Köszönjük a Katona József Színház fotóit, készítőjük Dömölky Dániel.

Gothár Péter Megáll az idője a hatvanas évekről kultfilm lett. Nemrégiben „kult” drámát rendezett a hatvanas évekből. Erről az időről nyílt kiállítás a Bálnában, amely az Oldás és kötést idézi, ami kulcs- és kultfilm volt a hatvanas években. Mindkét esetben felfedezhető az új látásmód és a társművészetek kapcsolata. SZEMLE

Az elmúlt két évadban Gothár három drámát vitt színre a Katona József Színház Kamrájában. Időrendben: Ahol a farkas is jó (Rubin Szilárd: Aprószentek című regénye alapján), Sarkadi Imre: Oszlopos Simeon valamint Ivan Viripajev: Részegek.

Időrendben „a farkas” volt az első (2015-16-os évad), az adaptációul szolgáló regény megtörtént eseményen alapult. Egy alföldi kisvárosban az ötvenes években sorra tűnnek el a serdülő lányok. A pánikhangulatban a sorozatgyilkosság gyanúja az ott állomásozó orosz katonákra terelődik, amitől a hatóság is megretten, félve, hogy politikai ügy lesz az oroszellenes hangulatból. Már „fentről” is „érdeklődnek”. Megjelenik az orosz parancsnok - „igazságot szolgáltatva” lelövi egy katonáját -, a helyi vezetőkkel tárgyalva a magyarok hallgatását rosszalja.  Aminek oka az, hogy az emberek félnek. A kétségbeesett szülők a keresések során egy hasonló korú lányig jutnak el, vele látták utoljára az áldozatokat. A gyanú J. Piroskára terelődik, letartóztatják. Ennek nyomán egy bonyolult szerelmi dráma bontakozik ki. A vélhetően szeretethiányos lány belehabarodott egy orosz kiskatonába, s hogy utána utazhasson, pénzszerzésért fojtotta meg a lányokat, majd elásta, ezt bonyolítja Piroska látens leszbikus hajlama: áldozatai egyben vonzották is. A tárgyalás – melyen ott az egész város - bővelkedik drámai fordulatokkal, a vádolt lányra vall az anyja, a lány viszontvádolja az anyját, de ezzel nem tudja kihúzni a saját nyakát a hurokból. Felakasztása mindenki szeme láttára történik. Az ügyet ennek ellenére tabuként kezelték, nemcsak politikai, de szexuális szempontból is. A hatvanas évek végén Rubin Szilárd író kezdett nyomozni utána, felkutatva a tanukat. A nyomozásban maga is érintetté vált attól a pillanattól, hogy meglátta Piroska fényképét a Bűnügyi Múzeumban. Kutatásáról írott könyve az Aprószentek, a halála után jelent meg, 2012-ben.  

Ahol a farkas is jó

 A Kamra kis méretei kedvező terepet nyújtanak a kísérletezéshez. Gothár Péter a nézőteret „játszótérré” alakította. Egyik felében kis hangulatlámpás eszpresszós asztalokhoz ültette a nézőt, erre utalt a „bejáratnál” a neonfényes felirat és a bárzongora. Másik felén a széksorok egy tárgyalóteremhez elrendezve, helyszíne az előadásnak, mint a kivégzés is. A rendező a nézőket átültette előadás közben, mozgatta. Mozgatta a díszleteket is. Az eredeti színpad helyén, illetve mellett, a rendezői baloldalon, a falon a játék lóversenypálya (társasjáték) jelképes: az idő múlását, az idővel való „versenyfutást” fejezi ki. Másik oldalon nagy álló tükör, egyben képkeret, benne látni J. Piroska első fényképét, mint a Bűnügyi Múzeum dokumentumát. Innen indul(t) a történet írója, az előadás narrátoraként. Közben a fénykép áttűnik a családi fotóra, majd a „jelen idejű” cselekmény főszereplőire, az őket alakítókra, akik megelevenedve kiléptek a keretből. Hasonló a helyi rendőrség „kettős” képe, amit kiállítási makettként is lehet látni, bár stilizáltsága, dőlő falai, alakjai panoptikum jelleget kölcsönöztek neki, de élő szereplői révén „valós” helyszínként is nézhető, mint az ötvenes évek dokumentuma, másrészt szimbolikus képe a bezártságnak, a szabadság hiányának.

