Filmkultúra

A Magyar Nemzeti Filmarchívum magazinja

Bombák földjén – Martin Zandvliet: Homok alatt / Under sandet

Feldolgozatlan történetre bukkant Martin Zandvliet a II. világháború filmen is gondosan dokumentált történelmében. A homok alatt az idei Cinefest nagydíjas alkotása. FILMEK
 
Homok alatt
(Under sandet)
dán-német dráma,100 perc,  2015
írta és rendezte: Martin Zandvliet
fényképezte: Camilla Hjelm
vágó: Per Sandholt
zene: Sune Martin
szereplők: Roland Møller, Mikkel Boe Følsgaard, Laura Bro, Louis Hofmann, Joel Basman, Oskar Bökelmann, Emil Buschow, Oskar Buschow, Leon Seidel
 

Azt hihetnénk, 2016-ban már nem lehet újat mondani a II. világháborúról. Leforgattak mindent, amit le kellett (persze nem mi, magyarok), a fontosabb csatákat, a politikai háttérjátszmákat, a frontvonal és a háttérország privát tragédiáit. A németek elvégezték a mozgóképes önvizsgálatot, megcsinálták a Hitler-filmjeiket, az amerikaiak pedig, Spielberg révén, a háborús film nyelvezetén is frissítettek valamelyest.

Aligha számított rá ezek után az idei Cinefest közönsége, hogy a dán Martin Zandvliet, a Tapsvihar rendezője a háború olyan fejezetére irányít majd figyelmet, amiről még a dán közönség se hallott sokat, nemhogy a magyar. 1945-ben járunk, a német hadsereg kapitulált és tömött sorokban vonul ki Dániából. Csak a hadifoglyok nem mehetnek haza: őket a tengerpartra vezénylik, hogy megtisztítsák a homokos partvidéket a taposóaknáktól. A német vezetőség úgy hitte, Normandia helyett Dániában szállnak majd partra a szövetségesek, ezért több mint kétmillió taposóaknát ástak el, hogy akadályozzák az ellenség előrenyomulását.

Zandvliet érdekes helyzetet teremt, amikor felcseréli a megszokott szerepeket. Fekete képeken zihálást hallunk – a düh, a bosszúvágy hangját. Egy dán őrmesterből, bizonyos Carl Rasmussenből tör elő, aki észreveszi, hogy az egyik német katona dán zászlót cipel – mire kis híján agyonveri. Talán az ötévnyi megaláztatás, a kényszerű kooperáció okozta lelkifurdalás sarkallja rá. A dán kormány és a hadsereg nem állt ellen a német inváziónak, gyakorlatiasan úgy döntöttek, inkább együttműködnek az egész Európát megszálló Harmadik Birodalommal. Mivel az ország stratégiailag nem volt fontos Hitler számára, és a fajelmélet tudósai az árják északi rokonait látták a dánokban, helyén maradhatott és viszonylagos függetlenséget élvezett a dán kormány, amely ugyan kooperált a nácikkal, de közben sikerült megakadályoznia, hogy az országban bevezessék a zsidótörvényeket.

Az együttműködés viszont nem adott lehetőséget rá, hogy a dán katonák szembeszálljanak a megszállókkal – és hőssé váljanak. Rasmussen is csak utólag, a vert seregen tudja kiadni dühét, agressziója csupán pótcselekvés. Pár napra rá tizenöt német katonát osztanak be alá, tisztítsák meg a Skallingen-félsziget partszakaszát a taposóaknáktól. Tizenéves, naiv fiúkat kell kiképeznie, akiket az utolsó hullámban soroztak be a náci seregbe, hogy pótolják az emberhiányt. Keveset tudunk meg világnézetükről, gondolkodásukról, a rendező álmodozó, tudatlan gyerekekként állítja őket elénk. Áldozatokként, akiket a genfi egyezményt megsértve fog kényszermunkára a dán parancsnokság.

Kathryn Bigelow A bombák földjén-nel a háború okozta adrenalinfüggőség metaforájává emelte a bombahatástalanítást. Már Hitchcock is tudta, nincs annál zsigeribb suspense-helyzet, mintha a rendező informálja a nézőt, hogy míg szereplőink kedélyesen cseverésznek, bomba ketyeg az asztaluk alatt. A bombahatástalanítás folyamata elviselhetetlenül feszült helyzet, hiszen hőseink bármelyik pillanatban felrobbanhatnak – és ez a feszültség minimális rendezői hozzájárulással is torokszorító jeleneteket eredményez a vásznon. Zandvliet nem lát bele szimbolikus tartalmakat az alapszituációba, nála az aknamunka inkább A szarvasvadász orosz rulettjére hasonlít. A háború kiszámíthatatlan poklát hivatott tükrözni, ahol semmi sem biztos, ahol akkor is darabokra robbanhat az ember, ha hatástalanította a bombát, és akkor is, ha megtisztított területen jár (a Skallingen-félszigetet hivatalosan csak 2012-ben nyilvánították aknamentessé).

