Filmkultúra

A Nemzeti Filmintézet magazinja

Akit rendre mélyvízbe dobnak - Kővári Kata látványtervező

Megéri-e kitartónak lenni? Mikor van kész az ember valamire? Mire jó a mélyvíz? És mire egy pályakezdő vagánysága? A Titanicon bemutatott, nemrég mozikba kerülő romagyilkosságokat (is) feldolgozó magyar film, a Genezis látványtervezőjével, Kővári Katával beszélgettünk. INTERJÚ

Mit lehet tudni rólad? Milyen munkáid voltak eddig? És hogyan kerültél a Genezisbe?

Ez az első nagyjátékfilmem önállóan, előtte csak látványtervező asszisztens voltam Till Attila Tiszta szívvel című filmjénél. Itt Ágh Mártonnak voltam az asszisztense.

Aki épp Bogdán Árpád első filmjének is a látványtervezője volt…

Igen, ez véletlen, egyben nagy megtiszteltetés is, Marci után csinálni egy filmet nagy dolog, mint ahogy az egész film is nagy dolog volt számomra, egy óceán, amibe beledobtak. Dobos Tamás operatőr és Molnár Dani gyártásvezető ajánlott be. Ismertem már őket régebbről, Tamással sokat dolgoztam is reklámokban. Az utolsó utáni pillanatban kerültem be egyébként a filmbe, így kevés idő volt az egészet átgondolni, megtervezni, kivitelezni. Azt tudtuk, hogy Baranyában fogjuk leforgatni az egyik szekvenciát, de a végleges helyszínek még nem voltak meg. Árpád már évek óta járt oda, inspirálta a környezet, megismerkedett az emberekkel. Ez számára nagyon fontos volt, és később nekünk is igen fontos lett az ottaniakkal megtalálni az összhangot, mert anélkül nem ment volna. Ha az ember nem érzékeny valamennyire arra a környezetre és a cigány emberekre, akkor nincs esélye.

A reklámok, amiket említettél, akkor a Tiszta szívvel mellett az „előéleted”?

Igen, de ha a legelején kellene kezdenem, akkor volt egy fodrász szakmám, amiben másfél évet dolgoztam, ám már az elején tudtam, hogy az nem nekem való, viszont egész életemben érdekeltek az anyagok, a színek, a manuális tevékenységek. Jelentkeztem hát a KREA-ra. Először belsőépítésznek készültem, de az igazgató, Nemes Mária nem engedett tovább a szakra, azzal, hogy az nem nekem való, és meggyőzött, hogy a setdesigner (berendező) meg az enteriőr stylist szak sokkal jobban passzol hozzám. (Akkor még nem volt itt látványtervező szak.) És igaza volt, nagyon jól tettem, hogy ezt a szakot választottam. Textiltervezéstől szobrászatig és művészettörténetig nagyon sok mindent tanultunk. Nagyon erős volt a vizuális kultúra és vizuális kommunikáció képzésünk is. Egyszóval berendezőként végeztem, ám én kicsit többet szerettem volna ennél. Tudtam, hogy a színház és a film felé szeretnék mozdulni. Ezért már másodévben elkezdtem keresni Ágh Marcit, mert ismertem és imádtam a munkáit. Emailben kerestem meg, megírtam mit csinálok, és hogy nagyon szeretnék nála asszisztálni. Természetesen elküldött, aztán másodszorra is elküldött, harmadszorra is, aztán egyszer csak felhívott, hogy van egy olasz fogkrémreklám, menjek el, nézzem meg, milyen is egy ilyen forgatás.

És milyen volt? Mik voltak az első benyomásaid?

