Filmkultúra

A Magyar Nemzeti Filmalap magazinja

Második nekifutás - Egynyári kaland 2. évad

A hangulatos, de sokszor inkább csak kínosan aranyos első évadot követően minőségi váltással tért vissza az MTVA ifjúsági mini-sorozata. MONITOR
 
Egynyári kaland, 2. évad
magyar tévéfilmsorozat, 52 perc, 2017
rendezte: Zomborácz Virág, Akar Péter
írta: Zomborácz Virág
szereplők: Rubóczki Márkó, Héricz Petrik, Dobos Evelin, Schmidt Sára, Király Dániel, Walters Lili
gyártó cég: Megafilm

A minőségbeli különbség nagyjából akkora, mint az eltérés az első és második évad főcímei között. Meglehetősen nagy. A hamisítatlan hangulat, a pazar helyszín és a jó arcok mellé itt már stílus, tartalom és frissesség is került. Ez pedig nagyrészt az új rendező-forgatókönyvíró, Zomborácz Virág (Utóélet, Aranyélet, Fapad) érdeme, aki az első hat epizódhoz képest jóval sűrűbb, egységesebb anyagot alkotott (a rendezést Zomborácz mind a hat epizód esetében Akar Péterrel közösen jegyzi). Az 52 perces epizódonkénti időkeret ugyan megmaradt, ami továbbra sem áll jól ennek a műfajnak – - mindez 30-35 percben könnyedebb, lazább, trendibb lehetne -, de a valóság-közelibb történet, a kevesebb naivitás és a mélyebb, összetettebb figurák révén az előző évadhoz képest ezúttal sokkal kevesebb az üresjárat. Zomborácz Virág íróként ügyesen épít a korábban felskiccelt alapokra, láthatóan tudja, mi történik a szereplőivel egykorú fiatalokkal manapság, érti miről és hogyan beszélnek (ez utóbbi különösen hiányzott az első hat részből), rendezőként pedig érzi, milyen stílus és ritmus passzol mindehhez.

A három fiú – három lány felállás megmaradt ugyan, de a színészgárda egy része változott. Fanni, Döbrösi Laura figurája egyetlen említést leszámítva teljesen kikerült a képből, a Pétert alakító Vecsei Miklósnak ezúttal pedig csupán epizódszerep jutott, újonnan csatlakozott viszont Walters Lili és Király Dániel, valamint kisebb szerepekben többek között Dobó Kata, Gyabronka József és Bánki Gergely is. Maradt viszont az alapcsapatból Dobos Evelin (Dóra), Schmidt Sára (Zsófi) Rubóczki Márkó (Bence) és Héricz Patrik (Gábor). Zomboráczék jó helyzetbe hozták a szereplőket. A mellékszerepekben felbukkanó ismert és híres színészek már az első évadban sem panaszkodhattak villanásaikra (Mucsi Zoltán, Fullajtár Andrea, Kerekes Vica, Seress Zoltán), de amellett, hogy ez a tendencia itt is megmaradt, a főszereplők is sokkal hálásabb helyzetbe kerültek. Árnyaltabb, összetettebb karakterek tértek vissza Balatonfüredre egy év elteltével, és ez különösen a Dobos Evelin által játszott nagyszájú jónő-karakternek és a Héricz Patrik alakította geek-nek tett jót. A klisék most még jobban működnek, a történet ezúttal sem bonyolult, viszont nem is izzadságszagú (mint a Jókai-téma beszuszakolása volt az első évadban…) és sokkal átélhetőbb. Húszas éveik legelején járó fiatalok, nyári szünet, diákmunka, bulizás, nyaralás, napsütés, Balaton. A sorozatot nézve nem nehéz elhinni, hogy ez épp ilyen lehet mostanában (is). Az évad központi témája a párkeresés, pártalálás, pármegtartás örömei-nehézségei körül forog, és a 12-es korhatárkarika ellenére bátran beszél szexről, megcsalásról, esemény utáni tablettáról, csalódásokról és tini-kori botlásokról is.

Bár a történet kiszámítható többnyire (nem teljesen, mert a vége például különösen kellemes meglepetés), mégis, a keretek között épp kellően izgalmas és fordulatos. Pont annyi, amennyi kell, megfelelő feel-good faktorral. A második évadban mondjuk kevesebb lett a Balaton és a helyszínből következő retro, de ezt tökéletesen ellensúlyozza a koherensebb történet, a szerethetőbb humor, a jobb figurák, a rejtett poénok, a kreatív zenehasználat és a mozgalmas, sok kézikamerás kivitel. Az irány jó, minimum ilyen minőségben, vagy szerencsés esetben még tovább fejlődve egyértelműen érdekes lehet majd egy harmadik nekifutás. 

Címkék

filmtörvény módosítás, Kino, építészet, Amrita Sher-Gil, Oscar-jelölt, Carrie Fisher, The Affair, rassz, producer, Filmnapok, francia film, dán, Díjak, Jéger, Készülő film, babona, Herczeg Attila, , sorozat, Cseh Tamás, Nyár, olasz film, Valentino, Amszterdam, MaNDA DVD, Aranyglóbusz, Magyar film fesztiválszereplés, Művészetek Völgye, Berlinale, Filmalap-Filmarchívum, Almodóvar, Jancsó, Szépművészeti, Mark Ruffalo, Transz, fantasy, háborús film, HBO GO, LuMu, buli, Tárlat, Titanic 2017, zene, Tomit., Horror, Jelenidő, animáció, Guinness, Török Ferenc, filmkritika, Antal Nimród, A hetedik Star Wars film, Interjú, Artmozik éjszakája, Love story, Dyga Zsombor, farkasember, Tóth Barna, Gauder, Kultfilmek, vizsgafilm, Anilogue, Wegerer, Verzió, Tiszta szívvel, Elek Dóra, Beatles, 2. Magyar Filmhét, Kincsem, Cseh filmek, doku, Bill Condon, Pixar, HBO, Örökmozgó, Maya Forbes, monográfia, Gólem, Forgalmazói filmnapok, bagoly, Filmalap, Jeff Nichols, szörnyek, 1920, diplomafilmek, Hajdu Szabolcs, Oscar, báb, Vígjáték, német film, Kormákur, Aranyélet 2., Greengrass, Visszanéző, Titanic, western, Csányi Sándor, új magyar film, Wajda, Tudományos filmek, Titanic Filmfesztivál, Szolnok, Sára Sándor, Cinefest 2016, Bertolucci, magyar sorozat, Magyar Kultúra Napja, Filmtörténet, Boyle, krimi, Filmrendező, halálhír, finn filmnapok, Televízió, Kaszkadőr, Cigánygyilkosságok, Ukrán film, Ősz Gábor, Cannes, Diplomamunka, Inkubátor, popzene, Fliegauf, thriller, Történelmi magánügyek, Netflix, Sopsits, disztópia, DVD bemutató, Retro noir, forgatókönyv, Cassell, Felújított filmek, Uránia, Filmhét, Kvíz, Magyar Nemzeti Galéria, Anilogue 2016, 60-as évek, Jeles, vámpír, KAFF 2017, Tinédzser, Dokumentumfilm, jelölés, Röhrig Géza, Akadálymentesen, alkotó, Észt filmhét, ELTE, Tábor, expresszionizmus, cikk,