Filmkultúra

A Magyar Nemzeti Filmarchívum magazinja

Hajdú Eszter ítélete

„A politikai véleménykülönbség úgy jelenik meg, mintha az lenne a valódi ok, pedig nem az, hanem ami alatta rétegződő konfliktus okozó”. Beszélgetés Hajdú Eszterrel előítéletről és az Ítéletről. INTERJÚ

Újsághír: A 2008-2009-ben hat halálos áldozatot követelő, romák sérelmére elkövetett gyilkosság sorozat első fokon 13 év fegyházat kapott negyedrendű vádlottja, Csontos István ítéletének súlyosbítását kéri a Fővárosi Ítélőtáblának pénteken benyújtott fellebbezésében a Fővárosi Fellebbviteli Főügyészség. Csontos megakadályozhatta volna az utolsó, kislétai gyilkosságot. (2014. november 29.)

A rendező nem először keltett feltűnést a kisebbségekről készült filmjével. Korábbi munkája, az Otthonom Tarnabod is fókuszba került, a szegényeket, romákat befogadó falu, annak nehézségeivel, főleg az előítéletekkel. A bipolaritás nyitottá tette a filmet. A „folytatásról” szóló Ítélet Magyarországon bejárta Európát és számos díjat nyert 2 év alatt. Itthon a Verzió Fesztivál mutatta be, díjat is nyert. Forgalmazását a Másképp Alapítvány, a Cirkogejzír mozi vállalta fel, de számos hálózaton kívüli vetítést is rendeztek, melyeket viták követtek. Így találkoztunk, aznap reggel érkezett Stockholmból, hogy részt vegyen az Eötvös Gimnáziumban és az ELTE Szociológia Tanszékén - ahova ő is járt média és szociológia órákra - tartott filmbemutatón és vitán. A két rendezvény között tudtunk beszélgetni.

Honnan ered az érdeklődése a kisebbségek, a hátrányos helyzetűek, a szegregáltak iránt?

Mindig az foglalkoztatott, hogy mi az a folyamat, aminek a végén egy embercsoport vagy személy kívül kerül a társadalomból, közösségből, tehát a kint és bent kérdése. Ez az évek folyamán annyira árnyalódott, hogy ma leginkább azok a kérdések izgatnak, amiket egy társadalom tabunak tart, amiről az emberek nem beszélnek, és akár a téma említése is feszültséget okoz. Ez a sorozatgyilkosság és a tárgyalása mindenképpen ilyen. Bizonyos szempontból, azt gondolom, ez a téma a romák és a többségiek között feszül, illetve a romák léte a magyar társadalomban az egyik legnagyobb feszültség ma, illetve sok más feszültség itt, ezen a színtéren jelenik meg.

Van olyan filmje is, ahol a társadalom alapsejtjeiben nem faji, vallási alapon történik az ideológiai szembefordulás, a nézetkülönbség, ami átcsap agresszióba.

A fideszes zsidó. 2006-ban az foglalkoztatott, hogy a politika hogyan tudja felszítani az indulatokat, illetve mik azok az indulatok, amelyek olyan erősek, hogy házasságok, barátságok mennek rá. Azt gondoltam, hogy a politika csak felszín, s ez nagyrészt be is igazolódott. Ezek az ellentétek mindig családtörténeti sérelmekre épülnek, felszakítják a be nem gyógyult sebeket, felszínre hozzák a ki nem mondott feszültségeket. Erre épít a politika, s a politikai nézetkülönbségek úgy jelennek meg, mintha azok lennének a konfliktus valódi okozói, pedig nem az, hanem ami alattuk rétegződik.  

