Filmkultúra

A Magyar Nemzeti Filmalap magazinja

Ez lehet Hollywood következő nagy dobása – Interjú Sara Diamonddal, a Google virtuálisvalóság-filmjeinek producerével

fotó: Czirják Pál
 
Ezzel kísérletezik titokban Ridley Scott és Steven Spielberg, ennek a lehetőségeit kutatja James Cameron. A virtuális valóság lehet Hollywood következő nagy dobása, de a technológiával egyelőre csak rövidfilmeket lehet gyártani. Ezek közül láthattunk pár izgalmasat az Anilogue Filmfesztiválon, ahol Sara Diamond, a Google Spotlight Stories producere mesélt arról, hogyan készülnek a virtuálisvalóság-filmek az óriáscégnél. INTERJÚ

Miben különbözik a virtuálisvalóság-film a kétdimenzióstól? Hogyan nézne ki, mondjuk, az új Star Wars a virtuális valóságban?

360 fokban tudnánk mászkálni benne. Egy kétdimenziós filmben is elmerülhetünk, de itt szó szerint körbevesz a film, és mozogni is tudunk a fizikai térben.

Az IMAX-nek is ez a szlogenje: nézd a filmet, vagy legyél a részese. Mintha Hollywood már egy ideje a virtuális valóság nyújtotta élmények felé haladna az IMAX-szel, a 3D-vel, és a fizika korlátaitól elszakadó digitális kamerával.

Hasonló lehetne a mi szlogenünk is. Annyi a különbség, hogy a virtuális valóságban nem csak mondják, hanem tényleg részese leszel a filmnek. Úgy érezheted magad, mint egy karakter a filmben.

Ha bárhova nézhetek és mehetek ebben a térben, az nem vonja el a figyelmemet a cselekményről, vagyis magáról a filmről?

Mindig örülünk, ha valaki nem a főtörténetet akarja követni, hanem felfedezi a körülötte lévő teret – ezért is dolgozunk rajta sokat –, de a virtuálisvalóság-filmben is vannak olyan csomópontok, amiket ha kihagynál, nem értenéd a történetet. Mivel tudjuk, hova nézel, ha lemaradsz valamelyik fordulópontról, akkor várunk, amíg magadtól rátalálsz. Addig áll a történet, és ha ráirányul a figyelmed, akkor folytatódik.

Hogyan tudjátok irányítani a néző figyelmét?

Általában berepül, beúszik valami a képbe, aminek követed a mozgását, és az rávezeti a szemed a cselekményre. De ugyanezt megcsinálhatjuk a hanggal is: hallasz valami neszezést, csattanást, amire felkapod a fejed, odanézel, és folytatódik a történet. A Duetben például két karakter, egy fiú és egy lány történetét követed nézőként, de ha csak ámulsz és bámulsz az égen, hiszen mégiscsak Glen Keane rendezte a kisfilmet [aki a Tarzan, a Pocahontas, az Aladdin és A szépség és a szörnyeteg animációs főnöke volt – S. T.], akkor egyszer csak beszáll egy pillangó a képbe és visszavezet a történethez. A zene funkciója is hasonló: ha elfordítod a tekintetedet a cselekménytől, a zene elhalkul, és ezzel jelzi, hogy merrefelé kéne figyelned.

Ha egy filmnek az adja a stílusát, hogy milyen beállításokat és kameramozgásokat használ a rendező, nem a film lényegét öli meg, ha 360 fokban körbe lehet fordulni és bebarangolni a teret?

Remélhetőleg nem. Mi inkább úgy tekintünk a virtuálisvalóság-filmekre, mint ami egy új lehetőséget ad a már létezők mellé, hogy a rendezők elmondhassák, amit szeretnének – csak egy másik médiumban. A virtuálisvalóság-filmekben másképp kell gondolkodniuk, nem használhatnak például premier plánokat, légi felvételeket, és nem variózhatnak. A Simpson család 300. részéhez mi készítettük a kanapégeget, és amikor odaadták a forgatókönyvet, oda volt írva, hogy közelit kéne mutatni az egyik figuráról – ehelyett valami mást kellett kitalálnunk. De a vágás is érdekes kihívások elé állított minket. Korábban nem akartunk megpróbálkozni vele, de a Pearlben muszáj volt vágnunk, hogy érzékeltessük az idő múlását. Úgy oldottuk meg a problémát, hogy – mivel egy autóban játszódik a történet – az ablakot használtuk keretnek, így a vágásnál tud mibe kapaszkodni a néző, van biztos pont a képben, nem kezd el szédülni attól, hogy teljesen és hirtelen megváltozik a környezete.

