Filmkultúra

A Magyar Nemzeti Filmalap magazinja

Itt a könyv van mindenekelőtt - Aranyélet 2. évad - Krigler Gábor kreatív producer és Tasnádi István író

fotó: HBO / Sághy Tímea
 
November 6-tól lesz látható a magyarországi HBO eddigi legsikeresebb sorozatának folytatása. Az Aranyélet készítéséről, a 2. évadról és a csatorna jövőbeni terveiről beszélgettünk Krigler Gáborral és Tasnádi Istvánnal. Kiderült, miért tekinthető az egyszerű adaptációként indult sorozat a gyakorlatban szinte teljesen magyar fejlesztésnek, kinek és miért volt fontos a rendszerváltás motívumának beemelése a 2. évadba, mekkora szerepe van a vezető írónak a casting során, mi köze az Aranyéletnek a Breaking Badhez és számíthatunk-e harmadik, vagy akár még további évadokra. INTERJÚ

Tasnádi István – Író, forgatókönyvíró, rendező. A színháztörténész végzettségű író 1992-től publikál rendszeresen. Dolgozott színházi dramaturgként, több éven keresztül volt a Krétakör Színház drámaírója, de darabjait bemutatták többek között a Katona József Színházban, a Kaposvári Csiky Gergely Színházban, az Örkény Színházban és a Bárkában is. Közreműködött a Citromfej és a Jött 1 busz kisfilmek készítésében, saját nagysikerű színpadi musicalje nyomán ő írta – Köbli Norberttel közösen – a Made in Hungária forgatókönyvét is. Vezető íróként vett részt a Terápia magyarországi adaptációjában és az Aranyélet első évadában. A Duna TV hamarosan műsorára tűzi első rendezését, a Memót.

Krigler Gábor – Forgatókönyvíró, az HBO Magyarország forgatókönyv-fejlesztésekért felelős kreatív producere. A pécsi bölcsészkarról került a Barátok közt produkcióhoz, ahol előbb a történetírói stáb tagja volt, később pedig egy évig vezette is azt. Miután otthagyta a napi szappanoperát, megírta (folyt. köv.) – Hogyan írjunk tévésorozatot című könyvét, majd (Lovas Balázzsal közösen) megalapította előbb a Filmhu Forgatókönyvíró Iskolát, majd a Fade in Script Consulting nevű céget. Ekkoriban került kapcsolatba a magyarországi HBO-val, ahol külsősként részt vett a Született lúzer sorozat írásában. Immár több éve „belülről”, az HBO kreatív producereként felel a hazai saját gyártásokért, a Társas játékért, a Terápiáért és az Aranyéletért.  

 

Noha a Társas játék és a Terápia is komoly minőséget hozott, az Aranyélet egyértelműen az eddigi legjobb hazai saját gyártású HBO sorozat. A második évadának indulásáról szóló sajtótájékoztatón ráadásul azt mondtátok, ez eddig a legsikeresebb is. Mivel lehet ezt ilyen egyértelműen aláhúzni?

Krigler Gábor: Egyfelől van a nézettség ugye, másrészről főleg a sajtóvisszhang. A lineáris nézettséget a mi esetünkben nem igazán tudják mérni a jelenlegi rendszerben. Az HBO GO-megtekintések és a kritikák, valamint a nézői visszajelzések alapján tudunk tájékozódni.

Mikor dőlt el, hogy folytatjátok az Aranyéletet?

KG: Már az első évad forgatásának megkezdése előtt tudtuk, hogy elkezdhetjük fejleszteni a második évadot. De mire biztossá vált, hogy forgathatunk, addigra már bőven megírtuk a forgatókönyveket. Idén márciusban kaptunk zöld utat a gyártásra.

Ez a sorozat sem 100%-osan magyar fejlesztés, hiszen az első évad egy finn szériára (Helppo elämä) alapozva készült. Az eredetiből eddig három évad készült, viszont úgy tudom, ti attól már az első évadban határozottan elkanyarodtatok. A folytatásnál használtátok az eredeti folytatást?

KG: Olyan értelemben 100%-osan magyar fejlesztés, hogy kb. semmi köze nincs a finnhez. Könnyű élet címen meg lehet nézni az HBO GO-n az eredetit is, és nyugodtan össze lehet hasonlítani. Az első rész még viszonylag hűen követi az eredetit, aztán a másodiktól a negyedik részig még vannak egyes jelenetek, de már azoknak is teljesen más a kicsengése és a kontextusa. Onnantól fogva aztán már semmi köze sincs a finnhez. Annak a folytatását már egyáltalán nem használtuk, nem is tudtuk volna, mert addigra olyan szinten elkanyarodtunk.

Tasnádi István: Nálunk annyira más lett az első évad vége, a kiszálló pont, hogy eleve nem is tudtuk volna ott felvenni a fonalat. Én nem is láttam a finnből a többit, csak az első évadot. 

Mi alapján indultatok el a második évad fejlesztésénél?

KG: Ezt már teljes mértékben a saját sztorinkra építettük. Viszonylag korán feljött az az ötlet, hogy valamit a múlttal lehetne kezdeni. Még akkor kristályosodott ki, amikor az első évadban eldöntöttük, hogy a hetedik részben lévő cliffhanger után visszaugrunk a múltba és megmutatjuk, hogyan találkozott Attila és Hollós. Onnan kezdett el pörögni az én fejemben, és utána mondtam már a srácoknak is, hogy valahogy állítsuk szembe a rendszerváltást és a jelenlegi dolgokat. Mert akkor így lehet kicsit arról beszélni globálisan, hogy mi volt az a kvázi bűnbeesés, milyen hibákat követtünk el társadalmilag a rendszerváltás során, ami miatt ide jutottunk ki. Gyakorlatilag az volt a cél, hogy ezt a mi kis hőseink mikrosztoriján keresztül, felnagyítva mutassuk meg.