Ez egy extra hosszú, huszonkét órás forgatás volt, ám én minden percét élveztem, imádtam. Marci aznap este otthagyott a forgatás felénél. Azt sem tudtam, hogy hol a kamera, ki kicsoda, csak annyit láttam, hogy mindenki rohangál és olaszul ordibál. Félelmetes, és egyben nagyon vonzó világ volt számomra. Ezt a "sokkot" az elején kell átélni, és ennek tudatában tudod csak igazán eldönteni, hogy az életed részévé válik, vagy pedig köszönöd szépen, nem kérsz belőle. Elképzelhető, hogy a Marcinak is ez volt a célja. Szerintem mindenkinek ez a „sokkterápia” tesz a legjobbat, mert csak így érezheti meg, mivel is jár ténylegesen. Szerencsére aztán ebből rendszer lett, így Marci mellett két és fél évig voltam asszisztens, magyar reklámokban, külföldi reklámokban. Varga Judit, Csuti mellett is szerencsém volt asszisztálni, ő volt korábban Marci első asszisztense, az is egy fantasztikus élmény volt. És aztán szép lassan elkezdtek hívni Marci mellől, ami eleinte igen félelmetes volt, mert nem éreztem úgy, hogy itt lenne már ennek az ideje. Meg tudok-e úgy csinálni logisztikailag, szervezésileg egy reklámot, hogy az jó legyen, hogy legalább töredékében közelítse azt a színvonalat, amit Marci munkái képviselnek. Aztán szép lassan eljutottam odáig, hogy megtanultam helyén kezelni a dolgokat. Megtanultam, milyen ezzel a nem kis felelősséggel együtt élni, hogy az ne béklyózzon és nyomjon agyon. Hiszen ki mondja meg, mikor kész egy ember? Mikor van kész egy ember például az anyaságra, vagy bármire? Ez nem lehet szempont, megtörténik, és utána már együtt kell élni vele, vagy nem. Én lassan már két éve, hogy együtt élek ezzel, és jól érzem így magam. Nagyon hiányzik persze Marci, hiányzik, hogy egy olyan profi ember legyen mellettem, akitől tényleg minden pillanatban tanulni lehet. Ráadásul egy hasonló magas mércét önállóan felállítani, és azt folyamatosan fenntartani, néha igen nehéz és küzdelmes.

A példád azt mutatja, egy pályakezdőnek egyrészt nagyon kitartónak kell lenni, másrészt a mélyvíz, ami igen hasznos.

Igen, de ez az egész filmes szakmára igaz. Hogyha nem tapasztalja meg az ember, milyen napi 16 órákat dolgozni, és akár 30-40 napig is tartani ezt a tempót, addig nem tudja, mi is ez a szakma.

A Genezisnél mi volt az elvárás, hogy Árpád vízióit képezd le, és az ő igényeit kövesd, vagy ennél nagyobb teret kaptál?

Úgy gondolom, abszolút szabadkezem volt. Árpád persze nagyon tudta, hogy mit akar, és nagyon ragaszkodott is mindenhez. Nehéz volt például, amikor ott voltam Siklósnagyfaluban, ahol nagyjából tudtam már, mi hol van, kitől mit tudok kérni, és egyik pillanatról a másikra kellett valami új berendezést szereznem, és nagyon nehezen tudta Árpi feldolgozni, ha néha azt mondtuk valamire, hogy nem lesz, mert nem tud ott lenni. Ebből voltak feszülések, kár lenne tagadni, de a végén valahogy mindig ott volt a megoldás, és meg tudtuk beszélni, megvolt a kompromisszum.

Ezek szerint voltak lemondások?

Részemről is, részéről is, igen. A pénz- és időhiány miatt. Emiatt is alakult például úgy, hogy Árpád egyszer csak behívott, hogy nincs elég pénz (amúgy sem volt nagy büdzséje a filmnek), és nekem kellene elvállalni a berendezői feladatokat is. Így hát berendező nélkül maradtam. Viszont ha nincs ott az asszisztensem és rajta kívül a berendező asszisztensem, nem tudom ezt a filmet végigcsinálni, ezt biztos.

A rendező, az operatőr és a látványtervező koncepciója között nagyon nagy szimbiózisnak kell lennie, fontos, hogy az elképzeléseik illeszkedjenek. Kemény viták voltak? Fel kellett vértezned magad ezekre pályakezdőként?

Muszáj volt. És viták is voltak dögivel, de ez a közös munka velejárója. Őszintén szólva bírni kellett a terhelést.

Ezzel együtt ez egy elég férfias szakma. Nagyon sok mindent kell irányítani.

Ha belegondolunk, a nők sokkal több mindent képesek koordinálni és logisztikázni, mint a férfiak.

