Filmkultúra

A Magyar Nemzeti Filmalap magazinja

Csak nevetni érdemes – Shane Black: Rendes fickók

A Halálos fegyver és Az utolsó cserkész írójának legviccesebb filmje a Rendes fickók, amit a Durr, durr és csók és a Vasember 3 után megint maga rendezett. MOZI
 
Rendes fickók
(The Nice Guys)
rendezte: Shane Black
írta: Shane Black, Anthony Bagarozzi
fényképezte: Philippe Rousselot
vágó: Joel Negron 
zene: David Buckley, John Ottman
producer: Joel Silver  
szereplők: Ryan Gosling, Russell Crowe, Angourie Rice, Margaret Qualley, Kim Basinger, Matt Bomer, Yaya DaCosta,Ty Simpkins  
forgalmazza: Freeman Film
bemutató dátuma: 2016. május 26.
 
Kevés Shane Blackhez fogható filmes dolgozik ma Hollywoodban. Olyan, aki ismeri és betartja a hollywoodi nagykönyv szabályait, de közben kedvére hajlítgatja azokat. Nem kineveti, mint Altman, és nem újraírja, mint Tarantino, csak éppen megpiszkálja, majd cinkosan kikacsint a közönségre, hogy minket is bevonjon a buliba.
 
A Rendes fickókban is e két véglet között szlalomozik. A mániáit mondja megint, miközben az összes akció- és film noir filmklisét felvonultatja, megcsavarja, és élteti. 1977-ben, Los Angelesben járunk, a kopottas Hollywood felirat árnyékában, ahol állandó szmogban és pornólázban élnek az emberek. Itt dolgozik Jackson Healy (Russell Crowe), a gáláns verőlegény, aki a pornószínésznőket is hölgyeknek nevezi, és kiskorú lányokkal szórakozó férfiak orrát veri be megrendelésre. Egyszer aztán beveri Holland Marchét is (Ryan Gosling), aki viszont szenilis nyugdíjasoknak dolgozik, és eltűnt házastársaikat keresi, mert az öregek elfelejtették már, hogy párjuk a temető mélyén pihen. A verőlegény és magándetektív persze hamar kibékül, és elhatározza, hogy együtt nyomoznak a pornó-, az autó- és a szórakoztatóipart behálózó összeesküvés után.
 
 
Hozzájuk csapódik March 13 éves lánya, Holly is (Angourie Rice), mert egy Shane Black-filmbe mindig kell egy öntudatos és nagyszájú kisgyerek, aki kilóg a felnőttek világából, de épp ezért képes vicces fénytörésben láttatni, milyen esendőek vagy felületesek azok, akik elvileg felelősséggel tartoznak érte. És a legesendőbb hősöket még mindig Black írja Hollywoodban. Az ő hősei levitézlett hekusok egy cinikus világban, mélyen sérült emberek, akik pajzsként használják az iróniát, ami mögé elbújhatnak. Noirhősök, magyarán, és épp attól izgalmasak, hogy egy másik műfajban, az akciófilmben kell helytállniuk. Ez volt a Halálos fegyver vagy Az utolsó cserkész truvája is. Blackre a buddy cop filmek megújítójaként tekintettek, de leleménye abban állt, hogy emberi tragédiát, és mondjuk ki, drámát vitt az akciófilmbe.
 
Más a helyzet, amióta a rendezői székbe is beült a forgatókönyvírónak született Black, és saját maga viszi vászonra a szkriptjeit. Azóta neonoirokat rendez. Eddig kettőt csinált, a Durr, durr és csókot, meg a Rendes fickókat – köztük pedig megrendezte a világ egyik legjobban kereső filmjét, a Vasember 3-at. Egy tőről fakad a Durr, durr és csók és a Rendes fickók, annyi különbséggel, hogy Black most nem vitte túlzásba a posztmodern metavicceskedést. Volt valami erőltetett az amúgy sziporkázó 2005-ös filmben, ahogy Robert Downey Jr. karaktere porondmesterré lépett elő, kibeszélt a nézőhöz, előre-hátra tekerte a filmet, és el-elakadt a viccmesélésben. Manapság ez a trükk már nem hat újnak, úgyhogy Black is váltott, még ha nem is látványosat. Míg korábban akcióba bújtatott noirokat, addig most noirnak álcázott burleszket rendezett.
 