Miért volt ilyen fontos a rendszerváltás motívuma?

TI: Nekem régi vágyam volt valamiképp a rendszerváltást filmes eszközökkel megfogni, és gondolom, nem is vagyok ezzel egyedül. Hoztam is egy sorozatkoncepciót még annak idején, ami arról szólt volna, hogy mit jelentett nekünk és hogy zajlott a kilencvenes évek elején az átmenet. De sajnos az úgy önmagában nem működött, ezért is örültem annak, hogy tulajdonképp egy működő mai történetbe ágyazva mégis csak el lehet beszélni abból valamit.  Nyilván nem olyan mélységben és kidolgozottságban, mintha csak erről szólna a sorozat, de azért igyekeztünk olyan jellemző folyamatokat megmutatni és elemezni, ami talán mindenkinek ismerős. A rendszerváltás nálunk nem nagy, forradalmi eseményként zajlott, így aztán, míg bizonyos cseh vagy a román filmek tudtak valamit kezdeni ennek ábrázolásával, a magyar film adós maradt ezzel. Mi most próbálunk egy picit törleszteni ebből az adósságból.

Ki találta meg a finn eredetit?

KG: Én. Akkoriban még nagyon rajta voltunk, hogy olyan formátumokat keressünk, amiket adaptálhatunk. Most már szerencsére van egy olyan erős fejlesztési bázisunk, ami kizárólag eredeti sztorikból áll, de akkor még kvázi ukáz volt, hogy olyat találjunk, amit magyaríthatunk. Évente megnéztem 25-30 sorozatot szerte a világból, amiket a különböző tévés vásárokból hoztak nekünk, és ennek már az első része nagyon megtetszett, mert annyira magunkra, a mi világunkra ismertem benne. Gyakorlatilag az egyik legerősebb nem angol nyelvű pilot volt, amit láttam. S noha 2009-es, a mai napig megállja a helyét valamilyen szinten, más kérdés, hogy később nem nagyon tudtak ezzel mit kezdeni. Akkor azt gondoltam, ezt érdemes lenne magyarítani, neki is álltunk, aztán mentünk egy ideig abba az irányba, hogy ez egy viszonylag egyszerű adaptáció lesz, de menetközben elkezdtünk rájönni, mi nem működik, mit lehetne másképpen. Majd az angol főnökeink is elolvasták, és ők, akik egyáltalán nem látták az eredetit, elkezdtek rámutatni bizonyos hibákra, és akkor átgondoltuk. Minek bindzsizünk ezzel, amit toldozunk-foldozunk, tartsuk meg csak azt, ami már az első pillanatban megfogott benne, ami miatt azt éreztem, hogy ebből lehetne itthon is valamit csinálni, a többit meg inkább felejtsük el. Ez volt az a pont, amikor teljesen újragondoltuk az egészet. Csak az alapkoncepciót, a kiindulási helyzetet tartottuk meg, sőt, szerintem még annak is sokkal jobban aláágyaztunk. Az eredetiben ugyanis soha nem magyarázzák meg, hogy az ottani Miklósi Attila miért akar jó útra térni. Nekünk viszont vágyunk volt, hogy ezt megmutassuk, ezért behoztunk több idevágó vonalat. Az eredetiben nagyjából a negyedik rész végén mondja azt a főszereplő, hogy „Na jó, ennyi volt, jó útra akarok térni!”, mi meg azt gondoltuk, hogy erről szól maga a sorozat, miért várnánk több epizódnyit?! A mi Miklósi Attilánk így már az első rész végére eljut erre a pontra, tehát először egy kicsit besűrítettük, onnantól fogva pedig elkezdett saját életet élni az egész.

TI: Igazából az első megírás során, ami ugye elvileg még adaptáció volt – de a hatodik résztől valójában már teljesen saját sztori volt, mert elfogyott az alapanyag –, a disznóöléses rész kapcsán jött az a visszajelzés, hogy az a legjobb, olyannak kellene lennie az egésznek. Jó, jó, mondtuk, de annak már semmi köze az eredetihez. És akkor született a döntés, hogy kezdjük el újból a fejlesztést, de az alapszituációt leszámítva nem kell ragaszkodnunk semmihez, lehet teljesen a mienk.  Tulajdonképpen ott felszabadultunk az alól, hogy mindent, ami egy picit is használható, megtartsunk belőle, és innentől nem adaptációt írtunk, hanem egy magyar variánst egy kapott alaptémára. Újraírtuk az egészet. Ami addig hat epizód volt, beletettük az első háromba, fölpörgettük a tempót és még sok-sok anyagot és fordulatot építettünk bele.

A már látható előzetesek alapján a második évad tele lesz flashback betéttel. Miért lett ez ilyen hangsúlyos?