Ugyanakkor itt keménynek is kell lenni. Hiszen fontos, hogy például ne dőljön le a fal, időre ott legyen minden. Gondolom, nem véletlenül, nem is igen vannak ebben a szakmában nők.

Valóban keménynek kell lenni, ám mégis vannak női látványtervezők. Három-négy biztos van: Varga Judit, Esztán Mónika, Nyitrai Anna. És nagyon lehet imádni ezt a munkát. Nekem egyébként az egyik legnehezebb épp az volt, hogy meg kell mondanom embereknek, többnyire férfiaknak, mit csináljanak. Ráadásul olyanoknak, akik mondjuk már negyven éve a szakmájukban dolgoznak, én meg még csak három. Ezt nehéz volt megszokni, de meg kellett, mert ez a szakma ezzel jár. Nem tudsz mást csinálni, csak hogy kedves vagy. Fontos, hogy tudj kérni. Mindemellett az is fontos, hogy lássák rajtad, tudod, mit akarsz. És persze ha úgy alakul, keménynek is tudni kell lenni. Nincs más lehetőséged, mert hisz valóban a te felelősséged, hogyha valami nincsen kész időre.

Mi volt a forgatás alatt a legnagyobb kihívás?

A legnagyobb falat nekem Baranyában, Alsószentmártonon épp az a ház volt, ahol a gyilkosság történt. Egyrészt, mert ezt a világot ismertem a legkevésbé. Másrészt, mert tulajdonképpen a nulláról kellett felépíteni ezt a házat. Annyira romos volt, hogy a statikus azt mondta, oda senkit nem fog beengedni, mert életveszélyes. Kaptunk egy hivatalos papírt, hogyha ez a ház nem lesz statikailag olyan állapotba hozva, ahogy azt ő leírja, akkor húz egy kordont a ház köré, és nem forgathatunk.

Nem lett volna olcsóbb egy másik házat keresni?

Ez a ház hosszanti elrendezésű volt, és olyan kameramozgást tervezett a gyilkossághoz Tomi (Dobos Tamás), ami a ház egyik végéből a másik végébe tart. Egyszóval nagyon jók voltak a ház adottságai a jelenethez, és más ilyet nem találtunk. Begerendáztuk hát, oldalról is megtámasztottuk, azután próbáltuk ezeket eltüntetni (befesteni, befalazni, bevakolni), hogy a filmben mindebből semmi ne látszódjon.

Úgy tűnik, egy látványtervezőnek (ahogy azt Valcz Gábor is mesélte) jórészt problémamegoldónak is kell lennie. Sokkal gyakorlatibb szakma ez, mint ahogy azt az ember gondolja.

Igen, van az az oldala, amikor megálmodsz valamit, amikor leülsz, megrajzolod, kézzel vagy számítógéppel, aztán a gyakorlatban szép sorban jönnek a megoldandó problémák. És ezért van szerencsém, mert mi a KREA-n igen sok gyakorlatias dolgot tanultunk. Mi tulajdonképpen az art departmennek a gyártói vagyunk. A gyártásvezető az egész produkcióért felel, nekünk meg a berendezéstől kezdve a technikán keresztül az építészetig kell koordinálnunk mindent. Nem véletlen, hogy mindezt nagyon kemény papírmunka előzi meg, műszaki rajzok, látványtervek tömkelege, amit mindenkivel át kell beszélni. Mindemellett szerintem mégis az a lényeg, hogy szeress együtt dolgozni azokkal, akikkel dolgozol. Mert egy szekeret hajtunk, és ha ez nem így van, az a munkán is érződik. Meglátszik a filmen, csapat vagytok-e, vagy sem. A csapatmunkára egyébként legnagyobb szükség épp a gyilkossági jelentnél volt. Ezt a házat fel kellett gyújtani, aztán megcsinálni úgy, mintha nem lett volna felgyújtva, és ezt felvenni egymás után háromszor. Mindezt egy éjszaka alatt. Ez nagy kihívást jelentett. Komoly koreográfiája volt, amire egy napot tudtunk készülni. Előző nap már lepróbáltuk. Fegyverszakértőnk meg egy akciórendezőnk is volt segítségképp. Napnyugta után kezdhettük el. Bekötöttük a tüzeket, minden égett, lángolt az istálló, aztán jöttek a tűzoltók, és mindent szétáztattak. A víz nagyobb kárt okozott számunkra, mint maga a tűz. Így mindent ki kellett cserélni: ablakokat, bútorokat, ágyat, kanapét, fotelt, kisszéket, mindent. Ezért mindenből három kellett, nem voltak persze teljesen egyformák, csak nagyjából.

