmarchiv.hu
Postacím: 1021 Bp, Budakeszi út 51/E.
Telefon: (+36 1) 394-1322