Mennyire interaktívak a filmjeitek? Mennyire irányítom én nézőként azt, hogy milyen történet bontakozik ki bennük?

Te választod meg, hova nézel, a környezet pedig reagál a tekintetedre – ezt jelenti a kisfilmjeinkben az interaktivitás. Szeretjük apró, alig észrevehető történésekkel telepakolni a hátteret, hogy mindenkinek más élményt nyújtson egy kisfilm. A Special Delivery-ben például egy hátsó udvarban vagy – úgy képzeld el, mint Hitchcocktól a Hátsó ablakot –, ahol követheted a főtörténetet, de ha azt akarod nézni, hogy ki mit csinál a háttérben, akkor mondhatjuk, hogy te irányítod a történetet. Ebből a rövidből egy nagyon fontos tapasztalatot szűrtünk le: sohasem szabad a főtörténet mellé egy mellékszálat helyezni, mert a néző összezavarodik, hogy melyiket kövesse. Fontos, hogy térben elválasszuk egymástól a két szálat.

Banális példával élve: olyan is előfordulhat, hogy kétfelé mehetek egy útkereszteződésnél, és attól függően, hogy melyiket választom, más történetet, más filmet látok?

Ez inkább videojátékos megoldásnak tűnik, de igen, elképzelhető ilyen kisfilm.

Mennyire hatnak egyébként a videojátékok a virtuálisvalóság-filmekre?

A csapatunk egy része a videojáték-fejlesztők közül jött, és a motorunkat is egy játékmotorra építettük. De mi nem olyan narratívákat fejlesztünk, mint a játékokban, ahol te választhatod ki, milyen kalandba keveredsz. Inkább igyekszünk elrejteni a technológiát, mert azt akarjuk, hogy ne vedd észre, hogyan befolyásolod a történetet. Jó esetben nem figyelsz arra, mi mindent változtatsz meg kicsit azzal, hogy ránézel.

Hol tart most a technika, milyen hosszú virtuálisvalóság-filmeket lehet készíteni?

A leghosszabb filmünk épp az elmúlt hetekben jött ki, Son of Jaguar a címe, és Jorge R. Gutiérrez rendezte, aki Az élet fája című animációs filmet is. Ez 9 perces, de fesztiválokon láttam már ennél hosszabb, akár 30 perces filmeket is, de kicsit sok volt ennyi ideig tartózkodni ebben a térben. Ettől függetlenül optimisták vagyunk, hiszen a technika napról napra fejlődik, és az emberek is egyre jobban hozzászoknak a virtuális valóság nyújtotta élményhez.

Mikor fogunk eljutni odáig, hogy egész estés virtuálisvalóság-filmeket nézhessünk?

Nem tudom. Mi egyelőre a rövidfilmekre koncentrálunk a Google Spotlight Storiesnál.

Teljesen szabad kezet kaptok a Google-tól? Van elvárás, amit az anyacég megfogalmazott felétek?

Az Advance Technologies and Projects (ATAP) része vagyunk: ez egy kutatási csapat, szóval szerencsések vagyunk, mert szabad kezet kapunk, de a Google alá tartozunk.

Mi a célja a Google-nak a virtuálisvalóság-filmek fejlesztésével?

A Google nevében nem beszélhetek, csak a magaméban. Mi olyan kisfilmeket szeretnénk készíteni, amit bárki megnézhet a mobilján, és közben fejleszteni szeretnénk a virtuálisvalóság-technológiát. Rengeteg lehetőség van ugyanis ebben a technológiában. Hosszú távú célunk az, hogy mindenki számára elérhetővé tegyük, és bárki meg tudja csinálni a maga virtuálisvalóság-filmjét a mobilján.

Mi kell hozzá, hogy meg tudjam nézni a filmjeiteket?