Melyik gyújtási jelenet sikerült a legjobban?

Az utolsó. Az egésznek az volt a plusz nehézsége, és azért küzdöttünk annyit, mert Tomi és Árpi (Dobos Tamás és Bogdán Árpáda szerk.) szerették volna ezt a jelenetet egy snittben tartani. Elkezdik Ricsit követni egész az ágyától addig, ameddig a mezőn fut és lelövik. Volt egy hatalmas varázsa az utolsó felvételnek, amikor ugyanis Milánt kirakta Danís Lídia (az anya) az ablakon, és elkezdett futni, a művércsomag a hátán akkorát robbant, hogy ijedtében a földre esett, és ahogy ebből felállt és továbbment, attól lett ilyen fantasztikus ez a jelenet. Nem nézett a kamerába, nem kezdett el sírni, nem futott az apukájához, hanem továbbment és megcsinálta a jelenetet.

Milán amúgy is fantasztikus volt…

Nagyon sokáig kereste is Árpád, mire rábukkant. Végül Pécs mellett talált rá.

Számodra mi volt a kiindulópont a látvány megteremtéséhez, a storyboard, a forgatókönyv?

A forgatókönyv. És azt gondoltam, majd megyek hozzá könyvtárazni, kutatómunkába kezdek a beás cigányokról, és a forgatásra már mindent tudni fogok a kultúrájukról. Hát nem így lett, mert semmire nem volt idő. Azt hittük, kicsit később kezdünk, mert csúszni fogunk, de nem. Szépen visszavittem hát a könyveimet a könyvtárba, és Árpád tapasztalataira hagyatkoztam. Azért persze forgatásig minden egyes hétvégén lementem Pécsre. Egyrészt fel kellett építenem majdnem egy házat, másrészt a berendezés hetven százalékát az ott élő családoktól gyűjtögettük össze. És az, hogy lementünk közéjük, sokkal, de sokkal hatékonyabb kutatómunkának bizonyult. Mert így tapasztalhatja meg igazán az ember, érzelmileg is mennyire más világ, ami ott van.

Neked változott a képed a romákról?

Nem voltam előtte sem előítéletes, pedig vannak negatív tapasztalataim, amikor viszont lementünk, és ténylegesen megismertük azokat a családokat, akiknél forgattunk (van, akinek a házát használtuk, van, akinek a lovait, szekerét), akkor minduntalan átjárt bennünket az a hihetetlen szeretet, amit felénk árasztottak. Nekik ez a forgatás egyébként is nagy esemény volt.

Közülük kerültek ki a statiszták is?

Volt, aki ezért ment fel Pécsre, mert ott volt egy casting, de Alsószentmártonon és Siklósnagyfalun is tartottunk „castingot”. Vicces volt egyébként, hogy amikor a gyilkossági jelenetet forgattuk, amit naplementekor kezdtünk, és hajnalig tartott, a statiszták annyira elfáradtak, hogy volt közülük, aki egyszerűen hazament. Így apránként eltűntek a statisztáink, úgy kellett összeszedegetnünk őket a faluban.

A témához, korhoz kapcsolódó kutatást egyébként fontosnak tartod, vagy inkább a pályakezdő drukk volt ez a részedről?

Nagyon fontosnak tartom, és következőnél is így kezdeném, bármi is a téma és a kor.

Mi fontosabb, az autentikusság, hitelesség vagy az atmoszféra? Melyik élvez prioritást?