Ha már évszámot említ, van szerepe a kornak az érzékenységében, a pályája alakulásában? Gyerekként éli meg a rendszerváltást, amikor az emberek tele vannak reményekkel, s ahogy később a gyerek is kiábrándul álmaiból, kezdi a rosszat is látni, érezni a bőrén…

Biztos, hogy a rendszerváltás meghatározó élménye volt a gyerekkoromnak, akkor voltam 10 éves. Aktívan figyeltem, mi történik. Szerencsére fantasztikus magyar és történelem tanáraim voltak az általános iskolában, akik megbeszélték velünk, hogy mi miért történik és figyelmeztettek a történelmi pillanatra. Családom is figyelte, ünnepelte a rendszerváltást. És meghatározó élmény volt az utána jövő kiábrándulás is, amikor jött a gyűlöletbeszéd és a szélsőjobb teret kapott és élt is ezzel, ez biztos ijesztő, kiábrándító jelenség volt egy gyerek számára. Emlékszem, volt osztálytársam, aki Csurka bácsit éltette, s ebből volt vita. Néhány szülő pedig harcosan képviselte, hogy az orosztanítást be kell azonnal fejezni. Ez utólag inkább viccesnek tűnik, de akkor, ha nem is traumaként, de intenzíven éltük meg.  

A film

Mikor került a mozgókép hatása alá?

Középiskolásként színházi rendező akartam lenni. A Madách Gimnáziumba jártam, az ott működő színjátszó csoport révén nagyon foglalkoztatott ez a művészeti ág. Utána az újságírás és a szociológia érdekelt. Sokáig dolgoztam a Rádióban. Szerettem volna folytatásos riportot készíteni Tarnabodról, a befogadó faluról, de ott ez másokat nem érdekelt. Akkor azt gondoltam, ha nem tudom mikrofonnal, - akkor megcsinálom kamerával. Így kezdtem forgatni. Közben válaszút elé kerültem, mert a szociológia túl elméleti volt, a média viszont nem volt túl analitikus, és mivel volt bennem alkotási vágy, kerestem olyan területet, amely a szociális érdeklődésemet és a kreativitást egyesíti, s erre a dokumentumfilm tűnt alkalmasnak. Megkerestem Almási Tamást, akinek nagyon szerettem a filmjeit, megmutattam a Tarnabod elővágott változatát, s ő lelkesített, hogy jelentkezzek a Filmművészetire és foglalkozzak ezzel. Ami adott egy nagy bíztatást.

A szociológiai megközelítés ott van a filmjeiben, kezdettől, ahogy a társadalom alapegységét, a családot mutatja, a barátságot, és mikroelemeiben vizsgálja, hogyan robbantja szét az ideológia ezeket, majd a nagyobb közösségeket. Később azt vizsgálja meg, hogyan reagál az intézményrendszer.

Fontos, hogy a filmemben legyen konfliktus, ami problémát okoz a szereplőknek, illetve az egész társadalomnak. Ez adjon erőt ahhoz, hogy megcsináljam a filmet, ami nagyon fárasztó, rengeteg munka. Ha az ember nem érzi úgy, hogy ezzel fontos dolgot csinál, s hogy adós marad, ha nem csinálja, akkor nem érdemes. Csak akkor tudok dokumentumfilmet készíteni, ha nem tudom elengedni. A Judapestnél nem éreztem elég konfliktust, emiatt abba is hagytam.

Tarnabodtól egyenes út vezetett a sorozatgyilkosok peréhez?

Nem egészen. Tarnabodon a kirekesztésről is szó van, de nemcsak romákról, a hajléktalanokról is, azokat is utálják, de ott más is felmerül: mi az, amit az állam megtehet az emberrel, mi a lehetőség, amit biztosítani kell az állam polgárainak, hogyan lehet egy közösségen belül feloldani feszültségeket.  Jön sok új ember, akikre az ott élők esetleg irigyek, akik nem hajléktalanok, de kapnak sok mindent, amit a régi ottlakók nem. Az ebből adódó konfliktusokat hogyan lehet kezelni? Hogyan, mit tudnak városi emberekkel kezdeni, s azok vidékiként élni, működni?  

Erasmus ösztöndíjjal kijutottam Portugáliába és beleszerettem. A doktorim utolsó évét is ott fejeztem be, ott élek a családommal. Csak ezért a per miatt, a filmért jöttünk haza egy évre, ami 3 év lett.

A per elhúzódása mellett mi okozott nehézséget?

