Filmkultúra

A Nemzeti Filmintézet magazinja

Két Magyarországon felújított filmet tűzött műsorra a cannes-i fesztivál

Május 15-én este a cannes-i fesztiválpalotában Makk Károly személyes részvételével volt látható először a Szerelem című magyar film felújított és digitalizált változata. 

A Törőcsik Mari, Darvas Lili és Darvas Iván főszereplésével 45 évvel ezelőtt készült Szerelem című  alkotást a Filmalap kezdeményezésére mutatták be Cannes-ban. A Szerelem Makk Károly, Déry Tibor író és Tóth János operatőr közös alkotása, 1971-ben készült. Az 1950-es években játszódó mozifilm központi témája két asszony különös  kapcsolata: mindkettejük életének középpontjában ugyanaz a férfi áll. Az  fiatal tanárnő hűségesen várja haza a politikai okokból bebörtönzött férjét, miközben haldokló anyósát ápolja és elhiteti vele, hogy fia Amerikában filmez, boldog és megtalálta élete célját…

A Szerelem nemzetközi premierjét 1971-ben tartották szintén a cannes-i filmfesztiválon, ahol elnyerte a zsűri díját. 

A  Cannes  Classics-ban nem Makk filmje az egyetlen, melynek felújítása Magyarországon készült. A Filmalap Filmlabor igazgatósága 2015-ben kezdett el dolgozni a cseh filmarchívum felkérésére (National Film Archive) több film felújításán, ennek egyik eredménye Jindřich Polák 1963-ban készült Ikarie XB 1 című filmjének felújítása is, melyet szintén meghívtak a Cannes Classics program szervezői. Mindkét film teljes körű 4K felbontású kép restaurálására, valamint hang restaurálására került sor, a felújított változatok Cannes-ban lesznek először láthatók.

Az eredeti 35 mm-es filmek felújítása 4K digitális hordozóra a Magyar Művészeti Akadémia pályázati támogatásával a MaNDA közreműködésével  a Focus-Fox Stúdióban és a Filmlaborban készült.

(forrás: Magyar Nemzeti Filmalap)

Kapcsolat

Email: info@filmarchiv.hu
Postacím: 1021 Bp, Budakeszi út 51/E.
Telefon: (+36 1) 394-1322