Filmkultúra

A Magyar Nemzeti Filmalap magazinja

Csak élni zabad! - Gróf Nádasdy Borbála

Mikor elmesélte, hogy grófkisasszonyként 17 évesen hogyan szökött át a határon, többször előfordult, hogy az emberek összenéztek: ennek a lánynak milyen gazdag a fantáziája! Pedig nem ez volt az egyetlen kalandja. Eseménydús életét a könyveiből is megismerhetjük.  Az első kötet, a Zagolni zabad? az első 18 évéről szól, a második A  szabadság zaga 30 éves koráig, a harmadik a Maradni zabad! 60 éves koráig követi az eseményeket. Gróf Nádasdy Borbála rövid ideig, két évig volt filmsztár Ausztriában, aztán Párizsban kezdett új életet, ahol volt kasszásnő, hullamosó, majd 30 évig klasszikus balettet tanított. INTERJÚ
 
Az ötvenes években, amikor még nem volt tévé és színházba se tudtatok járni, hogyan döntötted el, hogy színésznő leszel?
 
Kicsi koromtól színésznő vagy táncosnő akartam lenni. Négyévesen karácsonyra kaptam egy Kasper színházat, egy bábszínházat. Emlékszem, anyám meg is jegyezte, hogy nekem valami ilyesmivel kellene foglalkoznom. Amikor a Vasasban tornáztam, mondtam a többieknek, hogy jó ez a tornázás, de én majd színésznő leszek. Anyám a háború előtt, mielőtt férjhez ment apámhoz, táncosnő volt, mozgásművészetet tanult. Voltak táncbetétek a színházakban, azokban szerepelt. Aztán apám miatt otthagyott mindent, mert gróf Nádasdy Pál felesége mégsem táncolhat! De nem bánta meg, először is, mert nagy szerelembe esett apámmal, másodszor pedig úgy gondolta, hogy jobb, ha családot alapít és szép otthont épít. Az Operettszínházból ismerte az akkor még fiatal primadonnát, Honthy Hannát. Miután 14 évesen elvégeztem az iskoláimat, anyám azt mondta, hogy elég volt abból, hogy gyárban, meg itt-ott dolgozzak,  ír egy levelet Honthynak, talán felvesz öltöztetőnek. Így is történt. Honthy válaszolt, hogy szívesen lát, megszerzi az engedélyt, elintézi, hogy letelepedhessek Budapesten. Nála lakhattam a Deres utcában, a gyönyörű villájában. Enni annyit kaptam, amennyit akartam és még meleg víz is volt! Később, amikor Honthy Hanna művésznőt kísértem, mindig figyeltem, hogy a színészek hogyan játszanak. Akkor a vidéki fellépéseket esztrádműsoroknak hívták.  Honthyt Kővári György, a kabarészínész fia konferálta fel mindig…
 
… aki később még fontos szerepet játszott az életedben.
 
Igen, de a barátságunk ekkor kezdődött. Gyuri jól ismerte Hannácskát, így kellett őt szólítani, 65 évesen megint nagy operettprimadonna lett és nem bírta a színpadot otthagyni. Gyuri sokat segített, mert Hanna néha nagyon gonosz volt velem. Olyankor sírtam, ő meg vigasztalt, hogy „nem baj, majd kibékül veled az öregasszony. 15 éves vagy, sok pénzt keresel és közelről megismerheted a színházi világot” – ami igaz is volt.
 
Honthytól mit tanultál?
 
A hihetetlen fegyelmet és azt, hogy a színész mindig legyen kész a szerepére, ha felmegy a függöny. Akármilyen bánat éri, neki játszania kell. Akkor nem volt televízió, de a rádió élőben közvetítette az előadásokat. Feleki Kamill remek táncos-komikus volt, Honthyval utálták egymást, de mikor láttad a közös jelenetüket, azt gondoltad, hogy ezek a legjobb barátok a világon! Honthy elengedett, hogy Pethes Sándor színművésztől tanuljak verset, akitől azt tanultam meg, hogy nem a szöveget ordítjuk el, előbb átgondoljuk, hogy miről szól a költemény.
 
Pethes Sándor vitt el Téged a Hunnia Filmgyárba?
 
