Filmkultúra

A Magyar Nemzeti Filmarchívum magazinja

Új forgalmazói koncepciót ismertetett a Filmalap

Az ötödik fennállását ünneplő Filmalap szakmai napot tartott a filmszakma képviselői számára 2016. június elsején a Róna utcában. A jelenlévők megismerkedhettek a Filmalapnak a magyar filmek nézettségét növelni kívánó új forgalmazói elképzelésével.
 
A tervek szerint a támogatásra a hazai forgalmazók adhatnak be pályázatot. A koncepció új és leglényegesebb eleme a vissza nem térítendő marketingköltségek megpályázhatósága.  Természetesen ehhez a filmnek a Filmalap támogatásával kell készülnie. A forgalmazói koncepció és költségterv ismeretében a forgalmazói befektetéssel arányos mértékben támogatja meg az Alap az adott film kampányát – ez lehet a forgalmazói saját rész többszöröse is.  A támogatás feltételeit a producerek, a forgalmazók és a Filmalap között háromoldalú szerződések fogják rögzíteni jóval (a koncepció szerint minimum fél évvel) megelőzve a tervezett mozibemutatót.
 
Az új lehetőség mellett a Filmalap részérő továbbra is rendelkezésre állnak pl. a filmek összköltségvetésébe beépített és jelenleg 10 millió forintos értékben maximált gyártás során felmerülő marketing költség (ez a forgatási fotózásra, sajtó-kommunikációra, a teaserekre és előzetesekre költhető összeget jelent), vagy a producerek számára a Filmalap által biztosított tesztvetítések és eredményeik elemzése, valamint a TV szpotok a vezető hazai kereskedelmi csatornákon. Érvényben marad az a marketing pályázat, amely visszatérítendő támogatás formájában vehető igénybe. 

Címkék

Készülő film, Történelmi magánügyek, filmkritika, Pixar, Jelenidő, Greengrass, filmtörvény módosítás, Anilogue, Cseh filmek, Anilogue 2016, Oscar, vámpír, expresszionizmus, Carrie Fisher, popzene, báb, Diplomamunka, Filmnapok, Oscar-jelölt, The Affair, Akadálymentesen, Tiszta szívvel, Televízió, Örökmozgó, Felújított filmek, HBO GO, Kultfilmek, Filmalap-Filmarchívum, Kaszkadőr, Jancsó, , 1920, Aranyglóbusz, Tábor, halálhír, Vígjáték, Röhrig Géza, német film, Titanic, finn filmnapok, Sopsits, Wegerer, Magyar Nemzeti Galéria, szörnyek, KAFF 2017, Bertolucci, Magyar Kultúra Napja, Cseh Tamás, Verzió, Kvíz, Cigánygyilkosságok, Valentino, bagoly, Elek Dóra, Wajda, Artmozik éjszakája, Ősz Gábor, Gólem, dán, Szépművészeti, Kino, Herczeg Attila, Cannes, Jeff Nichols, ELTE, Filmtörténet, Netflix, Csányi Sándor, Cinefest 2016, zene, Dyga Zsombor, A hetedik Star Wars film, Kormákur, thriller, babona, olasz film, Titanic Filmfesztivál, Díjak, Aranyélet 2., Szolnok, Tárlat, monográfia, Ukrán film, sorozat, Antal Nimród, Mark Ruffalo, Guinness, farkasember, 2. Magyar Filmhét, HBO, Inkubátor, Sára Sándor, Boyle, Fliegauf, cikk, Beatles, Visszanéző, diplomafilmek, Maya Forbes, Dokumentumfilm, LuMu, Forgalmazói filmnapok, MaNDA DVD, western, Amrita Sher-Gil, Magyar film fesztiválszereplés, Hajdu Szabolcs, Berlinale, Retro noir, építészet, Tudományos filmek, Filmhét, jelölés, Uránia, fantasy, Jeles, Gauder, Tóth Barna, Művészetek Völgye, animáció, francia film, Bill Condon, Love story, Amszterdam, Cassell, Transz, DVD bemutató, 60-as évek, Horror, Filmalap, Interjú, Filmrendező,