Csak egy mobiltelefon. Le lehet tölteni az appunkat, és azon minden rövidfilm elérhető. A mobilodon 360 fokban, interaktívan nézheted a filmet, és ha mozgatod a készüléket a kezedben, olyan, mintha a filmbeli térben mozognál. De beteheted a telefonodat egy Google Cardboardba, azon is futnak a filmek, vagy pedig egy Daydreambe, ami nagyon hasonló a Cardboardhoz, lényegében annak egy fejlettebb verziója. De HTC Vibe-on és Oculus Rifttel is meg lehet őket nézni. És minden filmünket feltöltjük a netre kétdimenziós verzióban, a Youtube-on a rövidek mellett extra tartalmakat, színfalak mögötti és Így készült videókat is találsz. Hátrány viszont, hogy a Youtube-on tudatában vagy annak, hogy nézed a filmet és a felső sarokban lévő nyilakat kattintgatod, amivel foroghatsz a térben. Így beékelődik valami közéd és a sztori közé. Ha viszont mobilon nézed, akkor nem szakítja meg semmi az élményt, ezért könnyebb elmerülni a történetben.

Elvesz az élményből, ha nem Google-szemüveggel nézem a filmet?

Más az élmény, ez tény, de eredetileg mobilra fejlesztettük a kisfilmeket, úgyhogy azon is teljes élményt nyújtanak. Mostanában már párhuzamosan fejlesztjük a virtuálisvalóság-verziókat a mobilossal.

Asztali számítógépen is meg tudom nézni a kisfilmeket?

Ha rákapcsolsz egy virtuálisvalóság-rendszert, akkor igen, de az több ezer dollárba kerül. Egy Google Cardboard nem túl drága, 10 dollár körül van, szóval ez hatalmas lépés afelé, hogy demokratizálódjon a virtuális valósághoz való hozzáférés.

Nagy különbség, ha Oculus Riftet vagy ha Google Cardboardot használok?

Az Oculus Rifttel jobban elmerülhetsz a virtuális valóságban, mert három helyett hat irányban tudsz mozogni: előre-hátra, fel-le, és jobbra-balra. Ez a Pearlben például azt jelenti, hogy kiszállhatsz az autóból, és az utcáról nézheted, mi zajlik a kocsiban. Ha a mobilodon nézed a kisfilmet, akkor csak oldalra és felfelé meg lefelé tudsz nézni, de a térben nem tudsz beljebb hatolni.

Ha jól láttam, eddig csak animációs filmeket csináltatok. Miért?

Justin Lin, a Halálos iramban-filmek rendezője készített nekünk egy élőszereplőset, a Helpet, de ez volt a kivétel: a többi valóban animációs film. A csapatunk nagy része animációfilmes háttérrel rendelkezik, a Pixarnál, a DreamWorksnél dolgoztak korábban. Másrészt a virtuális valóság jól passzol az animációhoz. Nem tudom, hogy jobban-e, mint az élőszereplős filmhez, de van benne valami elbűvölő, hogy beléphetünk az animációk és a mesék világába.

Van olyan történet, ami nem működik a virtuális valóságban?

Olyat érdemes virtuális valóságban elkészíteni, amiben ki lehet használni a 360 fokos teret és az ebből fakadó interaktivitást. Ezért is szoktuk arra biztatni a rendezőket, hogy először csináljanak egy bétaverziót, amit ki tudnak próbálni mobilon, és akkor látják, mennyire tudják kamatoztatni a virtuális valóságot a történetükben. Ha olyan filmet talált ki a rendező, ami jól működik ebben a közegben, és mi is látunk benne fantáziát, akkor jöhet a közös munka. Van egy csapatunk, ami azon dolgozik, hogy interaktívvá tegye a kisfilmet, és minél jobban kihasználjuk benne a teret – ez a munka 6-8 hónapot is igénybe vehet.

Menyire folynak bele a rendezők a virtuális valósággal kapcsolatos döntésekbe?

Mindig az ő kezükben van a döntés. Mi csak ötleteket adunk, és végigvezetjük az új technológia lehetőségein, hogy segítségünk megvalósítani az ötletét. És persze biztosítjuk a csapatot, amelyik elkészíti a filmet. Ez egy szoros együttműködés, nem úgy dolgozunk, hogy elküldjük a rendezőket hat hónapra, hogy csinálja meg a filmjét és jöjjön vissza, ha kész van.

Évente hány filmre van kapacitásotok?

Egyelőre 3-4 különböző komplexitású és hosszúságú kisfilmre.

Elég nagy költségvetést biztosít a Google, hogy azt csináljátok, amit akartok?

Szerintem bizonyítottuk, hogy mire vagyunk képesek. Abból dolgozunk, amiből tudunk, de azokat a kisfilmeket csináljuk meg, amiket szeretnénk.

