Filmkultúra

A Magyar Nemzeti Filmalap magazinja

Mitől nő a nő? - Olga Delane: Szibériai szerelem

Nő-e a nő férj, gyerekek nélkül? – ez a fő kérdése a Berlinben élő Olga Delane második egészestés dokumentumfilmjének, a Szibériai szerelemnek. Másképp fogalmazva: mi kell ahhoz, hogy egy nő boldog és elégedett legyen? A filmbeli szibériai férfiak - a rendező rokonai - a boldogság témájához csak érintőlegesen kapcsolódnak, ugyanakkor határozott állásfoglalásuk az, hogy nem normális, hogy a rendező 35 évesen még nem evezett be a családi élet biztonságos révébe. Asszonyaik az elviek és a beszólások szintjén maguk is osztják uruk álláspontját, ám aztán mesélnek. A személyes érintettség dacára Olga Delane rendező nem foglal állást (ahogyan e sorok írója sem, s kerülni fogja a félreérthető ironizálást, s az annak látszható idézőjelek használatát is). Azt, hogy a kérdés messze nem elméleti, s hogy a feminizmus gyakorlati elfogadottsága hol tart, a nézőtéri reakciók pontosan jelezték. A Szibériai szerelem című filmet a 14. Jameson CineFesten, Miskolcon láttuk. MOZI
 
Szibériai szerelem (2016)
rendező: Olga Delane
forgatókönyv: Olga Delane, Frank Müller
operatőr:, Olga Delane, Nikolai von Graevnitz
vágó: Philipp Gromov
hangmérnök: Timo Witthette
zene: Russian Fokbeat
producer: Frank Müller, Linda Meier-Matern
Doppelplusultra Film und TV Produktion, Bildschön Filmproduction, Aljazeera Documentary Channel, Rundfunk Berlin-Brandenburg, ARTE
Cinefest, 2017. szeptember  8-17. Miskolc

A 2010-es évek óta a CineFest egyik alapélménye, hogy teltházasak a vetítések. Üröm az örömben, hogy nem lehetünk biztosak abban, bejutunk-e a kiszemelt filmre. Ezzel a háttérrel érvényes, hogy egyik szemünk sírt, a másik nevetett, amikor azt hallottuk a segítőkész önkéntestől: ahhoz, hogy biztosan beférjünk a terembe, nagyjából egy órával korábban érdemes sorba állni. A jó oldala, hogy ez éppen a most tárgyalt doku előtt hangzott el, s a fesztivál szervezőit ezúton is kérjük, találjanak ki valamit, hogy az értékes fesztiválidőt ne szorongással töltsük. (Köszönjük).

Olga Delane (1977) családjának hosszas ügyintézést követően a rendszerváltás (ok) idején,, 1993-ban sikerült német származásuknak köszönhetően Krasznokamenszkből Németországba telepednie. A fiatal rendező-fotográfus az utóbbi öt évben számos alkalommal tette meg a hosszú utat kelet-szibériai szülőföldjére. Élményeiből, tapasztalataiból sorra születtek képei, rövid-, és egészestés filmjei.

Szibéria lenyűgöző arcai közül egy (továbbiak itt: www.olgadelane.com)