KG: Eredetileg az volt a gondolat mögötte, hogy lényegesen jobban ki lesz fejtve a múlt. Korábban készültek olyan forgatókönyvek, ahol hagyományosan is felépült a múltban egy történetszál. Aztán amikor elkezdődött a gyártás-előkészítés, akkor láttuk, miután lemérte a scriptes, hogy ugyan oldalhosszban nem lettek nagyságrendileg hosszabbak a forgatókönyvek, de az adásidőt tekintve 65-66 percre lettek mérve, és tudtuk, hogy az már viszont nagyon sok. Mi az, amin a leginkább lehet húzni? Nyilván adta magát, hogy a múlt, hiszen a jelen az, ami nagyon lényeges. Az eredeti elképzelésünk szerint az első hat résznél minden epizódnak a 15-20%-át tette volna ki a múlt, és ebből kellett visszavágni. Most már sokkal inkább csak impresszió-szinten nézünk bele a múltba. Ugyanúgy összeáll egy koherens egész történetté, tehát látni fogjuk, hogy mi történt, de sokkal kevésbé terjengősen.

Mennyire izgalmas ilyen flashback-eket írni?

TI: Ahogy mondtam, nagyon jó volt írni kilencvenes éveket. Egyedül abban voltak keményebb viták, hogy melyik zenekar koncertjére vigyük el a hőseinket, Európa Kiadóra vagy R-GO-ra. Nem mondom meg, melyik nyert… Egyébként nem érzem azt, hogy ez csak árnyalná a történetet, nagyon fontos motivációkat mutat be, azt gondolom, a flash back-ek nélkül ez kevesebb lenne. Nem csak egy színfolt a második évadban a múlt, hanem nagyon pontosan beértelmezi az egészet.

Néztetek rá példákat, más sorozatokban hogyan oldották meg ezeket a visszaugrásokat?

KG: Egyfelől én kicsit hezitálok is ezt flashback-nek nevezni. Nem hagyományos flashback-ek ezek, persze ez a flashback értelmezésétől is függ, de ez sokkal inkább egy önálló történet, ami nagyon komolyan informálja a jelenlegi történetet. Általában nem vagyok híve annak, ez a nyugati iskola általában, hogy ha csinálunk egy bizonyos típusú sorozatot, akkor nézzünk meg és elemezzünk minden hasonló sorozatot. Pont a múlt héten volt nálunk egy íróképzés, egy nagy múltú, nagy tapasztalatú olasz sorozatíró professzor tartott előadást, és elmondta, hogy amikor ő egy szérián dolgozik, akkor mindig van egy embere, aki hasonló történeteket és sorozatokat elemez. Nem feltétlenül vagyok abban biztos, hogy ez annyira célravezető. Azt tudom, hogy úgy nem akarom csinálni, ahogy más. Ez egy konszenzus, hogy ha valakinek eszébe jut, hogy ezt már csinálták a Breaking Bad-ben, a The Americans-ben vagy akármelyikben, akkor mi úgy semmiképp se csináljuk. Tehát kb. ennyire befolyásolnak minket ezek a sorozatok. Ezerféle oka lehet mindennek, alkotói döntés, gyártási kérdés, kreatív kérdés, vagyis nem tudhatod, hogy más sorozatokban miért hoztak meg bizonyos döntéseket. Ezért nem feltétlenül tartom hasznosnak, hogy elemezzem, mások hogyan csinálják.

István, az első évad újraírásánál volt előtted, akár a hangulat, akár a stílus tekintetében bármilyen sorozat- vagy filmpélda?

TI: Kimondott követendő példa nem volt, de sokszor szaladtunk bele abba, hogy jaj, nem, ez már a Breaking Badben megvolt. Ilyen vitás eset volt például a lakásfelgyújtás is, amikor Attila szétlocsolja a benzint, hogy felgyújtsa a házukat. Itt sokáig vacilláltunk, hogy maradhat-e ez így, de aztán úgy döntöttünk, hogy a hasonlóság ellenére ez nem koppintás, legfeljebb allúzió, hisz nálunk azért egész máshogy van. Szóval leginkább a Breaking Bad-et emlegettünk.

Íróként mi volt a legizgalmasabb az Aranyéletben?

TI: Az, hogy ilyen nagy formátumban lehetett gondolkodni. Mert ez tényleg olyan, mintha regényt írna az ember. Színházban hozzászoktam a kisebb formákhoz, ott egyre rövidebbek az előadások. Régen volt három felvonás, most viszont már akkor szentségel az ember, ha van egy szünet, pláne, ha kettő. Mennek össze a történetek, sőt, a színházban, a poszt dramatikus korban egyre kevesebb a történet. Az Aranyéletnél viszont egy olyan sok szálon futó, nagy, epikus történetet lehetett felrakni az írócsapattal, Zomborácz Virággal, Lengyel Balázssal és Bárány Mártonnal, ami rengeteg konfliktushelyzet és életanyag felmutatására volt alkalmas. És hát a zsánerből fakadóan a filmes formátum is meglehetősen nagyvonalú. Nem kellett csupa kevés szereplős, zárt térben játszódó jelenetet írni, el lehetett dobni az agyunkat. Úgyhogy születtek nagy drámai összecsapások, utcai lövöldözések, bandaháborúk, stb., nem akarok azért túl sok mindent elárulni. Az, hogy nagy formátumban lehet gondolkodni, mindenképpen kivételes lehetőség egy magyar forgatókönyvíró számára.

Világos, hogy produceri szemmel miért jobb az adaptáció, a kész formátum, de hogy néz ki ez írói oldalról? Neked könnyebb vagy nehezebb egy meglévő alapra dolgozni?