Ez diplomatikus válasz volt. Melyik a legelőremutatóbb kisfilmetek?

Mindegyik progresszív, de nagyon más is egyben. Nem törekszünk arra, hogy kialakítsunk egy házi stílust. Feszegetjük a határainkat, eddig mindegyik film fejlesztett valamit a technológiánkon. Hogy példát is mondjak: a most megjelent Son of Jaguarnak például a – kilenc perces – hosszúsága volt az úttörő. Ez egy kifejezetten interaktív film, ráadásul nagyon magas a poligonszáma, ezért kihívást jelentett, hogy tudjuk renderelni.

Az animációs szakemberek is azt mondják, hogy a renderelés terén kell a legtöbbet fejleszteni, vagyis hogy milyen gyorsan tudják végrehajtatni, megvalósíttatni a számítógéppel az animációt, amit a tervezőprogramban megalkottak.

Ezt mindig fejleszteni kell, és már az is hatalmas eredmény, hogy ilyen óriási programok futnak egy mobilon. Annyi részletet és információt egy kis appba sűríteni, amit le lehet tölteni és kevés helyet foglal – ez óriási eredmény, talán a legizgalmasabb fejlesztésünk. Kellemetlen akadályt jelent, ha nagy helyet foglal a kisfilm, és lassan megy – az nem néz ki jól. A mi kisfilmjeink valós időben futnak, mint a videojátékok, szóval nagyon fontos, hogy a programunk is valós időben rendereljen, és ne akadozzon, lagoljon a film, miközben a néző mozog a térben.

De ha a progresszív kisfilmjeink felől érdeklődsz, említhetném a Rain or Shine-t is, aminek nemrég jelentettük meg a virtuálisvalóság-verzióját, hogy headszettel is meg lehessen nézni. 360 fokos szabadság! Abban sok minden zajlik a színfalak mögött. Londonban játszódik, és egy kislányról szól, aki kap egy napszemüveget. Ha felveszi, akkor esik eső, és ez elszomorítja – de nagyon aranyosan megcsinálták ezt a sztorit.

Vagy ott van a Sonaria, ami egy hangkísérletnek indult. Scot Stafford rendezte, aki összes Google Spotlight Story hangkulisszájáért felel. Eredetileg azt akartuk feltérképezni, hogyan tudja a hang vezetni a történetet, de olyan jól sikerült a kísérlet, hogy kisfilmmé fejlesztettük. Gyönyörű lett: egy könnycseppből formálódik minden a történetben. Az óceán alján kezdődik, feltör egészen a fák tetejéig, majd visszaesik a mélybe. Meditatív kisfilm, el lehet veszni benne, pedig nagyon egyszerű hatásokkal dolgoztunk: a víz alatt például buborékok vagy fókák hangjával.

Van kedvenced?

Mindet szeretem, hiszen a gyermekeim, de a Pearlt élveztem a legjobban. Ezen kezdtem el dolgozni, amikor munkába álltam a Google-nél, és izgalmas volt, hogy sok újdonságot kipróbálhattunk, másfajta történetmesélést és persze a vágásokat. Ez lényegében egy musical, a zene diktálja a ritmust. Az animáció is nagyon szép lett, nem véletlenül jelölték Oscarra. Egy Emmy-t is nyert az idén [az Outstanding Innovation in Interactive Storytelling, vagyis Kimagasló újítás az interaktív történetmesélésben nevű kategóriában – S.T.], szóval a szakma is elismerte.

Mivel foglalkoztál, mielőtt a Google-höz kerültél?

Fotózást tanultam egy művészeti iskolában, a San Franciscó-i filmbizottságban dolgoztam, forgatási helyszínekről készítettem fényképeket, és néhány reklámba is bedolgoztam. Azután kötöttem ki a Google-nél, hogy találkoztam Karen Dufilhóval, a Google Spotlight Stories vezető producerével, és elmentem egy állásinterjúra.

Ha így mondod, akkor egész könnyűnek hangzik bekerülni a Google-hoz.

Valóban. De nagyon érdekelt, amivel a Spotlight Stories foglalkozik, talán ez is segített meggyőzni Karent. Ő állította össze a csapatot, régóta benne van az animációs szakmában, sok embert hozott át a Pixartól. A hivatalos titulusom társproducer, de ha úgy tetszik, gyártásvezetőként dolgozom, mindegyik kisfilm elkészítését felügyelem az elejétől a végéig, elkísérem őket fesztiválokra, amilyen az Anilogue is. Kis csapat vagyunk – huszonöten dolgoznak nálunk –, szóval mindenbe bele kell folynom.

