Filmkultúra

A Magyar Nemzeti Filmalap magazinja

Elvitte a róka – Liza, a rókatündér

Posztmodern multikulti katyvasz, benne egy szerethető és – ha hagyják érvényesülni – kreatívan bájos történettel. Ujj Mészáros Károly elsőfilmje szerethető hazai „midcult”, de bőven hagy kívánnivalót maga után. MOZI
 
Liza, a rókatündér
(Liza, the Fox-Fairy)
magyar romantikus vígjáték, 98 perc, 2014
rendezte: Ujj Mészáros Károly
írta: Hegedűs Bálint, Ujj Mészáros Károly
fényképezte: Szatmári Péter
vágó: Czakó Judit
látvány: Hujber Balázs
producer: Major István
koproducer: Korom Norbert
szereplők: Balsai Mónika, David Sakurai, Bede Fazekas Szabolcs, Schmied Zoltán, Molnár Piroska, Cserna Antal, Reviczky Gábor, Kocsis Mariann, Gubík Ági, Kovács Lehel, Szabó Győző, Bán János, Hajdu István, Nádasdi László
forgalmazó: A Company Hungary Kft.
bemutató dátuma: 2015. február 19. 

 

Liza, a csinos, jóravaló, de naiv és félénk fiatal ápolónő (Balsai Mónika) élete átlagosnak mondható, attól az apróságtól eltekintve, hogy egy fiatalon elhunyt japán slágerénekes (csak őáltala látható) smaragdzöld zakós szelleme – „civilben” a halál angyala – (David Sakurai) fülig szerelmes belé. Hősnőnk a harmincadik születésnapján elhatározza, végre rátalál a Nagy Őre, a szó szerint légies dalnok-kísértet azonban mindent elkövet, hogy sorban eltegye riválisait az élők sorából. A rendőrség, köztük Liza albérlője, a finn western-zenéért rajongó zászlós (Bede Fazekas Szabolcs) hamar nyomozni kezd az ügyben, Liza pedig egy ősi japán legendára hivatkozva azt hiszi, elátkozták és ezért hullanak a férfiak körülötte.

 

 

A rendező frissen és kreatív energiáktól fűtötten vágott bele debütáló nagyjátékfilmjének megvalósításba, ami meg is látszik a vásznon. Régen volt szerencsénk efféle ötletes, aprólékosan és stílusosan kidolgozott, sajátos magán-univerzumot létrehozó és bogarasan furcsa figurákat felvonultató hazai alkotáshoz. A készítők örömmel csatlakoznak a „magyar midcult” vonulatához és használják annak jellegzetes karakterjegyeit, a különféle zsánerek (romantikus komédia, thriller, sőt, fantasy!) ötvözését a kortárs valóság groteszkségével (lásd még: A nyomozóIsteni műszak), nyakon öntve mindezt a moziból, képregényekből és egyéb helyekről merített globális kultúr-masszával. A Liza, a rókatündér mégis meg-megakad, gyakorta hibákba fut bele, ami miatt sajnos veszít mindezen értékeiből.

 

A probléma abból adódik, hogy – jellegzetes elsőfilmes hibaként – a rendező próbál mindent – szó szerint MINDENT – belezsúfolni a szűk kilencven perces játékidőbe, melynek következménye, hogy a különféle (pop)kulturális rétegek, utalások, stiláris és narratív motívumok egyszerűen agyonnyomják az egyébként érdekes és (magyar viszonylatban főleg) eredeti sztorit. A posztmodern „anything goes” elv jegyében szó szerint telepakolják a forgatókönyvet a létező legkülönfélébb forrásokból származó mozaikok darabkáival, melyek nem képesek egységes egészet alkotni, inkább kioltják egymást. A kevesebb sokszor több – szól az ősi (nem japán) mondás, melyet jobb lett volna megfogadnia Ujj Mészáros Károlynak és csapatának. 

 

Modern japán „tündérmese” kíván lenni a filmCoen fivérek-féle fekete komédia, Örkényre hajazó nagyvárosi groteszk, esetleg a magyar Amélie csodálatos életeVideoklipeket idéző musical-esztétikával operál, esetleg Wes Anderson (nagyon is érezhető hatású) munkásságát tekinti követendő példának a rendező? De azt is el kéne dönteni, hogy a 70-es évekre hajazó retró hangulat, a barkók és veterán autók világa, a távol-kelet esztétikája vagy a kortárs nyugati kommersz-világ (Mekk Burger, Cosmopolitan) karikírozása kerüljön előtérbe. Mi értelme van pluszban mindehhez hozzákeverni a(z egyébként szép és jó) finn western-zenét? Mi haszna van a történetben az olyan alakoknak, mint a pár perc erejéig felbukkanó diszkó-szereléses, bajszos talján tévéshop frontember? Harsányi Gábor narrátorhangja szintén teljesen felesleges, az említett „Wes Anderson-fílingen” kívül semmit sem ad hozzá a cselekményhez, nem véletlen, hogy a cselekmény nagy részében teljesen eltűnik a színről.

 

A poénok általában működnek, a rendőrségi kávéfőző jelenete vagy a bérgyilkos piros autókat számláló kislányának ötlete őszinte kacajra fakasztja a nézőt, miként szerencsétlen Ludvig halála vagy Zoltán zászlós botladozásai is derűt keltenekde párszor mégsem sikerül jól belőni a humort. Reviczky Gábor sokadik káromkodós szerepében eléggé elhasznált jelenségnek hatakárcsak a gyorsétterem-láncokon való élcelődés. Mindemellett bizonyos dolgok túlontúl redundánsan ismétlődnek, ami miatt sokszor vontatottnak is érezzük a cselekmény folyását. Az egyébként sem túl emberes, másfélórás hosszra is ráfért volna egy kis kurtítás.

 

 

stílusos fényképezés (Szatmári Péter) és a dinamikus vágás (Czakó Judit) egyébként jól sikerült, nívós munkák. Negatívum viszont a túlzottan (és sokszor feleslegesen) használt CGI – mintha lustaságból adódna, hogy számtalan esetben a „valós”, helyszíni megoldás ellenében is az utómunka-animációt választották a készítők ahelyett, hogy pirotechnikusokra vagy maszkmesterekre bízták volna magukat – mely szakmákat Magyarországon kiváló szakemberek képviselik.

 

Megvan tehát a spiritusz, a történetmesélési kedv és az ambíció arra, hogy az alkotók valami mást, valami eredetit tegyenek le az asztalra. A rendező kiváló rövidfilmjei (A házAlena utazásaesetében tapasztalt érzékenység – ha más formában is – szintén felbukkan a vásznon. Nem menthetetlen film tehát a Liza, a rókatündér, sőt, élvezhető darab, üde színfolt a sokáig Tarr Béla epigonok által uralt honi művészfilmes palettán. Ha kicsit összeszedettebb, átgondoltabb és célirányosabb lenne, talán még maradandó alkotás is válhatott volna belőle.

 

Kapcsolat

Email: info@filmarchiv.hu
Postacím: 1021 Bp, Budakeszi út 51/E.
Telefon: (+36 1) 394-1322