Igen, akkor forgatták a Csodacsatárt, Keleti Márton filmjét. Sanyi bácsi azt mondta, hogy milyen jó lehetnék Fábri filmjében, a Körhintában, de a származásom miatt szó sem lehetett róla. Törőcsik Mari kapta meg a szerepet, amit kiválóan eljátszott. A filmgyárban megismertem egy fiatalembert, Soós Imrét. Nagyon megfogott, kiváló színész volt. Én nem hiszem, hogy politikai okok miatt lett öngyilkos, azt hiszem egy őrült pillanatában az egekbe vágyott. És oda is jutott.
 
A szüleid beleegyezésével elhagytad az országot és 1957. február 11-én kalandos körülmények között megérkeztél Bécsbe. Egy nap a Máriahilfer Strassén sétáltál és összetalálkoztál Kővári Györggyel…
 
Egymás karjaiba estünk, én nem is tudtam, hogy ő kijött. Kérdezte: te mit csinálsz itt? Mondtam, hogy Bécsben, lágerben lakom és munkát keresek. Azt mondta, hogy tanulnom kellene, amiben igaza volt, mert 17 évesen az iskolában lett volna a helyem. Még mindig szeretnél színésznő lenni? – kérdezte. Persze, de itt?!  Gyuri magyar menekült színészeket menedzselt és az irodája felett, a II. emeleten volt a Cosmopol-Film.  Gino Wimmer nagyon jó barátja volt, mondta, fölvisz hozzá és megkérdezzük, kaphatnék-e statisztaszerepet. Elmesélte neki, hogy én ki vagyok, mi vagyok. Gino azt mondta, van egy film, amibe keresnek statisztákat. Rosenhügelnek hívták az ottani Hunniát, oda kellett kimennem. Valaki megkérdezte, hogy a Cosmopol-Filmtől jövök-e, mert lenne egy próbafelvétel egy másik filmhez is. Próbafelvétel? Jó, elmegyek. Nem kellett beszélni csak mosolyogni, oldalt nézni, szomorúnak lenni, meg vidámnak. Aztán Gino beszélni akart velem, mert jött egy rendező Münchenből, aki látta a próbafelvételemet. Én akkoriban nagyon vidám kedélyű ember voltam, folyton beszéltem, viccelődtem és rumot ittam. Mondták, hogy náluk csak a kocsisok isznak rumot. Kár, mert az ottani rum jobb volt… És hatalmasakat nevettem.  Néha még most is, de akkoriban állítólag sátáni nevetésem volt. Párizsban egyszer ki is dobtak egy moziból. Mielőtt elindultunk, Gino azt mondta, hogy melltartót kell fölvennem és nem ihatok rumot. Szót kellett fogadni, hiszen csak nemrég szöktem át a határon. Gyuri útközben mesélte el, hogy a Cosmopol-Film nem akármilyen produkció. Az első filmjük, a Die Letzte Brücke, Az utolsó híd Oscar-díjat nyert… Megérkeztünk a Park Hotelba, már ott volt a rendező, Paul Martin. Kezitcsókolom kisasszony – mondta magyarul, ugyanis Mártin Pál huszár volt Magyarországon! Ő a rendező?!... Felöltöztettek, utazókosztümöt kaptam, fehér kesztyűt és elküldtek Münchenbe próbafelvételre. Lenéztem a repülőből és láttam a határt, ahol három hónappal azelőtt kúszva szöktem át, amiért agyonlőhettek volna. Nem tudtam, hogy mi van a családommal, az otthon maradókkal.  Mi lehet azzal az öt emberrel, akikkel átszöktem és azokkal, akik ott a tanyán útnak indítottak minket? Elfogták őket vagy nem? A kis orosz katonával, aki feleségül akart venni?!  Az egy egészen más világ volt. Három hónap telt el, csak három hónap, Úristen, én most álmodom!
 
Akkoriban az osztrákok milyen filmeket készítettek?
 