Szkeptikus hangokat is hallani a virtuális valóságról: az egyik csoport azt kifogásolja, hogy sok filmes arra vár, hogy tökéletes legyen a technológia, és addig nem foglalkoznak vele, a másik pedig azt, hogy nagyon is foglalkoznak vele az alkotók, viszont nem tudják még kihasználni a benne rejlő lehetőségeket. Te mit gondolsz erről?

Azt, hogy csak a filmkészítőkön múlik, mit hoznak ki a virtuális valóságból. Jó filmekhez jó ötletek kellenek, és persze olyanok, amiket van értelme virtuális valóságban megcsinálni. A technológia folyamatosan fejlődik, egyre csak jobb lesz, de ehhez az kell, hogy az emberek csináljanak virtuálisvalóság-filmeket, mert azzal fejlesztik a technológiát, ha válaszokat keresnek és találnak a felmerülő alkotói kérdésekre. Szerintem most jó időket élünk, nagy stúdiók és független filmesek is foglalkoznak a virtuális valósággal, a népszerűsége napról napra nő. A fesztiválok is egyre inkább elismerik a virtuálisvalóság-filmeket, a Tribecán, a Sundance-en, vagy a South by Southwesten már külön kategóriát is nyitottak a számukra. Rendkívül izgalmas most virtuálisvalóság-filmeket készíteni: minden egyes alkotással új eszközöket, új szabályokat fedezünk fel. A szemünk előtt alakul ki a virtuális valóság nyelvezete.

Címkék

Magyar film fesztiválszereplés, német film, sorozat, Herczeg Attila, producer, vizsgafilm, Készülő film, Művészetek Völgye, Cseh filmek, Titanic 2017, disztópia, farkasember, Jancsó, Kormákur, Forgalmazói filmnapok, Hajdu Szabolcs, KAFF 2017, Kaszkadőr, Vígjáték, popzene, Tábor, Visszanéző, Titanic, Oscar-jelölt, LuMu, Filmalap, HBO, Dyga Zsombor, Carrie Fisher, Artmozik éjszakája, cikk, Pixar, építészet, Cigánygyilkosságok, doku, Örökmozgó, diplomafilmek, olasz film, Beatles, Kino, monográfia, Gauder, rassz, Sára Sándor, jelölés, Díjak, Horror, Ukrán film, Anilogue, Bertolucci, Röhrig Géza, 1920, Kultfilmek, Gólem, Anilogue 2016, francia film, Almodóvar, Észt filmhét, Netflix, bagoly, Nyár, Maya Forbes, Akadálymentesen, Transz, filmkritika, 2. Magyar Filmhét, Wajda, A hetedik Star Wars film, dán, Verzió, Filmtörténet, Magyar Nemzeti Galéria, Televízió, Love story, Diplomamunka, babona, Oscar, Cinefest 2016, Uránia, Aranyglóbusz, Szépművészeti, Tomit., Tárlat, Csányi Sándor, Interjú, Cseh Tamás, HBO GO, The Affair, Filmnapok, Valentino, Szolnok, Aranyélet 2., Cannes, alkotó, buli, Inkubátor, zene, Filmalap-Filmarchívum, Boyle, Jelenidő, Amrita Sher-Gil, expresszionizmus, vámpír, , Jeles, Retro noir, Tinédzser, szörnyek, Elek Dóra, filmtörvény módosítás, DVD bemutató, háborús film, Cassell, fantasy, forgatókönyv, animáció, krimi, western, Greengrass, Wegerer, Tiszta szívvel, Bill Condon, új magyar film, Fliegauf, Guinness, thriller, halálhír, Titanic Filmfesztivál, finn filmnapok, Mark Ruffalo, Jeff Nichols, báb, Kvíz, Antal Nimród, Történelmi magánügyek, Filmhét, magyar sorozat, Tudományos filmek, 60-as évek, Ősz Gábor, Dokumentumfilm, Török Ferenc, Amszterdam, Berlinale, Magyar Kultúra Napja, Sopsits, Jéger, ELTE, Tóth Barna, Filmrendező, Kincsem, Felújított filmek, MaNDA DVD,