TI: Korábban egyáltalán nem foglalkoztam sorozatírással, csak az HBO-nál, a Terápia kapcsán kezdtem ismerkedni ezzel a narratívával.  Azt tapasztalom, hogy évadról évadra egyre kevesebb kötöttséggel kell számolni. Viszont nem baj, hogy voltak kötöttségek, mert úgy lehetett igazán tanulni. Nagyon sokat elemeztük a Terápia egyes részeit, komoly háttéranyaga volt az eredeti sorozatnak, azt tanulmányoztuk, hol vannak a fordulópontok, hogy építik fel az epizódot, mik a belső arányok. Ezt nekem az alapoktól kellett megtanulni. Később aztán a mankókat, a sorvezetőket el lehetett dobálni, és már önállóan is létre tudtunk hozni nagyobb történeti íveket.

Az adaptációk esetén hogy kezdtek bele a fejlesztésbe? Egyből meg is nézitek a megvásárolt sorozatot, vagy első körben még csak a forgatókönyvét olvassátok?

KG: Az első évadot mindenki megnézte első körben, én pedig végignéztem mind a hármat, de persze megkaptuk a forgatókönyveket is.

Korábbi interjúnkban mesélted, hogy a Terápia esetében kifejezetten olyan vezető írót kerestél, aki otthonosan mozog a színházban is, és részben ezért is esett a választás akkor Tasnádi Istvánra. Az Aranyélet első évadához mi alapján választottátok ki az írókat?

KG: Tasival mi korábban is többször találkoztunk már, sokat beszélgettünk forgatókönyvekről, tudtam, hogy ő nagyon kompetens filmben is. De azt is tudtam, hogy sem nekem, sem neki, sőt, úgy általában a szakmában itthon senkinek nem volt íróként sorozatokkal tapasztalata. Mivel addig nem voltak magyar sorozatok, ezek az izmok nem voltak edzve, ezt együtt kezdtük el. Amikor elkezdtük az Aranyélet fejlesztését, akkor az volt az elhatározás, hogy már a következő évben be is kéne mutatni, tehát akkor ez még egy villámgyors fejlesztésnek nézett ki. Azért is szóltam akkor a Tasinak, mert már megvolt a közös múltunk a Terápiával, úgy voltam vele, fél év alatt meg tudjuk majd ezt is csinálni. Ebből lett a végére egy kétéves fejlesztés– persze ebbe az is belejátszott, hogy közben újraírtuk, és félre is tettük az anyagot, mert megcsináltuk a Terápia második évadát. Amúgy amikor keresed az írókat egy adott projektre, az mindig nagyon organikus. Fontos, kivel van már valamilyen tapasztalatod. Zomborácz Virágék épp akkor csináltak nekünk egy sorozattervet, amiből aztán nem lett semmi, viszont annak a hangulata, ezt a jó értelemben vett magyaros, könnyed, kisrealista, de ugyanakkor humoros vonalat próbálta megcélozni. Az Aranyélet akkori inkarnációja az akkori elképzeléseim szerint nagyjából ebbe az irányba és hangulatba mozgott volna, így került be az első évadnál Bárány Márton és Zomborácz Virág (Utóélet). Más kérdés, hogy aztán elkezdtünk teljesen más irányba menni. Az eredeti finn sorozatnak például van egy nagyon fura szokása, hogy sűrűn zsánert vált, még akár jeleneten belül is. Van, hogy burleszk, utána vérkomoly dráma, aztán thriller, szóval nagyon-nagyon gyorsan váltogatja ezeket, és az is egy tanulási folyamat volt, ahogy megpróbáltuk megtalálni, mi az, ami a miénk ebből, úgy hogy nem ilyen zavarosan váltogatjuk a zsánereket, hanem megpróbáljuk egységesnek tartani. Azzal együtt, hogy persze több zsáner van benne, hiszen családi dráma és közben krimi is, de a cél az volt, hogy legyen valamiféle egysége az egésznek. 

Tehát a szóban forgó műfajokban való jártasság nem is volt feltétel, csak a sorozatos tapasztalat?

KG: Az sem. Azt, hogy Bárány Marci korábban a Barátok köztön is dolgozott, akkor én még nem is tudtam. Virág pedig a Jóban Rosszban sorozatot írta korábban, de nekem ez nem volt fontos, igazából egyik irányba sem ajánlólevél.

István, te az első évad fejlesztésénél vezető íróként vettél részt a munkában. Mit jelent ez pontosan?

TI: Azt, hogy végig kell kísérni az egész folyamatot. Míg a többi író kiszáll akkor, amikor megvannak az elfogadott forgatókönyvek, a vezető írónak még van dolga bőven.  A csatorna azt várja el tőle, hogy az ő kezéből kerüljön ki a végleges szöveg. Felelősséget kell vállalni a többi író munkájáért, és ő csinálja a végső átírást is. A Terápia, de még az Aranyélet esetében is, a főszereplő castingokat is én csináltam, mivel akkor még nem volt meg, hogy ki lesz a rendező.  Szóval sokrétű feladat. Utána is kint kell lenni a forgatáson, az elején legalábbis mindenképpen, míg be nem indul a dolog, de ha menet közben felmerül valami kérdés, akkor is ő az, aki riasztható.

A gyakorlatban hogyan zajlik az írókkal való közös munka? Együtt vagytok ilyenkor, vagy először mindenki egyedül dolgozik?

TI: Nagyon sokat ülünk együtt az írószobában. A munka első kétharmadában gyakorlatilag csak ülünk egy asztal körül és tervezgetünk. Post-it-eket ragasztgatunk a falakra és ötletelünk. Aztán a post-it-eket leszedjük, kidobjuk, és újakat rakunk fel.