Van az a jelenet a Ponyvaregényben, amikor Vincent és Jules beszélgetnek a kocsiban, miután valaki közvetlen közelről rájuk ürítette a teljes tárat, mégsem talált célba egy golyó sem. Arról vitatkoznak, hogy a vakvéletlen vagy a sors mentette-e meg őket. Vincent hátrafordul pisztollyal a foglyul ejtett merénylőjük felé, a kocsi döccen egyet, de az is lehet, a pisztoly sül el magától, mindenesetre ez a golyó már nem megy mellé. Egyszerre sokkoló és morbidan humoros ez a jelenet - Shane Black pedig fogta a filmjét és az egészet ilyen poénokra fűzte fel. Váratlan viccekre, amikben eredeti módon forgatja ki az elvárásokat, az elvárások pedig általában filmkliséket takarnak: kávét öntenek például valakire, mert azt hiszik, leforrázzák vele, de kiderül, fél napja főzték és hideg már.
 
 
Shane Blacknek pontokba szedett kiskátéja van az akciófilmírásról, amit most, a Rendes fickókban ültetett át a legügyesebben a vászonra. Gyorsan, spontán és figyelmeztetés nélkül sütni el a fordulatokat; fejük tetejére állítani a közhelyeket; az erőszak súlyát és abszurditását is hangsúlyozni – mindezt parádésan rendezett és eljátszott, frappáns és ötletes jelenetekben valósítja meg. Zseniális vígjáték a Rendes fickók, mert mindig képes fokozni a poénokat, egyre feljebb és feljebb rakni a lécet, miközben hosszú percekig nevettető csúcsjelenetei is akadnak. Két bulijelenet van a filmben, mindkettő vígjátéki mestermunka, kiváló akcióburleszk, amiben Black úgy tartja fenn a folyamatos nevetést, mint más a feszültséget egy autósüldözésben. A poén mindig átvezet egy következő poénhoz, hogy ne szakadjon vége a jelenetnek, emiatt pedig elszabadul a káosz, a viccek abszurdba hajlanak, és burleszkes csetlés-botlásokkal kötik össze a gegeket.
 
Healy és March már nem a Halálos fegyver által bedurrantott haverzsaru-trendet frissíti fel, hanem a Stan és Pan-féle fizikai komédiát, azt, ami legutoljára a Marx testvérek idejében volt divatos. Marchban például egy alkoholista Closeau felügyelő veszett el: született idióta ő, aki keresztülbotladozik a korrupt politika, a detroiti autóipar és a felnőtt filmezés világán. A szereposztás merész, de tökéletes, a szépfiúból jó drámai színésszé fejlődő Ryan Gosling itt tehetséges komikusnak mutatja magát, aki szerethető ügyetlenséggel játssza a magát menő magándetektívnek képzelő, valójában lúzer magándetektívet. De nemcsak Gosling, Crowe is megszabadul az elmúlt 10-15 évben rárakódott maníroktól. Nem játssza túl a fapofával búsuló verőember szerepét, hanem finom gesztusokkal adja vissza az erkölcsi felelősséggel küzdő izomember dilemmáit. A film igazi sztárja mégis az ausztrál származású Angourie Rice, aki a 13 éves Hollyként a történet erkölcsi középpontja. Ő tereli a helyes viselkedés felé a felnőtteket, akik néha elvesztik a mértéket ebben az erőszakos világban. Jól áll a humor Rice-nak, jó ritmusban mondja a poénokat, miközben egy-egy arcrezdülése azt sugallja, nemcsak karaktere, de színészete is érettebb a koránál.
 
