Filmkultúra

A Magyar Nemzeti Filmalap magazinja

Az alakváltó rendező - François Ozon: Dupla szerető

A legtermékenyebb francia direktor annyira sokszínű, hogy szinte minden filmjében más arcát mutatja. Volt már abszurdban lubickoló alkotó, stíluskirályként zenés krimit rendező, a gyászfolyamatok érzékeny megéneklője és nem mindennapi női sorsok krónikása is. Ezúttal Brian De Palmának öltözött, és ha eddig nem tűnt volna fel, ezzel végérvényesen egyértelművé vált, hogy a király meztelen. MOZI
 
Dupla szerető
(L'amant double)
írta: Joyce Carol Oates regénye alapján François Ozon és Philippe Piazzo
rendezte: François Ozon
fényképezte: Manuel Dacosse
vágó: Laure Gardette
zene: Philippe Rombi
producer: Eric Altmayer, Nicolas Altmayer
szereplők: Marine Vacth, Jérémie Renier, Jacqueline Bisset, Myriam Boyer, Dominique Reymond, Fanny Sage
gyártó cég: FilmTeam, Nordic Productions
forgalmazza: Vertigo Média
Bemutató dátuma: 2017. október 26.
 

FIGYELEM, AZ ÍRÁS SPOILEREKET TARTALMAZ!

Gazdag életműve során François Ozon többször, akár többéves kihagyásokkal is vissza-visszatér egy-egy témához: gyásztrilógiájának egyes darabjait például négy-öt évet ugorva mutatták be (Homok alatt: 2000, Utolsó napjaim: 2005, Menedék: 2009), az abszurdhoz az 1998-as Szappanoperett után a 2009-es Rickyvel nyúlt vissza, és 2004-es romantikus drámáját, az 5x2-t is több évvel a korábbi szerelmi történetek (Bűnös szerelmesek, Vízcseppek a forró kövön) után rendezte meg.

Legújabb művével az alkotó egyszerre kanyarodik vissza az utóbbi időszakban tőle látott szokatlan női portrékhoz, amelyek a vágy fogságában mutatták be alanyukat (Fiatal és gyönyörű, Az új barátnő), illetve a korábbi évek bűnfilmekkel való kacérkodásához. De miközben a 8 nő inkább könnyed whodunit (nyomozós krimi), a Swimming Pool és A házban pedig pszeudothriller volt, addig a Dupla szerető vérbeli lélektani thriller.

Az amerikai írónő, Joyce Carol Oates Lives of the Twins című regénye alapján készült alkotásban Ozon az ikermotívumot ragadja meg, oly módon, hogy elsősorban a Brian De Palmától doppelgänger témában látottak alapján mondja fel a leckét. Az ikerfivérekkel viszonyt kezdő fiatal nő története olyan erotikus thriller, amit a hetvenes-nyolcvanas évekbeli De Palma is rendezhetett volna.

A rendező egyértelműen amerikai kollégájától kölcsönzi például a duplikáció vizuális síkon történő kifejező megjelenítését: a Dupla szeretőben sokszor mutatnak tükröződést különböző felületeken, akár többszörösen is, az a megoldás pedig, hogy egy beszélgetés során az egymással szemben ülő feleket a valóságosnál közelebb mutatva, közvetlenül egymás mellé montírozva láthatjuk, a De Palma által oly igen kedvelt osztott képmezőt idézi.

A végső bizonyítékot mégis az szolgáltatja a De Palma-igézetre, hogy az eleinte egyáltalán nem bűnügyi vonalon induló történetbe a végére kissé erőszakosan csak belekerül a rejtély és a lélektani kérdések mellé a bűnügyi szál is. Ozon pedig ügyesen mondja fel a leckét, hiszen a sztori kellőképpen izgalmas, erotikus téren is mindent bedob, és a képi játékokat is megfelelően használja, de mindezt minimális ihletettséggel, kifejezetten iskolás módon teszi, így az anyag csak újabb pozőrködéssé válik a kezében.

A francia alkotó nem először esik a modorosság csapdájába: Angel című 2007-es kosztümös életrajzi drámája olyan szorosan követte a megidézett műfajt, hogy csöpögősen giccses lett, a tavalyi történelmi románc, a Frantz pedig fekete-fehér szépelgésével bosszantotta a nézőt. És egy darabig ugyan ismételgethetjük a „posztmodern irónia” varázsszavakat, de mostanra azért kissé gyanússá vált, hogy Ozon esetében sokszor mégis inkább fantáziátlanságról és rossz ízlésről van szó.

Hogy a Dupla szerető üressége még egyértelműbbé váljon, az alkotó ismét egy olyan témáról forgatott, amit nem ismer eléggé. Ozon szinte egész pályája során, de az utóbbi években még feltűnőbben görcsösen ragaszkodik a női főhősökhöz. Ha a szóban forgó hősnők megfelelően univerzális pályán mozognak (mint például a Homok alattban vagy a Menedékben), akkor ezzel nincs is semmi baj, a kísérlet általában sikerül, de ha a rendező a női szexualitás témájához nyúl, rendre melléfog.