Cinematografikus látásmód - Cinetoscop

Gothár Péter a szemet is „megmozgatja”.  A néző a színházban „rendszerint” szemből vagy oldalnézetből látja a szereplőket, díszleteket. Az említett versenypályát a falra függesztve, felülnézetből lehetett látni, míg a többi elemet a szokott aspektusból, szemből.  A különböző nézőpontok relativizálása, együtthatása a kubista festészettel jelent meg, amit Gleizes és mások a 20. század elején már cinematografikus látásmódnak neveztek.  Ide tartozott még a baloldali díszletek vízszintes mozgatása előadás közben, mutatva a jelenetváltást. Hasonlítható a kamera mozgásához (schwenkelés), átmenete a másikba. A díszletre festett liget, konyha „belső”, mint narratív elemek, egyben a tér illuzórikus kitágítását szolgálták. A fény kiemelő funkcióján túl fontos volt, hogy a szerep szerinti orosz katonáknak valódi oroszok adták a karaktert, mintha közelképben lennének. A premier plánok ez esetben is váltakoztak a tömegjelenetekkel.  A finálé sajátos ötvözetet képezett. Piroska felakasztását főleg alulról, ill. oldalnézetből lehetett látni: a nézők feje feletti rácsszerkezet átláthatósága a bevonásukat biztosította. A lecsapódó fémlemez mintha rajtuk csattant volna... (Hatásában a Hidegvérrel című regény filmváltozatának jelenetét juttathatta a néző eszébe.)

Gothár Péter korábban is vitt színre orosz darabokat és ezekhez felhasználta saját fotóit, melyeket a helyszíneken készített. A Kamra előterében rendezett alkalmi tárlatok mindig az előadásra ráhangolást szolgálták. Ahogy a színművek, úgy a képek kiállítása sem volt egyforma. A Részegek esetében kerek nézőkében, light-boxokban installálták a fotókat: városi, utcai képeket, valamint lépcsőkről, folyosókról, metróból. Többségük állókép, csak egyik boxban követték egymást, talán Edison Cinetoscopja nyújthatott hasonló látványt 120 éve. Az előadás azonban mai.  A nézőtérre érkezőket meglepi, hogy egyik szereplő, Martha köztük járkálva keresi helyét (magát), kommunikálna az ott ülőkkel. Később a színpadon sem… ami egy folyosó és a centrális perspektíva rövidülését követi, ami látszólagos, de ez esetben nem. (Emlékeztet a fent említett rendőr őrszoba zárt terére, ugyanolyan monokróm, emellett a hivatal fióksorai nyomasztó hatását kelti.) Marthát ugyan meghallgatja a szintén „elesett” Mark, és nagy és mély igazságok felismeréséig jutnak, de a nő az előadás végén ugyanúgy bolyong a nézőtéren - ez alatt találkozik másokkal is, és mások is találkoznak másokkal is, mint egy ifjú férj/férfi egy másik nővel, „A másik” nővel. A történeteik „alapja” a részegség, ami tompítja ritmusaikat, mozgásuk emlékeztet a régi burleszk filmek szereplőiére. Ezzel szemben élesedik a látásuk és a legfontosabb dolgokról beszélnek, artikulálnák a válaszokat az élet(ük) bonyolult kérdéseire.  

Oszlopos Simeon

A bibliai Oszlopos Simeon talányos alakja a művészetet korábban is foglalkoztatta. Hogy a művészeti ágban közelállót említsük csak, a szürrealista Luis Buñuelt, aki a valláshoz való ambivalens viszonyát azonos című filmjében fejezte ki. Az értelmezés széles skálára terjedhet ki. A magyar szerző, Sarkadi Imre Simeonban „találta” meg az illúzió- és reményvesztett – értelmiségi – embert.  1960-ban írt drámájában elsőként szólt az értelmiség közérzeti válságáról, vívódásáról.  Akkor ez tette kulcs- és kultdarabbá. Kulcsmondata az önpusztításról: „Lássuk Uramisten, mire megyünk ketten!”- szállóigévé vált. Csakúgy, mint a dráma esszenciája, amit azok is ismernek, akik a darabot nem olvasták, nem látták: miszerint az értelmiség előtt két út áll, egyik az alkohol; a másik járhatatlan…