KG: Egyre inkább jellemző ez. Azt mutatják a tapasztalataim, iszonyú sokat számít, hogy együtt, egy helyiségben legyenek az írók. Az új fejlesztésbe már úgy megyünk bele, hogy heti négy nap gyakorlatilag elvárás a részünkről – de szerintem az írók részéről is – hogy folyamatos beszélgetés legyen.

István, említetted, hogy korábban, a Terápia előtt nem igazán voltál otthon a sorozatok terén. Mi volt az első meghatározó sorozatélményed?

TI: Az Onedin család, jó harminc éve. Most fent volt valamelyik sorozatnéző oldalon, belenéztem: egészen elképesztő a tévéjátékos belsők vegyítése a filmes külsőkkel. És a Gyökerek, ami nemrég felkerült az HBO GO-ra, abba is újra bele lehetett nézni.

És manapság melyik a kedvenc sorozatod?

TI: A mostaniak közül nagyon bírtam a Fargo első évadját. A Breaking Bad persze alap. A legújabb jó élményem az HBO-s Aznap éjjel (The Night Of), ami nagyon rafináltan van felépítve. Hihetetlen ütős a pilot epizódja, aztán nagyon finoman, egy részletezőbb és kevésbé hatásvadász zsánerbe megy át, nagyon tudatosan és szépen van felrakva.

Tudsz még kvázi nézőként sorozatot nézni, vagy már mindent íróként látsz?

TI: Szerintem ez egyfajta kettős látás. Ha elkap a sorozat, akkor abszolút nem íróként vagyok jelen. Sok olyan van, ami magával ragad, aztán másnap legfeljebb visszanézem, hogy hogy csinálta. Ha nem működik, ha nem hat rám, akkor persze kívül maradok, és hamar elkezdem csapkodni a kanapé karfáját, hogy úristen, mennyire kiszámítható, mennyire maníros, nem igaz, hogy még mindig ebben a jelenetben vagyunk.  De ha mégis elkap, akkor először én is csak néző vagyok.

Azt mondtad, vezető íróként adott esetben a forgatásokon is jelen kell lenned. Mennyire jellemző, hogy a forgatás közben kell átírni az anyagot?

TI: Szinte kizárt. Ez nekünk is nagyon komoly tanulópénz volt, amikor a Terápia első évadát csináltuk. Akkor forgatás közben volt olyan, hogy egy színész bedobott egy ötletet, a rendező kapott rajta és a dolog szétesett. Onnantól kezdve nagyon bekeményítettünk. Vannak olvasópróbák, elemzőpróbák, forgatás előtt még mindenkinek lehet véleménye. Külön leülünk a rendezőkkel egy körre, utána a színészekkel, ezek alapján, ha kell, még finomítunk, átírunk, húzunk, hozzáírunk, de amikor forgatás van, akkor kőkeményen ragaszkodni kell a leírtakhoz, mert egy pici változtatás is mindent boríthat.

KG: Kicsit cizellálva ezt, itt az Aranyélet második évadánál volt azért jellemzőbb, hogy ha nem is a helyszínen kellett változtatni, de maguk a forgatási helyszínek sokszor befolyásolták az anyagot. Nem lényegi dolgokról van szó, de változtatni kellett a jelenetek bizonyos menetén vagy a dialóguson. De ezeket mindig egyeztettük előre a rendezőkkel, arra tényleg nincs lehetőség, hogy ott helyben variáljunk. Illetve az a mondás, hogy először legyen meg úgy, ahogy a forgatókönyvben van, és utána, ha esetleg van még idő és nem kell továbbmenni a következő jelenetre, akkor csinálhatnak belőle egy variációt és azt is megnézzük.

István, az Aranyélet stábjába és szereposztásába volt beleszólásod?

TI: Inkább az ajánlásba, a döntésbe nem.

KG: A legelején, amikor még nem voltak rendezők, akkor ennek is mi ketten álltunk neki.

TI: Azért ez eléggé meglepő volt az elején. Ebből is látszik, hogy itt valami másfajta hierarchia van, mint amit megszoktunk, akár a színházban, akár a filmnél. Ott a rendezőnek van mindenben prioritása, ő választ magának történetet, készít vagy készíttet belőle egy könyvet, utána keresi a színészeket… Itt a könyv van mindenekelőtt.  Amikor elkészültek a forgatókönyvek, és azokat el is fogadták, utána jön még az ötletelés, hogy melyik rendezőnek való ez a zsáner, kit kéne megszólítani. És ezzel párhuzamosan kezdődik el az ötletelés a színészekre. A felkért rendezők pedig mindezek ismeretében pályáznak egy saját koncepcióval

Az első két évadot két rendezővel, Dyga Zsomborral és Mátyássy Áronnal forgattátok. Őket milyen szempontok alapján választottátok ki a feladatra?

KG: Gyakorlatilag ugyanúgy, mint a szereplőválogatás, rendezőválogatás is zajlik. Tehát behívunk több rendezőt, ha egy új projektről van szó, ők megkapják a forgatókönyveket, majd mindenki hoz egy koncepciót, aztán sokat beszélgetünk.

A második évadnál fel sem merült a vérfrissítés?

KG: Nem, mert a rendezőink nagyon jól beváltak.

