Filmkultúra

A Nemzeti Filmintézet magazinja

A hírhedt nápolyiak - Roberto Saviano: Gomorra

Sötét hangulatú utazás a Nápoly környéki maffia, a Camorra birodalmába, amelynek mélyén egyértelműen kiderül: az alvilágnak nincs romantikája. MONITOR
 
Gomorra
(Gomorrah)
magyarul beszélő, olasz-német krimisorozat, 55 perc, 2014
rendezte: Stefano Sollima, Claudio Cupellini, Francesca Comencini, Claudio Giovannesi
írta: Leonardo Fasoli, Roberto Saviano, Stefano Bises, Ludovica Rampoldi, Giovanni Bianconi, Maddalena Ravagli
fényképezte: Paolo Carnera, Michele D'Attanasio, Ivan Casalgrandi
vágó: Patrizio Marone
producer: Roberto Amoroso, Marco Chimenz, Matteo De Laurentiis, Riccardo Tozzi
szereplők: Marco D'Amore, Maria Pia Calzone, Fortunato Cerlino, Salvatore Esposito, Walter Lippa
bemutatja: HBO
 

Akár egy önálló tanulmányt is megérne az utóbbi időkben rendkívül népszerű, nagyjátékfilmekből és filmes franchise-okból tévésorozatokat kreáló trend – és akkor már ezzel együtt a kisképernyős verziók minőségi – elemzése. A minél biztosabbra játszó, épp ezért napjainkra úton-útfélen a már bevezetett brand-ekre építő televíziós feldolgozóipar olyan, helyenként kiváló, többségében mégis gyorsan feledhető adaptációkkal árasztotta el csatornáit, mint a Fargo, A S.H.I.E.L.D. ügynökei, a Csúcshatás, a Különvélemény, a Blöff, az Elrabolva, vagy ha nagyon akarjuk, itthonról a Csak színház és más semmi. Persze nem új keletű ez, korábban is működött az oda-vissza hatás elve mozi és televízió között (bár sokáig épp fordítva: Mission: Impossible, Szupercsapat, Maverick, Szemtől szemben, Váltságdíj, Szex és New York, Miami Vice, Starsky és Hutch, Törtetők), mára azonban ez a tendencia minden eddiginél nagyobb méreteket öltött. A jelenleg már a harmadik évadát kezdő olasz Gomorra azonban szinte minden tekintetben különbözik a hasonló adaptációs utat megjárt mozgóképektől.

Egyrészről hamisítatlan olasz sorozatként sikerült egyre csak növekvő nézettségre és népszerűségre szert tennie az ország- és kontinenshatárokon túl is, amire utoljára A polip című sorozat volt képes (a méltán sokat dicsért Az ifjú pápa a Canal+, a Sky Atlantic és az HBO közös produkciója), még a televíziózás egy egészen más korszakában. Másrészt, ha valahol, itt aztán igazán érvényes a szeriális formátumban történő „folytatás”. A forma adja magát. A Gomorra sorozat nem Roberto Saviano azonos című, sokkoló riport-bestsellerének és nem is Matteo Garrone (ugyancsak ezen a címen futó) cannes-i nagydíjas filmjének tévés verziója, hanem a kettő elegyéből kiforrott, azokhoz bizonyos tekintetben sok szempontból kapcsolódó, ám a saját lábán is megálló, megrendítő mestermunka. A három különböző mű közötti „laza” kapcsot a címen túl a Cosa Nostránál kevésbé ismertebb, de a hírek szerint annál ma már sokkal veszélyesebb és kegyetlenebb bűnszervezet, a Camorra, az író-forgatókönyvíró-kreátor Roberto Saviano személye és a hideg, szenvtelen realizmus jelenti.

Saviano (aki csakúgy, mint a sok tekintetben rokon amerikai Drót alkotója, David Simon, oknyomozó újságíróként kezdte újságírói-írói karrierjét) 2006-ban jelentette meg az azóta immár több mint félszáz országban kiadott, nagy vihart kavaró riportkönyvét, amelyet 2008-ban követett Garrone filmje. A terjedelmes, sok szálon futó tényfeltáró munkát képtelenség lett volna hűen vászonra vinni, ezért az alkotók kiválasztottak belőle öt érdekes sztorit, ezekből állt össze végül a főként amatőr szereplőkkel felvett, minimalista és dokumentarista nagyjátékfilm. A 2014-ben indult széria pontosságában és részletességében a könyvre, realizmusában a mozifilmre hajaz, ugyanakkor ez már egy oldschool narratívára épülő fikciós sorozat, szerteágazó, de erősen összefüggő cselekménnyel, árnyalt karakterekkel és nem utolsósorban profi színészekkel.

A sorozatban is ott vannak a kisemberek, a közkatonák, a végrehajtók, de itt már betekintést nyerhetünk az egyes klánok vezetőinek otthonába, életébe és családjába is, emellett pedig világosan kirajzolódik a Camorra és a többi ismert maffiaszervezet közti éles különbség is. Láthatjuk a női vezetőket, a semmiből induló hirtelen felemelkedéseket és ugyanolyan gyors bukásokat, a Secondigliano környéki nyomort és a rendszer vérségi kötelékeket sem kímélő kegyetlenségét. Az autentikus arcokat és tehetséges, de ismeretlen színészek – külön is ki kell emelni a karakterével hatalmas utat bejáró Salvatore Esposito és a másik főszereplő, Marco D’Amore alakításait és jelenlétét – egész sorát felvonultató sorozat nyers, erőszakos, lassú és nyomasztó, ennek ellenére ugyanolyan gyorsan és rafináltan beszippantja (és sokkoló fordulataival, valamint a cliffhangerekkel meg is tartja) nézőit, mint könnyedebb hangvételű műfajtársai. Az első évad a viszonyok felvázolása mellett egy nevelés- és nevelődéstörténet, a Savastano családon belüli generációváltás története, a sokkal sötétebb második etap pedig az újrarendeződés és bukások egész sorának krónikája. A harmadik évad első fele után már egyértelmű, ami addig csak sejthető volt: a széria különlegessége, hogy úgy marad egységes, hogy közben évadról évadra más stílust hoz és tempót diktál, mintha csak egy antológia-sorozatot néznénk. Az igényesebb amerikai sorozatokhoz hasonlóan itt is mozifilmes a kivitel, egységes a rendezés (noha több rendező is dolgozik a sorozaton) és nem lehet nem odafigyelni Mocadelic visszafogottságában is rendkívül jellegzetes zenei motívumaira. Az alkotók rengeteg szereplőt mozgatnak, de a sztori bonyolítása mellett arra is marad idejük, hogy reflektáljanak a helyi politikai változásokra és mindennapokra, ráadásul eddig úgy tűnik, területi értelemben is évadról évadra nagyobb a nyitás.

A Gomorra sorozat sokkal több, mint egy már ismert történet vagy „márka” epizódokra széthúzott light verziója. Kiegészíti, komplexebbé és cinikusabbá is teszi mindazt, amit a könyv és a film elkezdett felépíteni, így együttesen mutatják meg teljességében a Camorra valódi arcát és alkotnak tökéletes mesterhármast.

Kapcsolat

Email: info@filmarchiv.hu
Postacím: 1021 Bp, Budakeszi út 51/E.
Telefon: (+36 1) 394-1322