Filmkultúra

A Magyar Nemzeti Filmalap magazinja

Suttogások és sikolyok - Nemes László: Saul fia

Az évfordulók az emlékezést is fókuszba állítják, nemcsak az eseményt. Utóbbi cselekményesítése nemcsak a szaktudományt érinti, befolyásolja. A holokauszt esetében a tudás egy forrása a narratív visszaemlékezés, ami hasonlítható a fikciós műalkotásokhoz. Ezért is vetődött fel a kérdés, hogyan lehet a holokausztot ábrázolni.* A Saul fia egy válasz. KONTEXTUS

Amint várható volt, a film előhívta Adorno „aforizmáját”, Auschwitz és a költészet egymást kizáró, kategorikus ellentétét. A frankfurti filozófust sokan „forgatták”, ki és be. Ahogy ez már a KZ lágerek, ill. a genociditásról szóló művekre reflektálások esetében történni szokott. (A Sault alakító Röhrig Gézára ugyan nem hivatkoztak költőként.) Szinte már kötelező, rituális elem - a történelmi katasztrófafilmek értelmezési kánonjának része, sarkpontja - Adorno citálása. Nemes László filmjének drámája, hogy el akar szakadni e műfaj kánonjától a produkciójában, de azon túl, a befogadásban, a recepcióban nincs rá lehetősége. Ami nem az alkotók hibája: ők a másságot, az idegenséget akarták közvetíteni, egy időben és térben távoli eredetű kultúrának egy részelemét, amely az egyetemesbe, az univerzálisba tartozik, ti. a végtisztesség megadása. Mindezt a lírától, ideológiától elidegenítve.

Az ilyen filmekkel szemben támasztott befogadói elvárás történeti horizontja feltételezi az adott történeti kontextus előzetes (meg)értését. Ebben a felejtés és az emlékezés dichotómiája kulcsszerepet játszik. Az alkotók hangsúlyosan hivatkoztak újabb kutatásokra, a Sonderkommandóról megjelent hiteles „oral-history” dokumentumokra, ami az eddigi kanonizált tudást kibővíti, vagy éppenséggel megkérdőjelezi. Másrészt a maguk eszközeivel kívántak hozzájárulni a történelmi megismeréshez, fényt deríteni arra, ami a múltbeli kortársak számára még (látens) igény volt, s ezt az Y generáció számára is „felejthetetlenné” tenni. Az előzőek számára a művek a múlt felé voltak nyitottak, az őket követő második-harmadik nemzedék számára a művek jövő felé való nyitottsága tűnik fontosabbnak. A múlt annyiban fontos, amennyire a jelenben ott van. Feltehetően ezért fogalmaz úgy a rendező, hogy ez nem holokauszt-film.

Előzménye, a jelenben továbbélő múltként, Kertész Imre regénye (Sorstalanság), amely fordulópontot jelentett. Az aktualitást, a jelenbeli totális elidegenedést emelték ki a Nobel-díj odaítélésénél 2002-ben. Értelmezésükben a történet indexe a jelen és nem a múlt. Felfogásában eltért a korábbi művektől: hogy a halál(tábor/gyár)ban is van élet, „a láger nem pokol.” Mindenki csak a borzalmakról kérdezi Köves Gyurit: „Holott…a koncentrációs táborok boldogságáról kéne beszélnem nekik legközelebb, ha kérdik. Ha ugyan kérdik. S hacsak magam is el nem felejtem.” (1)

A túlélő író regényével, a nyelvi ábrázolással kapcsolatban szó esik az egzisztencialista szemléletről.  Itt meg kell említeni e filozófiai irányzat idevágó alapművét: Jean-Paul Sartre Lét és Semmi című írását, amit a világháború után, a KZ és a munkatáborok feltárása után írt (1957-ben jelent meg). Korábban szembeállították a halált az élettel, a semmit a léttel; Sartre szerint a Semmi a Létben van, valaminek, valamiknek a hiánya. A szubjektum, feloldódva a Semmiben, maga semmisül meg. Nemes László filmje erről, s az ellene folyó küzdelemről szól. Nyitóképe mintha összekapcsolná első rövidfilmjével, a Türelemmel. Abban a pedáns gépírókisasszony egy hivatali helyiségen nyugodt tempóban átsétálva tekint ki a kis erdőre, ahol emberek vetkőznek - mint később kiderül, életük utolsó állomásán, mielőtt legyilkolják őket a halálgyárban – ami a hivatal maga. A rendező munkásságának „kronológiai sora” a történelemi folyamat leírását követi, cselekményesíti. Bemutatja a másik, a sötét oldalát a nagyüzemnek, de elvág minden szálat, eseményt a saját, ill. a fiktív Saulja szubjektív szempontjai alapján. Akit a néző először szintén a kis erdőn lát átjönni, útközben leveti sapkáját valaki előtt, majd embereket kísér egy sötét folyosón, a „bélcsatornán”(2) át a vetkőzőbe, a csapdába. Itt úgy beszélnek a foglyokkal, mint leendő munkaerővel, nem mint „ipari nyersanyaggal”, vagy, ahogy az utasításokban nevezik: darabokkal. Majd bezárják az ajtót, s bentről csak a nők sikoltozását hallani, kis ideig. Ezalatt Saulék suttogva, rutinos mozdulatokkal kutatják ki a gazdátlanul maradt ruhákat, az iratokat földre szórják.