Heimat filmeket. A heimat, azt jelenti: haza, szülőföld. Egy tiroli lány szerelmes egy tiroli fiúba, aki  leesik a fáról és megsebesül, ezért a kislány szomorú.  Hanst a papa nem szereti, de a fiatalok végül összekerülnek. Tehát kisebb bonyodalmak vannak a történetben, de mindig kék az ég, soha nem esik, mindenki kedves, mulatságos, szép viseletben, dirndliben járnak, és csak icipici problémáik vannak. Ilyen lokálpatrióta filmeket gyártottak, mert a háború után már nem akartak borzalmat látni az emberek,  azért mentek moziba, hogy egészséges fiatalokat, szép osztrák tájat, kis tiroli házakat, sok virágot és sok tejet lássanak. Érdekes, hogy az Oscar- díjat nyert Die Letzte Brücke a jugoszláv háborúról szól…
 
A Meine schöne Mama /Az én szép anyukám című film, amihez a főszereplőt keresték, mennyiben különbözött ezektől?
 
Na, itt volt egy kis probléma, mert nekem menekültpapírjaim voltak és nem utazhattam csak úgy Münchenbe próbafelvételre. A Cosmopol-Film nem volt buta, hogy el ne veszítsenek, kötöttek velem egy szerződést. Ők fizették az utamat és ők intézték a papírjaimat is. Kaptam egy szöveget, azt kellett a Bavaria Filmstúdióban előadni. Miután megkaptam a szerepet, Paul Martin, a rendező azt mondta, hogy a filmet Münchenben forgatjuk és erről szerződést is írunk. Mondtam, hogy nekem már van. Akkor borzalmasan begurultak Ginóra, meg mindenkire. Így lett a filmből egy közös koprodukció. Ezután megkérdeztem, hogy most már ihatok egy kis konyakot, ugye?... Először én is azt hittem, hogy heimat filmet forgatunk, de nem az lett. Egy kislányt játszottam, aki azt hiszi, hogy az édesanyja egy híres énekesnő, akit elhagyott a férje és be kell tennie a gyerekét egy lánynevelő intézetbe. Közben megérkezik a lány igazi papája is, de ő azt nem tudja. Simányi Tibor író segített a szövegtanulásban. Talán miatta tudok még most is jól németül. Az akcentusom miatt  sokat tanultuk a szerepet, egy kicsit át is írták a könyvet, hogy az anya magyar, Maria von Nagybánya vagy hogy hívták, tehát félig-meddig magyarok lettünk. A forgatókönyvet egy lengyel nő írta, Mathilde Walewska, egy titkos személy. Ezt találták ki, hogy legyen a filmnek reklámja. Én is csak később tudtam meg, hogy két német írta a könyvet. A papámat játszó Paul Hubschmid híres színész volt akkoriban. Nadia Gray volt a schöne mamám, román származású olasz színésznő. A forgatás után én szinkronizáltam saját magam. Akkor azt is megbántam, hogy megszülettem, mert az nagyon nehéz volt.
 
Mi állt abban a szerződésben, amit a Cosmopol-Filmmel írtál alá?
 
Hogy kapok lakást, felöltöztetnek, minden utamat fizetik és első évben 1600 shillinget fizetnek, a másodikban meg 2000-et kaptam volna, ami elég nagy pénz volt. Nagyon nagy dolog volt, hogy kikerülsz a lágerből, filmezel, tanulsz és újságokban szerepelsz. Cserébe viszont ők azt csináltak velem, amit akartak. Mással nem szerződhettem, meg kell változtatni a nevemet is, így lettem Barbara von Nady. Apám miatt ezt nem nagyon tetszett, de meg se kérdezték, hogy akarom-e. Legyen egy kicsit arisztokrata név, azért volt benne a von. Ott kellett fényképeszkednem a Mária Terézia-emlékmű mögött, Nádasdy Ferenc szobrával…
 
Kihasználták az arisztokrata származásodat?
 