Maga a történet kiszámítható irányt követ. A németgyűlölő őrmester az idő múlásával hozzácsiszolódik a fiúkhoz, meglátja bennük az embert és az áldozatot, és bár a nyitányban még véresre öklözte egy német katona arcát, a félidőben már a homokos parton együtt rúgja velük a labdát. Zandvliet nem a nácik, de még csak nem is a háború rémtetteiről mesél, hanem egy sokkal általánosabb témát feszeget. Ahol hatalom van, ott vissza is élnek vele, és a győztes, oldaltól függetlenül, mindig megalázza a vesztest. Elnyomottból elnyomó, megnyomorítottból megnyomorító válik, csak a kockának kell fordulnia hozzá.

A film gondolatisága szimpatikus – dramaturgiája kevésbé. Filmje nem tér el a hollywoodi sablonoktól, archetípusoktól, és még azt sem átallja, hogy aknamezőn játszó kislánnyal és kutyával csikarjon ki könnyeket és csiholjon feszültséget. Hogy nem csúszik giccsbe a film, arról a távolságtartó, skandináv filmstílus gondoskodik, és a hollywoodinál kettővel lassúbb tempó, amely hagyja, hogy csak múljon az idő, és közel kerüljön a néző a foglyokhoz, és így az őrmester színeváltozása is természetesnek hasson. De Zandvliet nem dolgozza ki sem a jellemek alaprajzát, sem azok fejlődését, egy-két ecsetvonással rak fel karaktereket. Bár ideje lenne rá, a dialógusokat nem használja arra, hogy mélységében megismertesse a nézővel a szereplőit. A film csak arról beszél, milyen illúziókba szükséges belekapaszkodni, hogy el lehessen végezni egy ilyen öngyilkos küldetést, de annyira egyértelmű szerepeket oszt a karakterekre (az ártatlanokét a német fiatalokra, a gonoszét a dán vezetésre), hogy nem tudja hús-vér emberekké formálni őket.

A feszültséget mindezek ellenére is előbányássza a szituációból a rendező, aki a film sikerének hatására már Amerikában forgat a II. világháború utáni Japánban játszódó jakuzafilmet. A szürkészöld színvilág és az embert semmibe vesző pontnak feltüntető totálok hamar megteremtik a hiábavalóság érzetét, amit a direktor az északi filmekre jellemző, finoman melankolikus hangulattal is kihangsúlyoz (többek között ezért is érződik hamisnak a film végére önkényesen betoldott happy end). A természetes színészi alakítások, a relatív ismeretlen történelmi háttér, és az érdekfeszítő alapszituáció miatt A homok alatt mindvégig képes lebilincselni a figyelmet. Újat ugyan nem mond a háborúról, de ez nem is kellett a sikerhez: Dánia Zandvliet alkotását nevezte a jövő évi Oscar-versenybe. A hazájában kritikai és közönségsikert aratott filmet a Cinefest zsűrije is díjazta, a Filmkritikusok Nemzetközi Szövetsége és a Nemzetközi Ökumenikus Zsűri elismerése mellett a fesztivál nagydíját, a Zukor Adolf-díjat is elnyerte.

Címkék

cikk, animáció, finn filmnapok, Cseh filmek, halálhír, 1920, Verzió, Artmozik éjszakája, HBO, Vígjáték, Maya Forbes, Oscar, Történelmi magánügyek, Készülő film, Szépművészeti, Magyar Nemzeti Galéria, Amszterdam, Tiszta szívvel, báb, Kino, Filmalap-Filmarchívum, filmkritika, Cinefest 2016, Kvíz, Forgalmazói filmnapok, thriller, Herczeg Attila, Valentino, Akadálymentesen, LuMu, ELTE, 60-as évek, vámpír, Filmrendező, olasz film, Kincsem, francia film, Boyle, Észt filmhét, jelölés, 2. Magyar Filmhét, Horror, Tárlat, Tábor, Pixar, Török Ferenc, fantasy, Kaszkadőr, Titanic Filmfesztivál, Netflix, DVD bemutató, Aranyglóbusz, Szolnok, Berlinale, popzene, Jeff Nichols, rassz, új magyar film, Sára Sándor, Amrita Sher-Gil, babona, expresszionizmus, western, Wajda, Anilogue, Dyga Zsombor, Kormákur, krimi, Tudományos filmek, Művészetek Völgye, Love story, Felújított filmek, sorozat, Filmhét, Cseh Tamás, A hetedik Star Wars film, , KAFF 2017, Fliegauf, Cannes, MaNDA DVD, dán, Filmnapok, Csányi Sándor, Gauder, Magyar Kultúra Napja, Gólem, Sopsits, Anilogue 2016, Antal Nimród, The Affair, Aranyélet 2., Filmtörténet, Örökmozgó, Oscar-jelölt, Ukrán film, Ősz Gábor, Beatles, Cassell, Magyar film fesztiválszereplés, forgatókönyv, német film, Carrie Fisher, Wegerer, Almodóvar, Inkubátor, diplomafilmek, Röhrig Géza, Titanic 2017, doku, Jancsó, Retro noir, Transz, építészet, Interjú, Bill Condon, bagoly, HBO GO, Diplomamunka, szörnyek, Hajdu Szabolcs, Televízió, filmtörvény módosítás, farkasember, Cigánygyilkosságok, Greengrass, Uránia, Bertolucci, Jeles, Dokumentumfilm, Kultfilmek, Tóth Barna, Titanic, Jelenidő, zene, monográfia, Díjak, Visszanéző, Mark Ruffalo, Guinness, magyar sorozat, Elek Dóra, Filmalap,