Filmkultúra

A Magyar Nemzeti Filmarchívum magazinja

Találd ki, kit ölnek meg vacsorára – Jordan Peele: Tűnj el!

A mosoly mögötti horrort, az elfogadás mögötti rasszizmust villantja fel okosan félelmetesen filmjében Jordan Peele. MOZI
 
Tűnj el!
(Get Out)
írta és rendezte: Jordan Peele
fényképezte: Toby Oliver
vágó: Gregory Plotkin
producer: Jason Blum
feliratos, amerikai thriller, 103 perc, 2017
szereplők: Chris Washington, Daniel Kaluuya, Allison Williams, Bradley Whitford, Caleb Landry Jones, Catherine Keener
forgalmazó: UIP-Duna Film
bemutató dátuma: 2017. április 20. 

Épp ötven éve, hogy egy jól szituált fekete férfi, egy makulátlan CV-jű orvos San Franciscóba tartott a barátnője szüleihez. Vitatkoznak a taxiban, hogy talán szólniuk  kellett volna, hogy a férfi mégiscsak fekete, de a lány nyugodt: a szülei elkötelezett liberálisok, a papa vezércikkekben szokott kiállni a polgárjogi mozgalom mellett, felvilágosult, progresszív fők, nincs miért aggódni. Pedig hát aggódni nagyon is lehet, ezt teszi a realista apa is, gondol az unokákra, és arra, hogy talán beverik a kislánya fejét, ha rábólint a házasságra. Stanley Kramer a tőle megszokott szociális érzékenységgel kerekített drámát ebből a szituációból, amelyben a polgárjogi mozgalmat támogató értelmiségnek szembe kellett nézni azzal, hogy szép dolgok az elvek, de egyszer a gyakorlatba is át kell ültetni őket. Ami a végére persze sikerült, így a Találd ki, ki jön vacsorára! optimistán hirdette, hogy ha színvakok nem is lesznek, toleranciára azért nevelhetők az emberek, és ami nemrég még tiltott volt (a film bemutatója idején 17 országban büntették a rasszok közti házasságot), az hamarosan elfogadottá válhat.

2017-ben már valóban nem gátolja törvény feketék és fehérek házasságát, de a helyzet attól még korántsem fekete-fehér, sőt: a Tűnj el!-ből úgy tűnik, a rasszizmus inkább csak kifinomulttá vált és a sorok közé költözött. Megint egy jól szituált fekete férfi, egy makulátlan CV-jű fotós tart a barátnője szüleihez, és arról vitatkoznak, hogy talán szólniuk kellett volna, hogy a fiú mégiscsak fekete. A lány most is nyugtatja őt: a szülei elkötelezett liberálisok, a papa harmadszor is Obamára szavazott volna, ha teheti, nincs hát miért aggódnia. Pedig nagyon is aggódik Chris, amikor megérkezik a papa, mama és az enyhén pszichopatának tűnő kistestvér vidéki kúriájába, ahol a szülők olyan negédesen köszöntik őt, hogy hamar egyértelmű válik: zavarukat kompenzálják túl a szívélyességgel. Miért tartanak fekete szolgálókat, ha annyira természetes nekik az egyenjogúság? És miért mozog a háziasszony meg a kertész kvázi zombi-üzemmódban, semmibe révedő tekintettel?

A Tűnj el! egy kiugró tehetséggel komponált, nézőjében a vért és a haladást hirdető civiljogi aktivista önáltatását is megfagyasztó horrorfilm, melyben Amerika örök mumusa, a rasszizmus lesz az igazi szörny. Nem délvidéki, kapafogú redneckek – önmagukban is sértő, horrorfilmekből kiirthatatlan sztereotípiák – hozzák rá a frászt a fekete hősre, hanem a felvilágosult felső tízezer, melynek pozitív diszkriminációja mögött épp olyan sértő feltételezések lapulnak. Hol Chris „genetikai felépítését” dicsérik, hol a szexuális teljesítménye felől érdeklődnek a család látogatóba érkező barátai, hol meg a karját fogdossák, méregetik, mustrálják. De annyi is elég, hogy elejtsék: ők bizony személyesen ismerik Tiger Woodsot, a híres afro-amerikai golfozót, és máris egyértelművé válik, hogy nem az embert látják Chrisben, hanem a feketét.

Jordan Peele még Barack Obama elnöksége idején írta a Tűnj el!-t, azzal a szándékkal, hogy leleplezze, amit ő az akkori közbeszéd egyik nagy hazugságának látott: hogy az első fekete elnök megválasztásával az Egyesült Államok leszámolt évszázados előítéleteivel. Azért helyezte a magukat elfogadónak tartó elit körébe a horrort, hogy bizonyítsa, az előítéletek akkor is előítéletek maradnak, ha pozitív előjelet biggyesztenek melléjük. Azonban Peele, akit a Macskaland című vígjátékból és az – amerikai, nem a magyar – Comedy Centralon futó Key & Peele humorszkeccsekből ismerhetünk, nem üzenetfilmet, hanem éjfekete humorú szatírát forgatott, és éleslátó humorral tárja elénk meglátásait a fehérek között mindig kívülállónak maradó feketék félelmeiről.