Igen, az jó reklám volt számukra. Kértem az újságírókat, hogy ne írjanak semmit a szüleimről, mert ők itthon maradtak és 1957-58-ban nem voltak biztonságban. Így is nagyon csúnyákat írtak rólam a magyarok. Hogy kutyából nem lesz szalonna, grófkisasszonyból nem lesz színésznő, meg hogy tudjuk, hogyan érte el mindezt. A második könyvemben ezt részletesen leírtam. Münchenben volt a bemutató, akkor kaptam egy levelet Mathilde Walevskától, aki állítólag a forgatókönyvet írta. Az újság is lehozta, hogy „Liebe Fräulein Nady … gratulálok, nagyon jól játszotta el a szerepet, köszönöm szépen. Én nem jövök a premierre, mert inkognitóban akarok maradni.” Velencéből küldték a levelet, de hamis volt, csak én nem tudtam!
A hotelek hihetetlenek voltak. Imádtam ott lakni! Kérdezték, hogy mit akarok reggelizni, mondtam: mindent! Kérek sajtot, lekvárt, tükörtojást baconnal, teát, kávét és kakaót. És előtte egy pici üveg champagne-t. Gyümölcsöt és pirítóst. Szép komótosan mindent megettem. A pincér azt mondta a menedzsernek, hogy nem hiszi, hogy a kisasszony egyedül volt, mert akkora reggelit kért... A menedzserem azt válaszolta, hogy nem kell félteni a hölgyet, magyar menekült és biztos, hogy mindent egyedül evett meg.
A szüleimmel egyszer beszéltem telefonon, de akkor sem tudtunk semmit mondani, mert mindenki sírt és lehallgattak. Leveleket írtunk, de azokat cenzúrázták. Amikor tudtam, csomagokat küldtem. Bécsben láttam Honthyt utoljára. Látni akart engem. Felhúzta a szemöldökét és azt mondta: hallottam, hogy színésznő lettél, csak vigyázz, vigyázz! Kértem:  „Hannácska, vigyél haza egy csomagot a szüleimnek”. El is vitte, de soha nem adta át. Déligyümölcs volt benne. Tudod, milyen nagy dolog volt akkor a déligyümölcs?!
 
Hogy hangzik németül a tavasz és hogyan a menekült?
 
A tavasz Frühling, a menekült Flüchtling. Újságírók kérdezték, hogy ki vagyok, és azt akartam mondani, hogy egy magyar menekült, de azt mondtam, hogy egy magyar tavasz vagyok, amin nagyon nevettek és le is írták. Szép voltam, csinos és tényleg olyan tavaszias. Nem akarattal csináltam, bár ahogy akkori magamat ismerem, csinálhattam volna. Ezzel sikerem volt. Aztán a színiiskolában mindez nem volt elég. Az osztálytársaim kicsit lenéztek. A Reinhardt Szemináriumba tényleg csak hochdeutsch-ot beszélő színészek tanítottak. Nekem, hogy vendéghallgató legyek, megengedték, hogy magyarul felvételezzek. Februárban érkeztem Bécsbe, májusban már próbafelvételem volt, nyáron meg forgattunk. Ősszel mentem a színiiskolába, ahol fegyelemre szoktattak, táncolni, sőt vívni is tanultunk. Később nagyon furcsa volt, hogy Franciaországban a színészek nem is hallottak Max Reinhardtról. Az még rendben van, hogy nem tudják, kicsoda Hevesi Sándor, de Reinhardt?!
 
Visszanézve, mit gondolsz, miért egy olyan lányt választottak, aki még nem is játszott filmben és németül sem beszélt?
 
inden szerénytelenség nélkül állítom, hogy azért, mert teljesen spontán játszottam. Semmiféle allűröm nem volt és soha nem fáradtam el. Nagyon szerettem a filmes háttérembereket és az újságírókat is. Éjjel-nappal fecsegtem, ami tetszett nekik és a szerephez is illett. Mondok valamit. A filmet 50 év után tavaly egy családi találkozón kaptam meg és életemben először a családommal, az unokáimmal együtt néztem meg. És tudod mit vettem észre? Hogy nagyon jó vagyok! A többiek profi színészek voltak, de a szerepüket rutinból játszották. Én meg mindent beleadtam! Paul Martin jól választott.
 
Romy Schneiderrel hol találkoztál?
 
Egyszer Münchenben együtt reggeliztünk. Valamit ittunk is – nem pálinkát. Nagyon kedves és szimpatikus volt. Akkoriban azt írták egy cikkben, hogy én majd egy keserű koronát fogok a fejére tenni, mert a tehetségem és mert másfajta színésznő leszek… stb. Ez engem annyira bántott, hogy elnézést kértem a cikk miatt. Ugyan már, mondta, őt az ilyesmi nem érdekli. 19 évesen már az egész Sisi-film mögötte volt, meg Radványi Géza filmje a Lányok egyenruhában, amiben Lili Palmer mellett kitűnően játszott. Nagyon be volt fogva, folyton tanulnia és filmeznie kellett, mindig szépnek, jónak lenni.  Párizsban láttam őt viszont, ahol színházban játszott. Azután kezdődött az igazi kálváriája, miután megismerte Alain Delont. Nagy drámája volt, hogy a franciák rettenetesen náciztak, holott ő nem tehetett semmiről. Tudom, hogy ez nagyon bántotta, meg aztán olyan férfiakkal élt, akik kihasználták. Alain Delon öt évig kínozta, pedig Romy mennyivel nagyobb színész volt nála… Az ital, a fia elvesztése - tragikus élet az övé. De akkor ott Münchenben két fiatal lány találkozott és ő örült, hogy egy kicsit beszélgethetett valakivel. Mindig úgy éreztem, hogy valamit keresett, amit soha nem talált meg.
 