Én nem választanám szét ezt a két dolgot, soha nem is tettem. Szerintem az egyik nincs a másik nélkül. Minden berendezésnek van lelke, ha meg nincs, mindig próbálok úgy dolgozni a berendezővel, hogy megteremtődjön. Mert fontos, hogy a díszletnek legyen egy hangulata, egy atmoszférája, ami illik a korhoz, a jelenethez. Egyszóval talán az atmoszféra élvez egy fokkal nagyobb prioritást. A Genezis nyitóképe is például nagyon erősen atmoszférikus lett volna: ahogy végignézel egy ködös utcán, és színes házakat látsz. Ez a kettősség abszolút tükrözte volna a világukat. Ám ez sajnos nem valósult meg, mert nem volt rá pénz. Sok olyan dolgot hagytunk ki pénzhiány miatt, amitől a film hangulata kerekebb lehetett volna.

Volt benned bárminemű dilemma, hogy azzal együtt, hogy hiteles legyen a látvány, a berendezés ne épp erősítse a sztereotípiákat?

Volt, igen. De ezeket mind átbeszéltük Árpáddal. Például elég erős a szentségkultuszuk, olyannyira, hogy ezt szerintem nem is lehet túltolni. Sokan mondják barátok, ismerősök azt is, hogy miért nem lett durvább a film, például nem mutatjuk jobban a szegénységüket. Miért van például a fiúnak ilyen jó cipője, ami majd leesik a vászonról. Holott, azt gondolom, éppen így lett hiteles, nem steril a dolog. És így lett általánossá is: nem kell nagyon szegénynek lenni, hogy ilyesmik megtörténjenek. Nem kell matracra fektetni őket, vagy lyukas cipőt a lábukra adni, mert nem azért történnek meg ezek a dolgok. Nem csak az ilyen helyzetben élő emberekkel eshetnek meg ilyen dolgok. És nekünk kifejezett célunk volt, hogy elemeljük kicsit a történetet és az általános felé toljuk.

Három különböző részből épül fel a történet, de azon belül is elképesztő mennyiségű helyszín van. Segítette-e a munkádat helyszínkereső? Egyáltalán ki döntött a helyszíneket illetően, kinek a kompetenciája? A látványtervezőé? Vagy a látványtervezőnek inkább a már kiválasztott helyszín felturbózása a feladata?

Közös munka volt, de nekem azért könnyebbség volt, hogy amikor bekerültem, Árpád már benne volt egy ideje, már feltérképezte a terepet, nézegetett helyszíneket, és ő már nagyjából tudta, hogy ez a két falu jöhet szóba. Persze volt mindenre tizenötezer opció, és ebből kellett mindig választani. A döntés végül pedig mindig abszolút közös volt. És segítette a munkánkat egy location manager is.

Előre tudtad a kameramozgásokat, képkivágatokat? Hiszen cseppet sem mindegy, mit mennyire és milyen részletességgel kell berendezned.

Valóban abszolút nem mindegy. Volt, amikor volt kis négyzet, és volt, amikor nem volt. Nagyon sokat rögtönöztünk is. Így mindig mindenre fel kellett készülni, mert minden változhatott az utolsó pillanatban, és ha nem lett volna ott valami, amit bele lehetett rakni, az baki lett volna. Mindig kell tartalék. Ez olyan, mint a gyártásvezetőnek a pufferösszeg, amit félrerak a váratlan helyzetekre, hogy tudjon hova nyúlni. Egyfajta bebiztosítás, ami sokszor jól jött. Sokszor kellett megoldani csapatunkkal váratlan helyzeteket. Volt, amikor sikerült, és volt, amikor nem.

Fontos volt, hogy a három rész látványban is nagyon eltérjen?

Igen, de ez automatikusan adta is magát, hiszen különböző társadalmi rétegekből valók az egyes epizódok főhősei. Cseh Annamari (Hanna) helyszíne budapesti, Illés Enikőé (a kamasz íjászlányé) Dunaújvárosban játszódik nagyrészt, és volt még Baranya, Alsószentmárton és Siklósnagyfalu. A roma szekcióban egyértelmű volt, hogy színes, szakrális hangulatokat akarunk csinálni, a középső szekvenciában inkább a paneles, az alsóközéposztály szűk tereinek megjelenítése volt fontos, de meghatározó volt az is, hogy Enikő egy nagyon magának való, zárt lány. Így itt maga a karakter is igényelte, hogy nagyon-nagyon szűk, beszűkült látványa legyen a jeleneteknek: kis nappali, nagyon kis fürdőszoba, mintha ott is burokban lenne.