Első hosszú dokumentumfilmje, a 2013-ban készült Végállomás: Krasznokamenszk. Hazalátogatás (a filmet a rendező oldalán lehet és érdemes megnézni) tematikai előzménye a Szibériai szerelemnek, emellett sok olyan információt is tartalmaz, amelyek jelentésgazdagon árnyalják a bevezetőben említett magánéleti kérdésre koncentráló újabb alkotást. Mindkét film egy-egy szibériai utazás elbeszélése, a rendező a saját életének elemeit használja föl, s maga narrálja a történéseket. Az elsőből megtudjuk, hogy az apját nem ismeri, mert a férfit Olga születésekor behívták a legendásan kemény szovjet hadseregbe, a szülők házassága ezt követően tönkrement. Berlinbe költözésük óta apa és lánya nem is hallottak egymásról, így a lány első hazaútjának legfontosabb tétje: találkozik-e az apjával, s ha igen, mit tudnak kezdeni egymással. Olga kapcsolatfelvételi próbálkozásai sorra kudarcot vallanak, s az apjához való útkeresés stációi között bemutatja Krasznokamenszket és lakóit. Az 1967-ben Kelet-Szibériában az urán bányászatára és dúsítására alapított, mára közel hatvanezres település középkorú és idősebb lakói határozottan büszkék városukra. Magukénak érzik, mert részt vettek építésében, s már-már kérkedve emlegetik, hogy a szovjet érában zárt város voltak. Hiszik is, nem is, hogy a megélhetésüket biztosító urán veszélyes lehet az egészségükre, sőt az életükre is. Pedig a környék lakott területei szerepelnek a magas sugárszintű települések jegyzékében, s az itt élők várható élettartama mindössze negyvenkét év. Krasznokamenszk és a hozzá tartozó Oktyabrszkij falu – ami közvetlenül az uránbánya fölé (!) épült – lakosai régesrég lemondtak arról, hogy a kezükbe vegyék a sorsukat. A város amúgy nagyon kedves, előzékeny polgármestere ilyen hozzáállás mellett bátran oktathatja ki azt, aki szót emelne a veszélyek ellen: nem kéne annyit inni, dohányozni, kábítószerezni, akkor nem hiányozna a településről a középnemzedék, élnének itt fiatalok is!

A városhoz közeli börtöntelep legnevesebb fogvatartottja Mihail Hodorkovszkij, egykori miniszter, a Jukosz valamikori főrészvényese, az egyik leggazdagabb orosz volt, akit egyebek mellett adócsalásban, pénzmosásban találtak bűnösnek. A krasznokamenszkiek nem ok nélkül reménykedtek abban, hogy nevezetes „vendégük” jóvoltából fellendülhet az idegenforgalmuk, hiszen a város teljes szállodakapacitását már azok az újságírók kimerítették, akik az oligarcha odaszállításának már a hírére rögtön odautaztak, igaz, ez nem volt különösen nagy teljesítmény, mert csupán a Centralnaja állt rendelkezésre. Úgy hírlik, a helybeliek a hotelár háromszorosáért tudták kiadni szobáikat. A zsurnalisztainvázóra a hatóságok az -  amúgy gyakran visszasírt - szovjet időket idézően reagáltak: utakat hozattak rendbe, sőt, még a régóta ígérgetett távfűtést is beindították.  Ellenőrizhetetlen hírek terjedtek arról is, hogy Hodorkovszkij-túrára szakosodott vállalkozások jöttek létre, s még egy Hodorkovszkij-múzeum terve is felröppent.

Mindez a nagypolitikai vetület azonban pusztán anekdotikus mellékszál, éppen annyira érdekli a rendezőt, amennyire a helyieket. Ők úgymond a maguk dolgával foglalkoznak, határt vonnak önmaguk és a közélet közé. Minimális a beleszólásuk, dehogy frusztrálják magukat a megértésével. Apa és lánya végül találkoznak, először és sajnos utoljára is. A férfi nem sokkal a lánya elutazása után, 53 évesen meghalt.

Az egyéni sors irányíthatatlanságának elfogadása jellemző a Szibériai szerelemre is.

Berlin – Krasznokamenszk légvonalban mindössze 6000 km. A szocializációs különbségek mérhetetlenek.

A trailerben 1’16-tól látható jelenet a legmegrázóbbak egyike. A nagyi fiatalkoráról esik szó, s nem a hatáskeltő túlzás kedvéért hangzik el, hogy az ő idejében az asszonyokat uruk és parancsolójuk szó szerint halálra is verhette. Az elkínzott arcú, madárcsontú idős asszony alig titkolt büszkeséggel jelenti ki: De én még mindig élek! (A férje már régen nem.) S ha Olgát megverné egy férfi, azonnal belehalna, igaz-e?