A második évadban már Lengyel Balázs volt a vezető író. Miért kellett váltani és miért egy olyan írót választottatok, aki az első évad készítésében nem is vett részt?

KG: Hosszas mérlegelés volt. Felajánlottuk Tasinak is, hogy vigye tovább vezető íróként, de ő épp akkor készült az első filmrendezésére, a Memóra (októberben lesz látható a Duna TV-n – a szerk.). Mi viszont, ahogy mondtam, abba az irányba megyünk, hogy minél többet kell bent lenni konkrétan, azt várjuk el az írótól, hogy minél több idejét befektesse ebbe a dologba. Már csak azért is, mert már tavaly is kevés időnk volt a fejlesztésre, most pedig még kevesebb, tehát ez egy sokkal koncentráltabb, fókuszáltabb munka. Balázzsal is dolgoztam már korábban, tudtam, hogy képes nagyon gyorsan dolgozni, és gyorsan rápörög az agya a cselekményvezetésre. Természetesen megnézte az első évadot, átolvasta a forgatókönyveket, sokat beszélgettünk, és amikor Tasi szólt, hogy nem fogja tudni így vinni, akkor jött az, hogy a Balázs vegye át.

Mennyivel jelentett kevesebb munkát, hogy a második évadban már „csak” íróként vettél részt?

TI: Gyakorlatilag mindannyian itt ülünk és beszélgetünk, majd szétdobjuk a megírt szinopszisokat vagy outline-okat és külön-külön megírjuk. Tehát én ezt a váltást nem annyira érzékeltem, de Balázs nyilvánvalóan többet volt bent, én pedig ugye több mint egy hónapra kiestem, mert a saját filmemet forgattam. Mint már mondtam, vezető írónak lenni nagyobb felelősség, én szabadabb lehettem ebben a helyzetben, de Virág is meg én is mindent ugyanúgy beleadtunk, mint az első évadban

Az első saját filmeden túl nem tervezed esetleg, hogy sorozatnál is kipróbáld magad rendezőként?

TI: Ezen még nem gondolkoztam. De mivel fantasztikus élmény volt a Memo forgatása, mostantól nyitottabb leszek egy ilyen kihívásra. Átestem a tűzkeresztségen, és nem ment el tőle a kedvem.

Eddig 18 országban volt látható az Aranyélet első évada. Már a fejlesztésnél is koncepció volt, hogy más országokban is érthető és értékesíthető legyen, vagy a végeredmény látva vették át többen is?

KG: Nyilván ez egy ambíció. Szerintem minden alkotó hazudik, aki azt mondja, ő csak és kizárólag egy szűk közönségnek készít valamit. Nálunk is fontos ez, főleg úgy, hogy azért Magyarországon másokhoz képest kiemelkedő büdzsékkel dolgozunk. Egy ilyen befektetésnél azért az cél, hogy a végeredmény értelmezhető legyen más országokban is. Szerintem mindannyiunk, minden alkotó nevében mondhatom, ambíciónk, hogy úgy meséljünk történetet, hogy az ne csak értékelhető, de élvezhető is legyen a határainkon túl is. Most úgy tűnik, a visszajelzések alapján, hogy ez maradéktalanul sikerült. Nem csak kelet-európaiaktól kaptunk nagyon jó visszajelzéseket és kritikákat, most például a Genfi Filmfesztivál tévés szekciójának versenyprogramjába is beválogatták az Aranyéletet, tehát úgy tűnik, nyugaton is tudják dekódolni.

Van olyan rész, amit esetleg kevésbé tudnak értelmezni?

KG: Ez majd kiderül, de bízom benne, hogy nincs. A második évaddal is afelé törekedtünk, hogy bár nagyon specifikusan magyar történetet mesélünk el, de nem feltétlenül muszáj ismerni a mi történelmi-társadalmi hátterünket ahhoz, hogy egy jó sztorit kapjanak.

Ki dönt arról, hogy az egyes HBO szériák mely országokban kerüljenek még sugárzásra?

KG: Alapvetően a cseh programming osztályunk koordinálja ezeket a folyamatokat. Az HBO GO-nak köszönhetően az a kimondott stratégia, hogy minden új, saját gyártású sorozatot bemutatunk a régió többi országában is. Van ahol szinkronosan, van ahol feliratosan, de minden nézőhöz eljutnak a sorozatok. Természetesen mindegyik tartalomnak van nemzetközi forgalmazója, így hosszú távú cél az is, hogy akár Európán kívül is bemutatásra kerüljön valamelyik sorozat.

Már a Terápia és a Társas játék is ment külföldön?

KG: Nem, azok még a korábbi vezetés alatt készültek, amikor még az volt a stratégia, hogy ugyanaz a termék elkészülhet más nyelveken is. Amikor ez az egész elindult, akkor csak ezek a formátumok álltak rendelkezésre, és ezeket mindenki legyártotta a maga lokalizációjában. De egy idő után történt egy váltás, és a Mammon volt az utolsó, amit még két országban is legyártottak (a norvég eredetit a csehországi és a lengyelországi HBO is adaptálta – a szerk.), de most már kimondott cél, hogy ugyanazt nem csináljuk meg máshol.

Hogyan zajlik a jóváhagyatás egy ilyen, részben adaptációnak, részben pedig saját fejlesztésnek minősülő széria esetében? Mennyire kell egyeztetnetek az eredeti szerzőivel, jogtulajdonosaival?