 
 
Shane Black történetvezetése azonban az elmúlt húsz évben sem lett érettebb. Történetei mindig is gyenge lábon álltak, de a Rendes fickóké még Black mércéjével is zavaros, és nem mentes az önellentmondástól sem. Retró, Los Angeles-i noirként két klasszikust, a Kínai negyedet és a Szigorúan bizalmast is megidézi, de nem rétegzi olyan összetettre a cselekményt, mint Polanski vagy James Ellroy. Blacket inkább az érdekli, hogyan futtathatja ki újabb és újabb poénra a noirsztorit, filmjében ezért nem érdemes mélyebb réteg után kutatni. Polanski még melankóliát érzett a magándetektív tehetetlensége felett, aki leleplezte a gazdagok piszkos játszmáit, de csak tragédiát okozott azzal, hogy megpróbált beleszólni a nagykutyák ügyeibe. A Szigorúan bizalmasban is arra derül fény, valakik megint összeesküdtek a fejünk felett, de Curtis Hanson kevésbé cinikus, szerinte bárkit lehet manipulálni, a lojálist a hűsége, a karrieristát az ambíciója révén, de ha rájönnek, hogy útközben szem elől tévesztették a célt, és összefognak, akkor elérhetnek valamit. Ha változást nem is, de némi igazságtételt igen.
 
Black tartózkodó a kérdésben: ő azt állítja, ha változtatni nem lehet, csak nevetni érdemes az egészen. Ezért nincs súlya a filmben se a korrupciónak, se a lelki traumának. Blacknek, aki korábban a depresszióját és a kudarcait is beleírta a hőseibe, például Az utolsó cserkész megkeseredett zsarujába, sínre került az élete, és ez a Rendes fickókon is érződik. Keserűsége elpárolgott (csak a házasság intézménye kapja meg a szokásos poénját), a helyét is megtalálta a filmiparban (hol százmilliós franchise-t, hol a saját szerelemprojektjét írja és rendezi), és munkáján az önfeledt játék öröme érződik. Shane Black olyan auteur, aki csak szórakoztatni akar – de ezt kevesen csinálják nála jobban.
 
 
 

Címkék

expresszionizmus, Örökmozgó, Bertolucci, olasz film, thriller, Maya Forbes, Titanic, Észt filmhét, Almodóvar, disztópia, francia film, Jeff Nichols, ELTE, HBO, Kvíz, Felújított filmek, Oscar, Uránia, Diplomamunka, Televízió, Tiszta szívvel, LuMu, zene, Inkubátor, filmkritika, Tudományos filmek, Wegerer, Kino, Aranyglóbusz, Cassell, új magyar film, Jancsó, Akadálymentesen, Szépművészeti, halálhír, Amrita Sher-Gil, Cigánygyilkosságok, Gauder, vámpír, Dokumentumfilm, Forgalmazói filmnapok, Szolnok, 60-as évek, Török Ferenc, Művészetek Völgye, filmtörvény módosítás, forgatókönyv, Sára Sándor, Wajda, 2. Magyar Filmhét, animáció, Díjak, Artmozik éjszakája, Csányi Sándor, Greengrass, monográfia, dán, Tinédzser, Titanic 2017, Filmnapok, Tábor, MaNDA DVD, Tóth Barna, western, popzene, Filmalap, rassz, német film, Cseh filmek, Magyar Kultúra Napja, Berlinale, Netflix, építészet, Cinefest 2016, alkotó, Jeles, bagoly, Interjú, Retro noir, Transz, Fliegauf, Filmalap-Filmarchívum, DVD bemutató, háborús film, Oscar-jelölt, Filmhét, Kaszkadőr, finn filmnapok, HBO GO, Carrie Fisher, KAFF 2017, Tárlat, Hajdu Szabolcs, Bill Condon, Horror, szörnyek, cikk, Pixar, Valentino, Ukrán film, Elek Dóra, krimi, báb, Magyar Nemzeti Galéria, babona, Anilogue 2016, Vígjáték, Filmrendező, Ősz Gábor, Sopsits, buli, Nyár, Herczeg Attila, Mark Ruffalo, magyar sorozat, diplomafilmek, Titanic Filmfesztivál, Jéger, Kultfilmek, 1920, Gólem, jelölés, A hetedik Star Wars film, Történelmi magánügyek, Röhrig Géza, Készülő film, , Verzió, Kincsem, Cseh Tamás, Tomit., Guinness, Magyar film fesztiválszereplés, Amszterdam, Love story, Kormákur, vizsgafilm, Filmtörténet, Dyga Zsombor, doku, Boyle, fantasy, Aranyélet 2., farkasember, Anilogue, Cannes, Jelenidő, sorozat, Beatles, Antal Nimród, Visszanéző, The Affair, producer,