Gino Wimmernek köszönheted a következő filmet, az Utazást is?
 
Egyszer azt mondta, hogy találkozik egy amerikai rendezővel, menjek vele, mert a magyar forradalomról forgatnak egy filmet. Így találkoztunk Anatole Litvakkal. Én csak ültem és vártam. Litvak folyton rám nézett és kérdezte Ginótól, hogy ez ki? Nem lehetne nekem egy szerepet írni ebbe a filmbe? A film forgatókönyvírója George Tabori volt. Odahívták őt is, mondván, kellene egy kis szerepet írni ennek a fiatal színésznőnek. Hallgattam őket, majd megszólaltam: talán engem is megkérdezhetnének, nem? Litvak ezen nagyot nevetett, de Gino majdnem rálépett a lábamra, hogy Yul Brynnerrel, az amerikai sztárral játszhatnék egy filmben! Kérdeztem, hogy mi lenne a szerepem, mert nekem a szüleim otthon élnek és nem biztos, hogy a forradalomról szóló filmben… Azt majd megbeszéljük, mondták. Így történt, hogy megírták a szerződést és a Cosmopol-Film eladott engem. A történetben egy határ menti kocsmáros lányát játszottam. Ide érkezik ’56 végén egy turistacsoport busszal, de Yul Brynner, az orosz Szurov őrnagy nem engedi át a társaságot. Beleszeret az egyik angol nőbe, miközben én vagyok a szeretője… Hát ez nekem nem tetszett. Ha ezt Magyarországon megtudják! Legyek a lánya a kocsmárosnak, vagy nincs inkább egy ellenálló szerep ebben a filmben? Mondták, van, de azt Anouk Aimée játssza. Ne már, miért nem inkább én?! Elmondtam, hogy miért nem akarok az orosz tiszt szeretője lenni, mert az árulás, amit később nagyon sokszor meg is kaptam mindenkitől. Viszont Ginóék azt mondták, azt játszod, ami van, Yul Brynner a partnered, ez egy óriási lehetőség, egy ugródeszka! Yul nagyon kedves, jó kollega volt, ő megértette, amit mondtam. Magyar menekültek voltak a statiszták, odamentem hozzájuk és nekik is elmondtam, hogy nem tehetek a szerepről… A forgatás viszont érdekes volt, mert nagyon sok színészt megismerhettem és akkor találkoztam a későbbi férjemmel, Dimitrijjel, aki stábfotós volt, szintén orosz származású, orosz menekült...
 
Yul Brynner később még fontos szerepet játszott az életedben.
 