KG: A Terápia esetében alkalmunk volt konzultálni az eredeti íróval, de ő is arra bíztatott bennünket, hogy a miénk legyen minél magyarabb. Egyébként Tasinak van egy jó sztorija erről, neki üzent Hagai Levi (a Terápia eredetijéül szolgáló izraeli Be Tipul írója – a szerk.), hogy mennyire szereti a magyar verziót.

TI: Nemrég, egy Londonban élő magyar producer mondta, hogy Levi üdvözöl minket, és látta a mi verziónkat, ami nagyon szuper volt. Pedig mi nagyon sok helyen eltértünk tőle, de nincs is erre követelmény.

KG: Onnantól fogva, hogy megveszel egy formátumot, azt csinálsz vele, amit akarsz. Egyébként pár hónappal ezelőtt hívott fel az Aranyélet eredetijét jegyző vezető író, aki akkor még csak az első részt látta, nagyon tetszett neki, és azt ígérte, végig fogja nézni az egészet, de azóta nem is beszéltem vele egyáltalán.

Gábor, a már említett, négy évvel korábbi interjúnkban azt mondtad, a terveid szerint 2014-ben már lehet majd teljesen, 100%-osan hazai fejlesztésű sorozat. Miért nem valósult meg ez végül?

KG: Az Aranyéletre én már teljesen saját fejlesztésként tekintek, de nyilván akkor, 2012-ben, egy teljesen más vezetés alatt más stratégiák alapján dolgoztunk még. Mondjuk azóta is abba az irányba haladtunk, tehát most már, ha lezárul az Aranyélet és a Terápia, akkor onnantól tényleg nincs már több formátum a tarsolyunkban. Megvannak a teljesen saját anyagaink, és én már azt is tudom, hogy mit szeretnék ezek után. Az egy ízig-vérig magyar sztori. A vidéki Magyarországon játszódik, nagyon magyaros témákat feszeget és ezzel együtt azt gondolom, iszonyú sikeres lesz nemzetközileg is.

Ez lenne majd a Gyilkos halom, amivel Fazekas Máté megnyerte a 2014-es First Draft pályázatotokat?

KG: Nem, de arról is ugyanezeket elmondhatnám, de nem az lesz a következő a terveim szerint.

Egyszerre hány sorozatot fejlesztetek most a magyarországi HBO-nál?

KG: Általában hat és tíz között, jelenleg azt hiszem hét sorozat fejlesztése zajlik.

Van még ezen kívül olyan futó fejlesztés, ami ezzel a pályázattal jött?

KG: Igen, van még egy, de amit említettem, hogy a következőnek szeretném, azt az utcáról beesve hozta valaki. Ráadásul egy szakmán kívüli hölgy, aki kívülállóként jött ebbe az egészbe, de egy marhajó ötletet hozott, amin elkezdtünk dolgozni. Egy elég izmos, két és fél éves folyamatnak a végén vagyunk most ott, hogy gyakorlatilag megvan a hat forgatókönyv, és ha minden más tervünkön túlleszünk, akkor majd nekiállhatunk ennek az előkészítésének.

Korábban azt mondtad, azért is ilyen lassú egy ilyen fejlesztési folyamat, mert ezelőtt egyszerűen nem volt szakembergárda, nem voltak profik, akik ismerték volna az ilyen munkafolyamatokat. Szerinted ezzel a három sorozattal mennyit tett hozzá ehhez az HBO?

KG: Azt gondolom, rengeteget. Folyamatosan keresünk nyilván új írókat, de van egy jó kis bázisunk már. A már említett, múlt héten lezajlott nemzetközi továbbképzésünkön tíz író vett részt, szerintem marha hasznos volt. Szerencsére egyre többen jelentkeznek nálunk a szakmából, hogy, szeretnének velünk dolgozni. De mivel évente egyet gyárthatunk, eléggé szűkösek a lehetőségeink, de a fejlesztéseink száma szerintem viszonylag jó, erős mezőnyünk van. Egyre jobbak vagyunk, egyre jobbak a lehetőségeink az alkotói szempontból is, és nő a tapasztalatunk. 2012-ben még valószínűleg csak pislogtam volna, hogy ha egy olyan volumenű sorozatot kellett volna összehoznunk, mint az Aranyélet 2, aminél komolyabb dolgot még nem csináltunk, de szerintem senki sem Magyarországon, így tévésorozat szinten. Kőkemény menet volt, 8 részt leforgatni 80 nap alatt, de megcsináltuk, immár kétszer, ezért úgy gondolom, ha a harmadik évadba is belemegyünk, akkor megint egyel biztosabban tudunk majd lépni. Ez így görög előre, és mindig nagyobb kihívások elé állítjuk önmagunkat. A tervezett új sorozat, amiről olyan sokat még nem beszélhetek, megint csak tele lesz olyan gyártási és egyéb kihívásokkal, amiket itt még senki sem csinált, de én azt gondolom, mi megugorjuk majd azt a lécet is.

Ezek szerint az Aranyéletnél harmadik évaddal is terveztek?

KG: Nagyon sok minden függ a második évad fogadtatásától, de két héten belül elkezdjük a fejlesztését.

Mikor dőlhet el, hogy valóban elkészül-e a harmadik évad?

KG: Úgy gondolom, ha minden úgy alakul, ahogy mi szeretnénk, és nem lesz egy gigantikus, ordas nagy bukta, akkor nincs akadálya a harmadik évadnak. Ha legalább olyan visszhangja lesz, mint az elsőnek, akkor jók vagyunk.

Akár a harmadik évad után is folytatódhat ez a történet?