Saul Ausländer már túl van azon, hogy legyenek iratai, neve - csak egyszer mondják ki - ő a 7005 sz. „darab”, társadalomba ágyazottságából, ungvári zsidóközösségből deportálták. Elvesztette emberi méltóságát, a sapkalevétel gesztusa is ezt jelzi. Most pedig a fiát látja abban a gyerekben, aki az újonnan érkezett transzportban lett elgázosítva, de túlélte, ám a fehérköpenyes német tiszti „orvos” megfojtja. Ez az eset példázza a „könnyű” átjárást a halálban az élet, s az életben benne álló halál között. A fiú, mint porszem a gépezetben, túlélné a megsemmisítést, de a halálosztó „orvos” a hibát „korrigálja”, a belőle hiányzó érték miatt semmisül meg ő is. A gépezet precizitását Claude Lanzmann dokumentumfilmje, a Soah hitelesíti. Abban egy túlélő számolt be arról, ahogy egy rab borbélynak a saját feleségét kellett megnyírnia, de neki sem árulhatta el, hogy nem a fürdőbe küldik, hanem a halálba.  

Saul a halál, a temetés méltóságát akarja megadni a fiúnak, ehhez keres egy rabbit, aki elmondja a Kaddisht. Szüksége van a boncoló orvos segítségére, de dr. Nyiszli, szintén rabként, nem adhatja ki a holttestet, mondván, az életét kockáztatja, csak annyit enged meg, hogy búcsút vegyen tőle.(3) Az orvos(ok) és a különleges osztag (Sonderkommando) helyzete a meghatározatlanságukat jelzi, a létük és a semmi(sülés) között. Már nem egy koordináta-rendszerben működnek, hanem ahol nincs fent és lent, minden bizonytalan, s a néző is ennek van kiszolgáltatva. A biztos pont Saul Ausländer (azaz idegen), mindvégig őt látni és az ő szemével látni. A kommandósok közé tartozik, akik a „titkok tudói”. Ők végzik az aljamunkát, sikálják fel a gázkamrát, tüntetik el a nyomokat, az elégetettek hamvait a folyóba lapátolják. És ők működtetik a - mai szóval - feketegazdaságot a lágerben, mert az áldozatok kizsebeléséből az ő zsebükben is marad valami: nem csak a főnököknek, a kápóknak és az őröknek jut - ebből próbálnak fegyvert szerezni - bár a fajelmélet alapján büntették az alacsonyabb rasszal való érintkezést. Ebből a szempontból kulcsjelenet, mikor Sault az orvosi rendelőben találják a tisztek, és ő takarításra hivatkozik. Egyikük a fehér törlőkendővel mozdulatot tesz Saul felé, imitálva a zsidó menyegzőkön járt „micve”-táncot, amiben a menyasszony és a vőlegény nem érinti egymást, csak a kendő két végét fogják. Az esküvő, az élet nagy eseménye itt a fonákjára fordul, s a tisztek „Mázel tov!” jókívánsága gúnyosan hangzik. A víz sem az élethez köthető őselem a filmben, miként a tűz sem. A kemencék leterheltsége miatt a nyíltszíni égetéssel, kivégzéssel növelik a „termelést”. Bevezetik az éjszakai műszakot, ezzel is leplezve a genociditást. A fotózással a nyomtalansággal fordulnak szembe a rabok, Saul segítségével. Majd fontosabb feladattal bízzák meg, de a rabbi keresése közben elveszti a fonalat. Szemére vetik, hogy egy halottért cserbenhagyta az élőket, „mindnyájan halottak vagyunk” - mondják erre másik „sonderesek”. Ami be is következik. A film a végén szintén egy erdőt mutat, ember nélkül.

