Filmkultúra

A Magyar Nemzeti Filmalap magazinja

Elbukni hősies küzdelemben – Elad Keidan: Haifai kikötő

Mit érnek a jó gondolatok, ha a filmnyelvi tudás hiánya gúzsba köti az alkotót? Tud-e hatni az egzisztencialista dráma, ha a lényeg csak valahol mélyen bújik meg? MOZI
 
Haifai kikötő
(Hayored Lema'ala)
színes, feliratos, izraeli dráma, 105 perc, 2015
írta és rendezte: Elad Keidan
fényképezte: Yaron Scharf
vágó: Arik Leibovitch
zene: Thierry Caroubi
producer: Jonathan Doweck, Eitan Mansuri, Elie Meirovitz
szereplők: Itay Tiran, Uri Klauzner, Michaela Eshet, Ohad Shahar, Sharon Tal
forgalmazza: Cirko Film
bemutató: 2016. június 2.
 
Ha egy filozofikus hangvételű szerzői filmben valaki menekül valami elől, az végül biztosan közelebb kerül az adott dologhoz, ha pedig valaki közel akar kerülni valakihez, az végül biztosan eltávolodik tőle. A dráma pedig abból születik meg, ha az érintettek minden erejükkel küzdenek ez ellen. A Haifai kikötő, Elad Keidan tavaly Cannes-ban debütált első filmje is erre az íratlan törvényszerűségre épül – de hosszú az út addig, amíg ez kiderül.
 
A Haifai kikötő ugyanis hiába áll össze az aránylag hosszú – vagy legalábbis kifejezetten hosszúnak tűnő – játékidő vége felé egy érdekes, elgondolkodtató és összetett értelmezési tartománnyal rendelkező filmmé, ezzel együtt is nagyjából minden negatív sztereotípia igaz rá, ami elsőfilmekkel kapcsolatban fel szokott merülni. Legelőször is az tűnik fel, hogy az egész film szedett-vedett: az operatőri munka abszolút jellegtelen, semmitmondó, sőt kifejezetten ügyetlen, tévéfilmes, a képek nem tudnak kifejezni önmagukon túl semmit. Már a hosszú, nézőriasztó kezdősnitt is félremegy: egyrészt itt is igaz, hogy Haifa és a Kármel-hegy házainak, kikötőinek és égboltjának ráérős végigpásztázása önmagában semmit sem fejez ki, vagy éppen mindent, amit csak az életről meg a világmindenségről odaképzelhet az ember – azaz voltaképpen megint csak semmit. Másrészt már itt beköszön a film másik komoly problémája, a vissza-visszatérő (de idővel szerencsére elhagyott) közhelyesség és szájbarágás: a gyárak morózus gépzaját egyszer csak felváltja a madarak bájos csicsergése, az éteri komolyzenét megzavarja az emberek profán köhögése, és így tovább – mintha ez önmagában bármi olyat megfogalmazna az életről, amire ne lenne igaz a „nesze semmi, fogd meg jól”-felkiáltás.
 
 
És bár a metaforahasználat, a szimbólumok hangsúlyos megjelenése alapvetően örömteli az ezer meg ezer csakis primer szinten létező filmmel telített színtéren, a rendező sokszor túl egyértelműen, túl hivalkodóan fogalmaz. Már az egyik legelső jelenet is didaktikus, amikor az író-rendező ezzel a párbeszéddel érzékeltetné egy középkorú házaspár rossz viszonyát: „– Csak egy valamit szeretnék tőled. – Hogy szeresselek? – Hogy vegyél bort.”, majd fél perc múlva újra elsüti a „poént”, amikor a férj újra közli, hogy szereti a nőt, mire az azt feleli, „Vegyél bort.” Ha talán szájbarágósnak nem is nevezhető, azért az egész filmet meghatározó alapmetafora sem túl bonyolult gondolat: a csaknem cselekmény nélküli, inkább magáról az életről, azaz a metaforikus lentről és fentről szóló történetben a két főszereplő folyamatosan szó szerint fel és le lépcsőzik Haifa hegyoldalán.
 
Mindazonáltal Elad Keidannak nem a gondolatokkal, a közölni kívánt mondanivaló kitalálásával van problémája, hanem azzal, hogy megtalálja hozzájuk a kifejezés filmnyelvi lehetőségeit. Jó példa erre, hogy valami rejtélyes – vagy legalábbis a nem izraeli néző számára nemigen érthető – okból fontosnak tart megfogalmazni pár gondolatot a helyi Munkáspárt történetéről és problémáiról, de meg sem kísérli dramatizálni mondanivalóját, hanem meglehetősen keresett módon az egyik szereplő előkap egy könyvesboltban egy könyvet, felolvas belőle egy passzust a pártról, majd leengedve a kötetet, maga is hozzátesz néhány magvas mondatot a hallottakhoz. Majd a két férfi elbúcsúzik egymástól, mint akik jól végezték a dolgukat.
 
Hasonló a probléma az atmoszférateremtéssel is: Keidan végül tulajdonképpen sikerrel jár, mert a filmből valóban megmarad a nézőben egyfajta sajátos hangulat, de ennek létrehozására biztosan akadtak volna megfelelőbb eszközök az érdemi mondatokat felvezető hosszú, semmitmondó párbeszédeknél, a többlettartalom nélkül mutatott lassú gyaloglásnál, a lusta kameramozgásnál, a túlnyújtott jeleneteknél.
 