Az első másfél év nagyon nehéz volt, mert semmi támogatást nem kaptunk. 80-90 napot magunk finanszíroztuk, el kellett adni az autónkat, hogy ki tudjuk fizetni a munkatársakat. Állandóan az lebegett felettünk, hogy ha nem tud a producer pénzt szerezni, akkor 2 nap múlva be kell fejezni a munkát. Nagy stressz volt így dolgozni, de soha nem merült fel bennem, hogy nem csinálom végig. Közben heti 3-4 nap forgatunk, ehhez felszerelést kellett bérelni. Ott ültem a tárgyalási napokon, jegyzeteltem és tudtam mely nap, melyik óra, perc, amit fogok használni, úgy vágtam, párhuzamosan. Az ítélet után két héttel kész volt a film. Nem is lett volna erőm utána elejéről kezdeni a vágást, amiben Bartos Bence nagy segítségem volt, fantasztikus teljesítményt nyújtott 2500 óra anyag archiválásával, mappásítással, képek válogatásával. Mellette a holland Menno Boerma vágó konzultáns dolgozott velünk, ő kívülről tudta szemlélni az egészet, sokat hozzátett, mondva: mi az, ami nem érthető számára, és mi az, ami túl sok. (*) A szerkesztés nem volt nehéz. Hamar kiderült, hogy nem lehet figyelmen kívül hagyni a bírót, nagyon szenvedélyes és markáns személyiség, színes, hangos - tipikus főszereplő alkat. Egyedül végigvitte az ügyet és eljutott egy ítéletig. Itthon ennek nincs nagy respektje. A per során nagyon kötött volt a szituáció, a forgatókönyv és a szereplők adottak voltak, s a filmben nem is volt sok lehetőség a klasszikus típusú rendezésre. Bár Almási Tamás is alkalmazza a játékfilmes dramaturgiát a dokumentumfilmjeiben.

és katartikus hatása

A film fogadtatása milyen volt, beleértve azt is, ahol nem mutatkozott befogadási készség?

A világpremier 2013. novemberben Amszterdamban volt, talán a legnevesebb dokumentumfilm fesztiválon (IDFA), ahol majdnem 3000 közül választották ki, és a legjobb 3 között szerepelt. Itt főleg emberjogi szempontból nagyon kemény filmeket mutatnak be. 

A budapesti Verzió Fesztiválon is hasonlókat vetítenek. Itt láthatta egy évvel később először a hazai közönség az Ítéletet, és díjazta is.

Most azon dolgozunk, hogy minél több helyre jusson el. Nem lehet azzal megelégedni, hogy eljutott több mint 30 országba, 1 éve folyamatosan utazik a film és nagyon sok elismerést kapott. Fontos, hogy eljusson itthon olyan konkrét célközönséghez, akiknek a véleménye fontos, akik tudnak változtatni a dolgokon. Volt olyan hét, hogy napi 2-3 vetítést rendeztünk: bíróságokon, rendőrségen, egyetemeken, középiskolákban. Mindig jön velünk a téma egy-két szakértője, illetve a sértettek képviselője, aki a vetítés után beszélget, mert az is nagyon fontos, hogy - mivel ez a film sok gondolatot, témát hagy nyitva - ezek kibeszélődjenek 2-3 óra során.

 Ezek tovább is lépnek a filmen.

Igen. Az nagyon érdekes, hogy sokszor az első 10-15 percben kulturáltan, szalonképesen zajlik a beszélgetés. Azután egyszer csak egy diák, vagy bírósági dolgozó, vagy rendőr mond valami teljesen radikális cigánygyűlölőt, s akkor kezdenek felszínre törni a vélemények. Igazából ez nagyon jó, mert akkortól kezdenek igazán beszélni arról, amire mindenki gondol, csak sajnos annyira tabu fedi ezt a témát, hogy nem merik kimondani, főleg nyilvánosan. Mindig megköszönjük, ha valaki tesz akár bármilyen rasszista kijelentést, mert ez nyitja ki a szelepeket, indítja el a valós beszélgetést. Volt egyik egyetemen egy diák, aki rendkívül cigányellenesen nyilatkozott a beszélgetés elején, másfél óra után azt mondta: rájött arra, hogy amit eddig gondolt, az nincs így - cigányellenes propagandát vett át és hangoztatott gondolkodás nélkül, mert valójában nem volt tapasztalata erről. Ez fantasztikus volt, és az is, mikor a bécsi filmfesztiválon a vetítés után sírva odajött egy 30 éves lány, magyarul azt mesélte, hogy családjával Erdélyből költözött Bécsbe 20 éve. Semmilyen tapasztalata nem volt cigányokkal, csak arra emlékszik, amit a szülei mondtak: ha lát egy cigányt, akkor fusson ellenkező irányba. Ő azóta se állt szóba romákkal, de most utólag látja, a „film hozta vissza”, milyen gyűlöletet tanult a szüleitől, a környezetétől, amin eddig soha nem gondolkozott el. Úgy érezték, hogy őket, erdélyieket a románok gyűlölik, s ők is kitermeltek egy csoportot a gyűlöletük tárgyaként. Ehhez a felismeréshez különleges, jó személyiségnek kell lenni, hogy ilyen önvizsgálatra képes legyen és ennyire saját magát tudja látni.