Tulajdonképpen el is jutottunk a dolgok velejéig. Mert a Berlinben szocializálódott Olgának csak az elbeszélhetőt mondják el a nők, s az is éppen elég. „Hozzászoktam (a férjemhez). Hogyan is lehetnék meg nélküle?” – kérdezi egy szép vonású, fáradt arcú fiatalasszony, aki az interjú alatt mindvégig tevékenykedik, míg az embere az ágyon hever. Egy másik férj a nők köztudomású gyöngeségére hivatkozik, mire a felesége nyakon önti egy locsolókannával. Jót nevetnek a kedves csínyen, a világ tulajdonképpen rendben is van. A filmben ez a házaspár tűnik a legkiegyensúlyozottabbnak, kapcsolatuk humorral teli, élő, eleven. Hogy valójában milyen, azt az a történet mutatja meg, amikor az asszony úgy dönt, beköltözik a városba. Azt gondolja, most, hogy már kirepültek a gyerekek, ideje kicsit a saját kedvére élni, színházba, moziba járni, vásárolgatni. A férje támogatja a döntését, ám nem tart vele, neki a gazdálkodás az élete, nem tudja otthagyni a tanyáját. Az asszony pár hónap külön élés után visszaköltözik. Nem tudott egyedül megszokni, magányosnak, kiszolgáltatottnak érezte magát. S az élet visszatér a korábbi, a rendes kerékvágásba.

Mi kell ahhoz, hogy egy nő boldog és elégedett legyen? A szibériai férfiak határozott állásfoglalása az, hogy nem normális (így!), hogy Olga 35 évesen még nincs férjnél, s gyerekei sincsenek. Az élet akkor normális, ha a férfi az úr a háznál, a nő dolga pedig a háztartás, a gyerekek nevelése. Az asszonyok a kijelentések szintjén maguk is osztják ezt a véleményt, s aztán mesélnek. A történeteik, a gesztusaik, az arckifejezésük a férfiakénál jóval összetettebb véleményt tükröznek. A fiatalok vagy belenyugszanak elődeik patriarchális, a nőket alaposan kizsákmányoló, a család érdekeit mindenek fölé helyező gyakorlatába, vagy elmennek. A csöndes szembeszegülést, a lassú változtatást csupán egy fiatal lány képviseli.

Elsőre talán meglepő lehet, de a Szibériai szerelem történeteinek valódi mélységét a teljes ellenpont, Ruben Östlund – korábban szintén a CineFesten bemutatott - Lavina (Turist, 2014) , s részben az idei A négyzet (The Square, 2017) című filmjeivel összevetve érdemes tárgyalni. Mindkét alkotásnak megvan a nagyon masszív elméleti háttér-elképzelése, s mindkét alkotás azt mutatja meg, mennyit érnek a mégoly szép elméletek a gyakorlatban.

Az emberi, s benne a női jogok magától értetődése a nyugati kultúrában olyan elvárásrendszert hozott létre, ami totális ellenpontja mindannak a patriarchális követelményrendszernek, amit a Szibériai szerelemben láthatunk. Az elméletek gyakorlati megnyilvánulásainak egymás mellé állítása mindkét praxisnak kiemeli mind az előnyét, mind a hátrányát. A Lavina férfi hősének, Tomasnak (Johannes Kuhnke) - az empátiát elméletileg középpontba helyező - társadalmi elvárások szerint a hétköznapokban ugyanazon a fontossági szinten kéne kezelnie a felesége és a gyerekei érdekeit, mint a sajátjait. Életveszély esetén pedig a maga élete mentése helyett a családja megóvása volna a kötelezően elvárt. Tomas a lavina megindulásakor reflektálatlanul, sokkos állapotban menti magát, felesége, Ebba (Lisa Loven Kongsli) hiába szólongatja. A Szibériai szerelem világképe ezzel szemben az, hogy az otthonért az asszony a felelős, a külvilággal szembeni védelemért, a család ellátásáért pedig a férfi. Ez utóbbit, az úgynevezett hagyományos családmodellt nem volt képes alapjaiban módosítani a nők munkavállalásának több mint másfél százados története sem. Ennek tudatában jobb, ha az ember fölkészül, hogy a film Nyugat-Európában szocializálódott férfi nézői esetleg úgy nyilatkoznak: jó volt látni, hogy ott Szibériában még rend van. És nem vicceltek, mert neveltetésük dacára sincs szemük arra, hogy a Szibériai szerelem képsorai mögé lássanak. Hogy észrevegyék, amiről a férfiak nem, a nők pedig csak gesztusokkal beszélnek: a terhek bejáratottan egyenlőtlen viselését.