KG: Több okból is úgy tervezzük, hogy a harmadik évaddal lezárjuk ezt a történetet. Alapvetően, mivel ugye kicsi piac vagyunk, és ahogy mondtam, egyet gyárthatunk évente, nálunk az is fontos, hogy több cím is foroghasson. Szerintem, és ezt a vezetőség is osztja, a három az, ami ideális nálunk. Emellett én mindig is úgy gondoltam, hogy három évadban el tudjuk mesélni a Miklósi család történetét. A másik meg az, hogy minden tiszteletem azoké az egyébként nyilván nagyon jól megfizetett amerikai íróké, akik hat-hét-nyolc vagy akár több évadon keresztül tudnak egy ilyen sztorit görgetni. Én már most azt érzem, így, hogy évek óta ugyanazokkal a karakterekkel kelek és fekszem, hogy valószínűleg kiugranék az ablakon, ha egy negyedik évadra is be kéne nevezni. Szerintem sok szempontból előnyösebb, ha ennek a történetnek a harmadik évaddal vége.

A többi fejlesztéseteknél is szempont, hogy adott esetben egy történetből több évadot is ki lehessen hozni?

KG: Persze, ha valaki sorozatokon dolgozik, akkor ez benne van. Üzleti szempontok alapján, tehát nemzetközileg is több esélye van egy sorozatnak, ha több évad készül belőle. Nálunk és a forgalmazónál is kimondott elvárás, két évadnál már sokkal könnyebb valamit piacra tenni, három évad után pedig hallelúja. Mindig ebben gondolkodik az ember. Ha csak egy véges történeted van, akkor azt nagy valószínűséggel el tudod mesélni egy nagyjátékfilmben. Ezért mindig azt szoktuk mondani, ha valaki hoz egy koncepciót, nézzük meg, van-e mögötte olyan potenciál, hogy tovább vigyük, akár több évadon keresztül.

Azonos minőségről persze nem beszélhetünk, de mióta beindultak a magyarországi HBO saját gyártásai, egyre több sorozat készül már itthon is. Mennyire követitek a többi magyar sorozatot?

TI: Szánom-bánom, de én nem nagyon. A Válótársakat tervezem, legalább egy részt szeretnék majd megnézni, már csak a Lengyel Tomi miatt is, de még nem láttam.

KG: Én megnézek mindenből legalább egy részt. Ez a nemzetközi piacra is igaz, és a magyarra is. Igyekszem többet is, de egyszerűen az időm nem engedi. Nyilván akarom látni, mások hol tartanak, és hogy anélkül, amit mi belerakunk, és tudom, hogy ők nem, milyen szintet lehet megütni.  

Az Aranyélet új évada november 6-án indul az HBO-n és az HBO GO-n – ezen a felületen ráadásul rögtön dupla epizóddal

Készült 2016. október 3-án.

 

Címkék

Artmozik éjszakája, Valentino, új magyar film, Tomit., Maya Forbes, Elek Dóra, Tinédzser, Röhrig Géza, popzene, Anilogue 2016, Horror, Kvíz, Filmhét, Filmrendező, Fliegauf, Boyle, Amszterdam, német film, Nyár, Uránia, Kormákur, KAFF 2017, western, Hajdu Szabolcs, finn filmnapok, Cigánygyilkosságok, Kaszkadőr, Wajda, Titanic, Magyar Kultúra Napja, magyar sorozat, Kincsem, Titanic 2017, Örökmozgó, Tiszta szívvel, producer, Filmalap-Filmarchívum, Herczeg Attila, animáció, Művészetek Völgye, Transz, Tárlat, Visszanéző, építészet, Jelenidő, Sopsits, Magyar Nemzeti Galéria, dán, Vígjáték, Filmtörténet, Cannes, Jeff Nichols, 60-as évek, ELTE, Ősz Gábor, babona, 2. Magyar Filmhét, vámpír, Greengrass, expresszionizmus, Bill Condon, Oscar-jelölt, Almodóvar, Titanic Filmfesztivál, Ukrán film, farkasember, Szépművészeti, Interjú, Csányi Sándor, alkotó, Magyar film fesztiválszereplés, The Affair, Sára Sándor, Cinefest 2016, Jéger, jelölés, vizsgafilm, Filmalap, Pixar, A hetedik Star Wars film, zene, Filmnapok, Retro noir, Forgalmazói filmnapok, Tudományos filmek, francia film, LuMu, Bertolucci, , Kino, forgatókönyv, Kultfilmek, monográfia, Wegerer, sorozat, Carrie Fisher, Cassell, HBO GO, szörnyek, Inkubátor, DVD bemutató, diplomafilmek, Verzió, Oscar, bagoly, Szolnok, háborús film, Berlinale, Készülő film, filmtörvény módosítás, cikk, báb, Mark Ruffalo, Akadálymentesen, doku, Gauder, Díjak, fantasy, Gólem, filmkritika, halálhír, Dokumentumfilm, Felújított filmek, Aranyélet 2., Anilogue, Netflix, MaNDA DVD, Guinness, Dyga Zsombor, Beatles, Antal Nimród, Jancsó, Történelmi magánügyek, Diplomamunka, buli, Török Ferenc, Jeles, Aranyglóbusz, thriller, krimi, Love story, Cseh filmek, rassz, Észt filmhét, olasz film, Tóth Barna, 1920, Televízió, Tábor, Cseh Tamás, Amrita Sher-Gil, HBO, disztópia,