Gothár Péter már demitizálta ezt a korszakot, főleg a Megáll az idő című filmjében. Vélhetően a tisztánlátás miatt vehette elő Sarkadi drámáját. Ehhez szükséges a nézők bevonása. Akiket a Kamra előterében a kor plakátjai, grafikái fogadják, megmutatva, hogy e művészetek akkor magas színvonalon álltak, akár a fiatalon elhunyt Kondor Bélára, vagy a nemrég 80 éves Kemény Györgyre gondolunk. Nem maradt el attól az iparművészet sem, és ez a korhű berendezésben is megjelenik. A korszak magyar filmjeiben is feltűnik a modern tárgy és lakberendezés a városi élet valamint a progresszió jeleként. A színdarab nézői most nem egy filmforgatás helyszínén, mint egy műteremlakás közepén érezhetik magukat, mert ez a tárgyi világ körülveszi őket. A süllyesztett hálóhely révén az intim kapcsolat a lábuk és a szemük előtt zajlik. Mindenbe belelátnak, amit az üvegfalak segítenek, és a megfigyelést biztosítják a „hivatalból” leselkedő feljelentők számára.(Gothár díszletei realisták és több jelentésűek.)  Utóbbival magyarázható, hogy aki érkezik a lakásba - akár besúgó, akár ártatlan - előbb benéz az ablakon, azt fürkészve, hogy ki van benn, belevéve a nézőt is, aki mindvégig benn van, és bekerül a drámába. Ugyancsak kétértelmű a „festői rendetlenség”, a bohémvilág jellemzésén túl a lepusztulás jele lesz. A címszereplő, Kis János festőművész elveszti szerelmét, Máriát, elveszti tanári munkahelyét, elveszti kapcsolatát a külvilággal, hagyja, hogy leszereljék telefonját, elveszti a barátját. Kis nemcsak az „eszét issza el”, a bútorokat is. Zsuzsi feltűnése, a férjes asszony meghódítása sem hozza a megváltást, csak a nő számára a szenvedést, „áruba lesz bocsátva” a festő „szeme láttára”.  A lakás stabil, tértagoló elemei transzparencia helyett csak rácsokként maradnak.

Részegek 

A dráma megjelenése, bemutatója idején a hitelessége kapcsán a főszereplő alteregóját keresve felmerültek művészek, akik „halálra itták” magukat, valamint a darabban látotthoz hasonló művész-értelmiségi összejövetelek. Utóbbi nemcsak dramaturgiai elem és nem csak Sarkadi művében. (A szerző Kondor Béla 6. emeleti műteremlakásából esett/ugrott(?) ki és halt meg.) Ezt a hatvanas évekről nemrég nyílt „retró” kiállítás is bizonyítja, nemcsak kölcsönözte Jancsó Miklós filmjének címét: Oldás és kötés: felhasználta dokumentumként. A hivatalos művészeten kívüli alternatív kultúra formáit jelenítette meg városi kávéházban, szalonokban, amelyek léteztek, - a hatalom tudtával.

*

Ritkán történik, hogy film legyen a rendezőelve egy korszakos kiállításnak. A főcím ugyan Nagyítások, alcímként a lényeg: 1963, az Oldás és kötés koraként határozva meg.(1)

Az Új Budapest Galéria képzőművészeti és történelmi kiállítása anyagát az 1963-as év metszéspontjába sűríti, és egy alkotáson keresztül. Az alcím kettős jelentésű: utal Jancsó Miklós filmjére, amit abban az évben mutattak be. Másodlagos olvasata utal a művészeten kívüli szférára: a proletárdiktatúra puhulására, az amnesztiára, amit a hatalom az ’56 miatt elítéltekkel szemben gyakorolt, valamint az osztályuralmat érvényesítő diszkrimináció megszüntetésére. Utóbbi a nem munkás- és parasztszármazású gyerekek továbbtanulását korlátozta. A film Lengyel József novellája alapján készült, írója filmnek szánta, kicsit másképp. Főszereplője Járom Ambrus a korábbi „népi” káderpolitika kedvezményezettje, így került egyetemre, lett belőle orvos egy fővárosi kórházban. Szülőfalujába ritkán jár, többször fordul meg a városi értelmiségi körökben, nyilvános helyeken és lakásokban. Egy kolléga ilyen estére hívja, ahol kísérleti filmeket vetítenek, egyikben ő is szerepel. A jelenet hitelét dr. Végh Lászlónál tartott estek vagy műtermekben rendezett összejövetelek adták, s ahogy a résztvevők is önmagukat adták, többek között: Csoóri Sándor, Hernádi Gyula, Konrád György, Mészöly Miklós, Tornai József, s a kísérleti film készítője valóban kísérletező neoavantgárd művész volt. A film a filmben, a képkettőzéssel a kultúra kettősségéről - hivatalosról és alternatívról - adott képet először Jancsó filmje. És arról az értelmiségi közérzetről, amiről Sarkadi drámája szólt, azt mutatva a filmben, ahogy „vergődnek a halak”. Akkor talán ennek a jelenetnek volt nagyobb hatása. A kiállításon a művész - értelmiségi „szeánsz” kerül fókuszba, belevéve a kisfilmeket. Egyikben levágott csirkék felakasztva, majd feltálalva. Másikban Ambrus és szerelme, Márta kirándulása. Akkor csak kuriózumnak tűnhetett ez utóbbi kísérőzenéjeként az engesztelő nap előtt énekelt ősi szomorú zsidó dallam, a Kol-Nidré, erre táncolt imalepelben (taliszban) a lány, a Duna-parti a kőgát, mint siratófal előtt, szerelme és valahol a holokauszt áldozatai siratásaként.  A vetítő fülke mellett Ország Lili hét táblaképe, a Rekviem (1960) teszi a mai néző számára egyértelműbbé a rendező szándékát, aki a megbocsátást szerelmi kontextusba helyezte, mögötte a történelmi katasztrófa, tragédia miatti bűntudattal.