A szintén Marine Vacth főszereplésével forgatott Fiatal és gyönyörűben például azt az életidegen helyzetet láthattuk, ahogy egy 17 éves lány csak úgy passzióból prostituálódik, mintegy így fedezve fel saját szexualitását. A Dupla szeretőben is sorjáznak a sokkal inkább férfi fantáziaként, mint valóban létező női vágyként működő jelenetek – elég, ha csak a nemi erőszakra élvezettel igent mondó, sőt arra felizguló lányra gondolunk. De hogy Ozon mennyire nem ismeri a nőket, arra pusztán az remek példa, hogy fogalma nincs róla, milyen színű a menstruációs vér.

A nőkön kívül pedig az alkotó sajnálatos módon a thriller műfaját sem ismeri eléggé. Mivel eddig valóban csak pszeudothrillerként működő intellektuális játszmákat vitt vászonra, nem bukott le, de most, hogy egy szabályos lélektani thriller volt a cél, már kevésnek bizonyult a külsőségek és sablonok leutánzása. Hogy a filmben valójában nem csak a férfi szeretőből lesz kettő, arra nézvést több finom utalás is történik: többször látjuk megduplázva a női főhőst, ráadásul hősnőnk androgün külsejének segítségével (rövid, fiús frizura, lapos mellkas, maszkulin ruházat, legtöbbször ing és nadrág, illetve férfias félcipő) elég egyértelmű egyenlőségjel kerül közé és az ikerfivérek közé.

Eddig Ozon jól is használja a lélektani thrillerek nyelvét, ám a végén, amikor az addig látottakról (bűnfilmektől nem túl meglepő módon) kiderül, hogy duplafenekű történetként működnek, bosszantóan elvéti a lépést, és nem mutatja meg, hogy a (SPOILER!) csak a főhősnő által vizionált sztori honnantól kezdve volt rémálom vagy látomás, mikor léptünk át a képzelet világába – pedig az ilyesmit azért illik jelezni. Ezt a szarvashibát látva pedig arra kell gondolnunk, hogy François Ozon valójában nem egy tehetséges rendező, csupán egy olyan alkotó, akinek van pár jó filmje. A Dupla szerető nem tartozik közéjük.

 

Címkék

, Verzió, MaNDA DVD, Ősz Gábor, Dokumentumfilm, Filmtörténet, Antal Nimród, Boyle, Televízió, Netflix, Röhrig Géza, Tomit., Nyár, Maya Forbes, Művészetek Völgye, Filmhét, Interjú, Kultfilmek, buli, producer, Díjak, Jelenidő, Tudományos filmek, thriller, 1920, Kaszkadőr, sorozat, Cseh Tamás, Vígjáték, Tinédzser, Kormákur, krimi, Cigánygyilkosságok, Ukrán film, Titanic Filmfesztivál, Török Ferenc, Cinefest 2016, Filmalap, francia film, Amrita Sher-Gil, Berlinale, Artmozik éjszakája, Magyar Kultúra Napja, Oscar, Filmrendező, Filmalap-Filmarchívum, Anilogue 2016, alkotó, HBO GO, expresszionizmus, Guinness, Elek Dóra, Tárlat, Visszanéző, Almodóvar, 60-as évek, Hajdu Szabolcs, Magyar film fesztiválszereplés, Jéger, Mark Ruffalo, Aranyélet 2., Gauder, Felújított filmek, Retro noir, Örökmozgó, doku, Valentino, vizsgafilm, Love story, Tiszta szívvel, western, disztópia, Cseh filmek, építészet, Filmnapok, Forgalmazói filmnapok, Magyar Nemzeti Galéria, Bertolucci, Szolnok, német film, Pixar, The Affair, finn filmnapok, Sopsits, Jeles, Kvíz, olasz film, Szépművészeti, Beatles, farkasember, monográfia, filmtörvény módosítás, Jeff Nichols, bagoly, zene, cikk, Csányi Sándor, HBO, Sára Sándor, Transz, Aranyglóbusz, Kino, jelölés, Tábor, Bill Condon, fantasy, Fliegauf, forgatókönyv, Dyga Zsombor, A hetedik Star Wars film, animáció, magyar sorozat, Cassell, Akadálymentesen, Wegerer, rassz, filmkritika, babona, 2. Magyar Filmhét, halálhír, Történelmi magánügyek, LuMu, ELTE, Titanic 2017, Oscar-jelölt, háborús film, báb, Inkubátor, Horror, DVD bemutató, szörnyek, Greengrass, Kincsem, Észt filmhét, Anilogue, Készülő film, Uránia, új magyar film, Wajda, Herczeg Attila, popzene, Amszterdam, Jancsó, diplomafilmek, KAFF 2017, Carrie Fisher, vámpír, Titanic, Gólem, Diplomamunka, dán, Cannes, Tóth Barna,