Filmkultúra

A Magyar Nemzeti Filmalap magazinja

A hírhedt nápolyiak - Roberto Saviano: Gomorra

Sötét hangulatú utazás a Nápoly környéki maffia, a Camorra birodalmába, amelynek mélyén egyértelműen kiderül: az alvilágnak nincs romantikája. MONITOR
 
Gomorra
(Gomorrah)
magyarul beszélő, olasz-német krimisorozat, 55 perc, 2014
rendezte: Stefano Sollima, Claudio Cupellini, Francesca Comencini, Claudio Giovannesi
írta: Leonardo Fasoli, Roberto Saviano, Stefano Bises, Ludovica Rampoldi, Giovanni Bianconi, Maddalena Ravagli
fényképezte: Paolo Carnera, Michele D'Attanasio, Ivan Casalgrandi
vágó: Patrizio Marone
producer: Roberto Amoroso, Marco Chimenz, Matteo De Laurentiis, Riccardo Tozzi
szereplők: Marco D'Amore, Maria Pia Calzone, Fortunato Cerlino, Salvatore Esposito, Walter Lippa
bemutatja: HBO
 

Akár egy önálló tanulmányt is megérne az utóbbi időkben rendkívül népszerű, nagyjátékfilmekből és filmes franchise-okból tévésorozatokat kreáló trend – és akkor már ezzel együtt a kisképernyős verziók minőségi – elemzése. A minél biztosabbra játszó, épp ezért napjainkra úton-útfélen a már bevezetett brand-ekre építő televíziós feldolgozóipar olyan, helyenként kiváló, többségében mégis gyorsan feledhető adaptációkkal árasztotta el csatornáit, mint a Fargo, A S.H.I.E.L.D. ügynökei, a Csúcshatás, a Különvélemény, a Blöff, az Elrabolva, vagy ha nagyon akarjuk, itthonról a Csak színház és más semmi. Persze nem új keletű ez, korábban is működött az oda-vissza hatás elve mozi és televízió között (bár sokáig épp fordítva: Mission: Impossible, Szupercsapat, Maverick, Szemtől szemben, Váltságdíj, Szex és New York, Miami Vice, Starsky és Hutch, Törtetők), mára azonban ez a tendencia minden eddiginél nagyobb méreteket öltött. A jelenleg már a harmadik évadát kezdő olasz Gomorra azonban szinte minden tekintetben különbözik a hasonló adaptációs utat megjárt mozgóképektől.

Egyrészről hamisítatlan olasz sorozatként sikerült egyre csak növekvő nézettségre és népszerűségre szert tennie az ország- és kontinenshatárokon túl is, amire utoljára A polip című sorozat volt képes (a méltán sokat dicsért Az ifjú pápa a Canal+, a Sky Atlantic és az HBO közös produkciója), még a televíziózás egy egészen más korszakában. Másrészt, ha valahol, itt aztán igazán érvényes a szeriális formátumban történő „folytatás”. A forma adja magát. A Gomorra sorozat nem Roberto Saviano azonos című, sokkoló riport-bestsellerének és nem is Matteo Garrone (ugyancsak ezen a címen futó) cannes-i nagydíjas filmjének tévés verziója, hanem a kettő elegyéből kiforrott, azokhoz bizonyos tekintetben sok szempontból kapcsolódó, ám a saját lábán is megálló, megrendítő mestermunka. A három különböző mű közötti „laza” kapcsot a címen túl a Cosa Nostránál kevésbé ismertebb, de a hírek szerint annál ma már sokkal veszélyesebb és kegyetlenebb bűnszervezet, a Camorra, az író-forgatókönyvíró-kreátor Roberto Saviano személye és a hideg, szenvtelen realizmus jelenti.

Saviano (aki csakúgy, mint a sok tekintetben rokon amerikai Drót alkotója, David Simon, oknyomozó újságíróként kezdte újságírói-írói karrierjét) 2006-ban jelentette meg az azóta immár több mint félszáz országban kiadott, nagy vihart kavaró riportkönyvét, amelyet 2008-ban követett Garrone filmje. A terjedelmes, sok szálon futó tényfeltáró munkát képtelenség lett volna hűen vászonra vinni, ezért az alkotók kiválasztottak belőle öt érdekes sztorit, ezekből állt össze végül a főként amatőr szereplőkkel felvett, minimalista és dokumentarista nagyjátékfilm. A 2014-ben indult széria pontosságában és részletességében a könyvre, realizmusában a mozifilmre hajaz, ugyanakkor ez már egy oldschool narratívára épülő fikciós sorozat, szerteágazó, de erősen összefüggő cselekménnyel, árnyalt karakterekkel és nem utolsósorban profi színészekkel.