A Szibériai szerelem ugyanis hibátlanul mutatja azt, ami elsődlegesen látható: a működő, gyerekeket nevelő együttéléseket, azaz szigorúan véve a női oldalt. Mi itt Kelet-Európában pontosan értjük, mennyire magától értetődik, hogy a nőknek az úgynevezett egyenjogúság jegyében a háztartás, a család mellett munkahelyük van, s a háztájiban is dolgoznak. Arról még csak-csak esik szó, mit tesznek a férfiak a család ellátásáért, arról azonban szemérmesen és ritkásan, mit tesznek a védelme érdekében. Nem is igen eshet, hiszen a világnak azon a területén elenyészően csekély a lakosság beleszólása az őt érintő ügyekbe (ld. a legközvetlenebb veszély, az uránbányászatról elmondottak). Látszatra persze hogy rend van, hiszen a fáradt nőknek kisebb gondjuk is nagyobb annál, hogy energiarabló vitába bonyolódjanak urukkal, netán lázadozzanak. A nőmozgalmak története világosan megmutatta, hogy az egyenlő munkamegosztásért meg kell küzdeni, jog akkor van, ha megadják.  A szibériai asszonyok tolsztojánus belenyugvással viselik terheiket, nem mellesleg a férfiak súlyos vagy hétköznapi alkoholizmusát, és pontosan tudják, hol a helyük. Paradoxnak tűnhet, pedig nem az, hogy a belenyugvás a terhekbe segíthet azok elviselésében. Számukra nem több „first world problem”-nél, ami nem a közvetlen túlélést szolgálja, azaz a nagy része mindannak, ami cikkünkben fölmerült, köztük a boldogság tulajdonképpen definiálhatatlan fogalma is. Így szép a szerelem és szép a családi béke ott, a messzi Szibériában.

„Megtanítlak arra, hogy lásd a szelet” - képsorozat (http://www.olgadelane.com/?page_id=36

Címkék

Kino, Cseh filmek, Gólem, krimi, Sára Sándor, Forgalmazói filmnapok, Berlinale, finn filmnapok, Antal Nimród, magyar sorozat, Guinness, Csányi Sándor, német film, Jancsó, HBO GO, Filmtörténet, Ukrán film, Fliegauf, Történelmi magánügyek, olasz film, Díjak, Aranyglóbusz, Amszterdam, Titanic 2017, Interjú, 1920, háborús film, Gauder, Nyár, disztópia, Szépművészeti, Horror, Carrie Fisher, expresszionizmus, Wajda, Akadálymentesen, popzene, szörnyek, Magyar film fesztiválszereplés, Tinédzser, Filmhét, Valentino, vámpír, Ősz Gábor, cikk, alkotó, Filmnapok, LuMu, Artmozik éjszakája, Almodóvar, Love story, Filmrendező, Verzió, babona, Beatles, Anilogue 2016, Örökmozgó, Tábor, farkasember, Uránia, Anilogue, Dyga Zsombor, Transz, Elek Dóra, báb, Török Ferenc, halálhír, The Affair, animáció, új magyar film, Jéger, Filmalap, Filmalap-Filmarchívum, 60-as évek, zene, Wegerer, forgatókönyv, jelölés, Kultfilmek, Tiszta szívvel, Bill Condon, doku, Amrita Sher-Gil, Titanic Filmfesztivál, Tóth Barna, Inkubátor, Cinefest 2016, Maya Forbes, Visszanéző, Vígjáték, Pixar, sorozat, DVD bemutató, dán, Titanic, filmkritika, thriller, 2. Magyar Filmhét, Hajdu Szabolcs, ELTE, Sopsits, Magyar Nemzeti Galéria, Netflix, Jelenidő, Tomit., Dokumentumfilm, Tárlat, Művészetek Völgye, Kormákur, Észt filmhét, Kincsem, HBO, francia film, Tudományos filmek, Cseh Tamás, bagoly, Greengrass, buli, Röhrig Géza, Mark Ruffalo, Készülő film, Felújított filmek, Bertolucci, Oscar, A hetedik Star Wars film, diplomafilmek, vizsgafilm, rassz, építészet, western, Cigánygyilkosságok, Retro noir, Magyar Kultúra Napja, producer, monográfia, Diplomamunka, Jeff Nichols, KAFF 2017, Boyle, Cannes, Szolnok, Jeles, fantasy, , Kvíz, Aranyélet 2., Cassell, Oscar-jelölt, Herczeg Attila, Kaszkadőr, MaNDA DVD, Televízió, filmtörvény módosítás,