A roma kisfiúnál meg dominál a természetközeliség, aminek persze megvan a realitása, ugyanakkor automatikusan behozza az idillisztikusságot is, a vadromantikát. Tervben volt, hogy ezt valamiképp tompítsátok?

Voltak olyan dolgok, amik megkívánták, hogy megmutassuk a környezetet, kiiktatni az ezzel együtt járó idillt meg szándékoltan nem akartuk. Lehet, hogy így lett egy kis mesebeli hangulat, viszont túlzásnak semmiképp nem nevezném. Egyébként nagyon sok idilli jelenet nem is lett épp emiatt bevágva, mert már sok lett volna ebből a mesevilágból. Nagyon sok hangulatképet vettünk fel, amiben látszik az alapvető különbség, hogy nekik milyen a viszonyuk például a fával, ami lételemük, vagy, hogy milyen egy disznóvágás. A disznóvágás atmoszféráját szerintem gyönyörűen visszaadta Dobos Tomi. Ott érzed a disznópörkölés szagát az orrodban.

Nagyon sok szimbólum is van a filmben. A látványtervezőre ró ez pluszfeladatot?

Árpáddal ezeket is átbeszéltük, ha meg nem vettem figyelembe, ha hiányolt valamit, szólt. Egyszóval ezeket ő irányította, és inkább az operatőri munkával játszott erre rá. Hannánál volt igazából fontos, hogy valami olyan teret rendezzünk be, ami megteremti az ő kettősségét: ott lakik, de mégsem lakik ott, van ott valami, de még sincs semmi. Hanna egy nagyon erős, karakán nő, akinek hihetetlen magánnyal és űrrel kell szembenéznie. Mindenféle konkrét vagy érzelmet kiváltó berendezést próbáltunk hanyagolni, mert a kislánya nevével ellátott dobozoknak és a falon lévő rajznak kellett elvinnie a hangulatot. A középső résznél pedig a víz (az úszómedencébe és a kádba való merülések) hordozták a szimbolikát.

A sztorihoz képest a képi világ felülstilizált (kifejezetten művésziek a kompozíciók), helyszínekben meg picit lejjebb pozícionált a film (pláne a középső dunaújvárosi és az utolsó, például kafkaian kaotikus bírósági résznél). Így lett meg valahogy az egyensúly érzetben.

Tudatosan. Talán Hannát (Cseh Annamarit) egy kicsit feljebb pozícionáltam volna, most utólag. Luxusapartmanban volt a lakás, és ez nem jött le. Utólag azonban már kár ezen rágódni, megváltoztatni úgysem lehet.

Milyen munkák várnak rád mostanában?

Sok reklámot csinálok, szerencsére. Ezek szakmailag is kihívást jelentenek. Minden kihívás igazából. Valami miatt mindig mindenben akad valami kihívás. Nagyon rövid idő alatt nagyon nagy dolgokat kell csinálni, van, hogy nagyon kevés pénzből. Egy heted van, hogy kitalálj egy komplex látványt egy adott történetre. Ott háttérbe szorul az, hogy mi inspirál, ott nem lehet annyira szárnyalni, kreatívkodni. Ott le kell ülni, rajzolni kell, és azt el kell fogadtatni. Tavaly nyáron csináltam egy kisfilmet is Csáki Lacival a Balatonon, ami most fog majd kijönni. Egyszóval reklámok vannak túlnyomó részt, de játékfilmet nagyon szívesen csinálnék megint.

Egy pályakezdőnek milyen lehetőségei vannak?

Az az egy lehetősége van, hogy mindig próbál jót csinálni, pontosabban a lehető legjobbat csinálni. Nagyon sokan mondják, hogy nem tudnak megmaradni ebben a szakmában. Én úgy gondolom, vagy legalább is remélem, hogyha valaki ténylegesen odaadással csinálja azt, amit csinál, és ezt látják rajta, akkor hívni fogják. Nekem legalábbis ez eddig bejött.

Kapcsolat

Email: info@filmarchiv.hu
Postacím: 1021 Bp, Budakeszi út 51/E.
Telefon: (+36 1) 394-1322