Oldás és kötés - kép a filmből

Hogy a következő generáció miként fogja fel a látottakat, ahhoz adalék lehet a képzőművész Szabics Ágnes múzeumpedagógiai munkája 8-10 éves gyerekekkel, hogyan dolgozzák fel a festményt, fejtik meg a jeleit (Ország Lili festményén a zsidó és a keresztény motívumokat egyesíti:Mózes kőtáblája, 7 ágú gyertyatartó). Szabics Ágnes mese keretbe helyezte a hét képet, amelyek egy 15. századi kápolnába készültek, most a gyerekek építették meg papírból és ebbe készítettek szobrokat. Munkájukat elnézve, ők nem fognak értetlenül, érintetlenül elmenni az ilyen enigmatikus művek előtt.

Máshogy érintette meg a tárlat Jancsó Miklós leszármazottait, akik azt a kort gyerekként élték meg (másként, mint a többi gyerek).

„Mikor középiskolába kezdtem járni, a papa már nagyon ismert figura volt a Szegénylegények előtt is, az Oldás és kötés miatt is, mert az a fiatal értelmiségi körök zászlóhordozója volt. A filmben ott van mindenki, aki számított abban az időben- emlékezett vissza a rendező fia, ifjabb Jancsó Miklós (Nyika) a lapunknak adott interjúban, hozzátéve: „És azokat láttad magad körül is, mint a filmben, de később is így volt ez, sok ismerős arc feltünedezett ezekben a mozikban, s az öreg mindig nagyon jó volt a karakterválasztásban, hogy milyen figurák legyenek. Másrészt ezek a művészek, írók nagyon ismerték egymást, relatíve nagy, de zárt közösség volt.”

Külön helyet kapott a Cantata profana motívum: a filmrészlet, valamint Szabó Ákos festőszakos hallgató hasonló témájú, azonos című diplomamunkája, amit egy iskolába képzelt el. Elfogadásán a nagy befolyású Aradi Nóra - aki a (M)aradi gúnynevet kapta szemlélete miatt -, és Bence László károsnak ítélte a művet, súlyosbítva, hogy Kondor Béla, Lakner László hatását látták benne, elutasították nyilvános helyre kerülését. Bernáth Aurél és Ék Sándor nem osztotta ezt a nézetet. Kicsiben lenyomata volt az 1960-63 között zajló vitának az absztrakt művészetről, amit a Párt elméleti orgánuma, a Társadalmi Szemle a szocializmustól idegenként bélyegzett meg. Így Anna Margit és Bálint Endre képei akkor csak Levendel László orvos tüdőgyógyász professzor magántárlatán szerepelhettek. Most láthatók, Gyarmathy Tihamér és Lantos Ferenc korabeli absztrakt festményeivel valamint a fiatalon, 1963-ban elhunyt Gruber Béla figurális képeivel együtt.  A formatervezésben már nem tiltották az absztraktot, így a lakberendezésben és a tárgykultúrában van mit bemutatni a kiállításon.  Az Oldás és kötésen(2) kívül részletek láthatók még a korábban Fehér Imre rendezte Gyalog a mennyországba című filmből - Latinovits Zoltán debütálásával -, aminek egy helyszíne az értelmiség kedvelt fóruma, a Belvárosi Kávéház volt. Erről is beszél Konrád György és Huszár Tibor a kiállításhoz készült video interjúban. Másik film a Fotó Háber (1963), Várkonyi Zoltán krimijének részletei is feltűnnek. Ugyanekkor készült Herskó János Párbeszéde, akkor címében is rejtett üzenetet éreztek a hatalom számára, a mostani tárlaton nem szerepel.

1. Nagyítások - 1963. Az Oldás és kötés kora. Kurátor: Mélyi József, Új Budapest Galéria, 2016. 06.07.- 09.18-ig.

2. A filmbeli szereplők (orvosok) modelljeinek életrajzai a helyszínen olvashatók.