 
Pedig a Haifai kikötőben benne van egy remek egzisztencialista dráma, amely még így, a kelleténél mélyebbre szorítva, az ügyetlenségek mögül kikandikálva is hatásos tud lenni. A film menekülője Uri, aki egy szerelmi ballépés és egy katonai behívó miatt készül épp elhagyni az országot, ellentétpárja pedig Moshe, aki mindenképp szeretne közelebb férkőzni az őt már inkább csak lenéző felesége szívéhez, ezért elindul, hogy megkeresse a nő elhagyott fülbevalóját. Az egyikük lefelé lépdel a hegyen, a másik felfelé, és félúton találkoznak: ekkor derül ki, hogy Moshe régen Uri általános iskolai tanára volt. Az ezért vagy azért leszegett fejű bandukolás közben aztán mindkettejüket olyan hatások érik – azaz olyan dolgokkal szembesülnek szeretteikről vagy saját magukról –, amik alapjaiban változtatja meg az életüket.
 
 
És a minden ritmusprobléma, túlbeszéltség, alkalmankénti közhelyesség ellenére is érdekes dramaturgiájú, fokozatosan összeálló történet végül izgalmassá válik a cselekmény szintjén is (igaz, az izgalom egy ennél sokkal rövidebb filmre tartana csak ki igazán). És csak a vége felé, az ekkor már okosan, átgondoltan és érzékenyen használt metaforák révén derül ki, mi mindenről is szól a Haifai kikötő: arról, hogy az egyén a nagy egésznek – vagy nevezzük úgy, a saját sorsának – mindig csak egy részére bírhat rálátással, és talán befolyása sem lehet arra, hogy végül miként alakuljon az élete, hiszen az annyi más emberen is múlik. És arról, hogy nemcsak abban nem lehetünk soha teljesen biztosak, ami más emberekkel kapcsolatos, de még abban sem, ami saját magunkról, a saját jellemünkről szól, mert talán elég egy-két váratlan fordulat ahhoz, hogy szembesülnünk kelljen saját ismeretlenebb oldalunkkal.
 
És ez az, ami végül mégis képes működtetni a filmet: mert végül összeáll, miért is nem halad az életében felfelé, aki pedig abba az irányba igyekszik venni a lépcsőfokokat, vagy lefelé, aki meg abba az irányba. Hogy hiába meggyőződése az egyik embernek, hogy újra közel kerülhet a feleségéhez, ha egyszer ez annyi rajta kívül álló vagy számára ismeretlen körülményen is múlik; és hiába gondolja a másik, hogy neki a menekülés a megfelelő stratégia, ha közben megérti, talán nincs is mi elől menekülni, vagy ami elől el kellene, az elől nem lehet. Szóval az érintettek minden erejükkel küzdenek az íratlan törvény ellen, de a hősies küzdelemben elbuknak. Így a dráma létrejön.

Címkék

Elek Dóra, Kultfilmek, Kvíz, producer, olasz film, forgatókönyv, Kincsem, Nyár, Uránia, , Titanic 2017, Észt filmhét, Herczeg Attila, vizsgafilm, sorozat, alkotó, Felújított filmek, diplomafilmek, Maya Forbes, Inkubátor, Tóth Barna, Jeles, Amszterdam, expresszionizmus, Valentino, Gauder, Retro noir, Jancsó, Magyar Kultúra Napja, bagoly, Dyga Zsombor, finn filmnapok, Mark Ruffalo, Kormákur, Titanic, Jeff Nichols, Fliegauf, Carrie Fisher, Cseh Tamás, Forgalmazói filmnapok, Jéger, Ukrán film, Csányi Sándor, monográfia, Diplomamunka, Filmnapok, Bill Condon, LuMu, Dokumentumfilm, HBO, DVD bemutató, Filmalap, Tárlat, Wajda, Netflix, Artmozik éjszakája, Kino, Amrita Sher-Gil, A hetedik Star Wars film, Televízió, rassz, Filmalap-Filmarchívum, építészet, Anilogue 2016, szörnyek, popzene, KAFF 2017, Díjak, Röhrig Géza, filmtörvény módosítás, Akadálymentesen, Török Ferenc, Aranyélet 2., Love story, buli, Oscar-jelölt, Tábor, Magyar Nemzeti Galéria, thriller, Greengrass, fantasy, doku, Horror, Cassell, Ősz Gábor, jelölés, zene, western, Kaszkadőr, Szolnok, Tiszta szívvel, 60-as évek, cikk, MaNDA DVD, halálhír, Sopsits, Berlinale, Filmrendező, ELTE, Aranyglóbusz, vámpír, Tomit., Filmtörténet, Cigánygyilkosságok, Magyar film fesztiválszereplés, Almodóvar, Készülő film, Tinédzser, HBO GO, Wegerer, Tudományos filmek, Verzió, báb, Örökmozgó, Vígjáték, Jelenidő, Sára Sándor, 2. Magyar Filmhét, 1920, Pixar, Oscar, Beatles, dán, disztópia, Cseh filmek, Bertolucci, Hajdu Szabolcs, Anilogue, Szépművészeti, Titanic Filmfesztivál, Interjú, farkasember, Visszanéző, Guinness, francia film, Cinefest 2016, Filmhét, Boyle, német film, filmkritika, háborús film, új magyar film, Cannes, Gólem, Történelmi magánügyek, animáció, Művészetek Völgye, Antal Nimród, babona, The Affair, magyar sorozat, krimi, Transz,