A sorozatban is ott vannak a kisemberek, a közkatonák, a végrehajtók, de itt már betekintést nyerhetünk az egyes klánok vezetőinek otthonába, életébe és családjába is, emellett pedig világosan kirajzolódik a Camorra és a többi ismert maffiaszervezet közti éles különbség is. Láthatjuk a női vezetőket, a semmiből induló hirtelen felemelkedéseket és ugyanolyan gyors bukásokat, a Secondigliano környéki nyomort és a rendszer vérségi kötelékeket sem kímélő kegyetlenségét. Az autentikus arcokat és tehetséges, de ismeretlen színészek – külön is ki kell emelni a karakterével hatalmas utat bejáró Salvatore Esposito és a másik főszereplő, Marco D’Amore alakításait és jelenlétét – egész sorát felvonultató sorozat nyers, erőszakos, lassú és nyomasztó, ennek ellenére ugyanolyan gyorsan és rafináltan beszippantja (és sokkoló fordulataival, valamint a cliffhangerekkel meg is tartja) nézőit, mint könnyedebb hangvételű műfajtársai. Az első évad a viszonyok felvázolása mellett egy nevelés- és nevelődéstörténet, a Savastano családon belüli generációváltás története, a sokkal sötétebb második etap pedig az újrarendeződés és bukások egész sorának krónikája. A harmadik évad első fele után már egyértelmű, ami addig csak sejthető volt: a széria különlegessége, hogy úgy marad egységes, hogy közben évadról évadra más stílust hoz és tempót diktál, mintha csak egy antológia-sorozatot néznénk. Az igényesebb amerikai sorozatokhoz hasonlóan itt is mozifilmes a kivitel, egységes a rendezés (noha több rendező is dolgozik a sorozaton) és nem lehet nem odafigyelni Mocadelic visszafogottságában is rendkívül jellegzetes zenei motívumaira. Az alkotók rengeteg szereplőt mozgatnak, de a sztori bonyolítása mellett arra is marad idejük, hogy reflektáljanak a helyi politikai változásokra és mindennapokra, ráadásul eddig úgy tűnik, területi értelemben is évadról évadra nagyobb a nyitás.

A Gomorra sorozat sokkal több, mint egy már ismert történet vagy „márka” epizódokra széthúzott light verziója. Kiegészíti, komplexebbé és cinikusabbá is teszi mindazt, amit a könyv és a film elkezdett felépíteni, így együttesen mutatják meg teljességében a Camorra valódi arcát és alkotnak tökéletes mesterhármast.

Címkék

Retro noir, francia film, német film, halálhír, Uránia, Diplomamunka, Cinefest 2016, 1920, producer, Cassell, Készülő film, jelölés, finn filmnapok, disztópia, Ősz Gábor, Oscar-jelölt, Csányi Sándor, Aranyélet 2., Verzió, Jancsó, Ukrán film, Örökmozgó, háborús film, báb, Gauder, Kincsem, Guinness, Greengrass, Almodóvar, Filmhét, The Affair, Szolnok, Művészetek Völgye, Inkubátor, Tábor, Magyar Kultúra Napja, animáció, Artmozik éjszakája, Netflix, Kvíz, Jeles, Tomit., HBO GO, popzene, Cannes, Forgalmazói filmnapok, LuMu, doku, Pixar, sorozat, Sopsits, Love story, Magyar film fesztiválszereplés, Amrita Sher-Gil, Horror, Titanic 2017, Dyga Zsombor, 60-as évek, Filmalap, Televízió, Herczeg Attila, Tárlat, Tóth Barna, Titanic Filmfesztivál, Carrie Fisher, filmkritika, ELTE, olasz film, forgatókönyv, Filmalap-Filmarchívum, Tinédzser, rassz, thriller, Kino, Tiszta szívvel, Filmnapok, A hetedik Star Wars film, Filmrendező, Sára Sándor, Nyár, fantasy, vámpír, Boyle, diplomafilmek, dán, Cigánygyilkosságok, expresszionizmus, Maya Forbes, Akadálymentesen, Wajda, Antal Nimród, Szépművészeti, zene, Amszterdam, építészet, Kormákur, MaNDA DVD, krimi, Kultfilmek, Kaszkadőr, új magyar film, Wegerer, Jéger, Elek Dóra, Jelenidő, filmtörvény módosítás, Cseh filmek, Díjak, Török Ferenc, babona, farkasember, bagoly, magyar sorozat, Oscar, monográfia, KAFF 2017, Cseh Tamás, Röhrig Géza, Gólem, Bill Condon, Jeff Nichols, alkotó, Észt filmhét, Tudományos filmek, Beatles, HBO, 2. Magyar Filmhét, Anilogue 2016, Valentino, Transz, Anilogue, Visszanéző, Vígjáték, cikk, vizsgafilm, Fliegauf, Filmtörténet, Berlinale, western, , DVD bemutató, Hajdu Szabolcs, Dokumentumfilm, Bertolucci, Magyar Nemzeti Galéria, Titanic, buli, Aranyglóbusz, Felújított filmek, Interjú, szörnyek, Mark Ruffalo, Történelmi magánügyek,