Filmkultúra

A Nemzeti Filmintézet magazinja

A porphirikus ember

A kilencvenes évek közepén ment a mozikban Jack Nicholsonnal a Farkas című film, ahol a főszereplő, normális hivatalnok létére, egyre különösebben kezdett viselkedni. Valami véletlen baleset miatt látása, szaglása, érzékszervei ezerszer intenzívebben kezdtek működni, mint addig. Aztán egyszer csak egy éjjelre szőrök nőttek az arcán, kezei mancsszerűek lettek, karmok képződtek rajta, és gyilkos ösztön kerítette hatalmába hirtelen: farkasember lett belőle.  GONDOLATOK

Egészen a 18-19. századig tartotta magát az az elképzelés, hogy bizonyos emberek, adott körülmények között, olyan furcsa átváltozásokon mehetnek keresztül, hogy emberi mivoltukból kivetkőzve képesek legyenek átváltozni olyan szörnyetegekké, amelyek leginkább egy farkasszerű lényre emlékeztetnek. Ilyen állapotban pedig beláthatatlan cselekedeteket kövessenek el, majd órákkal később ugyanúgy folytassák megszokott életüket mintha mi sem történt volna. Az egész művelethez állítólag semmi más nem kell, csak egy jó kis telihold. A hajdani korok babonás népei valóságként fogták fel a farkasemberekről szóló történeteket, ezért ezeken az éjszakákon megerősítették az óvintézkedéseket, az ablakokat bezsaluzták, különösen, ha faluhelyen laktak. Némileg összekapcsolódott ez a hiedelem a boszorkányoktól és a vámpíroktól való félelemmel, noha azok állítólag bármikor képesek voltak ártani. Már az ókori szerzőknél is sűrűn megjelenik a farkasember, vagy valami ahhoz hasonló alak említése: az időszámítás előtti 5. században élt Hérodotosz szerint, akár egész embertömegek is képesek voltak átváltozni egy éjszaka alatt, mint például a Fekete tenger partján élt trák vagy lygur őslakók. Később a nagy római költők közül, Vergilius és Ovidius elbeszélő munkáikban külön ciklusokban foglalkoznak az ilyenfajta jelenségekkel. A Néró császár korában élt Petronius Satyricon című művének egyik fejezetében a főhős lakótársáról derül ki egy éjszakai sétálásuk alkalmával, hogy valami nincs rendben vele. Ám a befejezés kicsit furcsa, mai olvasatunkban is. Miután látja barátját átváltozni egy sírkő mellett majd berohanni az erdőbe, bár eleinte rettenetesen megijed, mire hazaér, mindössze így kommentálja az eseményt. „Most eszméltem csak rá, hogy a fickó küldött farkas, és ettől kezdve, ha agyonvernek, akkor sem tudnék vele egy asztalhoz ülni...” 

A régiek szerint az istenektől eredő büntetésként fogható fel ez a különös viselkedésmód, amelynek okai bizonyos emberáldozati kultuszok megtorlásaként szakadtak a nyakunkba. A közép és az újkor folyamán számos boszorkányégetés oka volt az, hogy a bűnösről kiderült: farkasember. Némileg a vámpírizmushoz teszi hasonlatossá ezt a jelenséget az a tény, hogy állítólag csak akkor részesül valaki ebből a képességből, ha már megharapta őt is egy ilyen vérfarkas. Ha pedig egy farkasember farkas formában megsérül, a sérülés visszaváltozás után is megmarad, ez viszont erősen emlékeztet a boszorkányságra. Ugyanis azt, akár béka, akár fekete macska alakjában, ha megfogják és megverik, a nyomok rajta is ugyanúgy fognak látszódni – így mondják –, ahol az ütések az állatot érték. A farkasemberrel való találkozás azonban talán még ennél is veszélyesebb, általában halálos kimenetelű. Sokszor valami furcsa, ördögi beavatási hagyományhoz kötődik ez a tudomány, legalábbis az elfogott gyanúsítottak vallomásai szerint.

A 20-21. század filmvásznakra költözött farkasemberei hálás témának bizonyulnak a negyvenes évektől a mai napig. Az első, George Waggner rendezte sztoriban még Lugosi Béla is játszott, igaz, akkoriban még csak mellékszereplő volt. A nagyjából hasonló kaptafára készült horror kliséket többnyire csak egyes nagyszerű színészek játékai mentették meg a feledéstől. Az említett Jack Nicholsontól az adamentium karmú Hugh Jackmanig hosszú az út és hasonlóak a jellemrajzok.

A modern kor filmen kívüli unalmas valóságában már rendkívül megritkultak a farkasemberi esetek, noha még ma is hallunk híreket különös kannibalizmusokról, furcsa gyilkolási mániákról, amelyeket addig látszólag normális polgárok követnek el. Úgy tűnik a tudomány azért mindenre talál valamilyen magyarázatot. Komoly kanadai kutatók szerint, létezett régen egy olyan rendkívül ritka betegség, mint a porphiria egy fajtája, amely a vérszegénységgel kapcsolatos, és az előrehaladott stádiumban lévő betegek valóban farkasemberi vonásokat kezdtek ölteni, és szükségük lehetett mások vérére... Hát ez is egy megoldás kétségtelenül, de amíg nem találnak jobbat, nekünk elég, ha időnként beülünk valamilyen filmre, vagy olvasgatunk régi történetekről, mert egy kis borzongásra szükségünk van, még akkor is ha manapság már nem léteznek igazi farkasemberek...

 

 

 

Kapcsolat

Email: info@filmarchiv.hu
Postacím: 1021 Bp, Budakeszi út 51/E.
Telefon: (+36 1) 394-1322