Filmkultúra

A Magyar Nemzeti Filmarchívum magazinja

Dühöngő ifjúság – Julia Ducournau: Nyers

A 24. Titanic Nemzetközi Filmfesztiválon nagyot robbant Nyers egyszerre fogalmazza meg tökéletesen a XXI. századi ember létének megoldhatatlan problémáját, miközben érvényesen működik nem olyan érzékeny coming-of-age movie-ként és gyomorforgató testhorrorként is. FESZTIVÁL

A hatalmas érdeklődésre való tekintettel a filmet egy héttel a fesztivál lezárulta után még egyszer műsorra tűzi a Titanic: április 20-án, csütörtökön 20.30-tól nézhetjük meg az Uránia Nemzeti Filmszínházban.

Nyers
(Grave)
írta: Julia Ducournau
rendezte: Julia Ducournau
fényképezte: Ruben Impens
vágó: Jean-Christophe Bouzy
zene: Jim Williams
producer: Jean des Forêts
szereplők: Garance Marillier, Ella Rumpf, Rabah Nait Oufella, Laurent Lucas, Joana Preiss
gyártó cég: Petit Film, Rouge International, Frakas Productions, Canal+
forgalmazza: Titanic Filmfesztivál
bemutató dátuma: 2017. április 7. (24. Titanic Nemzetközi Filmfesztivál)

FIGYELEM, AZ ÍRÁS SPOILEREKET TARTALMAZ!

Nemrégiben a Berlinben díjesővel jutalmazott Testről és lélekről című filmben Enyedi Ildikó pókhálófinomságú érzékenységgel vizsgálta, szétválasztható-e test és lélek. A Nyers egy másik, női alkotó által rendezett fesztiválkedvenc alkotás (tavaly Cannes-ban díjazták), amely hatásmechanizmusában nem is különbözhetne jobban Enyedi művétől, mégis hasonló problematikát vet fel. Míg azonban a szarvasos-szerelmes románcban test és lélek csodálatos egymásra találását tapasztalhattuk meg a végén a főhősökkel együtt, addig a Nyersben épp e kettő, pontosabban inkább a test és az elme szétválasztása hozhatja el a végső katarzist.

Egyenlőek vagyunk-e a testünkkel? Arathat-e győzelmet az elme a test felett? – teszi fel a kérdéseket Julia Ducournau, fiatal francia rendezőnő, aki le sem tagadhatná, hogy Cronenberg az egyik példaképe. Csak míg a kanadai alkotó hősei például a Karambolban saját maguk döntenek testük (és mások testének) szétroncsolása mellett, addig a Nyers központi figurájának, egy Justine nevű fiatal lánynak a választása mindössze annyi: ellenáll-e a pusztító és önpusztító késztetésnek, vagy átadja magát neki.

Ducournau filmjének főhőse egy állatorvosnak tanuló, elsőéves egyetemista, akinek domináns nővére ahelyett, hogy segítené a beavatási rítusok kegyetlen világában, inkább – a saját maga mintájára – szörnyeteget farag belőle. A vámpír- és zombifilmek tanulságaként ma már mindenki tudja, hogy akár legközelebbi rokonaink és szeretteink is bármelyik percben átváltozhatnak vérszívó-emberevő rettenetes lényekké – a Nyers (mint minden kannibálfilm) azzal fokozza ezt a borzalmat, hogy megmutatja: nem kell más létforma ahhoz, hogy az ember elképzelhetetlen szörnyűségeket vigyen véghez.

A francia alkotó már korábbi műveiben, egy Junior című 2011-es rövidfilmben és egy Mange című 2012-es tévéfilmben is (amelynek társrendezője volt) a kívülállás élményét fogalmazta meg; az első esetben egy gyönyörű nővére árnyékában élő kamaszlány testi átalakulásával, a másodikban pedig egy étkezési zavarral, a bulémiával (azaz a farkaséhséggel!) a középpontban. Ezek egyenes folytatásaként a Nyersben Ducournau a végletekig viszi mind a szexuális öntudatra ébredés, mind pedig az étkezési zavar problematikáját, egyúttal össze is kapcsolva a kettőt.

De Sade márki hősnőjéhez hasonlóan a mi Justine-ünk is bekerül egy saját szabályokkal működő, zárt világba, ahol éppen azok használják ki és verik át rútul, akikben a legjobban megbízik. A modern Justine-re azonban elég nehéz lenne kizárólag áldozatként tekinteni, hiszen a szadista kínzásoknak nemcsak elszenvedője, de okozója is. A főhősnő elszánt vegetáriánusból zavart kannibállá válását pedig a rendező olyan zsigeri reakciókat kiváltó képsorokkal mutatja be (a levágott ujj elcsócsálása vagy egy félig megevett emberi test plasztikus megjelenítése több vetítésen is rosszullétet váltott ki a közönség tagjaiból), ami a néző testműködését is bekapcsolja – Julia Ducournau hitvallása szerint ugyanis ha a testünk aktív, az elménk is az lesz.

