Drámából drámába – Woody Allen: Wonder Wheel – Az óriáskerék
2017. 12. 18. • Vajda Judit |
Súlytalan romantikus komédiák egész sora után Woody Allen ezúttal ismét komor, borongós drámát rendezett, amelyben most sem önmaga, hiszen megint sokat merít más művekből. Ám ebben az esetben ez kifejezetten jól áll neki. MOZI
Wonder Wheel
írta: Woody Allen
rendezte: Woody Allen
fényképezte: Vittorio Storaro
vágó: Alisa Lepselter
producer: Erika Aronson, Letty Aronson, Edward Walson
szereplők: Kate Winslet, Justin Timberlake, Juno Temple, Jim Belushi, Jack Gore, Tony Sirico, Steve Schirripa, Maddie Corman, Jenna Stern, David Krumholtz
gyártó cég: Amazon Studios, Gravier Productions
forgalmazza: Cinetel
bemutató dátuma: 2017. december 7.
Az intellektuális vígjátékok és a házassági drámák egykori zsenije időskorára úgy tűnik, teljesen kiismerhetetlenné vált. Mikor az új évezredre leírtuk volna azzal, hogy korábbi remekművei után már csak olyan limonádékat képes évről évre kiizzadni, mint a Férfit látok álmaidban, a Káprázatos holdvilág vagy a Café Society, előáll egy Blue Jasmine-nel, ami a súlytalan romkomokkal szemben igazi fajsúlyos dráma, és több Oscar-jelölés mellett egy díjat is kiérdemelt.
De az sem vált szabállyá, hogy az idős mester már csak akkor jó, amikor borong, hiszen a Blue Jasmine után az Abszurd alak következett, amely csak drámai témájával és erős irodalmi előképével volt rokona a korábbi filmnek, egyebekben nem, hiszen csapnivalóan sikerült. Mára tehát eljutottunk oda, hogy a kényszeresen minden évben egy-egy új mozival jelentkező alkotónál lehetetlen megtippelni, mire számítsunk éppen tőle.
Habár Woody Allen pályája korai szakaszán is rendezett súlyos drámákat (lásd a Szeptembert vagy a Bűnök és vétkeket), rendszert csak a 2000-es évektől kezdve csinált belőle. S miközben a Match Point, a Kasszandra álma és az Abszurd alak azt mutatta be, ahogy egy-egy gyarló és gyenge férfihős kerül sorsfordító kutyaszorítóba, amiből csak a gyilkosság kínál kiutat, Allen figyelme a 2013-as Blue Jasmine-nel a nők felé fordult.
Ezzel egyúttal a rendező új munkamódszert is bevezetett, hiszen a húgánál új életet kezdő, majd annak durva, műveletlen partnerével konfrontálódó érzékeny középkorú dámáról szóló film nem bevallottan, de igen szorosan és feltűnően Tennessee Williams A vágy villamosa című színdarabjára támaszkodott. Ezután pedig jött a már említett Abszurd alak, amivel az alkotó Dosztojevszkij Bűn és bűnhődését kopírozta le, sokkal gyengébb eredménnyel.
Az idei Wonder Wheellel Allen folytatja a sötét hangulatú drámák és az irodalmi adaptációk sorát, ám ezúttal sokkal kifinomultabban teszi. Ahelyett, hogy egyetlen színművet vagy regényt használna mankóként, több markánsan felismerhető, de a forgatókönyvbe olyan szervesen belesimuló irodalmi előképpel dolgozik, hogy a filmre – a korábbiaktól eltérően – lehetetlen egyetlen mű adaptációjaként tekinteni.
Az ötvenes évek Coney Islandjén, pont a vidámpark óriáskerekének tövében játszódó alkotásban egy pincérnőként dolgozó egykori színésznőt ismerhetünk meg, aki hálából, nem pedig szerelemből él együtt gyógyulófélben lévő alkoholista férjével. Miközben Ginny viszonyt folytat a tengerparton vízimentőként tevékenykedő fiatal egyetemistával, váratlanul beállít a családhoz a férj, Humpty korábbi házasságából származó felnőtt lánya, Carolina – tovább fokozva a helyzetet és növelve a lappangó indulatokat.