Magyarországon más kisebbség, mint néző, a látottakkal szolidaritást tud vállalni, vagy ellenkezőleg, úgy érzi, jobb neki, ha elzárkózik?

Külföldi vetítések után gyakran a zsidó szervezetek képviselői megkérdezik, hogy a magyarországi zsidó szervezetek mit tettek a per során? Mindig zavarba jövök, mert tudom, hogy sok zsidó ember van, aki próbál tenni, de szervezetre, határozott kemény kiállásra nem emlékszem. Nyilván az van a kisebbségnél, hogy örülnek, hogy ők „megúszták”, nem velük történt. Ami nagyon rossz hozzáállás, mert bárkivel megtörténhet, és van olyan helyzet, hogy a többségből lehet kisebbségbe kerülni. És ha egy társadalomban bármely csoportnak nincsenek a jogai tiszteletben tartva, akkor ott senki sincs biztonságban.

Történtek párhuzamba állítások a holokauszttal?

Érdekes, hogy az Izraeli Kulturális Intézetben rendezett beszélgetésen nem vontak párhuzamot a roma holokauszt és eközött.

Hogyan fogadták a filmet ott, ahol nagyobb a tolerancia?

Főleg Nyugat-Európában és Kanadában meglepődtek azon, hogyan zajlott a tárgyalás. Hollandiában nagy zúgolódás volt a beszélgetés során. Mindig elmondom, hogy minden országban van kisebbség, akivel ugyanúgy bánnak. Az is fontos, hogy mindig könnyebb a másikra, másik országra mutogatni, hogy ott mi van. De ha Hollandiában megkérdezik a muszlim közösség tagjait, hogyan hagyják őket élni, akkor ők sem zengenének dicsénekeket a közállapotokról. Nyilván fontos, hogy a hatóságok, intézmények munkájába mennyire szivárognak be az előítéletek.

Min háborodtak fel, a bíró viselkedésén a romákkal szemben, vagy a hatóságok felületességén, amit a bíró is elítélt?

Ez is érdekes. Külföldön inkább a hatóság munkáján: hogyan lehetett egyértelmű és megmagyarázhatatlan szakmai hibák sorát elkövetni? Kiverte a biztosítékot például az, hogy hogyan lehet egy golyóktól lyuggatott testű 4 éves kisfiúról megállapítani, hogy füstmérgezés okozta a halálát (1), és ennek nem lett felelőse azóta sem! Nyugaton ez háborította fel az embereket. Magyarországon sok szó esik a bíró stílusáról. Nekem ez azért volt furcsa, mert nagyon fontos a stílus és nem jó, ha valaki kiabál a tanukkal, s az autoriter stílus nem szimpatikus számomra. Külföldön nem ezt nézték, és nagyra értékelték a bíró szerepét.

Más oldalról kritizálták a bíró magatartását a vádlottak, a jogra hivatkozva. Hogy az értelmezésnek ezen a téren szerepe van, az igazság keresésében, azt a német filozófus Gadamer is megállapította, hogy régóta létezik teológiai és jogi hermeneutika, aminek nem tudományelméleti jellege volt, hanem a bíró vagy pap gyakorlati tevékenységének felelt meg és azt szolgálta. Ezt könyvében kiterjesztette a művészetre (2). A hermeneutika nemcsak ebben a filmben „jut szóhoz”, de a többi munkájában is, magában a műfaj értelmezésében, valamint a filmet követő beszélgetésekben is.