Addig mindig Sault, és az ő szemével látni. Mint egy „beszélő fej”, aki a saját történetét mondja el, kihagyva a számára mellékes szálakat, eseményeket. Erdély Mátyás operatőr képei a régi szenvedéstörténeteket megörökítő ikonfestőkéhez mérhetők. Szuggesztivitása mintegy kijelöli a néző pontját, a vele való azonosulást, mintegy tanúja lesz az elbeszélésének, így a holokausztot annak hatása révén mutatja be. Ebben nagy szerepe van Zányi Tamás hangmérnöknek, aki effektusaival utal a háttérbeli megrázó történtekre (ezért is szól erről az írás címe). A redukáltság alapján a film minimál artos műnek is tekinthető.

Megfelelőit a háború utáni, kortárs képzőművészetben is lehet keresni: többek között Christian Boltanski múltőrző bádogfiókjain, ahol portréfotók, igazolványképek utalnak az eltűnt személyekre. A történelmi kataklizma a hatvanas-hetvenes évektől előhívta a művészekből a dokumentumok, személyek szimbolikus bemutatását, az élettörténetre, emlékekre, világképre épülő személyes vonatkoztatási rendszerek kialakítását. Boltanski installációi máig hatnak az eltávozottak megidézésével. Így került egymás mellé Esterházy Marcell 2004-es videomunkájával (h.l.m.v.2.0) a kiállítási koncepció magjaként a Ludwig Múzeum: [csend] Egy holokauszt kiállításán, 2014-ben.

A múlttal való párbeszédben Nemes László filmje is a megújítást képviseli, a jelen felé nyitottságával.

*Timár Katalin bevezetője, a Ludwig Múzeum: [csend ]- Egy holokauszt-kiállítás katalógusába írt alapján.

1. Koltai Lajos és Pados Gyula operatőr filmadaptációja a lágerlét irracionalitását a geometrikus és szimmetrikus képek kiemelésével fejezte ki.  

2. Lanzmann filmjében említik, hogy az SS-ben így is nevezték a gázkamrába vezető folyosót, az áldozatok ürüléke miatt, nemkülönben „mennybe vezető útnak”.

3. Az elnevezés vélhetően az alkotók tisztelgése az egyik modell, s egyben forrásmunka szerzője előtt. Dr. Nyiszli Miklós: Dr. Mengele boncolóorvosa voltam az auschwitzi krematóriumban.1946.

Címkék

Magyar film fesztiválszereplés, Díjak, dán, Dokumentumfilm, Diplomamunka, sorozat, Akadálymentesen, Cannes, DVD bemutató, Bertolucci, , Netflix, Filmalap-Filmarchívum, Antal Nimród, Dyga Zsombor, Tomit., LuMu, Örökmozgó, Guinness, Cinefest 2016, Gauder, Inkubátor, zene, Visszanéző, Beatles, Jeff Nichols, A hetedik Star Wars film, Titanic 2017, Filmhét, Tinédzser, Love story, építészet, Ukrán film, 2. Magyar Filmhét, vámpír, krimi, filmtörvény módosítás, Filmalap, expresszionizmus, fantasy, animáció, Török Ferenc, Jancsó, Anilogue, Szolnok, Sára Sándor, Almodóvar, Készülő film, Titanic Filmfesztivál, Pixar, jelölés, Filmnapok, Ősz Gábor, Kvíz, Tóth Barna, Maya Forbes, Jéger, Oscar-jelölt, Filmrendező, bagoly, Herczeg Attila, Hajdu Szabolcs, Magyar Nemzeti Galéria, filmkritika, monográfia, Szépművészeti, Tárlat, Aranyglóbusz, Greengrass, Fliegauf, Gólem, Magyar Kultúra Napja, Csányi Sándor, Bill Condon, alkotó, német film, HBO, olasz film, Tudományos filmek, háborús film, Berlinale, Artmozik éjszakája, 60-as évek, magyar sorozat, KAFF 2017, buli, halálhír, Wajda, Transz, Kormákur, Jelenidő, Retro noir, Művészetek Völgye, babona, Uránia, Wegerer, Televízió, Mark Ruffalo, Valentino, Verzió, Elek Dóra, francia film, 1920, forgatókönyv, Történelmi magánügyek, The Affair, doku, Amszterdam, Cassell, cikk, Titanic, HBO GO, Boyle, Vígjáték, Kultfilmek, Észt filmhét, báb, MaNDA DVD, Jeles, Interjú, Sopsits, Tiszta szívvel, farkasember, Cigánygyilkosságok, producer, Carrie Fisher, Forgalmazói filmnapok, Felújított filmek, finn filmnapok, Kincsem, rassz, Oscar, Cseh Tamás, Filmtörténet, Cseh filmek, disztópia, ELTE, Aranyélet 2., western, Kaszkadőr, Amrita Sher-Gil, Anilogue 2016, Tábor, Röhrig Géza, Kino, új magyar film, Nyár, Horror, thriller, vizsgafilm, diplomafilmek, popzene, szörnyek,