A testhorrorok és szadista kannibálfilmek helyett a Nyers legközelebbi rokona mégis a Carrie, amelyben De Palma úgyszintén pusztító energiák térnyerésével köti össze egy kamaszlány szexuális öntudatra ébredését (elég egyértelmű vizuális jelzésként a rendezőnő meg is ismétli az 1976-os horror „disznóvéres zuhany”-jelenetét). Csak miközben a Carrie-ben végül megállíthatatlanul elszabadul a szörny, Ducournau főhősnője úgy dönt (miután oly módon szembesülhet potenciális pusztítása iszonytató következményeivel, hogy neki magának nem kell gyilkossá válnia), hogy kordában fogja tartani.

A Nyers tökéletes, illetve tökéletesen szélsőséges coming-of-age mozijában Justine ugyanúgy megtanulja, mint bárki más a felnőtté válása során, hogy mi a különbség jó és rossz között, csak itt a rossz nem a lopást, a csalást vagy a hazugságot jelenti, hanem az emberevést. Ráadásul míg egy átlagos kamasz fejlődését jobb esetben támogatja a családja, addig itt a film végén a kör bezárul: Justine tökéletes csapdahelyzetbe kerül, hiszen kiderül, hogy szülei, akiktől védelmet várna, ugyanolyan tomboló fenevadak, mint a nővére.

Az utoljára elhangzó nyomasztó atyai parancsnak engedelmeskedve pedig a főhősnőnek úgy kéne megoldania a szörnyű helyzetet, hogy abban egyszerre bűnös és áldozat. Ahogy az állatorvosi egyetem diákjainak ahhoz, hogy végül elnyerjék a jogot az állatok gyógyítására, a primitív és durva beavatási szertartások során maguknak is állatokká kell válniuk, úgy Justine-nek is meg kellett tapasztalnia, sőt véghez vinnie a vérengzést, hogy utána gyógyírt találjon rá. A film nyitott befejezése azonban azt sugallja, hogy erre inkább kevesebb, mint több az esély.

Ezzel a csavarral pedig Ducournau a coming-of-age mozit kiterjeszti az összes embert érintő univerzális dilemmává. Legyen szó környezetünk pusztításáról, a legutóbbi botrányos amerikai elnökválasztásról, a demokráciának a világ több országában – köztünk a miénkben – is tapasztalható csődjéről, ugyanúgy igaz ránk mindannyiunkra, mint a Nyers főhősnőjére, hogy a szörnyetegek és az áldozatok is mi vagyunk.

Címkék

Bill Condon, rassz, Televízió, LuMu, Uránia, Szolnok, Jeff Nichols, Netflix, magyar sorozat, babona, Észt filmhét, dán, új magyar film, Wajda, Aranyélet 2., Kultfilmek, A hetedik Star Wars film, Visszanéző, jelölés, diplomafilmek, Mark Ruffalo, Örökmozgó, Jeles, filmkritika, építészet, Díjak, Tábor, Maya Forbes, Magyar Nemzeti Galéria, monográfia, Amszterdam, Filmalap-Filmarchívum, Filmtörténet, expresszionizmus, , Guinness, Vígjáték, 2. Magyar Filmhét, Röhrig Géza, Diplomamunka, Titanic Filmfesztivál, Forgalmazói filmnapok, Kincsem, 60-as évek, finn filmnapok, animáció, Verzió, Anilogue, KAFF 2017, Aranyglóbusz, Dokumentumfilm, Gauder, popzene, Magyar film fesztiválszereplés, western, ELTE, Cseh filmek, szörnyek, Titanic, Oscar, MaNDA DVD, Antal Nimród, Kino, Cseh Tamás, Boyle, bagoly, Jelenidő, francia film, Tiszta szívvel, Gólem, thriller, HBO GO, báb, Filmhét, Anilogue 2016, cikk, Ukrán film, filmtörvény módosítás, The Affair, Dyga Zsombor, Greengrass, Cinefest 2016, Interjú, HBO, Művészetek Völgye, Elek Dóra, Bertolucci, Cigánygyilkosságok, Filmrendező, Csányi Sándor, Wegerer, olasz film, Kaszkadőr, zene, Jancsó, farkasember, Tóth Barna, Pixar, Love story, sorozat, Tudományos filmek, DVD bemutató, Kvíz, Magyar Kultúra Napja, Berlinale, Transz, német film, 1920, Oscar-jelölt, Artmozik éjszakája, Inkubátor, Szépművészeti, Fliegauf, Filmalap, Történelmi magánügyek, Hajdu Szabolcs, Ősz Gábor, Sára Sándor, Akadálymentesen, Kormákur, forgatókönyv, vámpír, Beatles, Felújított filmek, Herczeg Attila, Tárlat, Készülő film, Amrita Sher-Gil, Carrie Fisher, halálhír, fantasy, Sopsits, Cassell, Filmnapok, Valentino, Cannes, Horror, Retro noir,