A humoristából lett horrorrendező ugyanis nemcsak a többnyire elrajzolt karikatúraként elénk lépő déli úriembereket, hanem az ún. afro-amerikai tapasztalatot is képes öniróniával szemlélni. Azt a paranoiát, amivel az emberek prekoncepcióival tisztában lévő fekete férfi minden megnyilatkozásukban a rasszizmust keresi, és talán ott is megtalálja, ahol ilyesmiről nincsen szó. Legjobban a film tudja érzékeltetni ezt a kimondatlan, csak egy megkeményedő tekintetből, vagy egy elhidegült arcból kiolvasható előítéleteket, és a fekete főhős szemszögéből fényképezett film kiválóan érzékelteti azt a horrorhoz passzoló paranoiát, amivel Chris mindenhol veszélyt lát, de közben szégyelli is magát, hogy talán ő maga is előítéletes, ha másokat előítéletesnek lát. S míg Peele a főhős életében ennek a jelenségnek a feszültségét, összeesküvés-hívő barátjával a humorát érzékelteti, aki már azelőtt is nevetségesen meredek teóriákkal ijesztgeti barátját, hogy az rájönne, talán tényleg egy rasszista összeesküvésbe csöppent.

A Tűnj el!-t éppen ez, a humor és a horror súrlódásmentes egymásba csúsztatása teszi felszabadult és szórakoztató moziélménnyé. Peele ugyanis nemcsak újat mutat a kortárs amerikai horrorfilmben azáltal, hogy a társadalom valós félelmeiből fakasztja a borzalmakat, hanem azt is bizonyítja, hogy már elsőfilmesként is mestere a feszültségteremtésnek. Néhol ugyan túl szorosan ballag a példaképei nyomában, a prológus például a Halloween kertvárosi horrorját oltja be afro-amerikai félelmekkel, később pedig A stepfordi feleségeket használja túl közeli sorvezetőként, de ez mit sem csökkent azon a szorongáson, amivel a Tűnj el! megajándékozza nézőjét. Peele ugyanis tudja, hogyan imitálja hosszan köröző kameramozgással az áldozatát becserkésző nagyvad lopakodását, hogyan zárja be az embert a szabadba az ijesztően tág terek használatával, és azt is, mekkora ereje van a tabusértésnek és a klisékerülésnek a zajos hanghatásokkal és egyre inkább csak természetfeletti babákkal meg démonokkal rémisztgető horrorfilmek korában. Nemcsak a horrorsztorik tipikus szereposztását kavarja fel azáltal, hogy vasvillával támadó redneckek helyére kifinomult értelmiségieket, sikongatva menekülő szőke nők után pedig izmos fekete férfit állít a főszerepbe, de még olyan apróságokkal is felülírja a sztereotípiákat, hogy a gyapjút, ami a rabszolgatartás képi metaforájává vált a filmekben, a főhős szabadulásának segédeszközévé avatja.

Okos, tökéletesen castingolt (a Csajokból ismerős Allison Williams a privilegizált helyzetű szépség, Daniel Kaluuya pedig a szerelmet, az ijedtséget, de még a vérszomjas bosszút is érzékenyen játszó Chris szerepében tökéletes), és nem utolsósorban piszkosul szórakoztató film a Tűnj el!, amely azt a hollywoodi tévhitet is cáfolja, hogy a fehér nézők nem kíváncsiak a fekete filmekre. Most, hogy a Black Lives Matter mozgalommal és Donald Trump megválasztásával újra napirendre kerültek az Egyesült Államokban a faji kérdések, nemcsak élvezetes, hanem fontos film Jordan Peele debütálása, aki tervei szerint további négy társadalomtudatos thrillerrel folytatná a pályáját. Nekünk semmi ellenvetésünk nincsen.

Címkék

építészet, Guinness, DVD bemutató, Filmtörténet, babona, Tudományos filmek, Kaszkadőr, Filmhét, Anilogue 2016, Ukrán film, Szolnok, ELTE, Magyar Nemzeti Galéria, Aranyglóbusz, Török Ferenc, filmtörvény módosítás, Visszanéző, Tábor, Pixar, Cigánygyilkosságok, Tiszta szívvel, rassz, Kormákur, Díjak, Vígjáték, olasz film, Történelmi magánügyek, Retro noir, HBO GO, popzene, Mark Ruffalo, Kino, Transz, Inkubátor, cikk, Cseh filmek, Készülő film, Televízió, Dokumentumfilm, Berlinale, francia film, Diplomamunka, vámpír, Valentino, filmkritika, Cannes, HBO, KAFF 2017, monográfia, Netflix, Kincsem, Titanic, Titanic 2017, Kultfilmek, Filmalap-Filmarchívum, zene, Boyle, Észt filmhét, Maya Forbes, Fliegauf, Magyar Kultúra Napja, Bertolucci, halálhír, magyar sorozat, animáció, Anilogue, Wajda, jelölés, Love story, német film, , Beatles, Cassell, Kvíz, Tóth Barna, Jancsó, 2. Magyar Filmhét, LuMu, Interjú, Almodóvar, Artmozik éjszakája, Titanic Filmfesztivál, Szépművészeti, Örökmozgó, Horror, thriller, krimi, Dyga Zsombor, Gauder, Amszterdam, A hetedik Star Wars film, MaNDA DVD, báb, Tárlat, diplomafilmek, Carrie Fisher, Filmnapok, Jelenidő, Oscar, dán, Jeles, Amrita Sher-Gil, Magyar film fesztiválszereplés, Elek Dóra, Művészetek Völgye, Greengrass, Akadálymentesen, The Affair, Hajdu Szabolcs, Sára Sándor, új magyar film, Aranyélet 2., Gólem, szörnyek, Antal Nimród, expresszionizmus, Filmrendező, Ősz Gábor, Filmalap, Oscar-jelölt, Sopsits, Csányi Sándor, finn filmnapok, sorozat, Cseh Tamás, Jeff Nichols, fantasy, Cinefest 2016, 60-as évek, Röhrig Géza, forgatókönyv, Felújított filmek, bagoly, doku, farkasember, Uránia, Verzió, western, Forgalmazói filmnapok, Herczeg Attila, Wegerer, Bill Condon, 1920,