Az egyre rosszabbul menő vidámpark pusztuló, csiricsáré világa beszédesen adja vissza a lecsúszott hősök kilátástalan állapotát, az pedig, hogy szinte alig mozdulnak ki a vurstli, a tengerpart, a partmenti osztrigabár és néhány közeli helyszín négyszögéből, csapdába szorult helyzetüket hangsúlyozza. De a legtöbb jelenet egyetlen helyen, Humpty és Ginny otthonában játszódik: itt esnek egymásnak az összezárt, egymásba kapaszkodó emberek, amitől az egész olyan fullasztó lesz, mint egy Tennessee Williams-darab, az őrületet pedig a lakás közvetlen közelében található céllövöldéből áthallatszó folyamatos puskaropogás teszi tökéletessé.
Szintén Williamset idézi, hogy a főhősnőt szerencsétlen házassága és a megtalálni remélt jelenkori szerelem mellett folyamatosan kísérti volt férje árnyéka, akivel saját hibájából mentek félre a dolgok, a függőségek hangsúlyos jelenléte pedig (nem csak Humpty alkoholista, Ginny is folyamatosan a pohár után nyúl, ráadásul mivel állandó migrén kínozza, gyógyszerfüggőnek is tekinthető) Eugene O’Neill világára emlékeztet (a szerző neve egyértelmű utalásként el is hangzik egy párbeszédben Ginny és szeretője között).
A Wonder Wheel a legerősebben mégis Csehovot hasznosítja: amellett, hogy nagyon erős benne a „mindenki valaki másra vágyakozik” motívuma, több fontos mozzanatot is átemel a Sirályból. Adott egy öregedő színésznő, akinek fiatal szerelme kikezd egy korban jobban hozzáillő, ártatlan lánnyal (Ginny szeretője, az egész sztori narrátoraként fellépő vízimentő Mickey ugyanis Carolinának is elkezd udvarolni), majd nem tud választani a két nő közül, hogy végül az események sorából a fiatal lány kerüljön ki abszolút vesztesként.
„Drámából drámába csöppenünk” – fogalmazza meg az egyik jelenetben Mickey az események szerencsétlen fordulatait, de a mondat abszolút passzol a film forgatókönyvének a világirodalom nagy színdarabjaiból összeálló univerzumára is. A képet ugyanis az említettek mellett az incesztus megpendítésével (Ginny szerint Humpty természetellenes módon viszonyul a lányához) az ókori görög drámák, az egymás ellen forduló családtagok szerepeltetésével pedig Shakespeare Hamletje teszi teljessé (a cselekményben előbbiekre és utóbbira is történik szóbeli utalás), hogy a végén a megrázó végkifejletben a mentálisan egyre inkább széteső Ginny és az őt vádoló Mickey kettősével Blanche DuBois és Kowalski nagyjelenete elevenedjen meg.
Allen kezében ez a sok idézet erőltetett drámagyűjtemény helyett szerencsére élő anyaggá válik, amit nagyban segít a már említett szimbólumok mellett a címben is szereplő óriáskerék, a hősök folyamatosan forduló, majd önmagába visszatérő (Humpty alkoholizmusa, Ginny szerelmi csalódása és elhagyatása, a nő kisfiának folyamatos piromániája stb.) sorsának metaforája és a vizuális világ is. A szimbólumokhoz ugyanis nagyban hozzájárul Vittorio Storaro kamerája is. A már említett, jelentéses környezet mellett ez olyasmiben is megnyilvánul, mint például, hogy egy szenvedélyes beszélgetés során, amikor a szerelemre, az érzelmekre terelődik a szó, a beszélő szenvedélyes asszony meleg, vörös világításban tűnik fel, amikor azonban a másik lehűti az érzéseit, hideg, kékes fényt kap az arca.
Ha azt vesszük, hogy Woody Allen korábbi férfi bűndrámái, a Match Point, a Kasszandra álma és az Abszurd alak trilógiát alkotnak, amit az életműben a női szenvedést megéneklő darabok követnek, akkor a Blue Jasmine és a Wonder Wheel után a rendező tartozik még nekünk egy, a női trilógiát teljessé tevő darabbal. Abban az esetben azonban, ha inkább az irodalmi ihletésű Blue Jasmine, Abszurd alak és Wonder Wheel alkot egy lezárt hármast, valószínűleg nem érkezik újabb hasonló mű. Akár előbbi, akár utóbbi bizonyul végül a helyes megfejtésnek, Allen új filmjének csak örülni lehet – és kíváncsian várni a következőt, hátha az idős mester képes lesz még hasonló teljesítményre.
Kapcsolat
Email: info@filmarchiv.hu
Postacím: 1021 Bp, Budakeszi út 51/E.
Telefon: (+36 1) 394-1322