Tényleg nem árt értelmezni, ezért fontosak a beszélgetések. Szeretném, ha a magyar társadalom eljutna oda, hogy egy olyan mondat végén, miszerint „szörnyű, hogy megölték az ártatlan embereket, de...” ez a kezdetű mellékmondat ne legyen. Egy etnikai alapú sorozatgyilkosságnál nincsen a DE…kezdetű mellékmondatnak létjogosultsága. A többségi társadalom nagy része az előítéletét ugyanarra alapozza, azokat a gondolatokat, amit a vádlotti kör osztott, ez többségi általános vélekedés. Ez az, ami eléggé elgondolkoztató…  

Mi a következő munka, kapcsolódik e témához?

Korábban elkezdtem forgatni egy filmet, szeretném most folytatni. A címe: Zsidó, náci kitüntetéssel. Ellentmondásos alakról szól: Moises Benshabat Amzalak, a portugál zsidóközösség tagja, a lisszaboni hitközség vezetője a második világháború alatt. Többen azzal vádolják- nem a hitközségen belül - hogy nácibarát volt és ilyen propagandát folytatott a lapjában, s a diktátor Salazar közeli embere volt. Közben közel százezer zsidónak segített menekülni Európából. Portugáliában ugyanis a diktatúra alatt nem volt zsidóüldözés, békében éltek.  Másrészt be kell fejeznem a doktori disszertációmat, Almási Tamás a konzulensem, javasolta, hogy az Ítélet Magyarországon rendezői koncepcióját írjam le, annak a gyakorlatnak az elméletét, amit csináltam. Az hasznosabb lehet az utókor számára...

1. Csorba Robikáról van szó, akit apjával együtt lőttek le. Nagyapja nem élte túl a tárgyalást. Csorba József temetését látni a filmben.

2. Hans-Georg Gadamer: Igazság és módszer Bp. Gondolat K. 1984. 21.p.

Címkék

Guinness, Elek Dóra, Oscar-jelölt, Ukrán film, Filmhét, magyar sorozat, új magyar film, Tudományos filmek, Magyar film fesztiválszereplés, forgatókönyv, DVD bemutató, Filmalap, Szépművészeti, finn filmnapok, Filmtörténet, Jelenidő, Uránia, Verzió, 1920, Sára Sándor, diplomafilmek, Aranyglóbusz, Mark Ruffalo, szörnyek, Cseh filmek, Filmrendező, zene, Gauder, filmkritika, animáció, Transz, western, Maya Forbes, HBO, Történelmi magánügyek, vámpír, rassz, Tábor, Magyar Kultúra Napja, Horror, Artmozik éjszakája, Herczeg Attila, Röhrig Géza, cikk, építészet, 60-as évek, Kultfilmek, Csányi Sándor, Készülő film, Cannes, farkasember, olasz film, Örökmozgó, Visszanéző, Filmalap-Filmarchívum, bagoly, jelölés, Filmnapok, MaNDA DVD, Magyar Nemzeti Galéria, Kincsem, Interjú, dán, Kvíz, Diplomamunka, A hetedik Star Wars film, Felújított filmek, Oscar, Cigánygyilkosságok, Valentino, francia film, filmtörvény módosítás, Netflix, sorozat, , Retro noir, expresszionizmus, Tárlat, német film, Díjak, Bill Condon, Beatles, Love story, The Affair, Bertolucci, LuMu, Carrie Fisher, Kormákur, Cseh Tamás, Ősz Gábor, 2. Magyar Filmhét, Titanic Filmfesztivál, ELTE, Wegerer, monográfia, Pixar, HBO GO, Amrita Sher-Gil, Antal Nimród, Hajdu Szabolcs, Jeff Nichols, Anilogue, Titanic, Greengrass, thriller, Cassell, halálhír, Vígjáték, Kaszkadőr, Fliegauf, Berlinale, Dyga Zsombor, Szolnok, Cinefest 2016, Jeles, Dokumentumfilm, KAFF 2017, Boyle, Tóth Barna, Forgalmazói filmnapok, Kino, Inkubátor, Sopsits, popzene, Művészetek Völgye, Tiszta szívvel, Gólem, Amszterdam, fantasy, Akadálymentesen, Aranyélet 2., babona, Televízió, Észt filmhét, Wajda, Anilogue 2016, Jancsó, báb,