Igen, ő lett az esküvői tanúm. Akkor egy osztrák fényképésznővel élt, bár Yul mindenkivel együtt élt... rengeteg nő vette körül. A filmnek vége lett, Dimitrij is visszament Párizsba, én meg teljesen egyedül éreztem magam. Hiányoztak a szüleim, és a Cosmopol-Film se törődött már velem. Addig, mindig azt hittem, hogy nekem óriási szerencsém van, azt csinálhatom, amit szeretek, nemsokára megnyílnak a határok, a szüleim jöhetnek és én is hazamehetek. Aztán ’58-ban Nagy Imrét fölakasztották. Nem hittem el, hogy a Nyugat ezt hagyja.
Közben szerepet kaptam egy színházban a Piroska című darabban. Végre színház! Farkasnak hívták a rendezőt, híres kabarészínész volt. Folyton szidott: ezt nem lehet így kisasszony, ez nem film, ez színház! Közben Dimitrij többször meglátogatott Bécsben, azt mondta, jobb lenne, ha elmennék vele Párizsba, lesz egy családunk, megtanulok franciául, aztán később karriert csinálok, mert még olyan fiatal vagyok. Hát nem úgy lett. A franciák nem tűrik, hogy valaki az ő gyönyörű nyelvüket akcentussal beszélje.
Amikor eljöttem Bécsből, szerződést szegtem. Ginónak meg se mondtam, hogy elmegyek. Néha fenyegettem, ha ez így megy tovább, akkor otthagyom, de nem vette komolyan. Azt mondta, ha nem engedelmeskedem, akkor betesznek egy lányintézetbe. Na, még csak az kéne! Összepakoltam és szó nélkül elindultam Franciaországba, ami sokáig bántott, mert tényleg nem volt szép tőlem. Párizsban egy magyar származású ügyvéd levelet írt a Cosmopol-Filmnek, hogy amikor Frau Nady a szerződést aláírta, akkor még nem volt nagykorú, a szülei sem írhatták alá és kérjük, ne pereljenek, mert a Nádasdy egy híres magyar család, akik a kommunizmusban így-meg úgy-meg-amúgy. Ne haragudjanak, de Frau Nady inkább a családot választja. Na, így kezdődött a francia életem.
Ginóéktól azalatt a két év alatt nagyon sokat tanultam. Talán lehetett volna belőlem egy jó színésznő, de akkor másképpen kellett volna törődniük velem - szeretettel. Nem fenyegetni. Kihasználtak a Cosmopol-Filmnél, pedig sok pénzt hoztam nekik, mert a Meine schöne Mama-nak nagy sikere volt. 18 évesen már sok mindent átéltem, de nagyon hiányzott a családom, az ország, a gyökereim. Így történt, hogy aztán otthagytam a színészi karriert.
 

 

Címkék

Bertolucci, 60-as évek, Netflix, német film, popzene, Vígjáték, Bill Condon, thriller, magyar sorozat, Transz, Ősz Gábor, Almodóvar, KAFF 2017, animáció, Magyar Kultúra Napja, Interjú, Verzió, Török Ferenc, Hajdu Szabolcs, forgatókönyv, Gauder, Szépművészeti, báb, HBO GO, Csányi Sándor, dán, Filmrendező, Aranyglóbusz, háborús film, rassz, Felújított filmek, Díjak, Guinness, Inkubátor, jelölés, Cseh Tamás, Észt filmhét, Anilogue, Greengrass, Amrita Sher-Gil, Sopsits, Jéger, Kultfilmek, új magyar film, Televízió, Diplomamunka, vizsgafilm, western, Tomit., Filmalap, Wegerer, Gólem, Készülő film, Elek Dóra, Nyár, zene, krimi, Titanic Filmfesztivál, doku, Aranyélet 2., alkotó, Cinefest 2016, Oscar, disztópia, filmtörvény módosítás, Cassell, Jancsó, bagoly, diplomafilmek, Cannes, Tinédzser, HBO, szörnyek, Kormákur, Oscar-jelölt, Antal Nimród, farkasember, Magyar film fesztiválszereplés, Berlinale, Mark Ruffalo, A hetedik Star Wars film, 1920, Boyle, Tábor, Kvíz, , Szolnok, Akadálymentesen, Horror, Artmozik éjszakája, Tárlat, The Affair, Retro noir, MaNDA DVD, monográfia, producer, Tudományos filmek, Filmtörténet, Carrie Fisher, Valentino, Tóth Barna, Történelmi magánügyek, francia film, buli, Jeff Nichols, finn filmnapok, Magyar Nemzeti Galéria, olasz film, Tiszta szívvel, Cigánygyilkosságok, Dokumentumfilm, Fliegauf, Filmhét, Visszanéző, Sára Sándor, Filmnapok, Uránia, Beatles, Forgalmazói filmnapok, Dyga Zsombor, halálhír, cikk, Maya Forbes, Titanic, fantasy, Anilogue 2016, ELTE, expresszionizmus, Jeles, Kaszkadőr, sorozat, LuMu, Röhrig Géza, Amszterdam, építészet, Művészetek Völgye, Örökmozgó, Kino, Wajda, Cseh filmek, Pixar, filmkritika, Filmalap-Filmarchívum, vámpír, Herczeg Attila, 2. Magyar Filmhét, Ukrán film, babona, Kincsem, DVD bemutató, Jelenidő, Love story, Titanic 2017,